Németh Szilárd: Nem viszünk el akciós terméket a régi áron

Hirado.hu

Németh Szilárd elmondta: a 420 ezer hibás számlából csaknem 72 ezerrel a lakosság szenvedett kárt, 348 ezer számla miatt pedig a szolgáltatónál keletkezett hiány. Sok esetben a januári fogyasztást a decemberi tarifákkal számolták ki, vagy a decemberi fogyasztásra alkalmazták a januári tarifákat.

Ezt a kormánybiztos azzal magyarázta, eddig senki nem kényszerítette a szolgáltatókat, hogy tisztességes számlákat állítsanak ki a fogyasztóknak.
Ha egy boltban akciós terméket vásárolunk, és azt a régi áron számlázzák ki, akkor az ember otthagyja a boltban, az energiaszolgáltatók számláit azonban kénytelenek az emberek befizetni – vetette fel.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a Tigáznak az NFH-val kötendő szerződése tartalmazza, hogy kártalanítani kell azon fogyasztókat, akiknek többet számláztak, azok viszont, akiknek a számláján a szolgáltató a saját kárára tévedett, nem tartoznak visszafizetni semmit . A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el – hangoztatta Németh Szilárd, aki megemlítette még, hogy a szolgáltatóknak vállalniuk kell, hogy ezentúl a rezsicsökkentésnek megfelelő számlákat állítanak ki. Ha a jövőben a mostanihoz hasonló jogsérelem valósul meg, az akkor már többszörös szerződésszegésnek számít – hívta fel a figyelmet a kormánybiztos.

Mindenkit kártalanít a Tigáz

Minden olyan ügyfelét kártalanítja a Tigáz Zrt., akik a valós fogyasztásuktól eltérő összegű számlát kaptak – tájékoztatott a cég központi kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére. A Tigáz a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatallal arról állapodott meg, hogy jóváírást kapnak azok az ügyfelek, akik a fogyasztásuknál magasabb értékű számlát kaptak. Akiknél alacsonyabb volt a kiszámlázott összeg, azoknál a cég eltekint a különbözet megfizetésétől – olvasható a közleményben.

Forrás: Hirado.hu

15 hozzászólás “Németh Szilárd: Nem viszünk el akciós terméket a régi áron” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    “kártalanítani kell azon fogyasztókat, akiknek többet számláztak, azok viszont, akiknek a számláján a szolgáltató a saját kárára tévedett, nem tartoznak visszafizetni semmit . A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el – hangoztatta Németh Szilárd”
    .
    Kicsit szokatlan ez a szocimutyis kettős mérce egy becsületes fityeszestől! ))) 😛 (((
    Cuci humor!
    Csókolom boltos néni kérem!
    Azt üzeni anyukám, hogy ötszáz forinttal elteccet számolni magát!
    Sajnálom! A pénztártól való távozás után reklamáció nincs!
    Akkor megtarthatom?! 😀

  2. nagyapó szerint:

    Ha-ha-ha. Jót nevettünk vidéki versenyzőnk poénján. Mintha Török et. mondta vóna (kisbetűvel).
    Egy cég nem egy pénztáros. Hibáját, ha hiba, a következő számlán helyesbíti. Azonban, ha vállalati döntés (nem leolvasási probléma), viselje a saját kárát.
    A kisember kárát viszont térítse meg. Ezt követeli Németh képviselő, ellentétben a maffiabaloldallal.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Szkeptikus szerint:

    A mi nemes vezérünk ismét megmutatta magát. Egy tántoríthatatlan jellem, valódi hős.

  4. ... Grün szerint:

    Öreg Farok!
    “Egy cég nem egy pénztáros.”
    Ezt a Fejenagy is tudja?! 😛

  5. abcd szerint:

    “Sokat veszít Magyarország – Nagy lehetőség úszott el
    2013. június 27. 16:12

    A Nabucco bukása nem csak arról szól, hogy lesz-e olcsóbb gáz Magyarországon, a vezeték alapvető fontossággal bírt volna a térség gazdasági-politikai önrendelkezésének erősítésében. A projekt nélkül továbbra is fennmarad Kelet-Közép-Európa nagyarányú orosz gázfüggősége, miközben az azeri gázforrást elnyerő TAP-vezeték egy olyan piacot céloz meg, ami a Nabuccón keresztül is elérhető lett volna. ”

    AKÉTARMADNAKNINCSLEHETETLEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  6. ebihal szerint:

    Dehogynem, Szilárd! Nézd meg, az akciós rezsicsökkentést még drágábban is
    benyalja a nép, az akciósnál silányabb politikusokkal együtt!

  7. felix szerint:

    Szemétláda!
    A pénztáros is a “cég” és nála sincs olyan, hogy távozás után nem fogadunk el reklamációt.
    A táblát ki sem szabadna tenni.

  8. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    “A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el – hangoztatta Németh Szilárd”

    Oké. Tehát tényleg úgy van, ahogy sejtettem: ha Németh Szilárd a közértben véletlenül többet kap vissza a kelleténél, akkor nem adja vissza a többletet, hanem zsebre teszi.

    Jellemző politikusi mentalitás.

  9. hajós (gyengeelméjűek kedvéért: nem Dobák!) szerint:

    “Egymillárdos közvagyont adnának el Csepelen” – no ez érdekes sztori lesz, kíváncsi vagyok, most vajon szétkürtölik-e, hogy egymilliárdos vagyonvesztést szenvedett el az önkormányzat.

  10. kispajtás szerint:

    Most akkor mondja már meg valaki, hogy folytatódik-e az aláírásgyűjtés?
    Ugyanis, amikor hazaérek, az idősebb emberek arról számolnak be, hogy egy hét alatt már másodszor más és más (egyedül, vagy ketten) nyomják a csengőt, mint süket tót a vak anyját, hogy írják alá a rezsicsökkentést!
    Valós aláírásgyűjtés folyik a kerületben, vagy szélhámosok próbálnak így bejutni idős emberek otthonába?

  11. jojo szerint:

    hajós, (ha dobák, ha nem)

    Szín gyökér tahó!

  12. Simlis szerint:

    Igen folyamatosan járják a házakat , hétvégén kétszer becsöngettek hogy írjam alá.
    Hangos jól érthető Adjon az isten után , inkább meggondolták magukat és tovább álltak….

  13. kispajtás szerint:

    Úgy hallik, hogy Balogh Ernő járja a csillagtelepen lakókat – vagy nem…

  14. Balogh Janos szerint:

    Egy honapja adtam be a gazterbemet a Kogazhoz Kaposvárra.
    Se kep se hang.hideg vvan fázom.
    Mit tehetnék vajon.a rezsim persze alacsony

Itt lehet hozzászólni !