Soroksári gyilkosság: sok a híresztelés, gyanúsítottról még nem számolt be a rendőrség

Csepel.info

A helyiek szerint egy roma család öt tagját gyanúsították meg és vitték el a rendőrök az után, hogy kötéllel megfojtottak egy kocogó nőt csütörtökön éjszaka a soroksári Szigetdűlőben. A nyomozás ugyanakkor nagy erőkkel folyik, így a szóbeszéd korántsem biztosan igaz. Elterjedt az is, mely szerint ez a gyilkosság nem az első eset volt – értesült a Csepel.info.

A Blikk korábban arról tudósított, hogy K. Krisztinát (†36) az elkövetők nem csak meggyilkolhatták, de meg is becstelenítették. A fiatalasszony egy kisfiút, Rolandot és korábban rendőrként dolgozó férjét hagyta hátra. A Csepel.info egy olvasójától úgy értesült, hogy a helyiek elmondása szerint az elkövetők az Sz. család tagjai lehetnek, ami a környéken állítólag egy különösen rossz hírű cigány család. Állításuk szerint közülük öt embert vittek el a rendőrök, mint a gyilkosság feltételezett elkövetőit, és erre utal, hogy azóta is őrizetben tartják őket. Mivel a nyomozás még tart, a szóbeszéd korántsem biztosan igaz, de megmagyarázza, hogy miért terjedt el, hogy az elkövetők cigány származásúak voltak. A kegyetlen tett megrázta a környéket, a megölt asszony emlékére  gyertyákat gyújtottak a Dobó utcánál.

A rendőrség hétfőn délután közleményt adott ki az esetről, mely szerint a tettes azonosítására, elfogására létrehozott, 14 rendőrből álló nyomozócsoport már “számos nyomozási cselekményt elvégzett”. A széleskörű adatgyűjtésben beszerzett információkat folyamatosan ellenőrzik és értékelik, csakúgy, mint a XXIII. kerületi helyszínen rögzített nyomokat. A BRFK munkatársai minden lehetséges és szükséges eszközt igénybe vesznek annak érdekében, hogy az emberölés elkövetőjét azonosítsák és elfogják – zárult a közlemény.

A Csepel.info egy olvasójától úgy értesült, hogy az áldozatot feltehetően a Kis-Dunától 100-200 méterre, egy bicikliútnál, egy elhagyatott erdős-bokros-füves területen, a lakásától nagyjából két és fél kilométerre gyilkolták meg, méghozzá különös kegyetlenséggel. A fiatalasszony sokan ismerték látásból, mivel rendszeresen eljárt kocogni. Úgy tudjuk, hogy ezen az útvonalon ma is többen futottak, sportoltak, miközben elterjedt a szóbeszéd, hogy még a nyáron ugyanezen a környéken egy másik nőt is meggyilkoltak. Lapunk információi szerint gyakorlatilag teljes a hírzárlat, csak szóbeszéd van a gyilkosságról, amely többek szerint az elmúlt évek egyik legkegyetlenebb bűncselekménye volt, és a részleteket ezért nem ismertetik. A hírzárlat ugyanakkor arra is utalhat, hogy a nyomozás során még korántsem derítettek ki mindent, esetleg nem kapták el a tettest, és a bűncselekmény részleteit ezért nem hozzák nyilvánosságra.

Az atv.hu elérte az áldozat, a 36 éves K. Krisztina férjét. Tőle megtudták, hogy felesége a tragédia estéjén is szokásos útvonalán indult futni, ahogyan évek óta tette. Mivel negyed 10-kor még nem ért haza, és férje telefonhívására sem reagált, a férfi keresni kezdte a futóútvonal környékén. Egyedül nem találta, ezért rendőri segítséget kért. Először ez sem vezetett eredményre, ám végül a rendőrkutya az otthoni szagminta alapján éjfél után felfedezte az áldozat holttestét egy bokorban.

Az áldozat Férje, K. Lajos a lapnak megerősítette: feleségét megfojtották, megkötözték és meg is erőszakolták. Mint mondta, egyelőre semmilyen hivatalos tájékoztatást nem kapott a nyomozás állásáról, így azt sem tudja, egy vagy több elkövető volt – áll az ATV honlapján. A férj egyébként a HVG szerint is egy volt rendőr, aki jelenleg testépítéssel foglalkozik.

Schobert Norbert írása a Facebookon

Csütörtökön este Soroksáron, csoportosan egy kötéllel hátulról megfojtottak egy kerékpárúton kocogó 36 éves, kisgyermekes családanyát, akivel a gyilkosság után aljas és ember által igazán elképzelhetelen tetteket műveltek az elkövetők! Megerőszakolták. A néma vagy elnémított médiumok egy kétsoros hírben kommentálták ezt a döbbenetes szürnyűséget. A feltételezett elkövetőkről annyit tudni, hogy többen voltak és népes családjukkal folyton terrorizálták lakókörnyezetüket.

Sajnos etnikai támadás volt és az áldozat Kardos Lajos egykori rendőrségi iskolatársam és kollégám felesége volt. A hírt egy szintén egykori és ottani kollégám juttatta el hozzám. Borzasztóan megráz, összeszorul a szívem, mert az én Feleségem és a Ti Feleségeitek is futni járnak. Eljött az idő, hogy ilyen esetekben legyen halálbüntetés. Nem azért mert csupán ez a minimum, hanem legyen benne a felizgult állatokban a tudat, hogy eljöhet a halál és nem a mi pénzünkön kapnak 20 évre meleg szállást, ételt, orvosi ellátást. Sajnálom, de nem bírtam nem megosztani… Norbi (Forrás: Facebook)

Csepel.info

18 hozzászólás “Soroksári gyilkosság: sok a híresztelés, gyanúsítottról még nem számolt be a rendőrség” bejegyzésre

  1. szigetország szerint:

    Tegnap másfél ezren emlékeztek meg Kardos Krisztinára családja soroksári háza előtt. A férje azt kérte: “Jöjjenek el minél többen, hogy lássa a kisfiam és én is, mennyien szerették Krisztinát”
    A menet ezután a tetthelyre vonult, innen két és fél kilométerre.

  2. Bugi szerint:

    Kedves királyerdei, a Jobbik megint olyasmire ugrott rá, amire talán nem kellett volna. Egyrészt nincs semmi olyan bizonyíték, hogy cigányok öltek volna, másrészt sokkal több a rendőr, mint korábban az elmúlt tíz évben bármikor, és nyugodt környéken történt az eset, ahol kevés bűncselekmény történik. Így azt mondani hogy bűnüldözés terén nem történt semmi az elmúlt években, puszta demagógia, ami jól hangozna, csakhogy egy fiatalasszony meggyilkolásakor semmi nem hangzik jól.

    Rettenetes bunkóság volt ebből politikát csinálni.

  3. Vátesz szerint:

    A Jobbik fővárosi elnöke, Lehmann Viktor lerótta a kegyeletét az áldozat házánál. A Jobbik kezdeményezi hogy Soroksáron is legyen rendőrkapitányság, mert most csak rendőrőrs van.
    Mikor megy el Soroksárra Németh Szilárd és Szabó Szabolcs?

  4. Vátesz szerint:

    Bugi, rettenetes dolog tenyészteni a cigányokat, amikor így is van belőlük elég!

  5. Pákozdi József szerint:

    Bugi.

    Hallgassa meg a videót, és figyeljen a 2.06 perctől, hogy mit mond a hölgy! A hozzászólásaira figyeljen, emlékezzen a Bayer cikk (2013.jan. 02) előtt mit irkált ide, és a cikk megjelenése után mi volt a véleménye.

  6. Bugi szerint:

    A hölgy a Jobbik egyik helyi aktivistája, azt mondja, amit mondania kellett. Ne röhögtessetek. Egyrészt nem tudni ki vagy kik voltak a tettesek, cigányokról beszélni így tehát aljasság. Másrészt ez a terület Budapesten bűnügyileg az egyik legnyugisabb, arról beszélni, hogy milyen sok a bűncselekmény, megint csak csúsztatás. Nyilván vannak bűncselekmények, mint ahogy mindig is lesznek, amíg élnek emberek.

    Politikát csinálni ebből a tragédiából több mint gusztistalan. A Norbi Update gyerekről meg annyit, hogy amint arra utalt, hogy cigányok lehettek a tettesek, a Jobbik kedvenc náci lapja emlékeztette arra, hogy ő meg zsidó. Nagy élmény a primitívség, de csak tisztes távolból. Közelről gusztustalan.

  7. Bugi szerint:

    Egyébként nekem nem változott meg a véleményem, kár erről is hazudozni.

  8. Bobek szerint:

    Léhmann nem elnök csak alelnök, Németh Szityu meg a rezsicsökkentéses haknin járt Sorin.

  9. PRincess szerint:

    Basszus! Ha belegondolok, hogy én is futni járok vagy számtalanszor kint edzek a szabadban… Pffff

    Komolyan ezeknek nem egyszerűen a börtön lenne a büntetés, hanem a kőkemény munka (hajnali keléssel) és minden eredményt a nép javára kellene fordítani.
    Nem adnék nekik kegyes halált, megtanulnák bent egymás között, hogy ki a férfi és ki a nő, soha többet nem jutna eszükbe ilyen.

  10. ditta szerint:

    Nem, nem kell ezt a fajtát” magyar emberek közé úgymond integrálni!!! Amelyik utcába beteszik őket ott kész, nincs csendes éj, se nappal… Ordibálás, kosz, lopás! Bennünket parasztoznak, félelemben tartanak. egy család 5-6 gyerek+a rokonok, barátok… Önkormányzat fát, ruhát, élelmet osztogat nekik, purdé ingyen eszik, óvoda, iskola! Munka, nukú, ségily az igen! Ezt ez az ország nem engedheti meg magának!!! Két megyébe terelni őket és hagyni élni abból amit előállítanak! Egyék egymást ne minket!!!

  11. tsepeli szerint:

    reggel 6tól éjfélig dolgoztatni őket mint egy kínai gyárban, aztán egy szelet kenyérrel takarodhat aludni a moslék cigány.

  12. Panta Rhei szerint:

    Én nagy tételben fogadnék rá, hogy melyik etnikum tagjai a gyilkosok, már ha fény derül a kilétükre. Mind a helyszín, a módszer, az indok jellemző paraméterek.
    Ha meg valaki azt mondja, az a környék biztonságos, az nem normális. Ez a Pesterzsébettől Soroksárig húzódó javarészt beépítetlen terület, ráadásul este minden csak nem biztonságos.

    Csak egy példa, hogy milyen arcok fordulnak meg itt: https://maps.google.hu/maps/myplaces?ll=47.419789,19.099664&spn=0.001345,0.00284&ctz=-120&t=h&z=19&layer=c&cbll=47.419789,19.099664&panoid=0IuH_Q-S1vyG3zY9C72hpw&cbp=12,199.82,,0,28.3

    Ha a streetview nézetben még mozogtok az autóval látható, hogy ez a fickó is látszólag teljesen céltalanul bolyong.

  13. Aladár szerint:

    Panta Rhei: ne etnikumozz!

  14. peter német országbol szerint:

    Rosszhirü bevándorlo Szendrei család szigetszentmiklosi ideiglenes(20-30év) állomáshelyéröl a helyiek nagy örömére költözött tovább már vagy 10 éve. Jot még nemhallottam a klánrol, ahova mennek mindig csak a gond van velük.Ilyet azért nem feltételeztem volna roluk sem. Az elkövetök büntetést érdemelnek pl: mint azon a buszos gang-bang tagjai a Föld másikfelén.,és ha ök tették megint beigazolodni látszik hogy van oka az emberekben élö ellenszevnek irántuk és bánhatja a Magyar társadalom hogy ekkora családot nemzet 40éve a mostmár ükapává vált alfa him és bájos neje. A Schubert Norbi meg az osztálytársam volt a Tesnevelési Egyetemen 90venes években oktatonak készült a 70fös szakrol csak öt köteleztök potvizsgára nemtom elment-e, már akkor életmod tanácsokat ollozot 1 jolmenö napilapban.

  15. zsorzs szerint:

    DNS vizsgálat?

  16. zsorzs szerint:

    Úgy értem,ha erőszak történt,akkor a helyszinen biztos maradt DNS minta és az egyértelművé tenné az elkövető(k) kiléttét.Ezzel szemben tele van a méda ködösitéssel,bizonytalan hírekkel.

  17. Molnár Ibolya szerint:

    Az áldozat férje lelőtt egy cigánybűnözőt a 90-es években. Mint ismert, Kardos Lajos rendőr volt korábban.

    Rendőrségi forrásunk szerint a történet tömören: 15 éve Soroksáron, az Ócsai úti benzinkúton stricik között területi vita alakult ki. Kiérkezett a rendőrség és az intézkedés folyamán Kardos Lajos, Krisztina férje lelőtte az egyik bűnözőt – joggal, önvédelmi helyzetben.

    A kisebbségi egyik családtagja pedig épp most szabadult. Ezzel a tettükkel torolták meg a tezsvír halálát.

    http://magyarhajnal.com/exkluziv-cigany-verbosszu-aldozata-lett-kardos-krisztina/

Itt lehet hozzászólni !