Szigetvári: Gyurcsány ne viselkedjen az ellenzék ellenzékeként!

Hír TV, Mandiner

Az Együtt-PM társelnöke szerint az új választási rendszer miatt olyan helyzetben vannak, mintha ’98-ban Orbánnak az első forduló előtt meg kellett volna állapodnia Torgyánnal.

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke szerint az ellenzék nehéz helyzetének főleg az új választási rendszer az oka, mondta a Hír TV Versus című műsorának vendégeként. Ezt ahhoz hasonlította, mint ha 1998-ban Orbán Viktornak már az első fordulóra meg kellett volna állapodnia Torgyán József pártjával.

Szigetvári csalódott Gyurcsány Ferenc 2013. október 23-i viselkedése miatt. Ennek ellenére bízik benne, hogy a baloldali ellenzéki pártok között meg lehet teremteni a bizalmat: „Abban egészen biztos vagyok, hogy ezt a kérdést lehet rendezni. Úgy lehet győzni – mert hiszek benne hogy lehet győzni 2014 tavaszán – hogy a DK szimpatizánsait és szervezeteit megnyerjük egy együttműködésnek és egyébként megnyerjük ennek azokat az embereket, akik sok mindent szeretnének, de nem Gyurcsány Ferencet. Ezt a két kérdést össze lehet békíteni a választásokig.”

Csermely Péter műsorvezető kérdésére Szigetvári a következőket mondta: „Én egy dolgot kérek (Gyurcsány Ferenctől), azt kérem, hogy ő ne az ellenzék ellenzékeként viselkedjen. Egyébként én semmilyen jogot nem formálok arra, hogy megszabjam, hogy ő miről beszél, azért ő egy volt miniszterelnök, egy pártnak az elnöke.”

Forrás: Mandiner

7 hozzászólás “Szigetvári: Gyurcsány ne viselkedjen az ellenzék ellenzékeként!” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Csak rá kell nézni erre a Szigetvárira és az embernek elmegy attól, hogy az etánsakra szavazzon.

  2. grün szerint:

    Röffencs!
    Mid megy el ettól a zetánstól?!
    Ne disznólkodj! 😛 😛 😛

  3. Aladár szerint:

    Az esze már elment.

  4. Nagy József szerint:

    Ez a szigetvári is úgy néz ki,mint egy idióta.Más nincs?Csak egy ilyenre telik?Most komolyan mit vártok ettől a félkegyelműtől lumpen prolikák?

  5. nagyapó szerint:

    Csak egy gond van a maffiabaloldalon az, hogy a együttműködő szervezeteknek mi lesz a célja? A könnyű drogok fogyaszthatósága, a libatenyésztés, videógyártás, avagy hazudni reggel, este…?
    Színes, szivárványos program.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. grün szerint:

    Tóth Kati!
    Hasonlítanak egymásra a “kócosfogú”-val?! 😛 😛
    http://pics.indavideo.hu/videos/001/242/811/1-2.jpg

  7. grün szerint:

    Öreg Farok!
    Ősi dakota bölcsesség:
    “Előbb szúrjuk le a disznót, utána jöhet a tor!” 😛 😛

Itt lehet hozzászólni !