„Előre megfontoltan mindent kiterveltek Bajnaiék”

Kónya elismerte, hogy darabokra tépték a bábut

MNO

Alaposan mellényúlt a Bajnai–Kónya páros a vasárnapi hungarocellbábu-gyalázással. Hiába próbálták sumákolással, hazudozással eltussolni, a teljes politikum és saját szavazóik is elhatárolódtak tőlük, gusztustalan uszításnak tartva a történteket. Mindennek tetejébe még a szervezők és a fellépő Dopeman is egymásnak esett, az Együtt–PM Szövetség vezetői pedig a fejüket verik a falba. Rogán Antal szerint ami múlt vasárnap történt, azt előre megfontoltan, részleteiben is kitervelve hajtották végre.

A Szolidaritás Mozgalom vasárnapi születésnapján Bajnai Gordon és az alapító Kónya Péter beszéde után lelepleztek egy Orbán Viktort imitáló hungarocellszobrot, amelyet később ledöntöttek, a performansz sztárvendége, a Dopeman művésznévre hallgató Pityinger László pedig bele is rúgott a „szobor” fejébe.

A bábut a Szolidaritás szimpatizánsai leköpködték, megrugdosták, késsel döfködték, majd a leszakított fejet diadaljelvényként körbehordozták a városon.

Kónya elismerte, hogy darabokra tépték a bábut

A Szolidaritás elnöke a Hír24-nek adott interjújában bevallotta, szimpatizánsai „vuduzták, késekkel meg mindenféle dolgokkal szurkálták” a hungarocellszobrot, és a fején meg a csizmáján kívül az egész bábut széthordták ereklyeként. Kónya azt is elárulta, a megfelelő helyeken meg volt gyengítve a szobor, hogy amikor eldől, a feje mindenképpen letörjön.

Ez szöges ellentétben áll a Szolidaritás elnökének korábbi mentegetőzésével: a performansz másnapján a köztévében még azt nyilatkozta, hogy nem darabolták fel a hungarocellbábot, magától tört szét, miután eldőlt, és szó sem volt vuduszertartásról. A Szolidaritás vezetője azonban leleplezte Bajnait. Az Együtt–PM Szövetség vezetője hétfőn az Indexnek azt mondta, hogy nem tudott arról, hogy legszorosabb szövetségese vuduszertartásra készül, máskülönben természetesen lebeszélte volna róla; ezzel szemben Kónya a Hír TV-nek elmondta, hogy Bajnait előre tájékoztatták a hungarocellszobor leleplezéséről és ledöntéséről.

Rogán: Kónyának és Karácsonynak távoznia kell

Rogán Antal csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: az Együtt–PM Szövetség társelnökének, Kónya Péternek – a Hír24 portálon – csütörtökön megjelent interjúja részletes beismeréssel ér fel a hétvégi tüntetéssel kapcsolatban. Az említett nyilatkozatból kiderül, hogy ami múlt vasárnap történt, azt előre megfontoltan, részleteiben is kitervelve hajtották végre – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

A politikus ezért arra szólította fel Bajnai Gordont, utasítsa el a demonstráción történteket, szakítson meg minden politikai kapcsolatot azokkal, akik a szervezésben részt vettek, és távolítsa el mozgalmának vezetéséből Kónya Pétert és Karácsony Gergelyt. Ami Bajnai Gordon mozgalmának hétvégi tüntetésén a volt miniszterelnök “tudtával és részvételével” történt, az nem felel meg a civilizációs normáknak – mondta Rogán Antal, aki szerint egy barbár, primitív vuduszertartáshoz hasonlítható, amit az Orbán Viktort formáló szoborral műveltek.

Bajnaiék eddig sumákoltak

Az ügyben Bajnai Gordon mozgalmának vezetői eddig „sumákoltak” – fogalmazott a frakcióvezető, majd idézte a volt miniszterelnököt, aki a napokban azt mondta, a történtek nem felelnek meg az ő ízlésének. Így nyilatkozott Karácsony is, „aki egyébként az első perctől az utolsóig jelen volt” – folytatta –, Kónya Péter pedig úgy beszélt minderről, mintha nem szándékosan zajlott volna az események jó része.

A Szolidaritás vezetőjének csütörtökön megjelent interjúja után azonban a „sumákolásnak” vége – jelentette ki Rogán. Az emberek ítélete egyértelmű – mondta, utalva a Századvég közvélemény-kutatására, amely szerint a megkérdezettek 85 százaléka gondolja úgy, hogy túlment a jó ízlés határain az Orbán Viktort ábrázoló szobor ledöntése.

Karácsony nem érez felelősséget

Karácsony azt mondta, vasárnap ott volt a rendezvényen, de nem vett részt annak előkészítésében és csak a Clark Ádám téren szembesült azzal, hogy mi történik. Hozzátette: nem érez személyes felelősséget a történtekért. A képviselő egyúttal megismételte korábbi kijelentését, amelyik szerint az ő személyes ízlésénél radikálisabb volt az akció.

A Szolidaritás vezetője Karácsonyhoz hasonlóan tagadta, hogy szervezőként tudott volna Pityinger alternatív himnuszáról, vagy hogy a szimpatizánsai a letört hungarocellfejjel fognak parádézni a városban. Dopeman produkciójától Kónya a beszélgetés során nem határolódott el, bár a fejrugdosós akciójára annyit azért mondott, hogy „nem volt szerencsés”. Bajnai – miután saját elvbarátai is elfordultak tőle – szintén jelezte, hogy bár az indulatokat megérti, nem fér bele az ízlésébe Dopeman és a szimpatizánsok produkciója.

Dopeman szerint Bajnai jellemtelen és alkalmatlan

„Teadélutánnal nem lehet választást nyerni” – kommentálta a történteket Pityinger László a Hír24-nek adott interjújában, hozzátéve: Bajnai bebizonyította, hogy nem alkalmas miniszterelnöknek, mert gyenge jellemű, és gyáva. „Olyan, mint egy bokszoló, aki bevisz egy ütést, de meghátrál, mert nem esett össze rögtön az ellenfél.” Dopeman szerint Bajnai nem képes összefogni a baloldalt.

Fejüket fogják az Együtt–PM Szövetség vezetői

A választási szövetség vezetői „verik a fejüket a falba” a Hetek információi szerint. Ezzel szemben az MNO-nak arra a kérdésére, hogy vannak-e ellentétek az Együtt–PM-en belül a performansz miatt, Szigetvári Viktor azt felelte, hogy csupán többeknek nem nyerte el a tetszését az akció.

A bábugyalázós vuduperformansz teljesen félresikerült: a Századvég felmérése szerint az emberek 85 százaléka ízléstelennek, 77 százaléka szélsőségesnek tartja az akciót, a megkérdezettek felének pedig romlott a véleménye Bajnairól. Elemzők szerint Bajnai Gordon a történtek után végleg búcsút inthet européer, szakértői imázsának és az új politika ígéretének.

Bár Bajnai azt állította, hogy egyeztetett a Szolidaritás vezetőjével, és megegyeztek, hogy több ilyen akció nem lesz, Kónya többször világossá tette, hogy bármikor kész megismételni a primitív uszítást, szervezete pedig egyre radikálisabb eszközökhöz fog nyúlni.

Bajnai rászorul Kónyáékra

Az Együtt–PM Szövetség vezetője ezzel két tűz közé került. Világos, hogy a mérsékelt szavazók és a politikai közvélemény felé az egyetlen megoldás, ha valamilyen módon megválik a Szolidaritás kényelmetlenné vált szövetségétől.

Ugyanakkor, ahogy korábban korábban írtuk, Bajnai nem határolódhat el a Szolidaritástól, nemcsak a szavazatok miatt, hanem mert az Együtt–PM-nek nincs kiépült aktivistahálózata, ezért az ilyen feladatok – házról házra járva korteskedés, kopogtatócédulák gyűjtése, szórólapozás – a Szolidaritás talpasaira hárul. Bajnai tehát gyakorlatilag teljesen Kónyáékra van utalva.

Forrás: MNO

15 hozzászólás “„Előre megfontoltan mindent kiterveltek Bajnaiék”” bejegyzésre

  1. Aladár szerint:

    Csinálja a hisztit a fidesz rendesen.
    Bajnai már nyilatkozta, hogy csak a szobordöntésről tájékoztatták, az utána következőkről nem. Persze a fidesz minden erővel próbálja rátolni.

    Lássuk csak a cikket:

    “Az Együtt–PM Szövetség vezetője hétfőn az Indexnek azt mondta, hogy nem tudott arról, hogy legszorosabb szövetségese vuduszertartásra készül, máskülönben természetesen lebeszélte volna róla; ezzel szemben Kónya a Hír TV-nek elmondta, hogy Bajnait előre tájékoztatták a hungarocellszobor leleplezéséről és ledöntéséről.”

    Lássuk csak:
    – Bajnai nem tudott a vuduszertartásról
    – Bajnait előre tájékoztatták a szobor leleplezéséről és ledöntéséről.

    Miért az “ezzel szemben”? A “leleplezés és ledöntés” nem vuduszertartás, tehát nincs ellentmondás a két nyilatkozat között.

  2. Aladár szerint:

    Egyébként amikor Gyurcsány-bábut égettek, akasztottak, Bajnait akasztófával várták mindenféle tüntetők, akkor a Fidesznek egy szava sem volt.

  3. ... Grün szerint:

    Ha ketten csinálják ugyanazt az nem ugyanaz! 😛 😛

  4. joságos szerint:

    T. Aladár!
    2013. október 04., péntek – 13:05-ös írásához; Azok kulturált, békés és jó modorú Fideszes tüntetők voltak. Olyanok mint akik a TV székháznál gyújtogattak.

  5. ... Grün szerint:

    “”Ég a Gyurcsány, ég! El ne aludjék!” – Békés tüntetés Szombathelyen, forradalmi hangulat, Gyurcsány-égetéssel és zsidózással”
    .
    http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/23878
    .
    http://mork.nyugat.hu/Scopes/nyugat/var//improxy/NyugatBigPicture/19235.jpg

  6. lucifer szerint:

    Itt nem a Bajnairól van szó, hanem fosik a Fidesz! A “szőke tündér” sem tud mást, mint az ellenzéket folyamatosan rágalmazni. (Elkap a hányinger, mikor meglátom a TV-ben.)

  7. ... Grün szerint:

    “Hitelekkel és megszorításokkal a Fidesz szerint „a hülye is tud költségvetést csinálni”. A párt Mesterházy Attila és Bajnai Gordon friss megnyilatkozására reagált, melyből számára világos: a baloldal rezsiadó bevezetésére készül.”
    .
    Tehát akkor a fityesz példáját követve sikerülni fog!
    Hajrá Bajnai! 😛 😛 😛
    .
    http://mno.hu/belfold/emiatt-aggodta-szet-magat-bajnai-gordon-1188267

  8. Tóth Mária szerint:

    Milyen idegesek vagytok és véditek a védhetetlent libsikéim!?

  9. ... Grün szerint:

    Tóth Mária!
    Miért kellene idegeskedni?!
    Itt csak a fityesz és a zország veszíthet!
    Nem kicsit, hanem nagyon! 😛 😛

  10. ... Grün szerint:

    Tüntetnek a pedagógusok.
    “Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója napközben tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a “Bajnai-gárda” fiataljainak eddigi megmozdulásai alapján nem lehetnek biztosak abban, hogy a budapestiek megúsznák a napot “erőszak és barbárság” nélkül.”
    .
    Túró Rudi, Jaffa automaták kifosztását, rendőrök utcakővel dobálását, szobor lefejezéseket kérjük mellőzni! 😀

  11. Etikus szerint:

    “Tüntetnek a pedagógusok.”
    És Ön, miért nincsen közöttük?

  12. Nagy József szerint:

    És miért tüntetnek a pedagógusok?Nem elég nekik a téli szünet,nyári szünet,őszi szünet,tavaszi szünet?Nem elég a fizetés emelés,a fele annyi heti munkaidő,mint más munkavállalónak?Menjenek a jó büdös francba ezek a tüntetők,ezek nem pedagógusok,csak tanárok.

  13. joságos szerint:

    Elnézést a kérdésért; kik a pedagógusok ha nem a tanárok?

  14. ... Grün szerint:

    Picinyem!
    A tanár hozott anyagból dolgozik, így aki téged tanított írni, fogalmazni az sem selejtet csinált, csak ennyit tudott kihozni belőled! 😛 😛 😛

  15. felix szerint:

    Nagy József!
    Csak egy hónapig próbáld meg:
    Persze nem szünidőben.

Itt lehet hozzászólni !