Csepel.hu
„…énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (Ef. 5,19b-20)
Különleges ünnepe baptista közösségünknek a hálaadásnak a napja, amikor az oltárra tesszük a különféle terményeket, a kenyeret, az ivóvizet, és Isten Igéjét, a Bibliát. Az Úr áldásaiban gyönyörködve adunk hálát évről-évre ezen a vasárnapon, és tesszük a hálaáldozati ajándékainkat az oltárra, amelyekben mind-mind ott látjuk azt a kegyelmet, amely hordozza az életünket egész esztendőben.
Egy ilyen gondolatot olvastam: „Hála akkor tölt el bennünket, ha az ajándékot felismerjük, értékeljük, az adományozót pedig tiszteljük és becsüljük.” Hála, ami mindig ajándékozónak látja Istent! Hála, amivel mi „csak” reagálunk arra az Isteni szeretetre és kegyelemre, amellyel az Úr cselekvését látjuk az életünk minden területén!
Mi a baj? Sok esetben szenvedés nélkül kapunk egészséget, van lakásunk, munkahelyünk, ennivalónk, családunk, férjünk, feleségünk, gyermekeink, szüleink, testvéreink, gyülekezetünk, és talán fel is fogjuk, hogy mindez ajándék, de mert természetes, rendszeres, és megszokott, ezért nem vált ki hálát belőlünk.Nem elég felismerni az ajándékot, azt megfelelően értékelni is kell. Az ajándék megbecsülése sok mindentől függ. Talán elsősorban attól, hogy mit vált ki belőlünk. Örülünk-e neki, felismerjük-e a fontosságát, értékét vagy pedig nem. Természetes mindaz, ami az életünkben van? Értékeljük-e azt, amiben – és ahogyan – élhetünk? Vagy esetleg csak akkor válik mindez értékessé, amikor már elveszítettük, amikor már nem lehetőség, vagy nem úgy lehetőség ez a mi számunkra, mint korábban volt?!
Kívánom, hogy hála jellemezzen bennünket a mindent ajándékozó Isten felé!
Sinkovicz Sándor
baptista lelkész
Forrás: Csepel.hu
