Bayer Zsolt, Magyar Hírlap
Elnök Úr!
Varsó egyik külvárosában, pontosabban a Bieloleka kerületben áll egy emlékmű. Vörös márványból készült háttér előtt bronzalak ül: O’sváth László. Kolozsvárott végezte jogi tanulmányait, majd a Belügyminisztérium köztisztviselője lett. 1938-ban ő kapta az egyik legfontosabb feladatot: a menekültek befogadásának, ellátásának, Nyugatra menekítésének megszervezését. A varsói emlékmű felirata így hangzik:
„A magyar–lengyel történelmi barátság elkötelezettje, több mint 130 ezer lengyel menekült befogadásának, ellátásának és Nyugatra segítésüknek megszervezője 1939 és 1943 között, szembeszállva a szélsőjobb és a szélsőbal erőivel. A közép-európai kereszténydemokrácia megújulásának hirdetője. Emlékművén keresztül fejezi ki a lengyel nemzet köszönetét mindazoknak, akik a lengyel menekültek megmentését előmozdították.”
És ezután 35 név olvasható azon az emlékművön, vörös márványba vésve. Többek között ezek a nevek: Antall József, Esterházy János, Horthy Miklós, Kállay Miklós, Keresztes-Fischer Ferenc, Kudar Lajos, Teleki Pál, Serédi Jusztinián. Ha Magyarországon állítanának fel egy ilyen emlékművet, összeülne az ENSZ Biztonsági Tanácsa, porokat szedne rettenetes felháborodásában a Zsidó Világkongresszus, és önök, Elnök úr, szintúgy mélységesen fel lennének háborodva. Még hogy emlékmű örökítse meg Kállay Miklós nevét! Aki miniszterelnök volt 1942 márciusától egészen 1944 márciusáig, az ország megszállásáig és a nyilas puccsig? Hiszen akkor csak náci lehet, ugye? Vagy Keresztes-Fischer! Aki belügyminiszter volt a Károlyi-, Gömbös-, Imrédy-, Teleki-, Bárdossy- és Kállay-kormányokban? Hát ez meg micsoda nácifajzat, igaz, Elnök úr? Hát ez az alak személyesen irányította a politikai rendőrséget, és volt képe ahhoz is, hogy a nyilasok mellett a kommunisták ellen is keresztes háborút vívjon! Mit számít, hogy amúgy a német megszállás után Mauthausenbe hurcolták. A lényeg, hogy a háború után a magyar kormány háborús bűnösként akarta elítélni, csak az „imperialisták” nem adták ki, így ágyban, párnák közt halhatott meg Bécsben. Hát Kudar Lajos?! Az meg csendőr alezredes volt! Miképpen lehetséges egy csendőr alezredes nevét márványba vésni és példaképül állítani az utókornak? Ráadásul „ezt a Kudart” Horthy avatta vitézzé. S nem átallott 1942-ben az Államvédelmi Központ helyettes vezetője lenni. Igaz ugyan, hogy Kudar Lajos csendőr alezredes hamis okmányokkal látta el a politikai üldözötteket, akik így menekültek meg a Gestapo és az SS elől; igaz, hogy a nyilas hatalomátvétel után fegyveres erővel akadályozta meg, hogy a nyilas állatok a védett házakból hurcolják el a zsidókat; igaz ugyan, hogy előre értesítette a letartóztatandó személyeket, hogy azoknak legyen idejük és lehetőségük elmenekülni. Aztán a Nemzeti Számonkérő Szék pribékjei elhurcolták, és a németek 1945 februárjában agyonlőtték. De akkor is csendőr volt! A háború után a kommunisták el is vették özvegyétől a járadékot, sőt kitelepítették. És én tartok tőle, Elnök úr, hogy ön még mindig „onnan” szedi történelmi ismereteit…
Aztán itt ez a Teleki. Ez is olyan „gyanús alak”, ugye, elnök úr? Cserkész is volt, miniszterelnök is volt „azokban az időkben”, szinte lúdbőrözik az ember háta. Nem csoda, hogy önök és a hazai „liberálisok” megakadályozták szobrának felállítását a fővárosban, és Teleki emlékezetét Boglárra száműzték. De tudja, mit, Elnök úr? Teleki jó helyen van ott! Mert Bogláron gyakran találkozhat Serédi Jusztinián szellemével. Annak a magyar hercegprímásnak a szellemével, aki Vácott és Bogláron általános iskolát, gimnáziumot és kollégiumot alapított a lengyel menekültek gyermekeinek, illetve a Lengyelhonból érkező árváknak. És tudja, kik voltak zömében azok az árvák, Elnök úr? Lengyel zsidók gyerekei. Zsidó gyerekek ezrei leltek menedéket Magyarországon, Elnök úr. Horthy Magyarországán. Idősebb Antall József menekültügyi kormánybiztos pedig kiadott egy körlevelet minden magyar közigazgatási szervnek, ezzel a szöveggel: „Magyarországon nincsenek lengyel zsidók, csak lengyel menekültek!” Nem tudom, érti-e az Elnök úr… Úgyhogy elmondom ezt is: Serédi Jusztinián és Glattfelder Gyula csanádi püspök már 1938-ban az első zsidótörvény parlamenti vitájában elítélte a zsidók kollektív büntetését. És Serédi tudtával és támogatásával rengeteg lengyel zsidó nyert menedéket magyar kolostorokban. Tudja, Elnök úr, ez a „klerikális reakció”. Horthy Magyarországán, amiről Ungváry Krisztián így nyilatkozott a Die Weltnek új könyve megjelenése kapcsán:
„– Ön nagyon plasztikusan írja le, hogyan vettek fel elszegényedett parasztok tömegesen minimális hiteleket uzsorásoktól heti 10 százalékos kamatra, és hogyan vonszolták őket bíróság elé fizetésképtelenség miatt és tették nincstelenné mohó ügyvédek. Az uzsorások és az ügyvédek mind zsidók voltak, az áldozatok többnyire magyarok. Áldozatként nem kellett az embernek szükségszerűen antiszemitává válnia?
– Ilyen körülmények között nagyon nehéz volt nem rasszistává lenni. Ennek bizonyos képzettségi szint lett volna az előfeltétele, amellyel ezek az emberek nem rendelkeztek. Sajnos a természetes reflex az, hogy az embereket a külső attribútumok szerint ítélik meg, és zsidónak élték meg azt, aki a hitelt adta, még akkor is, ha esetleg nem is volt az. Az átlagember számára túlságosan nagy kihívás volt – és ma is az –, hogy e mögé a kategorizálás mögé nézzen.”
Mindez nem ad felmentést a szörnyű bűnökre – de azért előbbre jutnánk, ha ezt is meg lehetne vitatni. De addig is, Elnök úr, ez Horthy Magyarországa. Ezek Horthy miniszterelnökei, belügyminiszterei, ez Horthy csendőr alezredese, hercegprímása. És a lengyelek tudják ezt. És nem felejtik. Jó, ha magyar emlékezetet, magyar múltat, magyar históriát kutatunk a lengyelek fővárosában. Magyar múltat kutatva, időt tapogatva térjünk most vissza Varsóba, a Palota térre. Azért, hogy megálljunk a régi várfalnál egy pillanatra, idősb Antall József emléktáblájánál. Kicsit odébb sétálva pedig az 1944-es varsói felkelés emlékműve áll elénk. Döbbenetes látvány az emlékművön ez a gyerekember, kezében fegyverrel, fején az őhozzá képest óriási rohamsisakkal. És ennek az emlékműnek is van magyar vonatkozása, mégpedig óriási jelentőségű! Mert bár Magyarország a második világháborúban Németország szövetségeseként harcolt, a Varsó környékén állomásozó magyar honvédcsapatok – a német hatóságok szigorú parancsa ellenére – élelmet és fegyvert juttattak a harcoló lengyel felkelőknek és a lengyel Honi Hadsereg katonáinak. Lengyel Béla és Szabó László főtisztek tárgyalásokat folytattak a Honi Hadsereg tisztjeivel, és kötelezettséget vállaltak arra, hogy semmiféle harci tevékenységet nem folytatnak a lengyelek ellen, még német parancs esetén sem, illetve engedélyezik a lengyel civilek és felkelő egységek átvonulását a magyar állásokon keresztül.
Megható pillanatai voltak a lengyel–magyar barátságnak azok a vasárnapok is, amikor a magyar katonák és a lengyel lakosság együtt vett részt a miséken.
Mi jórészt elfelejtettük mindezt. Mert elfelejttették velünk, Elnök úr, és elfelejttették önnel is. A lengyelek azonban emlékeznek. Erre is.
Jó mindezt észben tartani. Mert „mélységes mély a múltnak kútja” – és mi itt a második világháború óta e kút kávája körül nyargalászunk, és csak azt látjuk, amit a kommunista történetírás látni engedélyezett nekünk. Semmi mást. Így aztán, amikor önök a „történelem átírása és meghamisítása” miatt panaszkodnak, akkor csak azt a történelmet féltik, amit önök már átírtak és meghamisítottak. Úgyhogy legyen méltányos, Elnök úr. Ön kiadott egy nyilatkozatot, többek között ez áll benne: „Horthy Miklós mellszobrának avatása a mai politikai kurzus személyikultusz-imádatának egyenes következménye. A mai politikai légkörben egy ilyen gyalázatos rehabilitáció következmények nélkül megvalósítható. A Fidesz tiltakozása álságos: csak azért tiltakozik a szoboravatás ellen, mert attól tart, a külföldi baloldali média antiszemitizmus címén rossz színben tünteti fel ismét Magyarországot.” Elnök úr! Ennek a néhány sornak minden állítása hazugság. Méltánytalan hazugság. Semmi szükség arra, hogy ön Gyurcsány Ferenc szintjére süllyedjen. Inkább utazzon Varsóba, és kutassa a magyar emlékeket. Utána töprengjen el azon, vajon a romániai zsidóságot kiirtó Antonescu marsallnak miért lehet annyi szobra szerte Romániában. Azért miért nem őrjöng senki sem?
Talán, egyszer lesz lehetőség értelmes szóváltásra minderről. Már ha fontos ez egyáltalán…
Forrás. Magyar Hírlap
Úgy tűnik, az ember hiába írt le már számtalanszor tényeket, mintha a falnak mondaná, az ostobaság és a nemzetellenesség folyamatosan újjátermelődik. Istennek hála, végre Budapesten szobor előtt tiszteleghetünk Horthy Miklós, a magyarság országvisszaszerző kormányzója emlékének.
Mint várható volt, a szobor leleplezését jelentős ellentüntető csoport várta, ellenérzéseit kifejezve. Nyilvánvaló ,hogy a Budapesten és a vidéki nagyvárosokban kitenyésztődött a Rákosi-rendszerből és az ÁVH-ból eredeztethető balliberális, cionista, szabadkőműves közeg semmilyen alkalmat nem mulaszt el, hogy gyűlöletét, ellenérzéseit kifejezze.
Most óhatatlan felidéződik a mintegy évtizeddel ezelőtti Teleki-szobor körüli vita. Akkor is számos cikket kellett írni, előadásokat tartani a hajdani miniszterelnök emberi, politikusi nagysága védelmében. Az ostoba, gyűlölködő nemzetellenes balliberális politikai és kulturális közeg akkor sem értette meg, hogy Teleki Pál gazdasági, szociálpolitikai, revíziós eredményei mellett védelmezte a hazai zsidóságot. Fellépett az atrocitások elkövetői ellen, 150.000 lengyel menekültet fogadott be, melyből mintegy 30.000 zsidó volt. Tetteit a lengyel politika, közélet, az akkori nagykövet révén köszönte meg.
Akkor sem sikerült megmagyarázni az ostoba, elvakult embereknek mindezt. Azzal sem lehetett érvelni, hogy miért állítottak hazánkban szobrot Winston Churchill brit miniszterelnöknek, akinek bombázói nagyszámú magyar, köztük zsidó életet oltottak ki. Teleki emberéletek kioltásával nem hozható összefüggésbe. Nem is végeztetett ki zsidó ellenállókat, mint Churchill, akinek hatóságai felakasztották Kairoban a Jitzhak Samir által odaküldött, barátját, lord Moyne főmegbízottat megölő két szerencsétlen fiatalembert.
A különbség az, hogy ma minden ilyen megnyilvánulást látványos utcai cirkusszal kísér a pártviszonyoktól teljesen függetlenül újratermelődő, az értelmiség és az ifjúság meglátásom szerint sajnos több mint 50 %-át befolyása alatt tartó balliberális közeg. Ilyen negatív befolyás talán egyetlen európai államban sincs. Aki kissé ismeri a történelmet, legalább körvonalaiban rendelkezhet bizonyos fogalmakkal a Horthy Miklós nevéhez köthető negyedszázadról. A forradalmak káosza, Trianon után újjáépült az ország. Részleteiben nem térhetünk ki a tényekre, de közismert, hogy hazánk oktatása, sportja, tudománya a világ élvonalába került. A magyar ipar, mezőgazdaság is fellendült, a gépipar az egész világba exportált. Részvételünk a világgazdaságban 1,5 % volt, ma 1-2 ezrelékben mérhető.
A magyar szociálpolitika a 30-as évek végen nagy lépéseket tett a szegénység leküzdésére. Hadseregünk virágesőben vonult be a visszatért, felszabadult országrészekre. A sárga csillaggal megjelenő fiatalok, a szocialista és liberális politikusok, köztük Steiner Pál tudják-e mi ellen tüntetnek? A kormányzó és a körülötte álló kiemelkedő katonai és politikai vezetők: Nagy Vilmos és Csatay Lajos honvédelmi-, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök mindent megtettek a zsidók védelmében. 1944. július 6-an a kormányzó az esztergomi páncélos hadosztály és a testőrség segítségével akadályozta meg, hogy a Gestapo a fővárosi
zsidóságot deportálja.
E szerencsétlenek bizonyára azt sem tudják, hogy a hazai zsidóság kiemelkedő képviselői, az 1927-től felsőházi tag br. Hazai Samu (1851-1942) volt honvédelmi miniszter, vagy a kitűnő író, Kemény Simon (1883-1945), de mások is a legnagyobb tisztelettel beszéltek a kormányzóról. Ha felelős lett volna a holokausztért nem segítették volna portugáliai vállalkozásait a Weisch és Goldberger családok. 1993-ban a Kenderesen ott volt a megmentett zsidók koszorúja is. Akik ma Teleki Pál és Horthy Miklós emlékét, történelmi szerepét támadjak, azok nemzeti önértékelésünk, államiságunk alapjait támadják. A szocialista és liberális politikusok, fiatalok műveletlenségén, rosszindulatán nem csodálkozom. Már egyszer említettem, hazájukban senki sem kérdőjelezi meg a görög-török, vagy az algériai háború több százezres áldozatai ellenére de Gaulle vagy Kemal Ataturk történelmi nagyságát. Ukrajnában sem indul roham Bogdan Hmelnyickij vagy Sztyepan Bandera ellen zsidóellenes akcióik miatt. Természetesen ezzel nem akarom a világháborús ukrán káoszt a magyar jogállamhoz hasonlítani.
Természetesen a történelem számos példája igazolta, a magyar zsidók között voltak, vannak és lehetnek magyar hazafiak, hősök, értékteremtő szemelyiségek. Ugyanakkor az említett attitűd kinyilvánítói elgondolkodhatnának de Gaulle felvetésén, a bizonytalan identitású emberek döntsék el, Franciaországhoz vagy Izraelhez kötődnek. Számomra nehezen érthető, hogy az állítólag jobboldali Rogán Antal miért minősíti provokációnak a Horthy-szobor avatását. Nincs ismeretében e tényeknek, vagy a tartás hiányzik?
Szánalmas, hogy Szabó István református püspök “megütközését” fejezte ki egy, a református
egyházhoz kötődő nagy államférfi szobrának felavatása miatt. Érdemes ellenben megnézni, milyen szempontok kerülhetnek fókuszba.
Elméletileg az is elfogadható, hogy a hazai kisebbségek története tananyag legyen, azonban az nehezen érthető, miért büszke Balogh Zoltán miniszter úr arra, hogy hazánkban kerül elsőként bevezetésre a roma történelem oktatása. Remélhetően nem nemzetellenes ellenkultúra lesz a vége… Az is nehezen érthető, hogyan kerül a roma népismeret oktatása a katonai főiskolákra. Ha már a hazai kisebbségek kultúráját oktatják itt, esetleg nem kaphatott-e volna mondjuk prioritást a számos 1848-49-es hőst adó hazai örménység.
Az is nehezen érthető, hogy a hazai egészségügy haldoklása közepette miért kell 6 milliárd forint a jövő évi holokauszt-megemlékezésekre, a Józsefvárosi pályaudvar átépítésére.
Nyilvánvaló, a magyar holokauszt 200000-331000 között becsülhető áldozatára tisztelettel meg kell emlékezni. Ugyanennyi erővel azonban bármely pályaudvar, akár a Józsefváros is átalakítható lenne azon honvédek emlékere, akik 1914 őszen e pályaudvarokról indultak Galíciába az orosz gőzhenger megállítására. Csak 1914 őszén itt az osztrák-magyar veszteség elérte a 300000 főt, vagyis a zsidó holokauszt veszteségei számát. Voltak köztük katolikusok, reformátusok, evangélikusok, zsidók, unitáriusok, muzulmánok.
Nyilvánvaló tehát, hogy bizonyos törekvésekkel szemben meg kell védeni értékeinket és jelképeinket. Ezért csak biztatni lehet minden közösséget a Hazatérés Temploma példája követésére. Senkit se félemlítsen meg a műveletlen vagy rosszindulatú politikusok és az általuk felheccelt emberek fellépése.
Talán egy jó itáliai példa: Affile, Lazio tartomány mintegy 1900 lakosú kis községe emlékművet állított Giorgio Almirante, az Olasz Szociális Mozgalom(MSI) volt elnöke, és Rodolfo Graziani Itália marsallja, Etiópia alkirálya, az Olasz Szocialis Köztársaság hadügyminisztere emlékére. A szélsőbaloldali, antifasiszta megnyilvánulásokat pedig semmibe vették…
Szégyenletes, hogy egy magát “demokratikusnak” hazudó párt elnöke még mindig a
Révai József-féle történelemhamisítás szerint ítél.Az a tüntetés egy bohócparádé volt,
és szégyellheti magát,(főleg a zsidók!) akik részt vettek benne.A koronát az egészre az
amerikai tiltakozás tette fel:hülyét csináltak magukból, lévén, hogy Nürnbergből
az ő hozzájárásukkal (is ) simán elengedték. A kis Horthy évekig dolgozott náluk, és az
elképzelhetetlen,hogy ne próbált volna tárgyalni velük- hibbant történelemtanítás ellenére
Horthyék utálták a németeket. (Hitler viszonozta is ). Az az USA aki mindenki után kémkedik, polgárháborúkat gerjeszt, hogy megszerezze az ásványkincseiket, bárhol,
bárkit meggyilkol, saját magából csinál hülyét, mikor minket bírál. De ő megteheti…
A csepelhuhogón keresztül az alábbi levelet küldték Mesterházi Attilának (és másoknak) a csepeli narancsmérgezésben szenvedők:
“csepel. hu: 2013. november 08. péntek, 16:03
Elnézést kérünk
A csepel.info-n megjelenő téves és kellőképpen nem ellenőrzött információ miatt helytelenül jelent meg egy hír Takács Krisztiánnal, az MSZP önkormányzati képviselőjével kapcsolatban a Csepel.hu oldalon február 12-én. Ezért elnézést kérünk.”
Kérdezem, hogy hogyan kommentáljátok a csepelhuhogó fent idézett írását, kedves csepeli narancsmérgezésben szenvedő bértollnokok? Meséljetek!
Királyerdei minden mondatát cáfolni lehet. Az egész nem ás, mint Horthy Miklós és Gr. Teleki Pál fényezése. A Magyar 2. hadsereg kudarca, a holocaust, az országon átvonuló front egymillió magyar állampolgár életébe került. Ez Magyarország lakóságának 10%-a. Romhalmazzá vált az ország.Ez mind Horthy regnálásának eredménye.
És még szeressük is őt?
Javaslom a megváltoztatott funkciójú Józsefvárosi Pályaudvaron legyen egy vitrinben kiállítva az a papírbakancs is, amiben 1914-ben a honvédeink a csatatérre indultak a Józsefvárosi Pályaudvarról! Copyright Vátesz.
Lucifer! Ha ilyen tudatlan vagy, legalább ne kérkedj vele. Rákosi et. nagyon elégedett lenne.ha olvashatná hibbant soraidat. Javaslom, olvass 2000 után írt történelemkönyveket.
Ez egy valódi kommunista hitvallás, ahogy illik. Egyetlen szó sem igaz belőle. Lángeszű
Vátesz barátom miért nem teszi fel a kérdést: kik szállították a csalánruhát, és a papírbakancsot? Nem válaszolok rá, mert valamelyik “jóindulatú barátom” még rám keni az
antiszemitizmust. Szerintem ha vennétek a fáradságot, és mocskolódás- mentes könyvet
is olvasnátok, nem kellene szégyenkeznetek tudatlanságotok miatt. Mit mondott Lenin:
“tanulni,tanulni, tanulni!” Legalább Ti fogadjatok szót neki !
Én nagyon is jól tudom kik szállították a papírbakancsot az első világháborúban. Ezért is javasoltam, hogy legyen kiállítva a Józsefvárosi Pályaudvaron egy vitrinben, majd amikor az a legújabb holokausztmúzeum lesz, hogy tudjuk, mitől keletkezik az antiszemitizmus!
A kincstár.
A zsidók!