Női foci: a csepeli csapat átigazolt az Újpestbe

Ujpestfc.hu

Az Újpest játékosai

csepelfc

Leveszik a piros-kéket, mert Csepelnek nem kellettek

Az Újpest női csapatának az életében hatalmas változás történt, illetve történik. Farkas László együttese már le sem játszotta a vasárnap délutáni, szezonzáró bajnokiját – de nem a saját hibájából.

Az ellenfél a Csepel lett volna, amely idő közben visszalépett a bajnokságtól. A csepeli játékosok pedig valamennyien átigazolnak az Újpestbe.

A változásokról a vezetőedzőt kérdeztük.

Az egyik szemem sír, a másik nagyon nevet. Ismét megszűnik sajnos egy női csapat, de ebben a hírben mindenképpen pozitív, hogy ez csak névleg történik meg, mivel a teljes felnőtt csepeli keret az Újpestet erősíti a jövőben – mondta Farkas László, az újpestiek edzője a klub honlapjának. – Úgy érzem, a két játékoskeret egyesülésével nagyon jó és eredményes jövő elé nézhetünk. Végre igazi versenyhelyzetet tudunk teremteni, ami záloga lehet a jövőbeni NB I-es szereplésünknek is. A célunk az NB II-es bajnokság megnyerése, jövőre pedig egy meghatározó csapatot akarunk kialakítani az NB I-ben, illetve egy utánpótlásbázis létrehozásán dolgozunk. Úgy érzem, a körülményeink és a lehetőségeink az egyik legjobbak az országban, innentől csak a játékosokon és a vezetőségen múlik, hogy mit hozunk ki magunkból.

Farkas László elmondta: a csapat neve nem változik, így továbbra is Újpesti TE néven szerepel a bajnokságban.

A vezetőedző ismertette a szakmai stáb névsorát is: a szakosztály-vezető Oroszi Sándor, az utánpótlás-szakág vezetője Fenyő Ottó, a technikai vezető Füzesi Tamás lesz, a felnőtt csapattal pedig Farkas László és Fenyő Ottó dolgozik majd.

ujpestfc.hu

35 hozzászólás “Női foci: a csepeli csapat átigazolt az Újpestbe” bejegyzésre

  1. Bubus szerint:

    Eszméletlen.

  2. Bubus szerint:

    Lehet nyomni a dumát a csepeli sport támogatásáról. Már a legjobbak sem mérkőznek, inkább beolvadnak az ellenfélbe, hogy túléljék a csepeli vezetés idiotizmusát.

  3. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Gratulálok ez igen hajrá a Csepel. Ezek vagytok ti. Csaló hazug gazember önkormányzat és igaza van miska72-nek.

  4. Cápa szerint:

    Hihetetlen. Takarodjon a francba az egész csepeli mszp. Köszönjük, hogy tönkrevágnak mindent. Mocskos egy banda.

  5. Gordon szerint:

    Kiváncsi vagyok, hogy a bolsevik típusú állampárt jogutódjának csepeli szekciója és az utolsó első titkár mivel tudná megmagyarázni azt, hogy Újpesten létezhet női csapat, sőt még arra is van erejük, hogy a csepeli lányokat is átvegyék és beintegrálják a klubjukba. Mindenesetre ha ott is látnak bennük fantáziát akkor tehetségesek lehetnek. Remélem, hogy ha nem is Csepelen, de sikereket érnek még el a női labdarúgásban. Abban a sportban, melynek mai legnagyobb tehetsége történetesen magyar, igaz – nem mi lennénk, ha nem így lenne – már a német válogatottban játszik.

  6. hollósi szerint:

    Reméljük, a férfi csapat közelebb igazol.

  7. csollány szerint:

    A Helyi Téma újságban azt olvastam az Alapítvány képviselőjétől, hogy 1 edzőpálya miatt van a vita. Nem valami jó a rajzolvasásásom, én nem láttam a rajzon egy edzőpályát sem. Kérem, aki alaposabban megnézte, világosítson fel, oszlassa el kételyeimet.

  8. Bubus szerint:

    Mit gondoltok, ez a hír megjelenik a mi pénzünkből működő, közszolgálati, közéleti Csepel.hu oldalon és a Csepel újságban?

  9. atlétaa szerint:

    Sajnos a pénz beszél,a kutyák ugatnak.

  10. Gordon szerint:

    Kovács Ernő merre jár? Mit szól hozzá, hogy szeretett szocialistái elsorvasztották a női labdarúgást Csepelen?

  11. Bubus szerint:

    Ernő a sportban soha nem pártoskodott.

  12. Kovács Ernő szerint:

    Gordon: Én itt tartozkodtam! Ti, nagy magyarok, hol voltatok?http://www.youtube.com/watch?v=qBlhrgdd27M

  13. Kovács Ernő szerint:

    Gordon: Már sokkal előbb tudtam, hogy megszűnik a Csepel SC női csapat! Csepelen nincsennek gazdag jobboldali vállalkozók, akik segítették volna őket? Egyébként, ami tőlem tellik mindent megteszek abban, hogy a Csepel SC megmeneküljön! Itt szigetorszag név alatt megtalálhatod a többi klippemet is, amit a Csepel SC sporteseményein készítettem! http://www.videoplayer.hu/videos/play/264771

  14. Gordon szerint:

    Köszönöm bókodat, miszerint “nagy” magyar lennék. Ez megtisztelő.
    Magam is örültem a Honvéd – DAC meccs létrejöttének.
    Válaszod azonban meglehetős sértettségről tanúskodik, holott én csak az után érdeklődtem, hogy miért nem szóltál még hozzá a tegnap éjjel óta fent lévő, a csepeli női labdarúgást érintő hírhez.
    A “Ti” megfogalmazásod egyébként nem tudom kikhez szól, ezért válaszomat is csak a saját nevemben írtam.

  15. Gordon szerint:

    Köszönöm a linket. A csepeli sport iránti közismert elkötelezettséged miatt is tettem fel eredeti kérdésemet, hogy vajon miért nem szóltál még hozzá a hírhez. Örülök, hogy neked is van véleményed, de azért ne forgasd ki a fenekénél fogva a világot, hiszen te is tudod, hogy a csepeli nő labdarúgás szétveréséért elsősorban a kerület jelenlegi vezetése a felelős. Név szerint a bolsevik típusú állampárt jogutódjának csepeli szekciója, és az utolsó első titkár.

  16. Gordon szerint:

    nő=női

  17. Papi szerint:

    Szerintem meg kéne kérdezni Borka-Szász és Szilvesztert.: ez az ami a jövő sportolási lehetőségét segíti elő?

  18. Papi szerint:

    Szerintem meg kéne kérdezni Borka-Szászt és Szilvesztert.: ez az ami a jövő sportolási lehetőségét segíti elő?

  19. miska72 szerint:

    Azt a rohadt szocialista gazember mindenit! Miért kergették el a lányokat az elvtársak? Az Önkormányzat ismét büszke lehet a gazember munkályára!
    Hogy is van ez?
    Elkergetjük Csepelről a sportolókat azt eladjuk a Csepel SC-t?

  20. csollány szerint:

    A tél csendjében a sportolók szép lassan eligazolnak. Veszik a lapot. Ha nem marad itt egy sem, ugyan kinek épüljön sporttelep? Aztán meg lehet mondani, így jártunk. Parlagon mégse maradhat. A sok tökkelütött meg elhiszi, ez is a véletlen műve.

  21. Papi szerint:

    Kovács Ernő!
    Mi most tényleg egy oldalon állunk!
    Látod Szilveszter és Borka-Szász megint csak hallgat.

  22. Sajtosszenya visszatér szerint:

    Ki az a Borka? 🙂

  23. Kovács Ernő szerint:

    Gordon: Lehet, hogy én szélső bal vagyok? De az indexen van egy politikai topikom is! A jobb nem a Fidesz, ugye, mert akkor elsírom magam! http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9151102

  24. Gordon szerint:

    Ernő!
    Én rajtad sírom el magam.

  25. infósferi szerint:

    Sok sikert, szebb jövőt minden eligazolt sportolónknak!

  26. Szilveszter szerint:

    Kedves Papi!
    Ha nem szólalok meg, annak lehet, hogy oka van. De látod, piszkálsz, hogy hallgatok. Tényleg hiányzik a hozzászólásom? Ha meg hozzászólok, akkor meg szociztok, mert rabló maffiáztok. Hát ha csak ennyire telik, ha elfogy az érv, hát legyen.
    Bevallom, nem kísérem figyelemmel a Csepeli Női focit, és a cikkből sem derül ki a pontos oka annak, hogy átigazoltak. Nos akkor mi is lehet az oka az átigazolásnak? Szerintetek az elvtársak elzavarták a lányokat. Odamentek az elvtársak, és mondták, hogy hess, tessék innen elmenni? Aligha hiszem, hogy így volt.
    Miért igazoltak el a Női focisták? Állítólag itt most 100% sport van, amit a szocialista vezetés le akar rombolni. Hát akkor ne tessenek eligazolni, tessenek itt sportolni, hiszen nagyszeű, 100% os sportolási lehetőség most az SC területe!
    Miért igazoltak el a Női focisták? Nincs pénz? Nosza tessék szólni a sportért mindent megtevő Fidesz csepeli szervezetének, hogy szóljanak azoknak a befektetőknek, akik a “csak” sport beruházásokat is megfinanszírozzák. Valószínűleg vannak olyan befektetők, akik csak a sportszeretete miatt finanszírozzák a csak sportcélú beruházásokat, hiszen az igen győzelme esetén nekik kell felépíteni a sportot Csepelen! Akkor a pénz nem lehet ok!Miért igazoltak el valójában a Női focisták? Érdeklődés hiányában? Az 50 néző miatt? Vagy azért, mert csak az UTE játékosokkal tesznek ki egy csapatot utánpótlás hiányában?
    De tényleg! Miért igazoltak el a Női focisták?

  27. Papi szerint:

    Szilveszter!
    A kérdés jogos arra én is kíváncsi lennék, hogy miért? Szívesen megkérdezném az edzőt, hogy mi volt az indok.
    Admin!
    Nem lehetne ez ügyben valamit tenni?

  28. Szilveszter szerint:

    De látod? Mindíg azt mondom, hogy először járjuk már körbe a dolgot, és aztán vagdalkózzunk! A Pákó utcára is ráugrottatok, mindjárt volt gazemberezés, mek fejek hulljanak-ozás, és kiderült, hogy szó nincs arról, hogy lenne Fekete Pákó utca Csepelen.
    Valóban szomorú, ha egy komplett csapatnak el kell igazolnia messzire. KÉtlem, hogy mostmár bármit is lehetne tenni az ügyben, lévén az átigazolás megtörtént (legalábbis a cikkből ez derült ki) De keressük már meg az okát! Ha az a gond, hogy rosszak a körülmények, akkor meg ne tessenek a fejlesztés torkát elvágni csupán politikai presztizsből. Ha meg a pénz az oka, akkor meg tessék már megkérdezni, azt, aki a szponzorokat hajtja, hogy miért nincs szponzoráció. Ha meg valóban az érdeklődés csökkent, és nincs csapatutánpótlás, akkor meg ne tessek már elvtársazni. Csak úgy a tisztesség jegyében kérem.

  29. csollány szerint:

    Ha a körülmények ennyire rosszak, legalább a mellény lenne kisebb…

  30. Papi szerint:

    Szilveszter!
    A sportcélú fejlesztés és a nem sportcélú “fejlesztés” között van egy apró különbség. Ezt úgy nevezik, hogy sport érted Szilveszter. Tudod a sport célú fejlesztésnél az emberek mozoghatnak netán egészségesebb életet élhetnek és (ja igaz a szoci kormánynak pont az ellenkezője kell). Ezért akar az önkormányzat nem sportcélú fejlesztést így az emberek nem fognak egészségesebbek lenni és hamarabb elpatkolnak. A szoci kormány és a szoci önkormányzat pont ezt akarja.
    Nem értem milyen Pákó utcáról beszélsz Én Munkásőr utcáról tudok és az ellenzék az ellen tiltakozott.

  31. Szilveszter szerint:

    Hát Papi, ennek az utóbbinak se füle, se farka nem volt, szerintem gondold át újra. Azt veszem észre, hogy mostmár kezd ellaposodni a dolog, és csak arról van szó, hogy mondj valami, még ha az értelmetlen is.
    Sportcentrumot a kutya nem fog építeni Csepel, ha megérted, ha nem.
    Nézdd meg, mennyi-mennyi árukapcsolást látsz manapság! Fóliába csomagolt újságok termékmintákkal, amit amúgy a kutya sem vesz meg. Ha veszel egy autót, ingyen kapod a gps-t hozzá, és/vagy a légondit.
    A sportberuházás önmagában nem rentábilis. Építsen valaki lakóházat, irodát, parkolót (vagy plázát, mert úgyis ezen lovagoltok) azzal a feltétellel, hogy az eredeti terület 60%-a megmaradjon sportfelületnek, 35 % pedig zöld felületnek. Akkor lesz Csepelen sport méltó körülmények között. Pont.
    Lehet ezt butaságból gyalázni, lehet ezt politikai presztizsből gátolni, sőt, megakadályozni is. Ahogy tetszik.

  32. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Az, hogy hosszútávon Te is mint ez a Miska gyerek nem tudtok vagy nem is akartok gondolkodni. Csodálkoztál azon, hogy azt a tetű Gyurcsányt a főnöködnek nevezték Te ugyanolyan szűk látókörű vagy mint a Miska gyerek. És ha valamit nem értesz akkor mindjárt a másik az ostoba. Tudod a sport centrum megvan csak arra kellett volna figyelni, hogy karban kellett volna tartani. Ezt viszont nem csinálták mert akkor nem lehetett volna eladni. Ez az önkormányzat pont annyira Csepel ellenes mint a Kormány az egész ország ellen van. Annyi törvénytelen pénz manipulációt hajtottak végre, hogy nem maradt pénz arra, hogy a Csepel SC létesítményeit már nem is tartották karba.
    Butaságról és presztizsről Ti tesztek tanúbizonyságot azzal, hogy féltek Csepel lakósainak a döntésétől. Ha nem féltetek volna már rég meglehetett volna a népszavazás. Gyávák vagytok és nem mertek kiállni az emberek döntése elé.
    Egyébként ha akkor jártál volna iskolába amikor Én biztos, hogy matekból megbuknál.

  33. Szilveszter szerint:

    Nos lehet, hogy valóban szűk a látóköröm, de mégis kinek kellett volna fenntartania, üzemeltetnie, és karbantartania a pályákat, az épületeket? Az önkormányzat minden évben beletesz 60 millát (nagyságrendileg, ez az összeg lehet, hogy nem pontos)
    Miért nem szóltok valamelyik nagyon finanszírozónak, hogy finanszírozzon? Szerinted ki az a hülye, aki belenyom milliárdokat, csak úgy?
    Szó nincs arról, hogy gyávaság lenne a népszavazás ellen lenni. Simán arról van szó, hogy népszavazás ellen lenni azt jelenti, hogy megóvjuk Csepel lakosságát a presztizsből vívott szemforgató, buta csőbehúzástól, aminek az a következménye, hogy marad Csepelen egy rozsdahalom.
    Hagyták leromlani? Viccelsz? KI kezeli azt a pályát, és az ingatlanokat? Ballagjál be az SC kuratóriumába, és verjed az asztalt, hogy szerinted hagyták lepusztulni.
    Ha megvolt, szólj, hogy mit intéztél. Ja, de csak ha nem vagy gyáva!

  34. Papi szerint:

    Szilveszter!
    Azért lassan de biztosan kibújik a szög a zsákból.
    Mit is írtál.:” Az önkormányzat minden évben beletesz 60 millát (nagyságrendileg, ez az összeg lehet, hogy nem pontos)”.
    Na ha én nem vagyok tulajdonos valamiben akkor nem adok egy fillért sem. Szerintem Te sem. Igaz? Na ha az önkormányzat ennyit beadd évente akkor mégis csak tulajdonos. Vagyis akkor miért nem figyelt arra, hogy mire költik a pénzt. Nem gondolod? Megint csak az történt, hogy hagyták lepusztulni így könnyeben lehet eladni. Egyébként nem az Én feladatom, hogy verjem az asztalt hanem az önkormányzaté. Majd ha Én kapok az önkormányzattól fizetést akkor majd verem az asztalt. De akkor a többiek (Borka-Szász) tudod a lóti-futi húzzon onnét vagy végezze a munkáját.

  35. Szilveszter szerint:

    Támogatás Jámbor Barátom! Támogatás. Nem tudom, hogy mennyivel, de támogatja az Önkormányzat a helyi sportot. Jeleztem a zárójelben, hogy nagyságrendileg mondtam egy számot. Dotációnak hívják ezt. Mármint a támogatást. Csak gondolom, hogy eddig meg sem fordult a fejedben, hogy ilyen is van. Attól még nem tulajdonos. Az állam támogatja a fűtésed, de a lakásod attól a Tiéd!

Itt lehet hozzászólni !