Közfoglalkoztatottak karácsonya a Csetében

Csepel.hu

Családias karácsonyi ünnepséget szervezett a Csete Balázs Szakközépiskolában képzésen részt vevő közfoglalkoztatottaknak az iskola tanári kara december 21-én. A tanárok süteményt sütöttek, a diákok műsorral kedveskedtek, ráadásként apró ajándékkal is meglepték a 105 közfoglalkoztatottat.

A meghívottakat Kormosné Laboncz Johanna iskolaigazgató köszöntötte. Az eseményen megjelent Tóth János tankerületi igazgató, valamint a munkaügyi központok képviselői.

A meghívottak valamennyien az iskolában vesznek részt képzésen a közfoglalkoztatási program keretében. Meghatódva, néhányan könnyes szemmel hallgatták a karácsonyi műsort, amelyet az iskola diákjai mutattak be számukra. Szabó Lőrinc és Ady Endre verseit Szabó Gyula színész szavalta el. Ezt követően vendégül látták a közönséget, s megosztották egymás között karácsonyi élményeiket. A jelen lévő közfoglalkoztatott között nem egy olyan akad, akinek az ünnepekből ez az egyetlen alkalom adatik meg, hogy örömben és ajándékban legyen része.

Kormosné Laboncz Johanna igazgató azt mondta, hogy a képzésen részt vevők nagy lelkesedéssel tanulnak. A hagyományos tantárgyak mellett angol és német nyelvet is oktatnak. Többen már most közölték, hogy a későbbiekben érettségi vizsgát szeretnének szerezni esti képzésen a Csete Balázs Szakközépiskolában. Magasabb iskolai végzettséggel ugyanis több lehetőségük kínálkozik arra, hogy megfelelő munkahelyet találjanak maguknak.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Közfoglalkoztatottak karácsonya a Csetében” bejegyzésre

  1. Korpás Géza szerint:

    Nagyon helyes!

    Nemcsak az iskolák hanem a tankönyvkiadók is államosítva lettek!
    Nem marad nektek semmi, mocskos komcsik.
    Az új tankönyveink be fogják bizonyítani, hogy a Fidesz az ország vezető ereje!

Itt lehet hozzászólni !