Erdőalja utcai késelés: egy gyanúsított már őrizetben

Csepel.hu

A rendőrség egy férfit őrizetbe vett, egy másikat kihallgatott és szabadlábon védekezhet az Erdőalja utcai szombati késelés ügyében. A támadókkal egy társaságban lévő feltételezhető bűntársakat még keresik. A bűncselekmény október 5-én történt a reggeli órákban, miután két társaság összeszólalkozott egy szórakozóhelyen. Két embert megszúrtak, akiket súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.

A brutális cselekmények helyszíne az Erdőalja utcában lévő Drinkbár, amely éjjel-nappal nyitva tart. A vendéglőt az utcáról és a spotcsarnok területéről is meg lehet közelíteni, de a stadion bejáratát este nyolc órakor bezárják. Október 5-én a reggeli órákban a vendégek száma a szokásos volt, és a jelenlévők szerint semmi nem utalt arra, hogy verekedés tör ki. A vendéglőben még nem fordult elő hasonló eset, legfeljebb hangosabban szoktak vitázni.

A pultos azt mondta, hogy nem ismerte sem a sértetteket, sem a támadókat. Reggel 7 óra felé járt, amikor arra lettek figyelmesek, hogy az asztalok mellől felpattannak az emberek, s repkednek a székek. Utána az egyik társaság tagjainál előkerültek a kések, és pillanatok alatt megszurkálták azt a két férfit, akikkel szóváltásba keveredtek. A szemtanúk nem tudtak beszámolni arról, hogy mi válthatta ki az összetűzést. Az események olyan gyorsan játszódtak le, hogy mire a személyzet felfogta a történteket, a támadók már elmenekültek a helyszínről. A pultban dolgozók azonnal értesítették a rendőrséget és a mentőket, a két sérültet pedig elsősegélyben részesítették. A sértetteket több helyen megszúrták, de állapotuk nem életveszélyes. Úgy tudjuk, hogy már jobban vannak, és a rendőrség vasárnap délelőtt kihallgatta őket a kórházban.

A csepeli rendőrök forró nyomon üldözik az elkövetőket, aminek eredményeképpen két gyanúsított személyt kihallgattak. Az egyiket őrizetbe vették, a másik szabadlábon védekezik. A társaságukban lévő többi embert még keresik. A nyomozók beazonosították az összes feltételezhető tettest, tehát remélhetőleg minden támadót hamarosan kézre kerítik.

A támadókról annyit lehet tudni, hogy Csepelen laknak és az éjszakai élet ismert alakjai.

A rendőrség súlyos testi sértés bűntette miatt indított eljárást az ügyben.

Forrás: Csepel.hu

6 hozzászólás “Erdőalja utcai késelés: egy gyanúsított már őrizetben” bejegyzésre

  1. Nemmondommeg szerint:

    ” súlyos testi sértés” Ez a baj. Miért nem emberölési kísérlet ? Ezért szurkálnak boldog-boldogtalant meg fényes nappal.

  2. Tóth Mária szerint:

    Maximálisan egyet értek az előttem szólóval! Talán az mégis segítene.

  3. szigetország szerint:

    Az ügyész még módosíthatja a tényállást. “Hirtelen felindulásból elkövetett emberölési kísérlet”

  4. felix szerint:

    Szigetország! A dolgok nem ennyire egyszerűek.

  5. szigetország szerint:

    Felix! Tudom, hogy a dolgok általában nem egyszerűek…

  6. fghfjhgkjhk szerint:

    …és ezek sem hajléktalanok, meg romák voltak. 😉

Itt lehet hozzászólni !