A Folyam csoport kiállítása a Csepel Galériában és a Művészetek Házában

Csepel.hu

Május 15-én este Illyés Gábor rajztanár, a Kék Iskola Galéria vezetője nyitotta meg a Folyam csoport kiállítását, amelyen tíz művész életútjai és alkotásai lettek bemutatva. Bevezetőjében megemlített, hogy „a csoport – korábbi nevén Dunapart alkotótelep – 2008 óta működik a koppánymonostori fenyves táborban. A Komárom közelében tevékenykedő művésztelep résztvevői olyan fiatalok, akiket inspirál a természet közelsége, a várostól távol eső csendes környezet és a közösségben történő alkotás.

Tagjai elsősorban festészettel, szobrászattal, iparművészettel, de akár ezek keveredésével is foglalkozó művészek és mindannyian friss diplomások.

A Duna-part és a közeli erdő a művésztelep idejére különböző művészeti  projektek helyszínévé válik, mely  a közös munka által lehetőséget ad egymás megértésére, az újonnan  bekapcsolódó tagok megismerésére, és egy jó közösség megteremtésére”.

A kiállítás rendezésekor több alkotóval is sikerült személyesen találkoznom. Nagyon sok segítséget kaptam Kelemen Dénes Leheltől, akinek a munkásságát legrégebben ismerem. Nyolcadikos kora óta figyelem művészeti tevékenységének alakulását, kibontakozását. Szerénysége, szorgalma már akkor is feltűnt, és a művészettel szembeni alázata, állandó kutatása, példaértékű.

A másik segítőm Sántha Péter volt, akit az egyidejűség ábrázolása foglalkoztatta, amikor megfestette a csehországi Klenovában található román stílusú templomot. A templom külső falait és belső terét komponálta össze egy képen bravúros vonalakkal, formákkal és színekkel.

A Folyam csoport nevében szót kérő Kovács Nikoletta, a művésztelep elindítója és főszervezője, Gábor Éva köszönetét tolmácsolta a kiállítás megrendezői felé és kifejezte azon óhaját, hogy Csepelen az önkormányzat segítségével egy a nem távoli jövőben akár egy művésztelep létesülhessen.

A kiállítás munkaidőben június 5-éig tekinthető meg.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !