Eladja a BKV a HÉV-et

Napi.hu

Csepeli HÉV

A Napi információi szerint a MÁV Cargo 102 milliárd forintos privatizációs bevételéből vásárolja meg a MÁV Zrt. a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. HÉV-vel kapcsolatos eszközeit, így a BKV jelentős – 30 milliárd forint körüli egyszeri – forráshoz jut, egyben “megszabadul” a helyi vasút üzemeltetésétől. Ez a feladat éves szinten 10 milliárd forint kiadást jelentett a BKV-nak.

A részletekről egyébként a Napi-nak hivatalos információt nem sikerült beszereznie, érdeklődésüket azzal hárították el, hogy még dolgoznak a részleteken. A tervek szerint április 30-áig kell megszületnie a dokumentumnak arról, hogy az állam milyen garanciális feltételek mellett adja át a BKV-nak az összeget.

A BKV-nak igen jól jön ez a segítség. Túl azon, hogy megszabadul a HÉV üzemeltetéséből keletkező veszteségtől, készpénzhez jut a súlyos helyzetben lévő társaság. Az adóssága ma már 80 milliárd forint körüli, idén is 4,5 milliárd forintos áthidaló hitel felvételére kényszerült. Azt még nem tudni, hogy a cég mit kezd a befolyó összeggel.

Jövőre ugyanis lejár egy több mint 11 milliárd forintos hitele, ennek visszafizetésére is juthat a 30 milliárdból, de gazdaságossági számítások alapján olyan döntés is születhet, hogy inkább újabb hitel felvételével refinanszírozzák a lejáró hitelt.

A BKV mindezek mellett további 10 milliárd forint támogatáshoz jut azáltal, hogy megemelik a büdzsében a közösségi közlekedés normatív támogatására fordítandó összeget. Vagyis a fővárosi közlekedési vállalat az idei 32 milliárd után 2009-ben 42 milliárdot kapna ezen a címen a központi költségvetésből. A 30 plusz 10 milliárd forint tehát várhatóan enyhít a BKV likviditási gondjain, de egyelőre nem tudni, hogy ezzel beérik-e a szakszervezetek. A fővárostól mint tulajdonostól jelentős, a cég hosszú távú működését garantáló finanszírozási javaslatot várnak, ennek hiányában december 18-ára sztrájkot helyeztek kilátásba.

Forrás: Napi.hu

26 hozzászólás “Eladja a BKV a HÉV-et” bejegyzésre

  1. Bubus szerint:

    Na ezért nyomják az egyesített Budapest bérletet. Olyan mint a szocializmusban. Nem történt semmi, de ha mégis, annak hátsó oka volt.

    Aztán majd a “néptömegek nyomására” visszavezetik a sima Budapest bérletet, ami persze olcsóbb lesz mint az egyesített, de mi, csepeliek fizethetjük tovább a drágábbat, mert muszáj HÉV-vel utazni.

    Ügyes.

  2. Jeniszej szerint:

    Biztos a metró jőn Csepelre, a fasor helyén!

  3. Gordon szerint:

    Miért érzem azt, hogy a MÁV később szorult anyagi helyzetére hivatkozván majd ritkítani fogja a csepeli Hév (MÁV) járatot? Ha elfogy a Cargoért kapott pénz, akkor mi lesz?

  4. Cápa szerint:

    Gordon, nem értek Veled egyet. Nem fogják ritkítani a HÉV-et. Egy egyszerű huszárvágással megszűntetik majd és közlik, hogy járjunk a Közvágóhídig a 179es busszal… A drágább bérlet persze maradni fog.

  5. Földhözragadva szerint:

    Szal akkor a villamosos balhá elment?

  6. LB szerint:

    Emlékszik még valaki az ötös metró igéretére??? 🙁

  7. Gordon szerint:

    Ha valaki emlékezne is rá (mint például én), akkor Szilveszter azonnal előkerülne, és lelkesen magyarázná a szokásos nyakatekert szófacsaró stílusában, hogy ami elhangzott tulajdonképpen nem is tekinthető ígértenek, mert.. mert… mert… stb.

  8. Gordon szerint:

    Igazad van Cápa. A MÁV ürügyként kitalálhatja, hogy ugyanazon a viszonylaton van már egy BKV szolgáltatás is (179-es busz), ezért nem vállalja csepeli HÉV üzemeltetését.

  9. LB szerint:

    Egy kis adalék a MÁV-Startról és az új menetrendről:
    http://kotottpalya.blog.hu/2008/12/01/tonkretettek_a_magyar_vasutat

  10. LB szerint:

    Nem baj Gordon, a fő, hogy Demszky szereti Csepelt! :((

  11. Szilveszter szerint:

    Nemtom, mit kellene nyakatekerten megmagyaráznom. Ha lesz is egyszer 5ös metró, annak annyi köze lesz Csepelhez, hogy az ablakból majd látni a víztornyot. Ugyanis a dolog a szentendrei hév, és a ráckevei hév összekötéséről szól. De ahogy nézem a koncepciót, a Mátrix, és a Star Wars filmek hihetőbbnek tűnnek, még akár együtt is.

    http://www.freeweb.hu/metros/projekt/m5_terv.html

  12. ikszdé szerint:

    a csepeli hévvel nem terveznek semmit se…a csepeli hév nyereséges, és nem megy ki a közigazgatási határon kívűlre, ráckevei meg a gödöllői veszteséges.. a csepeli hév igazából nem is hév mint pl a ráckevei hanem villamos héves kocsikkal, teljesen más tészta mint a ráckevei, gödöllöi, szentendrei, itt max villamos fog járni

  13. Lexon szerint:

    A szélesebb nyomtáv miatt villamos nem fog errefelé járni.

  14. csollány szerint:

    A HÉV nem először kerül fókuszba. Először 1993-ban, amikor az akkori képviselő testület népszavazást írt ki Csepel önálló településsé válása érdekében. Demszky úr és helyi politikai szövetségesei többek között azzal riogatták a lakosságot ( sikerrel!!), hogy ha Csepel leválik, nem lesz HÉV járat. A gerincút és egyéb ígéretek a népszavazás gondolatát elsöpörték, a kerület adóbevételeinek egy része a Fővároshoz vándorolt.
    Ez egyszeri eset volt.
    A HÉV másodszor akkor került a figyelem előterébe, amikor a Lágymányosi híd környéke kiépült. A HÉV rontja a látképet, a környék ingatlanai jócskán felértékelődnének, ha nem lenne. Felvetődött a föld alá süllyesztése, de erre jó ideig nem lesz pénz.
    Az eladással Demszkyék nagyot húztak. A főváros levette a kezét róla.
    A HÉV sorsa csak ezután válik majd kérdésessé.
    Ne legyenek senkinek illúziói: ha egy szép napon bizonyos érdekek azt kívánják, a kerület fővároshoz tartozása is megkérdőjeleződhet.

  15. látó szerint:

    BKV, MÁV, “egyik kutya, a másik eb!” Lyukas zseb!

  16. látó szerint:

    BKV, MÁV, egyik kutya, a másik eb.
    Mind a kettő lyukas zseb!

  17. LB szerint:

    Ha jól tudom, “tervbe van véve” az időtartam alapú BKV-jegy bevezetése (azaz egy jegy kb. 500 Ft, viszont egy-másfél órán keresztül érvényes és annyiszor szállsz át, ahányszor akarsz).
    Ha a HÉV-et nem a BKV fogja üzemeltetni, akkor arra vajon érvényes lesz-e ez a fajta jegy, vagy külön vonatjegyet kell majd venni?
    Felkent vezetőink mit szóllnak ehhez az agyrémhez?

  18. Prendick szerint:

    Arra lennék kiváncsi, hogy az eszközök átadása milyen kört ölel fel? Tartalmazza-e az ingatlanokat és magát a vasútpályát a kisérő övezettel?
    Azért érdekelne, mert legalább egy évtizede szeretnék bizonyos körök likvidálni a Lágymányosi híd és a Boráros tér közötti szakaszt és nagy nyomás alatt van az északi rész, mert több száz építési parcellát lehetne kialakítani ott Óbudától Csillaghegyig, ha a Hév nem menne beljebb Békásmegyernél. Sokmilliárdos buli. A többinél nincsenek infóim, de jó eséllyel ugyanez a helyzet. De ez csak az egyik szál.

    Abban is biztos vagyok, hogy a MÁV külön társaságba rakja a Héveket, nem teszi be a Máv-Startba. Ez egyrészt azt jelenti, hogy külön megállapodással kerülhet csak bele az egyesített bérletbe, mert az hivatalosan a Start, a Volán és a BKV bulija, és így bármikor ki lehet pottyantani. Nem igazán várható, hogy bármilyen BKV jegy érvényes lehetne rá, legfeljebb ideiglenesen, viszont alig hiszem, hogy sokáig tartana az ideiglenes állapot.

    Másrészt azt, hogy innen kezdve gyönyörűen lehet privatizálni az összes HÉV-et. Ugyanis van egy kis kamu a cikkben. A tízmilliárdos fenntartási költség többszörös bevétel mellett jelentkezik. Teljesen világos ugyanis, hogy a HÉV az olcsó nyílt pálya, a minimális fenntartást igénylő kis piszkos, felszíni megállók és a metróval összemérhető utasszállítási kapacitás mellett gyakorlatilag az egyetlen, potenciálisan nyereséges közlekedési forma. A világ többi részén zömmel szép profittal üzemeltetik.
    Holtbiztos, hogy lesz rá vevő, különösen, ha nem lesz rá érvényes a kedvezményes budapesti bérlet.

    A közig. határon túli bérletek már így is komoly pénzbe kerülnek és szépen hoznak, nem is kéne eladni a HÉV-et. De a BKV-t pillanatnyilag teljesen kivéreztetik, hogy apránként el lehessen adni. Emiatt minden nyereséges, vagy nyereségessé tehető részt levesznek és marad majd az üres holding a hitelekkel és a csőddel, amit majd egyszer a mi pénzünkön “konszolidálnak”, mint ahogy már rengeteg állami céggel történt. Addig szét lehet rabolni.

    Ez van. Mivel alig maradt lopható dolog a fővárosban, 2010-ig ki kell söpörni a fiókok alját is.

  19. Lexon szerint:

    Prendick:
    elég jól összefoglaltad.

    csollány: “Csepel leválik, nem lesz HÉV járat. ” Akkor, ha eladják a HÉV-et, semmi akadálya a leválásnak, nem? 😀

  20. LB szerint:

    Árnyaljuk kicsit a képet:

    “A BKV elektronikus jegyrendszerének (e-ticketing) bevezetési lehetőségeivel foglalkozott hétfői ülésén. A BKV valamint a MÁV és a Volán járatain használható elektronikus jegyrendszer bevezetése évek óta napirenden van, de finanszírozási nehézségek miatt nem valósult meg
    .
    .
    .
    A közlekedési társaság menedzsmentjének új javaslata szerint a rendszer kiépítése első lépésként a BKV szolgáltatási területén a metrókon és a HÉV területén történne.”

    http://index.hu/politika/belfold/budapest/etick9144/

    Vajon mi lesz a sorrend:
    Először eladják a HÉV-et, majd bevezetik az e-jegyet, vagy fordítva, először bevezetik az e-jegyet és csak ezután adják el a HÉV-et?

    Másrészről, ha megnézed az 5-ös metró tervét, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a csepeli HÉV nem a Dunaparton fog menni, és nem kizárt, hogy az OBI-nál át kell majd szállni, mert ott lesz a végállomása! :((

  21. csollány szerint:

    Ez a mai Csepel már mire váljon le?

  22. Laci szerint:

    Valahol azt olvastam (és ezzel egyet is értek) hogy az elővárosi vasutakat a metró végállomásokig célszerű bevezetni. Erre vonatkozott az a 70-es évekbeli terv, amely szerint a csepeli és a ráckevei HÉV közös bevezető pályán a Kalvin téri metróig (föld alatt) közlekedjen. Az 5-ös metróvonalat egyébként csak az unokáink fogják megérni.
    Megjegyzem, hogy a csepeli hév csak vasúti formában (zárt pályán, a megállók minél távolabb legyenek egymástól) tud ilyen gyorsan, sok utast szállítani.

  23. büki szerint:

    Kíváncsi lennék: hány ember fejében fordult meg, hogy a HÉV végállomása egyszer a Csepel SC lesz ( t. i. annak a sorsában osztozik) ?

  24. infósferi szerint:

    Mit panaszkodtok, lehet, hogy ugrásszerű minőségi fejlődés áll be a kerület életében. jön az S-Bahn, gerincút, egyebek. Ha nem ,akkor tévedtünk.

  25. Papi szerint:

    Uraim!
    Nagy tévedésben éltek. Ha a MÁV átveszi a HÉV-et és vasárnap hajnalban lesz utas számlálás és mivel nem lesz rajta utas megszüntetik. A 179-est addigra már rég elviszik a IX. kerületbe (tudjátok Demszky – Gegessy duó) Nekünk meg marad az apostolok lova (lábunk).

  26. Prendick szerint:

    Alakul a dolog. Úgy néz ki, hogy a BKV-ről leválasztják az agglomerációs buszokat is. 38-asok, meg egyebek helyett majd járnak sárga buszok óránként.
    Ha ez így megy, akkor a budapesti bérlet idővel csak a Combinokra, meg a 4-es metróra lesz érvényes.
    Alakul a közlekedés. Mindegy, tudok eladó lovat. 🙂
    Közben megsejtettem valamit. Szerintem Csepelen arra várnak, hogy a gerincutat kitapossák a gyalogló helyiek és akkor földmunka nélkül le lehet aszfaltozni. Esetleg az úton elhullottak gerincével ki lehet végig rakni és akkor aszfaltozni sem kell. Ez lesz az igazi gerincút.

Itt lehet hozzászólni !