Fidesz: 40 ezren vettek részt a támogató fórumokon

Hirado.hu

Az elmúlt két hétben 113, a rezsicsökkentést támogató lakossági fórumot tartott országszerte a Fidesz, a rendezvényeken összesen csaknem negyvenezren vettek részt – közölte a kormánypárt társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

Nyitrai Zsolt elmondta, a lakossági fórumokon számos kormányzati szereplő és vezető fideszes politikus szólalt fel, akik több mint 25 ezer kilométert tettek meg az elmúlt két hétben.

Hangsúlyozta: példátlan társadalmi támogatottság áll a rezsicsökkentés mögött, hiszen a megvédése érdekében indított aláírás-gyűjtési akcióban több mint 2,5 millióan vettek részt az elmúlt hónapokban. Erre nagy szükség volt, a rezsicsökkentés ugyanis eddig “sem volt egy sétagalopp”, a multinacionális cégek és az ellenzéki pártok is támadták, sőt Brüsszel is rosszallását fejezte ki – tette hozzá.

A Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója megerősítette azt is, hogy a rezsicsökkentés folytatódik, egyúttal emlékeztetett a párt múlt hétvégi kongresszusán elfogadott politikai nyilatkozatra, amelyben rögzítették: megvédik Magyarország gazdasági függetlenségét. A következő tervük a közműszolgáltatók nonprofittá alakítása, amit ha kell, alaptörvénybe foglalnak – közölte Nyitrai Zsolt.

Forrás: Hirado.hu

15 hozzászólás “Fidesz: 40 ezren vettek részt a támogató fórumokon” bejegyzésre

  1. Aladár szerint:

    Az elmebetegség kiteljesedése Orbanisztánban.

  2. ... Grün szerint:

    Miért nem mindjárt így szól a kérdés?!
    “Akarja Ön, hogy a fityesz kormányozzon?!” 😛 😛

  3. abcd szerint:

    Én ezért támogatom a FIDESZ-T ……..

    http://omnibusz.blog.hu/2013/10/01/nincs_magyar_alkatresz_a_nemzeti_buszban

    csak mert régebben több buszos téma volt!

    Magyar utakra cimkézett Lengyel buszokat !

  4. Aladár szerint:

    “a lakossági fórumokon számos kormányzati szereplő és vezető fideszes politikus szólalt fel, akik több mint 25 ezer kilométert tettek meg az elmúlt két hétben.”

    Mennyi volt ennek az üzemanyagköltsége, és mennyi szén-dioxidot, illetve káros égésterméket bocsátottak ki a fideszes politikusok szolgálati autói ezáltal a légkörbe?

  5. ... Grün szerint:

    “Elindult az Okosotthon honlap – a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) legújabb fejlesztése.
    A környezettudatos fogyasztóvá válást segítenék a kezdeményezéssel, amely játékos formában hívja fel a figyelmet a háztartásokban keletkező költségek csökkentésének lehetőségére, „melyhez hozzájárul a törvényileg biztosított rezsicsökkentés mértéke is”.”
    .
    Gratulálok! Hatost dobtál!
    Nyertél három köbméter ingyenes tűzifát és egy kéményfelújítást! 😛 😛
    .
    http://www.hir24.hu/belfold/2013/10/02/itt-a-nagy-rezsicsokkento-jatek/

  6. Gordon szerint:

    Jó látni a kommunista kommentelő kommuna vergődését. 😀

    Kell a rezsicsökkentés!

  7. nagyapó szerint:

    Eetásak! A magyarok nagy része, 2,5 millió polgár aláírásával támogatta a rezsicsökkentést. Ez hatalmas adu Brüsszellel szemben, ahol a multik, a magyar maffiabaloldaltól támogatva, megpróbálják ellehetetleníteni azt. Egyre több hasonlóan, unortodox módon gondolkodó ember van Európában, angolok, németek, csehek, lengyelek, akik nagy hátországot adnak.
    Megnyugtató lesz a nonprofit közműszolgáltató cégek jelenléte, mert megszüntetik az extraprofitra törő multik harácsolását.
    A fentiek visszafordítását kínálja a libás, a kendermagos, meg a bohóc vezette lumpen csőcselék!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. Gordon szerint:

    Még mindig nem tudjuk, hogy Szabó Szabolcsnak mi a véleménye a rezsicsökkentésről.

  9. felix szerint:

    Ebbe bele fogsz őrülni.
    Már le élted életed nagy részét és még mindig nem tudod.
    Mi lesz, ha így halsz meg.
    Még elgondolni is borzasztó.
    Szerintem a kérdéseddel keresd fel személyesen.

  10. szuszo szerint:

    40000/113= 353 fő

    Telt házas sportcsarnokok voltak minden rendezvényen!!! 🙂 Gratulálok!! 🙂 🙂

    Valóban ennyire egyszerűek vagytok.??? …s még topicot is nyittok róla! 🙂

    Azon csak mosolyog az ember, hogy az öreg kommunista nagyapó, ki még kádárékat szolgálta-nyalta ki, csak önmagát tudja adni, az örök kommenyistát.

    ….ja és a 2,5 millió aláírás cirka 250 ezer hitfű fidesz-komcsi….aktivisták 10*-20* kényelmesen aláírtak!! 🙂

    Congrat…..

  11. fghfjhgkjhk szerint:

    “Heves Facebook-hozzászólással reagált Holoda Attila, az Orbán-kormány volt energiaügyi helyettes államtitkára az Index szombati cikkére, amely szerint a kormány arra készül, hogy 120 millió köbméter párnagázt értékesít, feltehetően az éppen hozzá kerülő E.On tárolóiból. „Ez kérem szépen nem egyéb, mint köztörvényes bűncselekmény! Tudatosan, szakmai hozzáértés teljes hiányában, pusztán politikai és hatalmi célok mentén, egy egyébként is túlárazott vagyoni eszközt tönkretesznek(…). Remélem, minden felelős elnyeri méltó büntetését” – írta Holoda.”

    A hülyék dilettáns kormánya. Magyarul vettek egy semmit! 😀

    A hab a tortára:

    http://www.interpol.int/Wanted-Persons/(wanted_id)/2013-53084

  12. ... Grün szerint:

    “Negyedével – körülbelül 25 százalékkal – nőtt a napi átlagos gázfogyasztás Magyarországon a szokatlanul hideg idő miatt. Ez naponta nagyjából 15 millió köbméterrel jelent többet – közölte a Földgázszállító Zrt.”
    .
    Jó üzletnek tűnik a zország 2 azaz kettő napi gázfogyasztását jelentő 120 millió köbméter párnagáz megvásárlása!
    A tél egy részét már átvészeltük! 😛 😛

  13. Szkeptikus szerint:

    Van itt marha bőven. Ha ennyi birka elment ezekre a hantaszeánszokra az magáért beszél.

  14. Mari nénye szerint:

    A többi birka pedig nem ment el,de azért élvezi a rezsi csökkentését!

  15. Szkeptikus szerint:

    Viszont olyan birka is van, aki hozzászól ahelyett, hogy bégetne. Pedig az biztosan jobban menne az ilyennek. Jobban tenné, ha a fityesz seggébe bújna beeee!

Itt lehet hozzászólni !