Csepel.hu
A magyar irodalom legfájdalmasabb sírverse olvasható Arany János lányának, Arany Juliskának a sírkövén Nagyszalontán, Csepel testvérvárosában. Az apa és költő mély gyászában, megrendülten fogalmazta meg a sorokat 1866-ban, miután az előző év december 28-án elveszítette elsőszülött gyermekét, az alig 24 esztendős Juliskát. Egy árva is magára maradt: Piroska, aki mindössze féléves volt akkor; s a nagyszülők nevelték fel.
A város szélén található nagyszalontai temetőben különös figyelemmel gondozzák Arany Juliska nyughelyét. A Magyarországról érkezők rendre felkeresik a sírt, amelyen mindig van virág. A temetőben bárki azonnal megmondja az idegennek, merre lelhető a sírhant, melyben Nagyszalonta leghíresebb polgárának lánya nyugszik. Arany János soha nem volt annyira megtört, mint akkor, amikor szeretett lányát kellett elhantolnia.
Arany Juliska 1841. augusztus 9-én született Nagyszalontán. Ebben a faluban nevelkedett fel, járt iskolába, szövögette terveit a jövőről, egy szép családról. Jó példával jártak előtte szülei, hiszen Arany János és felesége, Ercsey Julianna békében és szerényen éltek, szorgosan dolgoztak. Édesapja Nagyszalontán lett országos hírű költő, amikor 1946-ban megírta a Toldit. Petőfi Sándor gyakori vendég volt a háznál, s közösen siratták el, amikor többé nem láthatták. Arany Juliska 1863-ban ment férjhez Széll Kálmánhoz, a falu református papjához, aki egyébként távoli rokonságban állt a későbbi miniszterelnökkel, Széll Kálmánnal. A családi boldogságot fokozta, hogy az ifjú párnak 1865 nyarán gyermeke született, akit Piroskának kereszteltek. De alig köszöntött be a tél, amikor december elején Juliska megbetegedett, és 28-án éjjel tüdőbajban meghalt.
Arany János nem tudott megszólalni. Elkezdett egy verset „Juliska emlékezete” címmel, de nem volt ereje megírni. A vers lábjegyzetében ezt jegyezte le: „Nagyon fáj! nem megy.”
A Toldi szerelme című verses elbeszélés első részei már évekkel korábban elkészültek, de Arany János a folytatásban, a hatodik énekben a lányát siratta el és árva unokájára tekintett fájdalmasan. Toldi Miklós szerelmét Rozgonyi Piroskának hívják a műben, de a költő Piroskában most csecsemő unokájának szomorú sorsát látta. A fejezet így kezdődik: „Piroska… ez a név! jaj nekem, ez a név!/ Hogy tipra keresztül egy boldogtalan év” A második versszakban így ír: „Piroska! leányom kis árva lánya!/Kedvesem egyetlen kedves maradványa!” A következő sorok pedig jövendölésnek hatnak a csöpp lány életéről, noha Arany János akkor nem sejthette, miféle tragédia sújthat le még rájuk: „Baljóslatú névvel jöttél te a világra!/Oh, le ne szálljon rád még jobban is átka,/ Hogy sorsod azéhoz közelítsen gyászban,/Kit képzetem alkot a Rozgonyi házban!”
A vallásos, a szalontai református templomba rendszeresen járó Arany János ezt írta lánya sírkövére:
„Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt.
S megnézve bátran a halált,
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi utakon,
Egy lőn közös, szent vigaszunk:
A LÉLEK ÉL: találkozunk!”
Széll Piroskát, a félárva kislányt Aranyék fogadták magukhoz és nevelték fel. Úgy szerették, mint édes lányukat, de talán még nagyobb gonddal óvták mindenféle bajtól. A cseperedő gyermek külsőleg és lelkileg is hasonlított anyjára: pajkos és vidám természetű volt, kedvességével a ház vendégeit is megörvendeztette. Nagylányként ugyanúgy tervezte a jövőjét, mint a régen elhunyt édesanyja. Az idősödő és egyre gyakrabban betegeskedő Arany János vigaszt és örömet lelt benne. Nem tudhatta, hogy beteljesedik egy másik szörnyű tragédia, melyet a Toldi szerelmében megfogalmazott. Arany János 1882-ben meghalt – elkerülte az újabb kínzó fájdalmat, amelyet lánya elvesztésekor átélt. Unokája, Széll Piroska 1886-ban, mindössze 21 évesen ugyanabban a betegségben hunyt el váratlanul, mint édesanyja.
Forrás: Csepel.hu
