“Minden településen csökkenteni kell a kéményseprés díját”

Fidesz.hu

A magyar emberek nem keresnek olyan jól, mint a nyugat-európai országokban, ennek ellenére az unióban a magyar rezsiárak a felső negyedben foglalnak helyet, ez így nincs rendjén – fogalmazott Hoppál Péter a köztévé Az Este című műsorában pénteken.

Majdnem felére csökkenhet a kéményseprés díja, július 1-jével. Az erről szóló törvényjavaslatot ma nyújtotta be a parlamentnek Németh Szilárd, a Fidesz rezsiügyekért felelős politikusa. A szennyvíz-szippantás díja is csökkenhet 10 százalékkal. Ezt egyébként az összes többi rezsicsökkentéssel együtt ellenőrzi majd a fogyasztóvédelmi hatóság, amelynek jog- és hatáskörét is kiszélesítik.

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője az M1 Az Este című műsorában elmondta: az 50 százalékos mérséklés a rezsi óradíjat fogja érinteni, vagyis a kéményseprők kiszállási díját és az elvégzett munka időtartamát. Mint mondta, ez jelenleg Budapesten 4000 forint óránként, a számítások szerint a járulékos költségekkel együtt egy fél éves díj 2011 forintról 1100 forintra fog csökkeni. Minden településen csökkenteni kell a kéményseprés díját – emelte ki Hoppál Péter.

Már most érezheti mindenki 10 százalékos csökkentést mind az áram, a villany és gáz, távhőszolgáltatás díjában – mondta. Már a január 1-től életbe lépett tételek egy átlagos magyar családnál 7-8 ezer forintos nettó megtakarítást jelent, ez éves szinten közel 100 ezer forint. A következő sorozat az ezt megközelítő megtakarítást fog eredményezni.

A kéményseprési díj csökkentésével kapcsolatban Hoppál Péter azt mondta: a budapesti tételek azt mutatják, éves szinten több mint  kétezer forintot takaríthatnak meg a családok.

Kiemelte: 2002 és 2010 között háromszorosára emelték a gáz árát, az áram ára pedig kétszeresére növekedett. A szolgáltatók haszna most is megmarad, de kisebb hasznuk lesz – mondta.

Arra a felvetésre, hogy a kéményseprő cégek – amelyek kizárólag magyar tulajdonban lévő kisvállalkozások – úgy számolnak, hogy a díj felső határa egy átlagos háztartás esetében 1000 forint lehet, vagyis, mivel ketten kellene kiszállniuk, 500 forint lenne csupán a bevétel, Hoppál Péter azt mondta: bízik abban, hogy a tárgyalások július elsejéig lezajlanak, és mindenki számára megfelelő megoldást találnak.

Azzal kapcsolatban, hogy az ipartestület elnöke szerint egy belügyminisztériumi szakanyag 3200 forintos tarifán húzza meg azt a határt, ameddig a szolgáltatás üzembiztosan üzemel, azt mondta: nem hallott ilyen belügyminisztériumi anyagról. A rezsicsökkentés tételeit szakértői szervezetek készítik elő, és sok fórumon megy keresztül. Ha a kormányzat asztalára valamilyen javaslat kerül, és a kormány dönt, akkor a döntés a magyar emberek javát fogja szolgálni, és meg fogják találni a módját annak, hogy a szolgáltatók és a dolgozók se járjanak rosszul – mondta.

Felschmann Balázs, a Corvinus Kutatóközpont vezetője, korábbi szakállamtitkár szerint nem fenntartható a lakossági energiahatósági árazás és az államosítás sem jelentene megoldást. Ezzel kapcsolatban Hoppál Péter azt mondta: miután július 1-jén az új árak életbe lépnek, és a szolgáltatások minőségét is monitorozni fogják, akkor ha bármilyen információ fennakad a rendszeren, hozzá lehet nyúlni.

Ha összehasonlítjuk a szolgáltatási díjakat más uniós országokkal, látható, hogy indokolatlanul magasak a magyar árak. A magyar emberek nem keresnek olyan jól, mint a nyugat-európai országokban, ennek ellenére az unióban a magyar rezsiárak a felső negyedben foglalnak helyet, ez így nincs rendjén – mondta Hoppál Péter.

Forrás: Fidesz.hu

Itt lehet hozzászólni !