Népesedés: Mérséklődött a fogyás

MTI/MNO

Előzetes adatok szerint 2013 első félévében 41 709 gyermek született, 4,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A 64 277 halálozás 4,3 százalékos csökkenést jelent a 2012. január–júniusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 22 568 fő volt, 898-cal kevesebb az egy évvel korábbinál – írja csütörtöki jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.

2013 első félévének előzetes adatai szerint kevesebb gyermek született, de a halálozások száma is mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A születésszám az év első öt hónapjában alulmúlta az előző évit, júniusban azonban közel azonos számú újszülött jött a világra, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékű visszaesés áprilisban történt (8,8 százalék), de a februári születésszám is sokkal (7,9 százalékkal) kevesebb az egy évvel azelőttinél. Összességében az év első hat hónapjában 41 709 gyermek született, 1976-tal, 4,5 százalékkal kevesebb, mint 2012 azonos időszakában – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szökőnaphatástól megtisztított születésszám-csökkenés ennél kisebb mértékű volt (4 százalék).

Az élveszületések és halálozások száma Magyarországon (Fotó: MTI)

Népesedés: kevesebben haltak meg

A halálozások száma az év mind a hat hónapjában elmaradt az előző évitől. Különösen a februári és a márciusi visszaesés volt jelentős, akkor átlagosan 7,3 százalékkal kevesebb halálesetet regisztráltak, mint egy évvel korábban. Az év első hat hónapjában 4,3 százalékkal csökkent az elhunytak száma, ez az előző évihez képest 2874-gyel kevesebb halálozásból adódott. A szökőnaphatást is figyelembe véve a halálozások számának csökkenése 3,7 százalék volt.

A házasságkötések száma is visszaesett

A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően 2013 első félévében ismét csökkent. Két hónapban több, négy hónapban viszont kevesebb házasságkötést anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. Jelentős visszaesés volt januárban és februárban: ekkor átlagosan 11,7 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, amit 4,8 százalékos emelkedés követett áprilisban és májusban. Júniusban a házasságok száma újra mérséklődött (3,1 százalék) az előző év azonos hónapjához képest. 2013 első félévében összességében 14 454 házasságot kötöttek, 143-mal, 1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

Ezer lakosra 8,5 élveszületés és 13,1 halálozás jutott, előbbi 0,4, utóbbi 0,5 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az év első hat hónapjában ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott, 0,3 ezrelékponttal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest. A házasságkötési arányszám (2,9 ezrelék) 0,1 ezrelékponttal elmaradt az egy évvel korábbitól. A halálozások abszolútszáma nagyobb mértékben csökkent, mint a születéseké, ennek következtében a természetes fogyás üteme valamelyest (4,8 ezrelékről 4,6 ezrelékre) mérséklődött, és a 2012. január–júniusi 23 466-tal szemben 2013 első félévében 22 568 fő volt.

Régiós különbségek

A születések és a halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. A születésszám valamennyi régióban csökkent, ennek mértéke Közép-Dunántúlon, Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon volt a legjelentősebb (6,9, illetve 6,1-6,1 százalék), Dél-Alföldön és Észak-Alföldön a legkisebb (2,5 és 2,3 százalék). A halálozások száma egy régió kivételével mindenhol mérséklődött, a legnagyobb mértékben Dél-Alföldön (8 százalékkal), Közép-Dunántúlon viszont változatlan maradt. Mindezek következtében 2013 első félévében a természetes fogyás üteme három régióban mérséklődött, négyben tovább növekedett. Az enyhébb születésszám-csökkenés és a jelentősen visszaeső halálozásszám következtében Észak-Alföldön és Dél-Alföldön 15,7, illetve 14,2 százalékkal mérséklődött a természetes fogyás üteme, míg Közép-Dunántúlon főleg a születésszám nagyobb arányú visszaesése miatt számottevően növekedett. A házasságkötések száma három régióban emelkedett – a legnagyobb mértékben Észak-Alföldön (4,4 százalék) –, négy régióban visszaesett. A legjelentősebb csökkenés Észak-Magyarországon volt (7,5 százalék).

Forrás: MNO

14 hozzászólás “Népesedés: Mérséklődött a fogyás” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Kevés!
    “Még, még, még, ennyi nem elég”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. felix szerint:

    A csökkenés kevés?

  3. Ejj... szerint:

    “eljött a cigányok ideje”.
    Jajj a szegény magyarságnak.

  4. Nemmondommeg szerint:

    Meg lehet nézni hány “magyar” született ebből és hány gyereke a gyereknek családon belül is.

  5. Vátesz szerint:

    A túlszaporodott hernyók is tarra rágják a fát, majd éhenhalnak.

  6. nagyapó szerint:

    Nyugi! A polgári kormány nem a segélyeken keresztül (amit meg lehet vonni) támogatja a jövendő generációt, hanem a családok támogatásával – adócsökkentés által.
    Ez a jövő.
    A cigány is magyar, meg a szingli is aki rázza a fenekét a plázában.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. John Doe szerint:

    “2013 első félévében 41 709 gyermek született, 4,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A 64 277 halálozás 4,3 százalékos csökkenést jelent a 2012. január–júniusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 22 568 fő volt, 898-cal kevesebb az egy évvel korábbinál – írja csütörtöki jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.”

    Ezt értem, de akkor a grafikonon miért van más? 😀

  8. ... Grün szerint:

    John Doe!
    Így higgyél a forintos grafikonnak is! 😛

  9. Vátesz szerint:

    A magyar a magyar. A többi csak ittlakó. Rájuk nem lehet jövőt alapozni, szerencsére az egész nyugati civilizáció bukásra áll, így nem lógunk ki a sorból. A túlélők majd visszamennek Indiába.

  10. felix szerint:

    Egy csepeli szájéból ez elég nagy ökörségnek tűnik.

  11. felix szerint:

    szájából.

  12. John Doe szerint:

    Vátesz, Ön mennyire biztos abban, hogy ekkora magyar, még a magyarnál is magyarabb, csak Ön és más senki?

  13. maminti szerint:

    Nem tudok felhőtlenül örülni, ha látom, kik sétálgatnak az utcákon mindenfelé 4-5 gyerekkel. Ezeket valakinek el is kell tartani, azok meg nem a szüleik. És majd ha felnőnek az lesz még a csuda világ.

  14. Vátesz szerint:

    A magyar a magyar, mert annak hívják és semmi másnak. A cigány meg azért cigány, mert annak hívják. Ugyanígy a zsidó azért zsidó, mert annak hívják. Majd akkor lesznek magyarok, ha sem maguk, sem mások nem tartják cigánynak illetve zsidónak. Én meg azért vagyok magyar, mert nincs más identitásom.
    Cigányország meg azért nincs, mert büdös nekik a munka, inkább élnek a más munkája gyümölcséből. Ahogy a főnökük, Kolompár Orbán OCÖ-elnök megfogalmazta, “senki sem szeret dolgozni.” Ezek szerint ő olyat a saját fajtája között még nem látott.

Itt lehet hozzászólni !