Megújult az út Szigethalom és Szigetújfalu között

Az idén országosan több mint 660 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút újul meg

MTI, Hiradó.hu

Illusztráció

Több mint egymilliárd forintot költöttek uniós forrásból a Csepeltől Ráckevén át Kiskunlacházáig húzódó mellékút nyolckilométeres szakaszának korszerűsítésére.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője elmondta, hogy az 5101-es úton – Szigethalom és Szigetújfalu között, illetve Tököl belterületén szükség szerint hat méterre szélesítették a burkolatot, megerősítették a pályaszerkezetet, s az elöregedett, valamint rossz állapotban lévő kopóréteget is vastagabbra cserélték.

A munkálatokra fordított összesen 1,2 milliárd forintból jutott öt buszmegálló pár szabványos kiépítésére, illetve a belterületi szakaszon a meglévő árkok tisztítására, a külterületen pedig a rossz állapotú, feltöltődött árokrendszer rendbetételére is. Az érintett útszakaszon a forgalomtechnikai jelzéseket is megújították – tette hozzá a szóvivő.

Az idén az Új Széchenyi Terv keretében országosan több mint 660 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút újul meg több mint 87 milliárd forintnyi európai uniós forrásból. A közép-magyarországi régióban – Pest megyében – az év végéig összesen több mint 16 milliárd forint megítélt forrást használ fel a projektgazda Magyar Közút. Ebből az összegből nagyjából 82 kilométer út korszerűsítésére futja.

hirado.hu

12 hozzászólás “Megújult az út Szigethalom és Szigetújfalu között” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Azt monya a Fater fontos, hogy a tököli “ember neveldéhez” a kikopott út jó állapotban legyen.
    Csillagtelepen a Rakéta uccában hatalmas lyukak tátongnak és kiszáradt hársfák szegélyezik a zutat.
    Ez nem baj?

  2. ... Grün szerint:

    Érdemes volt azért a napi tíz-tizenöt autóért rákölteni?! 😛

  3. Ejj... szerint:

    1kg beton drágább, mint az arany árfolyama…

  4. csapajev szerint:

    …ez pont olyan,mint a Bős-Nagymaros közötti komp.Egy milliárd!!!! Ft-ba került.
    Számos hatalmas eladó hajót lehet venni csekélyke! három MILLIÓ dollárért,bennük jet-ski parkolók,különféle fedélzetek,színház-és mozitermek,stb…,stb…
    Ezeket az összegeket nem ellenőrzi az Unió???

  5. spectator szerint:

    csapajev !
    Ez a komp Bős és Nagymaros között a Dunán hosszába közlekedik ? Ez hány km. távolság ?

  6. csapajev szerint:

    Természetesen keresztbe……
    Az egész komp egy semmitmondó kis “tákolmány”,már a próbaúton felmondta a szolgálatot,ott állt lehorgonyozva a Duna közepén…..
    Felfoghatatlan számomra,hogy MI került ezen a kompon egy MILLIÁRD Ft-ba???????

  7. csapajev szerint:

    További információ:TV2naplo.hu

  8. nagyapó szerint:

    csapajev! Kevés, valamint ATV, Hír 24, HVG, HG, Népszava, Klub Rádió, Népszabadság, Hócipő, ÉS, (Idióta Dr. grün t.t. sorolja a többit!). Ezek min bő információval szolgálnak a maffiabaloldalnak, csak fél egy van, mert egyre kevesebben hisznek nekik.
    Ja és egy kérdés: Szigethalom és Szigetújfalu között komp jár???

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. ... Grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Kihagytad a 7×24 óra nevűt!
    Csak úgy kíváncsiságból írd már be a megoldást! Vagy protekciód van?!
    Neked is macerációra küldi?! 😛

  10. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! ” Tanító bácsi”, megmagyarázná mit jelent a “Neked is macerációra küldi?! ” mondat? Ha maceszt ír, még érteném, bár a szövegben értelme nincs.
    Nem baj eetásak, ha nincs is értelme, de küzdjünk az “imperalilisták” ellen.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. Esztike szerint:

    ÖÖöööö..milyen út megy közvetlenül Szigethalomról Szigetújfaluba? Esetleg Tököl felett felüljáró is lesz? Ezen kívül kedves kommentelők: Nagyapó Drága! 2013ban már Victorus Hungaricus uralkodott-nem kellene nagyon kommenistázni….a táskájukat nem vihették nemzetrontásban és lopásban a mostani kormánynak.

  12. Gary Ridgway szerint:

    Tehát 7 éve is írtak baromságokat? Tehát 7 évvel ezelőtt ott újultak meg már utak? Itt az elműlt 10 évben eddig a Popileszku (vagy ki) kemény párszáz méter? Fasza.

Itt lehet hozzászólni !