Addig-addig loptak, míg lebuktak

Csepel.hu

A 36 éves D. Sándor és a 44 éves H. István nem ismerték azt a közmondást, hogy addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik…

Az történt ugyanis, hogy addig-addig jártak vissza egy Weiss Manfréd úton lévő cég telephelyére lopni, mígnem november 21-én hajnalban rajtavesztek. A rendőrség indítványozta a tettesek előzetes letartóztatását.

A két fiatalember Ferencvárosból érkezett Csepelre azzal a határozott szándékkal, hogy a Weiss Manfréd úton található egyik cég telephelyének udvaráról, illetve a bezárt épületekből minél több értéket ellopjon. Először november 15-én settenkedtek be a cég területére, majd november 18-án visszatértek, és újabb zsákmánnyal távoztak. Átmásztak a kerítésen, betörték egy épület ajtajának üvegét, szétszerelték a zárszerkezetet. Az ingatlanból eltulajdonítottak egy kerékpárt, 50 méter hosszú kötelet, egy asztali számítógépet, valamint egy motoros szivattyút. Azt hiték, hogy a lopássorozatot a végtelenségig folytathatják. Alig telt el pár nap, s november 21-én hajnalban újra zsákmányszerző útra indultak a már ismert telepre. Igen ám, de a cég biztonsági szolgálata is felkészült a fogadásukra. Térfigyelő kamerákat helyeztek el a tolvajok által használt útvonalon, őrök figyelték a gyanús mozgásokat. Amikor újra megjelentek a tett színhelyén, a biztonsági szolgálat munkatársa észlelte a rosszban sántikáló két jövevényt. Azonnal értesítette a rendőrséget, s a helyszínen elfogták őket. A nyomozóknak nem volt könnyű kihallgatni őket, mert kábítószer hatása alatt álltak, s órákba telt, mire kijózanodtak.

A csepeli rendőrség lopással és kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítja őket, egyben indítványozta, hogy a bíróság a többszörösen visszaeső bűnözőket előzetes letartóztatásba helyezze.

Forrás: Csepel.hu

10 hozzászólás “Addig-addig loptak, míg lebuktak” bejegyzésre

  1. Éva szerint:

    “Addig-addig loptak, míg lebuktak”

    Igaz lehet ez az mszp-re is.

  2. grün szerint:

    Régi közmondás:
    “Addig jár a korsó a kútra míg el nem törik!”
    Vagy míg a vízhordólány teherbe nem esik! 😛 😀

  3. Bugi szerint:

    Érdekes, nekem is rögtön az MSZP jutott eszembe.

  4. Drahos Zoltán szerint:

    Lehet ,hogy azért mert fizetett politikai trollok vagytok. A kevésbé logikus magyarázat meg az ,hogy frigid/impotens (ek) vagytok! A labda most grünnél van:_)

  5. lolka szerint:

    ” Először november 15-én settenkedtek be a cég területére, “…..”őrök figyelték a gyanús mozgásokat”
    -November 15-e előtt hol voltak az őrök?…Miért várták meg a sorozat lopást?
    ” Bugi szerint:
    2013. november 24., vasárnap – 14:07″…EZ rád(tok) is vonatkozik…a szemed most is tartsd nyitva…

  6. Éva szerint:

    Talán a Deme, Kun, Takács, Szenteczky, Hagyó, Zuschlag ügyek miatt jut mindenkinek elsőre eszébe az Mszp, ha a lopás kerül szóba.

    “Lengyel László: a korrupció végzett az MSZP-vel és az SZDSZ-szel

    A korrupció kivégezte a választók előtt a hét éve kormányzó szocialistákat és liberálisokat. Nincs az a (volt) szocialista vagy liberális szavazó, aki ne tudná sorolni sajátjai korrupt üzleteit, legyenek azok miniszterek vagy polgármesterek. A korrupció elleni érvelés a Jobbiknak kedvezett: egyszerre tudta ütni a kormányon lévőket és a Fideszt. Lengyel László elemzése.”

    http://nol.hu/belfold/lengyel_laszlo__a_korrupcio_vegzett_az_mszp-vel_es_az_szdsz-el

  7. felix szerint:

    Üzenem Lengyelnek, hogy a fidesznél a korrupció már a hullagyalázásnál kéne, hogy tartson.

  8. ebihal szerint:

    TE szerencsétlen! Már elfelejtetted Kaya Ibrahimot, Josip Totot vagy az ezüsthajót?
    Az volt az igazi fehérgalléros bűnözés! Ezek az Mszp-sek gyenge kezdők hozzájuk
    képest. A mostaniról ne is beszéljünk. most már a törvényeket alakítják úgy, hogy
    törvényesen lophassanak!

  9. joságos szerint:

    Nekem a lopás szavunkról mindég a Fidesz jut az eszembe!

  10. nagyapó szerint:

    Ütődött eetásak, 1/2eszű1/2x(alias Ernő), csecsemő béka, joságos! Ha néha tudnának a maffiabaloldali rágalmazások mellett valami tényt is közölni, hihetőbb lenne szövegük, így csak egy nagy 0.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !