Kihalásra ítélve

Csepel-sziget.hu, Magyar Nemzet

Füst a kerület fölött a harcok idején

Ezerkilencszázötvenhat november 4-e után az egyik legnagyobb, de kevésbé ismert ellenállási góc Budapest területén a csepeli városrész volt, amelyik november 10-ig tartotta magát. A munkás-paraszt kormány persze sohasem ismerte be, hogy egykori “bástyája”, a “Vörös Csepel” önfeláldozóan védte a forradalom vívmányait, és felvette a harcot a szovjet túlerővel szemben.

Ezekről a hősi napokról és azok következményeiről szólt a Magyar Nemzet egy 2003-ban készült interjúja, melyet Kovács Sándor dandártábornokkal készítettek Csepelen. Kovács Sándor a Történelmi Igazságtétel Bizottság katonai szervezetének elnöke, aki főhadnagyként maga is részt vett ezekben a harcokban. Részletek a Csepel-sziget.hu oldalon, itt olvashatók.

3 hozzászólás “Kihalásra ítélve” bejegyzésre

  1. Papi szerint:

    Megmondom őszintén ezeket az adatokat és is csak a Terrorháza Múzeumban tudtam meg és nagyon büszke voltam rá. Kár, hogy ez az ellenállás sajnos elfogyott. Ideje lesz újra kezdeni.

  2. Nagy László szerint:

    Amíg a Vörös Rébék bitorolják a hatalmat NEM lesz történelmi igazság tétel csak gazság. Abból meg van bőven!!!!!!

  3. baniko21 szerint:

    Nagy Lászlónak.
    Erősen színvak vagy!!!

Itt lehet hozzászólni !