Igazságot a devizahiteleseknek!

Mno

Rogán Antal és Németh Szilárd a rezsicsökkentés bejelentésekor

Figyelembe kell venni a bankrendszer teherviselő képességét, de minket alapvetően egy erőteljes erkölcsi szempont vezérel. Az pedig arról szól, hogy korábban a bankok átverték az ügyfeleiket, ezért most igazságot kell szolgáltatni a devizahiteleseknek, így a költségeket a bankoknak kell viselniük – mondta Rogán Antal a Magyar Nemzetnek adott interjújában. A Fidesz frakcióvezetője megerősítette, a holnap kezdődő frakcióülésen döntenek a rezsicsökkentés folytatásáról és a gyerekes családok támogatásának bővítéséről. A politikust Szilágyi Richárd kérdezte.

Kiemelt figyelem övezi minden parlamenti szezonkezdet előtt  a Fidesz- és a KDNP-frakciók kihelyezett ülését, amelyen gyakorlatilag a következő fél éves időszak politikai döntéseit készítik elő. Milyen témákkal foglalkoznak a holnap kezdődő és három napon át tartó visegrádi tanácskozáson?

– A rezsicsökkentés folytatása és a kisgyerekes családok támogatásának bővítése szerepel elsődlegesen a frakcióülés napirendjén. Nyilván beszélünk majd másról is, például a devizahiteleseket érintő kormányzati programokról, de ezzel kapcsolatban egészen biztosan nem születik még döntés. A másik két témáról azonban konkrét döntéseket szeretnénk hozni.

– Egy tavaszi interjúban elárulta nekünk, hogy a kormánypártok ősszel folytatni kívánják a rezsicsökkentést. Mikor kerülhet erre sor, milyen mértékű lesz, és milyen kört érint?

– Az újabb rezsicsökkentés a villamos energia, a gáz és a távfűtés árát érinti. A frakciónak az volt a kérése, a kormány vizsgálja meg, lehetséges-e, hogy a tavaszi és az őszi rezsicsökkentés eredményeként a tavaly decemberihez képest legalább húsz százalékkal csökkenjen a rezsi. Tíz százalékot már megléptünk tavasszal, a többiről pedig most kell döntenünk. Az időpont még kérdéses, alapvetően két verzió lehetséges. Vagy a fűtési szezon előtt, vagy januártól csökkenhetnek újra az árak. Mindkettő mellett vannak érvek.

– Úgy tudjuk, Orbán Viktor miniszterelnök a nyár elején azt kérte, hogy október 15-től érvényesítsék a lakossági árakban az újabb csökkentéseket. Mi alapján döntenek a végleges időpontról?

– Sok szempontot kell figyelembe vennünk. Köztük például azt, hogy az újabb rezsicsökkentés jogi megvalósítása reálisan végigvihető-e a fűtési szezon kezdetéig, vagy januárra kell halasztani. A kormány ezt megvizsgálta, és tájékoztatást ad a frakciónak. De valóban, a két lehetséges időpont az ön által említett október 15-e, illetve az általam említett január 1-je.

– Mi a helyzet a víz és a csatorna, a szemétszállítás, a kéményseprés, a palackos gáz és a szippantás díjának esetleges további csökkentésével?

– A víz és a szemétszállítás díjai nagyjából annyival csökkentek, amennyivel ezek az infláció felett emelkedtek az utóbbi tíz évben. A víz és a szemétszállítás esetén tehát az emberek visszakapták azt, amennyivel többet kellett fizetniük a szocialista kormányok alatt. Sok helyen tíz százaléknál nagyobb mértékben is csökkent például a szemétszállítás díja. A polgármesterek várhatóan fel fogják vetni azt, hogy mindez hogyan érintette az önkormányzati cégeket. Arra kértem Németh Szilárdot, a rezsicsökkentését felelős munkacsoport vezetőjét, hogy Fónagy János államtitkárral együtt adjanak részletes tájékoztatást az eddig megvalósult lépésekről.

– A korábbi nyilatkozatok szerint a ciklus végéig összesen harminc százalékkal is olcsóbbak lehetnek ezek a szolgáltatások. A mostani döntés után ebből húsz százalék megvalósul, de lesz-e folytatás?

– A gáz ára 2002 és 2010 között, a szocialista kormányok idején 150 százalékkal, a villamos energiáé 100 százalékkal emelkedett. Ebben az időszakban 58,5 százalék volt a kumulált infláció. A villamos energia és a földgáz esetében tehát még messze vagyunk a közvetlen infláció feletti mértéktől. Az ezeken a területeken működő cégek korábban komoly extraprofitot termeltek. Ha az ön által említett harminc százalékot meglépnénk, még akkor sem lennénk ott, hogy teljes mértékben visszaadjuk az embereknek, amit 2002 és 2010 között kivettek a zsebükből. Ebből látszik, hogy a rezsicsökkentés második lépése indokolt, a többit még meglátjuk.

– Folytatódik-e a rezsicsökkentés támogatásáért tavasszal indított aláírás-gyűjtési akciójuk?

– Az aláírásgyűjtés folyamatos, bár nyilvánvaló, hogy az intenzív szakaszán már túl vagyunk. Csaknem 2,2 millió ember már aláírta, de ennek eredménye is van, hiszen ha megvalósul a rezsicsökkentés újabb lépése, akkor egy átlagkeresetű, két gyermeket nevelő magyar család összességében több mint tízezer forintot spórol havonta tavaly decemberhez képest.

– Korábban említette, hogy a gyerekes családok támogatásának bővítésével kapcsolatban konkrét döntésekre számít a frakcióülésen. Melyek lesznek ezek?

– A családokat a rezsicsökkentés mellett úgy is lehet támogatni, hogy a gyerekeket nevelő családok többletköltségét adókedvezményen keresztül elismeri az állam. A gyermekek után járó adókedvezmény 2011 óta létezik, most a kis keresetű családok adókedvezményéről fogunk dönteni. Az a cél, hogy ők is teljes mértékben igénybe vehessék a gyerekeik után járó jogos adókedvezményt. A Fidesz-frakció pedig azt kérte a kormánytól, hogy a költségvetés összeállítása kapcsán vizsgálja meg az úgynevezett gyed extra bevezetésének lehetőségét. Ez a program lehetővé tenné a kismamáknak, hogy akár egy év alatt megkaphassák azt a támogatást a gyed részeként, ami három év alatt járna, ha például egy év után vissza akarnak térni a munkahelyükre.

Egyes bankok túl messzire mentek

Németh Szilárd szerint elfogadhatatlan, hogy az emberek elveszítsék jövedelmük egy jelentős részét azért, mert a bankok áthárítják a tranzakciós illetéket. A rezsicsökkentésért felelős kormánybiztos a köztévében úgy fogalmazott, némelyik bank nagyon eldobta a kalapácsot.

Összefoglalva

A közeljövőben jön az újabb 10 százalékos rezsicsökkentés, ami érinti a gáz, az áram és a távhő árát.

Július 1-jétől hat tétel díja mérséklődött a rezsicsökkentés keretében, ez egy átlagos családnak évente mintegy 95-100 ezer forintos megtakarítást eredményez. A víz- és csatornaszolgáltatás, a szemétszállítás, a szippantás, a PB-gáz és a kéményseprés díján lehetett érzékelni a mérséklődést, azonban a díjcsökkenések különböző mértékűek voltak az ország egyes részein.

Január 1-jétől tíz százalékkal csökkent a lakossági gáz és áram ára. Mindez 3,8 millió otthont érint, mégpedig egyformán. A családok megtakarítása éves szinten százezer forintos nagyságrendű lehet – közölte korábban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Hozzátette, hogy az árcsökkentés nyilvánvalóan főképp a kereskedőket – amelyek kivétel nélkül nyugati multinacionális vállalatok – fogja hátrányosan érinteni.

Szilágyi Richárd

A teljes interjút a Magyar Nemzet keddi számában olvashatja.

18 hozzászólás “Igazságot a devizahiteleseknek!” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    A portfólio.hu-n olvasható egy cikk, mely szerint az osztrákoknak 2x annyi deviza-
    hitelük van, de nem zavarja őket, mert van munkájuk, tudják fizetni. Talán ha az
    1 millió munkahely meglenne!

  2. nagyapó szerint:

    Az-az évi 100 000 Ft-os megtakarítás nem semmi, különösen alacsony infláció mellett. Emlékezzünk, Bokros mondta, nincs az a béremelés amit el ne tudnék inflálni. A szocik tették.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Menyhért Péter szerint:

    Kedves csepeliek!
    Ez az egész egy süket duma! Orbánék előbb-utóbb engedni fognak nekünk. Olvassátok el:
    Dr. Polt Péter Legfőbb Ügyész Úrnak Budapest, 2013. augusztus 26.
    Tárgy: Új, komplex, az ügyészséghez igazított feljelentés

    Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!

    Alulírott Menyhért Péter (szül: Budapest, 1958.02.24. a.n.: Varga Ilona), 1213 Budapest, Vihorlát u. 63. szám alatti lakos, az április óta általam, és a Deviza Alapú Csalás Áldozatai Csoport tagjai által megküldött feljelentések hányattatását, valamint az ügyészség elkerülő magatartását figyelembe véve, a következő módosításban kívánom feljelentésemet érvényesíttetni:
    Az egyedi szerződések összehasonlítása és elemzése alapján, büntetőjogi felelősségem teljes tudatában, erkölcsi és anyagi érdekeim védelme érdekében a következő országosan egységes, komplex, (a Btk. 321.§ (1) szerint minősülő) bűnszervezetben, (a Btk. 6 § (1) szerint minősülő) bűnhalmazatban elkövetett gazdasági bűncselekmények, valamint (a Btk. 143.§ (1) b) c) g) pontja szerint minősülő) több ember halálát okozó emberiesség elleni bűntett elkövetői ellen az alábbi feljelentést teszem:
    1. Csányi Sándor – OTP elnök-vezérigazgatója,
    2. Felcsuti Péter – Raiffeisen Bank (korábban Unicbank) vezérigazgatója, 2008. április 25-étől a Magyar Bankszövetség elnöke, korábban alelnöke,
    3. Papp Edit – Erste Bank vezére 2007-től 2011. május 31-ig,
    4. Erdei Tamás – 1997-től 2012 márciusig az MKB elnök-vezérigazgatója és a Magyar Bankszövetség elnöke,
    5. Gyuris Dániel – FHB Jelzálogbank vezérigazgatója 1999-2010. október 22-ig,
    6. Patai Mihály – UnicreditBank Hungary Zrt elnök-vezérigazgatója 2006 óta,
    7. Török László – CIB Bank 2005–2009 vezérigazgató,
    8. Csicsáky Péter – TakarékBank elnök-vezérigazgatója, (Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.) pénzügyi szolgáltatók egyszemélyi felelős vezetői, bűntársaik;
    9. továbbá minden további FEL NEM SOROLT, de bizonyíthatóan ÉRINTETT, deviza alapú jogügylettel foglalkozó pénzügyi szolgáltató szervezet egyszemélyi felelős vezetője; és bűntársaik,
    10. valamint az önálló jogi személy Magyar Bankszövetség, mint bűnszervezet ellen.
    Nevezett vezető beosztású személyek előre megszervezett, bűnszervezetben (Magyar Bankszövetség), egységes tevékenység következményeként, az érintett pénzügyi szolgáltatók telephelyein aláírt minden deviza alapú jogügylet, szerződés, lízing, stb. megkötésekor, az államot és az adóst tudatosan, üzletszerűen, a várható személyes anyagi előnyük (bónusz, jutalom, prémium, stb) megszerzése érdekében az adósokat megtévesztették, tévedésben tartották, ezzel legkevesebb 3.000 milliárdos közvetlen anyagi kárt okoztak, valamint közvetett közrehatásként több magyar polgár halálát és számtalan család megnyomorítását idézték elő.
    Három kétséget kizáróan bizonyítható, anyagi kárt okozó tétel minden deviza alapú szerződés, jogügylet esetében fellelhető: az árfolyam különbözet, az árfolyam nyereség, és a jogtalan %-os megállapítású költség többlet.
    Ez a 3 tevékenység a hitelezett pénzek összegére vetítve mintegy 40-50%-os kárt okoztak. A kárérték minden egyedi szerződés alapján pontosan kiszámítható.
    Országosan és a meglévő információink alapján, a csaló maffia az adósoknak a kihelyezett 7.200 milliárd Ft legkevesebb 40%-át, azaz 3.000 Milliárd Ft becsértékű közvetlen kárt okozott!
    Az adósokat ért megkárosítás számlaadás illetőleg elszámolás nélkül történt, a jogszabályok súlyos megsértését, az állami költségvetés megkárosítását eredményező, az adós vagyona elleni károkozással egy szerződésben, attól elválaszthatatlanul valósították meg.
    Országosan és a meglévő információink alapján, a csaló maffia a MAGYAR államnak (minden magyar polgárnak!) a 3.000 Milliárd Ft számla nélküli – feketegazdaság! – jövedelem cca. 20%-át, azaz 600 Milliárd Ft becsértékű, adócsalásból – adóelkerülésből eredeztethető adóhiányt, kárt okozott!
    A bűnszervezetbe tömörült vezető állású tisztségviselők cselekedetükkel bizonyítottan megvalósították a 2012. évi C. (a régi 1978. évi IV.) törvény, Büntető Törvénykönyv (továbbiakban Btk) 373. § (a régi 318.§.) szerint minősülő csalás bűntettének, valamint a feljelentésem elválaszthatatlan részét képező videó tanúvallomásomban (https://www.youtube.com/watch?v=oQJVkDnNoHU) szereplő bűncselekmények tényállását.
    Az üzletszerűen, vélelmezhetően KIZÁRÓLAG maffia jellegű bűnszövetségben elkövethető csalás mellett rendszerszerűen, okozati összefüggésben, halmazati módon valósultak meg a bűncselekmények.
    Az elkövetők közvetett ráhatása következményeként megvalósult öngyilkosságok és súlyos családi tragédiák, a magyar polgárok ezreinek kifosztás miatt kiemelendő a Btk 143. § (a régi 330/A.) szerint minősülő, emberiesség elleni bűncselekmény.
    A teljes dokumentum, és a hozzá csatolt mellékletek mindegyike letölthető pdf formában a
    https://www.facebook.com/groups/devizacsalas/files/
    csoportoldalunkon.
    Üdv menyus

  4. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Milyen százezer? Hol alacsony az infláció, talán a piacon?

  5. ... Grün szerint:

    “A kormány egy ősszel a parlament elé kerülő törvénymódosítással eltörli a stabilitási törvényben szereplő adósságszabályt – értesült a Privátbankár. A sokat kritizált képlet elvetése az Európai Uniónak is tetszene. Az alaptörvényben szereplő szabály megmarad.”
    .
    “Ami nem megy azt ne erőltessük?!” 😛
    .
    http://www.portfolio.hu/gazdasag/eltorli_az_adossagszabalyt_a_kormany.188610.html?is=1

  6. ... Grün szerint:

    “A Takarékbank mézesmadzagnak használja a takarékbélyeggel kapcsolatos nosztalgiát. A terméknek nem sok köze van az egykori iskolai bélyegekhez – sajnos, és egyben szerencsére.”
    .
    Az lesz majd a megrázó. amikor a kormány a MANYUP-hoz hasonlóan államosítja a zösszegyűlt péztet!
    Szegény gyerekek, egy életre megtanulják kinek higgyenek! 😛
    .
    http://www.origo.hu/gazdasag/20130902-a-takarekbank-meglovagolja-a-nosztalgiat-a-takarekbelyeghez-hasonlito-matricaval.html

  7. nagyapó szerint:

    Azokkal, akik devizahitellel vásároltak autót, mi lesz?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  8. ebihal szerint:

    nagyapó!
    A saját hitelét is velünk akarja kifizettetni?

  9. Menyhért Péter szerint:

    Kedves nagyapó!
    Minden deviza alapú jogügyletben van három károkozás, amelyek rejtetten, a szerződésekben egyáltalán nem szereplő módon jelen vannak.ű
    Egy tényről felismerhető minden CSALÓ jogviszony: a törlesztés ellenére nem csökken az értéke!
    Tök mindegy, hogy a csaló autó ügylet, diák vagy lakáshitel formájában lop meg, az mindig bűncselekmény marad!
    menyus

  10. Menyhért Péter szerint:

    Kedves ebihal!
    Ne dőlj be a hazug bankárpropagandának!
    A devizakárosultak kikérik maguknak azt, hogy más fizesse az ő hitelüket!
    Azt követelik, hogy igazságot szolgáltassanak: a tolvaj csányi félék ne a sajtóban vagy a politikai erőtérben, hanem a büntetőbíróság előtt fejtsék ki a véleményüket.
    Gondold csak végig: a világon sehol sem létezik kifizethetetlen hitel!
    E nem az árfolyam, hanem a CSALÁS következménye.
    A csalók még azokat is megkárosíthatták, akik a “végtörlesztés” keretében megszabadulhattak a hitelüktől.
    menyus

  11. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Grün!
    Ausztriában a csányi féle csalók nem lopják el az emberek pénzét!
    Én a saját hitelem esetében pontosan kiszámoltam, hogy milyen tétel mennyibe került. Ebből egyértelműen kiderült, hogy az árfolyam kockázat jelentős tétel.
    DE: nem az árfolyamkockázat okozta a hitelek ellehetetlenülését, hiszen az csak olyan hatást jelent, hogy a kamatnyereséget elviszi.
    A kifizethetetlenség oka kizárólag az a 3 tétel, aminek semmi köze az egyedi szerződésekhez; amiket minden esetben egységesen alkalmaztak a csalók.
    menyus

  12. ... Grün szerint:

    menyus!
    Előtte kellett volna számolni, nem vaktában belemenni a csapdába!
    Akkor is felvetted volna?!
    “Utólag könnyű okosnak lenni!” 😛

  13. Menyhért Péter szerint:

    Kedves Grün!
    Te tévedésben vagy, még mindig nem érted:
    Az én 850 ezreshitelemet, amit 51 hónapig fizettem a a hatvanból, s amit a szerződés szerint már túlfizettem az összes árfolyamkockázattal együtt, most is felvenném!
    A bank csaló tételei azt eredményezték, hogy szerintük az 5500 CHF-ből még 3000 CHF tartozásom van!
    A deviza alapú hitel, ha korrekt, és nem csaló lenne, jó lenne most is!
    Igaz, hogy az egyoldalúan rám lőcsölt árfolyamkockázat elviszi az alacsony kamat hasznát, s így a jelenlegi forint kamatnál többe került nekem, de CSALÁS NÉLKÜL kifizethető lenne.
    Én az ügyészségnek, fillérre pontosan elszámoltam azzal, hogy a csalók hol és mennyivel csaptak be -ezt akárkivel szemben bizonyítani tudom a saját konkrét példámmal.
    Nem az a baj, hogy “Utólag könnyű okosnak lenni!” – mert a gond a BŰNCSELEKMÉNY miatt van!
    Ez az 50-100 milliárdos csaló bankár az egész magyar társadalmat becsapta. Ezt könnyedén megtehették a Bankszövetség nevezetű bűnszervezettel, hiszen ezek ŐK voltak, személyesen!

    Ezek a csalók készítették el a jogalkotási, dokumentálási, oktatási és szakértői munkákat, visszaélve azzal a közbizalommal, hogy senki se tételezné fel a bankjáról, hogy meglopta őt!
    Csak gondolkodj el azon, hogy a gyilkos-csaló csányi elleni feljelentéseim három hónapja az ügyészségek útvesztőiben bolyonganak, mer nem tudják a nyomozást jogszerűen megtagadni, de rettegnek a büntető bíróságtól!

    Mit gondolsz: a nagy hatalmú, milliárdos csányi-féreg miért nem jelentett fel rágalmazásért engem, jelentéktelen polgárt?
    Ez az ember retteg a bíróságtól, mert ott egyből lebukna!
    menyus

  14. ebihal szerint:

    Menyhért Péter!
    Úgy látom, számodra mindenki hülye, aki mást gondol erről a témáról mint te, így
    nincs miről beszélnünk.

  15. Menyhért Péter szerint:

    Kedves ebihal!
    Furcsa a látásmódod, mert én senkit nem nézek hülyének, s az érveim bárki előtt megállnak.
    Veled névtelen senkivel szemben én csak és mindig a saját nevemen írok, büntetőjogi felelősséget vállalva a véleményemért.

    Az állításaimat senki – valóságos ember – sem kérdőjelezte meg, pedig minden anyagomat a törvényszékek, az ügyészségek, a NAV, a politikai pártok, a parlament tisztségviselői, a kormány, civilek és a média minden jelentős szereplője megkapta hónapok óta.
    Tény, hogy eddig mindent megtettek, hogy a büntető feljelentésem ne kerülhessen a széles nyilvánosság elé, furamód egyedül a devizás-károsult csoportok közül.

    Veled valóban nincs miről beszélnem, mert én felelős EMBEREKKEL tárgyalok, nem posványban élő féregszerű dögökkel, amiből legjobb esetben is csak gólyavacsora lesz. 🙂

  16. ebihal szerint:

    Menyhért Péter!
    Ha elolvastad az előző bejegyzésem, márpedig elolvastad, abban semmi sértőt nem
    találsz. Ezek után olvasd el a saját bejegyzésedet és gondolkodj el!

  17. ... Grün szerint:

    menyus!
    “Mit gondolsz: a nagy hatalmú, milliárdos csányi-féreg miért nem jelentett fel rágalmazásért engem, jelentéktelen polgárt?”
    .
    Nagyon egyszerű a magyarázat. Mert egy jelentéktelen póógár vagy, akit egyetlen mozdulattal eltaposna mint egy hernyót! 😛

Itt lehet hozzászólni !