Előzetesben a csepeli besurranó tolvaj

Csepel.hu

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a 35 éves Sz. Balázs csepeli lakost augusztus 22-én, akit a rendőrség megalapozottan gyanúsít számos lopás elkövetésével. A fiatalember az elmúlt hónapokban több százezer forint értékben követett el különféle bűncselekményeket, de a csepeli rendőrség végül lefülelte a tolvajt.

Számlára egyebek között kerékpárlopás, italautomata feltörése, egy óvodában történt lopás írható – közölték érdeklődésünkre a csepeli rendőrkapitányságon.

Koczka Sándor őrnagy, a csepeli rendőrkapitányság parancsnok-helyettese közölte, hogy Sz. Balázst az ügyészég indítványára a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön. A csepeli férfi ügyében még tart a vizsgálat, s újabb bűncselekményeire is fény derülhet. Májusban a Kapos utcában vízvezeték-szerelési munkákat folytattak, amikor a gyanúsított az építkezésből fakadó kisebb felfordulást kihasználva besurrant egy lakásba, s onnan nagy értékű karkötőt és nyakláncot lopott el. Július 14-én a Bordás utcai óvodába tért be, s egy gondozónő kézitáskáját tulajdonította el, benne különféle értékekkel. Július 18-án a Csepeli Egészségügyi Centrumban felfeszített és kirámolt egy italautomatát. Azzal azonban nem számolt, hogy a biztonsági kamerák jó felvételeket készítettek róla, s a rendőrség akkor már tudta, ki lehet az elkövető. Körözést adtak ki ellene, de néhány hétig még nem sikerült a nyomára bukkanni. Közben újabb bűncselekményt követett el. Augusztus 8-án a Puli sétányon található egyik háztömb földszinti tárolójából két gyermek- és egy felnőtt kerékpárt lopott el. Ezzel véget is ért Sz. Balázs lopássorozata, mert a csepeli rendőrök nem sokkal utána elfogták a férfit. A sértetteknek okozott kár összege több százezer forint.

Értesüléseink szerint Sz. Balázs korábban is követett el hasonló bűncselekményeket, amikért letöltendő börtönbüntetést kapott. A férfi láthatóan nem tanult a korábbi esetekből, ezért most újabb, valószínűleg hosszabb börtönévekre számíthat.

Forrás: Csepel.hu

4 hozzászólás “Előzetesben a csepeli besurranó tolvaj” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    “Számlára egyebek között kerékpárlopás, italautomata feltörése, egy óvodában történt lopás írható – közölték érdeklődésünkre a csepeli rendőrkapitányságon.”
    .
    A többi lopást számla nélkül követte el?!
    Remélem a NAV is figyel! 😛

  2. Czanti szerint:

    Két hete eltűnt a kis szobámból a karórám és a buxámból caca. 30 eft. Nyitva volt a bejárati ajtóm és én a belső szobában interneteztem , közben – elég hangosan – szólt a rádióból / Dankó / a zene. Nem akartam hinni a szememnek mikor észre vettem. Soha nem zártam eddig az ajtóm , bíztam az emberekben . Lehet , hogy a fenti cikkben szereplő tolvajnak vagyok az áldozata. Piszok egy világ a miénk !!!

  3. Nemmondommeg szerint:

    Ork

  4. Varga Gábor vilmos szerint:

    Sajnos, egyre több az ilyen, vagy ehhez hasonló eset. Különféle trükkökkel és egyéb rafinált módszerek alkalmazásával próbálkoznak még legtöbbször idős emberekhez bejutni, s ott kihasználva a védtelenséget, végrehajtani a rablást, lopást, egyéb bűncselekményt. Ami pedig nagyon sok polgártársunkat sérti és irritálja az pedig a jelenség és gyakorlat, miszerint az elkövető, vagy a gyanusitott arcát, nem tárják fel a nyilvánosság előtt. Milyen jogszolgáltatás az, ahol SZEMÉLYISÉG VÉDELMI jogszabályra hivatkozva megakadályozzák azt hogy a veszélynek a bűnnek kitett(kiszolgáltatott) lakosság ne ismerhesse meg azt, akitől a jövőben félnie kell, aki ellen védekeznünk kell! Akkor legyen szégyenlős az elkövető amikor bűnös cselekedetét megkezdi!

Itt lehet hozzászólni !