Győzelem: Magyarországé a 2021-es világbajnokság

MTI, Magyar Nemzet

Orbán Viktor fogadja a Magyarországnak szóló gratulációt (Fotó: Kovács Anikó, MTI)

A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) pénteki döntése értelmében Budapest rendezheti az úszók, nyílt vízi úszók, műugrók, műúszók és vízilabdázók 2021-es világbajnokságát.

Mint arról az MNO elsőként hírt adott barcelonai információira hivatkozva, Magyarország rendezi a 2021-es vizes világbajnokságot. A FINA vezető testülete a szombattól Barcelonában kezdődő világbajnokság helyszínén határozott úgy, hogy Magyarország lesz a házigazdája a nyolc év múlva esedékes csúcseseménynek. Magyarország több Európa-bajnokság után először rendezhet vizes világbajnokságot. A Barcelonában ülésező FINA-vezérkar kedden a 2017-es junior úszó vb rendezési jogát is Budapestnek ítélte.

A délelőtti prezentációk során, ahol az úszószövetségi sajtós, Csurka Gergely szerint Orbán Viktor vezetésével a magyar felszólalók lenyűgözték a FINA Büro tagjait, a másik két aspiráns, Azerbajdzsán és az Egyesült Arab Emírségek már be sem mutatkozott, ez pedig visszalépésnek minősült a rendezési szándéktól, ahogyan erre Gyárfás Tamás hazai úszószövetségi elnök számított is.

Hogy pontosan mit is rendezünk? Hazánk 2021-ben úszó-, vízilabda-, nyílt vízi úszó-, műugró- és műúszó-világbajnokságot rendez, két évvel korábban pedig Dél-Korea (Kvangdzsu) adhat otthont a seregszemlének.

Magyarország így teljesít

A prezentáción egyébként elsőként Borkai Zsolt MOB-elnök, majd Szabó Bence MOB-főtitkár (Barcelona 1992-es olimpiai bajnoka) és Hosszú Katinka úszó is szerepelt (ő megígérte, 2021-ben is úszni fog még), és ismertette a magyar elképzeléseket Orbán Viktor miniszterelnök is.

Szombaton kezdődik egyébként Barcelonában a nemzetközi seregszemle, szokás szerint rengeteg magyar úszónak drukkolhatunk.

De hol lesz az uszoda?

A Dagály fürdő területén épül meg a 4-5 ezer, alkalmanként 17-19 ezer néző befogadására alkalmas uszodakomplexum, amely otthont adhat a 2021-es vizes világbajnokságnak. Orbán Viktor a minden igényt kielégítő uszodáról ezúttal is hosszasan beszélt.

mno.hu

38 hozzászólás “Győzelem: Magyarországé a 2021-es világbajnokság” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Kell a VB!

  2. Katkaa szerint:

    Kell a VB! Azért tisztázzuk ez nem ennek a vigyorgó majomnak az érdeme, hanem sok szorgos magyar ember munkájának. Ez a vigyorgó rohadék azt is bejelenti, hogy a jövő hónaptól a fideszes képviselő elvtársak minimálbérért dolgoznak, bár lehet jó szívű leszek hozzájuk, havi 200ezerért, ez duplája az enyémnek és így mindannyian áldozatot hozunk a rahedli stadionokért és természetesen az úszó VB-ért is. Könnyű havi másfél millióval verni más faxát

  3. nagyapó szerint:

    Lumpen proli Katka! Az a “vigyorgó majom” a FINA elnöke.
    Lumpen proli Katka! Mennyivel könnyebb a szoci eetásaknak, akik részt sem vesznek az országgyűlésen, csak felnyalják a pénzt.
    Lumpen proli Katka! Nem kell elmenni stadionokba, elég lenne, ha drukkolna a komcsi Csepel Sc-nek, de ezt sem teszi,csak pofázik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. ugró mókus szerint:

    nagyapó!Ritka nagy szemétláda vagy.Nézd meg a valamikori CSEPEL SC. dicsőség tábláját.Mennyi olimpiai,világbajnokot adott a magyar és a nemzetközi sportnak így komcsizz.Gondolom a tagkönyved meg van még.Ugye?

  5. felix szerint:

    Szemétláda!
    Nagyon nekibátorodtál, csak nem vagy halálos beteg?

  6. ... Grün szerint:

    “Ez egy óriási kihívás” – fogalmazott Orbán Viktor arra utalva, hogy ilyen rangos sporteseménynek Magyarország még soha sem adott otthont. Hangsúlyozta: Európában válság van, és Magyarországon kívül egyetlen egy európai ország sem pályázott. “Azok az országok vághatnak bele ilyen versenybe, akik érzik, hogy biztosan állnak a lábukon. A világ úgy látja, hogy mi biztosan állunk a lábunkon, és rá lehet bízni a magyarokra a rendezést”
    .
    Ez a zember összekeveri a bátorságot a hülyeséggel! 😛
    .
    http://hvg.hu/sport/20130719_Orban_Viktor_Ez_egy_oriasi_kihivas#rss

  7. felix szerint:

    Nyugi …Grün, kisajtolja belőlünk az árát.
    Biztosan grandiózus rendezvény lesz.

  8. ... Grün szerint:

    felix!
    Mint a világkiállításunk?! 😛

  9. Vazul néni szerint:

    Katkaa ,Fél-ix,Grün, merjetek kicsik lenni a nagy diktátor ,árvizi Napoleon,AZEMBER árnyékában http://hfr-rehost.net/self/edd31c57a0f7c789fe11325ea41fb49a8126f556.jpg 🙂

  10. nagyapó szerint:

    Szerencsétlen Ságvári klónok, úgymint lumpen proli Katka, ugró mókus, 1/2eszű1/2x, idióta Dr. grün t.t., (énekes) Vazul néni (ekkora marhaságot)! A Csepel SC-nek voltak kiváló sportolói, olimpiai bajnokai. Igaz, de ki volt közülük komcsi? Egyikük sem, mert aki dolgozik, küzd, tisztességesen versenyez, az nem csal, lop, nem lehet komcsi.
    Miután a eetásak ellopták a Csepel SC-t, Jelinekék felvettek 8 millió EU kölcsönt a területre, a csepeli sport meghalt.
    Szerencsére a kormány újraindítja a sportot új létesítmények építésével, sporttámogatással. Csepelen is megindulhat az eddig elhanyagolt úszósport, mivel mienk a strand, a többi sportág sajnos küszködik, mert a területükön Tesco, Jehovista központ, stb. van (kiadta el?).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. felix szerint:

    Szemétláda!
    Mikor vettétek meg a strandot.
    A többi hülyeségre majd , az elmeorvosod válaszol.

  12. Katkaa szerint:

    Orbán család vásárolt dögivel, hogy rohadnának meg a senkiházi, hazug tetvesek! Ez a szemétláda beszél munkáról, áldozat hozatalról hazánk érdekében, nem szakad rá az ég!

    “Családi focibiznisz Felcsúton
    Összegereblyézték a stadionparkoló földjeit
    Tulajdonközösséget hozott létre Orbán Viktor, valamint édesapja, Orbán Győző és a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a felcsúti stadion melletti területre április végén

    A lapunk birtokában lévő terv szerint az „Aranycsapat” Labdarúgó Stadion északnyugati felére elképzelt VIP-parkolók állnak majd ezeken a földeken. A stadion eseményeire látogatók autóinak helyet nyújtó terület egyik fele Orbán Viktor saját tulajdonában áll, a többi pedig fele-fele arányban az édesapja, illetve az alapítvány tulajdona. A Fő utcáról nyíló területet nyolc belterületi ingatlanból vonták össze egy helyrajzi számra, 12 ezer négyzetméteren.

    Ebből ötöt, belterületi házak kertjeit, a miniszterelnök 2006 utolsó napján vásárolt fel, nem sokkal azt követően, hogy 150 ezer forinttal útjára indította focialapítványát. Az évszámokból az látszik, hogy a stadionépítési projekt nem új keletű, csupán a megvalósítás váratott magára a miniszterelnök újbóli hatalomra kerüléséig. (Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, az első Orbán-kormány idején szerezte meg felcsúti birtokát – egyetlen napon vásárolta meg az Orbán Viktor által a 12 agrárcég privatizációjánál helyzetbe hozott személytől a több tagból álló, összességében 50 hektárnál is nagyobb területet, amelyet azóta tovább növelt. 2001-ben vette meg itteni házát is.)

    A kormányfő vagyonnyilatkozataiban évek óta szerepel, hogy az öt telek használati jogát 50 évre ingyenesen átengedte az általa ugyancsak 2006-ban alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak. Érdekesség, hogy ennek nincs nyoma a friss tulajdoni lapokon.

    Április végén a kormányfő alapítványa újabb területtel gazdagodott: megvásárolta a stadion hathektáros területe fölötti, közel kéthektárnyi szérűskertet. Ez a telek is a közelmúltban alakult át, aminek folytán a tulajdoni lapról értelemszerűen eltűnt a korábbi tulajdonos neve – lapunk úgy tudja, hogy az állami földbérletpályázat egyik helyi győztese volt az eladó. A Fő utca ezen szakaszának felvásárlása folyamatos: a tulajdonközösség birtokával szomszédos családi házat például tavaly vette meg az alapítvány, az attól két ingatlannal följebb fekvőt pedig 2007-ben.

    De vett házat az alapítvány a falu másik felén is, már 2007-ben, a Duna Takarékszövetkezet több százmilliós jelzálogjogát a Puskás akadémia ingatlanán kívül erre is bejegyezték. Valamennyi vételár ismeretlen. Emlékeztetőül: az utánpótlás-alapítvány hitelkeretét egy éve emelte 600 millió forintra a Duna Takarékszövetkezet, amelynek vezetője a Videoton tulajdonosa, miniszterelnöki megbízott, Garancsi István. A Duna Takarékszövetkezet az egyetlen várható kivétel az államosításra váró több mint száz takarékszövetkezet közül. “

  13. ugró mókus szerint:

    Na ide figyelj te vén barom.Úgy látom a szövegértéssel is problémáid vannak vannak.Én nem azt írtam,hogy kommunisták voltak azok a sportolók akik olimpiai és világbajnokok voltak a CSEPEL SC. sportolóiként.Hanem azt hogy Ők mennyi dicsőséget hoztak(ellentétben veled) a kerületnek és HAZÁNKNAK.Majd akkor tépd a szádat,ha a jelenlegi vezetés tesz valamit a csepeli sportért.Ne a stranddal gyere.Mikor lesz megint CSEPEL SC. Mit tesz a jelenlegi vezetés,hogy újból komoly sportélet legyen CSEPELEN.Tagkönyvre vigyázni. Tudod melyikre?

  14. Perspektíva? szerint:

    Te is vásárolhatsz, amennyit csak akarsz. Előbb utóbb valaki (k) úgyis elveszik! Ez a folyamat zajlik a világban.
    Fontos tudni: Mindenki által “birtokolt tulajdonoknak,” (ingó és ingatlannak) csak HASZNÁLÓI VAGYUNK!!! Senki sem viszi vagyonát magával………

  15. ugró mókus szerint:

    Ja ha az eetásak ellopták a klubot.Döbrögi miért nem pereli vissza.Tudod miért? Mert “proli”klub volt a VASAS-sal együtt és mint ilyenek ezekre nincs szükség a csökött agyú vezetőknek és még tudnék egy-két nagy múltú sport klubot felsorolni akiket emiatt számoltak fel,vagy szüntettek(támogatás megvonás) és a többi szemét eljárások.

  16. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    Figyelitek a Gordon nevű szardarab cizellált okfejtéseit?
    “Kell X!”
    “Kell Y!”
    “A = B”
    “C = D”

    Ilyen szinten bír kommunikálni.

  17. Etikus szerint:

    T. 8:43-as
    Lásd az OTP-ből való “tulajdonosi menekülést!”
    Apadás, szivattyúzás……………..

  18. baloldali szerint:

    Gratulálok, Orbán ismét szerzett melót a Közgépnek. De legalább azt elmondhatjuk, a vizisportok terén jobban teljesít Magyarország. Amúgy Gyárfás nem a maffiabaloldal része? Több köze volt Portikhoz mint Bajnainak…

  19. nagyapó szerint:

    ugró mókus, meg a többi eetás. A Csepel SC-t, amit Podolák et.-ék átjátszottak egy offshore cégnek, csak akkor lehet visszavenni, ha valaki (melyik eetás?) kifizeti azt a 8 millió€-t, azaz 2,360 milliárd Ft-ot, amivel Jelinek úrék (Infotek) megterhelték a területet.
    Tudom egy komcsinak „alapvető joga” a hazudozás, l. Józsa et., de azért gondolkozni lehet.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. felix szerint:

    Szemétláda.
    Ne szarozzatok, vegyétek meg 5 forintért azt is.
    Vagy szóljatok Viktornak és hoz egy rendeletet.
    Nem kell a para. Azt loptok el törvényesen amit csak akartok.
    A 3000 milliárddal sem volt gondotok.

  21. ebihal szerint:

    Hát nem ártana gondolkodnod vén marha!

  22. ugró mókus szerint:

    Vén hülye a Fradira,Vidire,DVSC-re,Felcsútra van pénz?Azok is magán kézen vannak miért is kapnak állami támogatást?A szövegértéssel továbbra is problémák vannak vén hülye.A jelenlegi szemetek mindent megtehetnek a CSEPEL SC-t miért nem segítik.Szóval a felsorolt klubok miért kapnak állami támogatást?Vén hülye tagkönyvre vigyázni.Tudod.

  23. Tóth Kati szerint:

    Nem kell így köpködnötök drága szoci szavazók,ha visszajönnek az elvtársaitok úgyse lesz belőle semmi.Bár én remélem,hogy többet nem fogják kommunisták /félre/vezetni a hazámat.

  24. felix szerint:

    Remélem, hogy már mindenki előtt világos, hogy miért kellett elvenni a Margitszigetet a XIII. kerülettől.

  25. ugró mókus szerint:

    felix!
    Ők nem olyanok.Mindig igazat mondanak csakis igazat.Majd csak egy réteg mehet be ismét a szigetre.Esetleg olyanok akik akkreditálva vannak és/vagy sportolók.

  26. felix szerint:

    Nagy beruházás, nagy lenyúlás.

  27. ugró mókus szerint:

    simicska,nyerges meg a többi szemétláda már dörzsöli a tenyerét.Ja esetleg meg még Wachsler Tomika aki kegyvesztett lett egy időre,mert szembe szállt Orbánnal egy fidesz elnök választás alkalmával.Most meg ő építi a Parlament környékét.Egy kevés pénz biztos csurgat a fijjugnak a pártkasszába.

  28. doktor faktor szerint:

    gyárfás barátjuk megéri vajon szabadlábon? vagy valaki bemondja a nevét végre? ezen gondolkozzanak a felix és mókus urak.

  29. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Mikor volt a Margitsziget a XIII. kerületé? Kezdheti a keresést kb. IV. Bélától.
    Viszont szép lassan telik a kaptár. A maffiabaloldal egyre vékonyodik.
    A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tevékenysége során 2010-től 15 milliárd Ft közpénzt sikerült visszaszerezni! Ez sajnos az ellopott összeg töredéke, de néhány lélegeztetőgépre elég.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  30. ugró mókus szerint:

    doktor faktor!
    Valami baj van az ön által leírt nevet én meg sem említettem.Ja és nem barátom,de valószínű sokáig szabadlábon lesz ,hisz a Miniszterelnökkel fényképeszkedik folyton.Egyébként nevezettről nekem is meg van a véleményem és képzelje nem pozitív.Na erről ennyit.

  31. felix szerint:

    Szemétláda!
    Miért nem szóltál a tieidnek, hogy feleslegesen alkotnak törvényt a szigettel kapcsolatban?

  32. felix szerint:

    doktor faktor!
    Ön nagy tévedésben van.
    Nekem nincs gyárfásom és nem is volt. A királyi többest nem használom.
    Az említett urat utoljára valami Orbán Viktor nevű fickóval láttam a híradóban.
    Az Orbán sem az én Orbánom, ezért kérem, hogy vele se hozzon össze.
    Bár ami igaz az igaz, hogy az ő “szabad lába” jobban izgat.

  33. doktor faktor szerint:

    a maguk tábora bizony sokat köszönhet ennek a bérgyilkossággal is hírbehozott “médiaszakembernek”. madarat tolláról…
    akinek nem inge, vegyen pulóvert.

  34. felix szerint:

    doktor faktor.
    Azért mert Orbánnal mutatkozik, még nem kell elítélni.
    Lehet, hogy nem is a barátja.
    Nem tudom, hogy mit ért a maguk(?) tábora alatt.

  35. doktor faktor szerint:

    eljön még az ideje hogy a maguk tábora megtagadja gyárfást is, úgy mint most megtagadja portikot. hirtelen egy barátja sem maradt, hát egyszer fent, egyszer lent.

  36. felix szerint:

    Hé valaki!
    doktor faktor valakinek írogat.
    A maguk tábora jelentkezzen, mert én átpasszolom ezt az alakot.
    Aki kapja marja.

  37. ugró mókus szerint:

    doktor faktor!
    A maga szövegértésével is baj van.Akkor még egyszer leírom nevezett személyt semmilyen összefüggésben nem említettem egyik hozzászólásomban sem.Azt is leírtam nem vagyok róla túl jó véleménnyel sőt…Nem én fényképezkedem vele folyton.Tessék mondani akkor ő most a barátja(mert nekem nem barátom a nevezett).

Itt lehet hozzászólni !