Fájna. De kinek?

Szabó Anna, Mno.hu

Fájni fog programjának végrehajtása – állítja maga Bajnai Gordon, akit jó, ha komolyan veszünk, mert a minap azt is állította, hogy ő lesz itt jövőre a miniszterelnök. Szerinte az országnak pont arra a „higgadt, szakszerű, jövőbe néző és reményt adó” kormányzásra van szüksége, amilyet ő ígér, és amire korábban már jó példát mutatott.

Első ránézésre nem teljesen világos, miért állna „a nemzet jövőjének érdekében” (így mondta Bajnai), hogy visszaszavazza az akkori MSZP–SZDSZ-koalíciót, mostani nevén MSZP–Együtt–PM-szövetséget. Mert azt egyszer már hallottuk Bajnaitól, hogy fájni fog, akkor nagyon nem is mondhatott mást, hiszen a rendszerváltás utáni legembertelenebb megszorítócsomagot hozta magával. Ingatlanadót (a nyugdíjasoknak is), adóemelést, nyugdíjcsökkentést, a szociális ellátások megtizedelését, bérbefagyasztást és egy óriáshitelt, amelynek visszafizetési határidejét az új kormány idejére hárították.

A Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól felvettek 13 milliárd euró hitelt, ezt törlesztette eddig kamatostul a lakosság. Fejenként csaknem 400 ezer forintot. És ez valóban fájt. Az ország erőfeszítéseiből a költségvetést is sikerült helyrebillenteni, a településeket kihúzni az adósságcsapdából – és túlélni. A lakosság négy éve törleszti a Gyurcsány–Bajnai-tandem „higgadt, szakszerű kormányzásának” örökségét, fáj ez mindenkinek, és még most sem értünk a végére. Miről beszél hát Bajnai Gordon? Mi szükség lenne egy újabb megszorítócsomagra? Tegnap Lendvai Ildikó (67) rutinos, öreg rókaként már próbálta felvizezni Bajnai szavait, miszerint ez a program csak a gazdagoknak fog fájni, de ki hiszi ezt el? Hallottunk már tőlük luxusadót, semmi nem lett belőle, még a Gyurcsány–Apró-villára sem vonatkozott, pedig ott még medence is van. A 2006-ban bevezetett szolidaritási adót, az új vagy megemelt adókat pedig mindenki fizette. Szegények, gazdagok egyaránt.

Másról van itt szó.

Ha a százmilliárdokat hozó bankadót, a multinacionális vállalatokat érintő különadót mérsékelni szeretné Bajnai, és a rezsicsökkentés sincs ínyére (márpedig a parlamenti küszöböt épphogy átlépő Együtt–PM programjában ez áll), akkor az ebből fakadó hiányt valahonnan pótolni kell. És ha a nagytőke jól jár, akkor a lakosság értelemszerűen nem. Az a pártocska, amely most Békéscsabán még önnön létezését sem tudta igazolni, és amelynek elnöke nagy mellénnyel kijelenti, hogy márpedig őbelőle miniszterelnök lesz, valójában a tehetős, nyereséges szektoroknál hagyott pénzt lakossági adóemeléssel kompenzálná. Vagyis a képlet fordított. Nem véletlen, hogy Bajnait ilyen feltűnően támogatják külföldről: jó szolgálatokat tett ő már korábban is a nagytőkés pénzügyi köröknek, megbízható figura. De Mesterházy Attila sem választott más utat. A bankadót és a rezsicsökkentést az MSZP is kezdettől fogva fúrta először áramkimaradásokra és az úszómedencések előnyeire hivatkozva, tegnap pedig úgy döntöttek, hogy az Európai Bizottságnál jelentik fel a kormányt. Gondolom, a Malévra kimért óriásbírság példája lebeg előttük, akkor is magyar volt a feljelentő. A bankadót ellenző érvelésük pedig erősen sántít. A bankok már a bankadó előtt sem hiteleztek, és a ma veszteséges pénzintézetek (CIB, MKB, Erste, Raiffeisen) a felelőtlen devizakihelyezés miatt szenvednek, miközben a többiek a bankadót levonva is nyereségesek. És beindult a jegybank 2750 milliárd forintos, a hazai vállalatoknak szánt, nulla százalékos kamatú hitelprogramja, amely végre versenyre kényszerítette a pénzintézeteket. Nos, ezek azok a lépések, amelyek nem tetszenek a Bajnaiék mögött álló pénzügyi köröknek.

Kár a szegényekre hivatkozni.

3 hozzászólás “Fájna. De kinek?” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Négymillió magyar állampolgár él a szegénységi küszöb alatt – derült ki nemrég egy kutatásból. A Policy Agenda most azt vizsgálta: mennyit fordít a kormány e szociális válság enyhítésére. Kiderült: egyre kevesebbet.”
    .
    Nekik biztosan nem fog fájni, ha visszaáll a progresszív adó és az így az egyelő teherviselés alapján visszanyert pénz a rászorulók életkörülményeinek javítására marad!
    Ha még esetleg munkahelyek is lesznek?! 😛
    .
    http://www.stop.hu/belfold/elborzaszto-szamok-orbanek-magukra-hagyjak-a-szegenyeket/1193161/

  2. Nagyapó szerint:

    “Fájni fog, de azért, hogy utána lényegesen jobb legyen”, mondja a libás. Az értem, megértük, hogy fájt, de mitől lesz utána jobb? Blöff az egész.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t. megint talált. Megtalálta a Policy Agendát, melynek igazgatója Krausz Péter, egy sikertelen újságíró, akiról még azt lehet tudni, hogy a CNBC-n teleszájjal hazudozta tele a világot a Fidesz kormány despotizmusáról és az államcsődről 2011 Karácsonyán (A forint elleni támadás felvezetéseként.).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !