Lados: Arató is tudott a hamis bélyegzőkről

gondola.hu

Arató Gergely is tudott arról, hogy nem működő és fiktív társadalmi szervezetek nevében nyújtottak be pályázatokat Zuschlag János irányításával, sőt, tudomása szerint Őri Andrással ő is elkészíttetett egyet –vallotta csütörtökön, kihallgatásának második napján Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja.

“Arató Gergely – jelenleg OKM-államtitkár, MSZP-s parlamenti képviselő – tudomást szerzett arról, hogy hamis bélyegzők és számlák vannak az irodában, azt is tudta, hogy én hamisítottam ezeket, amit ő nehezményezett Zuschlag Jánosnál és nálam” – felelte a per során a tanácsvezető bíró kérdésére Lados István.

A vádlott beszámolt arról: Arató kérte, hogy amikor az irodában tartózkodik, akkor “ne legyenek elől a bélyegzők és a számlák”. “Személyesen is mondta, hogy nem szeretné, ha a hamisítások az irodában folynának, amikor ő ott van” – tette hozzá Lados István.

Lados megbízási szerződéssel dolgozott 2003 januártól az Országgyűlési Hivatalban. Közös irodája volt a képviselői irodaház 116-os szobájában, Zuschlag és Arató MSZP-s országgyűlési képviselőkkel, valamint Őri András negyedrendű vádlottal együtt.

Arató tagad és lépéseket tesz

Lados István személyemet érintő állításai nem felelnek meg a valóságnak. A Képviselői Irodaházban Lados István állítása szerint zajló tevékenységről nem volt tudomásom. Ezért ebben az ügyben beszélgetést nem folytathattam vele. Pályázatok írására utasítást nem adtam. Az ügyben az ügyészség tanúként meghallgatott, ekkor tisztáztam a felmerült kérdéseket. A szükséges jogi lépéseket megteszem – áll Arató Gergely közleményében.

Fidesz: Gyurcsánynak fel kell mentenie államtitkárát

A Zuschlag-per mai tárgyalásán nagyon súlyos vádak hangzottak el Arató Gergely oktatási minisztériumi államtitkárral szemben, amelyek szerint ő maga is tudott a bűnszervezetben elkövetett csalásról. Arató Gergelynek sürgősen válaszokat kell adnia a súlyos vádakra, és amennyiben nem tudja tisztázni magát, akkor Gyurcsány Ferencnek azonnal fel kell mentenie államtitkárát! – írja Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében.

gondola.hu

12 hozzászólás “Lados: Arató is tudott a hamis bélyegzőkről” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Ez az egész egy nagy BŰNSZERVEZET! Ökormányzat, Építés Felügyelet, Renőndőrség, Ügyészség, stb stb MAFFIA az állam! Gazemberek a hivatalokban! Gazemberek vezetik a kerületet! Gazemberek vezetik az országot! TAPASZTALAT! Ez a való világ!

  2. miska72 szerint:

    Ja, és hétfőn fogom megnyerni a harmadik pert! Igen igen! Megcsinálom!
    hétfőn Én csepel Önkormányzat 3 -0 ide!
    Én Rendőrség 1 0 ide!

  3. miska72 szerint:

    Ja és lehet velem pereskedni! Csak NEM érdemes!

  4. Gordon szerint:

    Miska! Akkor az önkormányzattal szemben klasszikus mesterhármast fogsz elérni.

  5. miska72 szerint:

    Remélem nem csak mesterhármas lessz, hanem FELELŐSSÉGRE vonás is! Hiszen HAMIS adatokat szolgáltattak a Rendőrség számára. Hidd el, ez egy bűnszervezet.

  6. miska72 szerint:

    Én SOHA nem adom fel.

  7. nekünk ment el az eszünk szerint:

    miska72: mit perelsz az önk.on??? kiváncsi lennék

  8. miska72 szerint:

    Hogy mit perelek? A gazember ügyintézésüket! Azt akarom hogy az IGAZSÁG kiderüljön és a felelősöket felelősségre vonják. Minden hatóság hülyének nézett! Nem kicsit! Nagyon! Még a rendőrség is! Nem tudom neked elmagyarázni, mert sokan érintettek az ügyben. Ez egy bűnszervezet! Komolyan mondom. Az IWIW-en a :Gazemberek a hivatalokban címen találsz írást a problémámról.
    Továbbá a buro.stop kormányzati oldalon.

    Az általam írt cikek:

    Ezt az építkezés,illetve építkezéssel összefügő elljárásoknál találod

    A tisztességes ügyintézés joga.(figyelmedbe ajánlom)
    Hozzáértő ügyintézők szükségesek.(figyelmedbe ajánlom)
    Hibázó ügyintéző felelősségre vonása a bíróságon! (figyelmedbe ajánlom)
    Mindenki a benyújtott dokumentumokból dolgozik. (figyelmedbe ajánlom)Ez nagyon komoly!
    Már megint alkalmatlan emberekre bízták az ügyet. 1, 2, 3, 4

    Ezt az ingatlannal kapcsolatos ügyeknél találod

    Hová lehet fordulni? Ki tudja a gazembereket megállítani?

    Remélem érted az ügyet.

    Most 2008. október 20.-án lesz a következő Bírósági tárgyalás. EZT IS MEG FOGOM NYERNI! A rendőrség jelentett fel HAMIS adatok alapján! És az Önkormányzati dokumentumokon rajta volt hogy, NEM JOGERŐS!!!
    A hamis adatokat a CSEPELI ÖNKORMÁNYZAT szolgáltatta! A törvényes működésért a JEGYZŐ a felelős!

    Érzed a darázs fészket?

    A hibázó hivatalokat még felsorolni is nehéz!
    Önkormányzat
    Közigazgatási Hivatal
    Rendőrség
    Ügyészség

    Hibázó emberek:
    Tereprendezési előadó
    Építésügyi előadók XXI és XX. Kerület.
    Jegyzők XXI, és XX, kerület( Mivel Csepel jegyzője kizárást jelentett be a viselkedésem miatt.) A BÍRÓSÁGON 2 ESETBEN DERÜLT KI, HOGY NEM A VISELKEDÉSEMMEL VAN A HIBA!!!!
    Igazságügyi szakértők. IGEN! Szakértők! Több volt!
    Tervező mérnök
    Az építésügyi osztályvezetők XXI és XX kerület.
    Voltam én a rendőrségen is feljelentést tenni, de úgy vágtak ki mint macskát sz.rni!
    Voltam én mindenhol, és írtam én mindenkinek de mindenhol hülyének néztak.
    De ha két pert megnyertem, ügyvéd nélkül, akkor nem bennem van a hiba.
    Remélem érthető voltam.

  9. Antifan szerint:

    Hétfőn majd írd meg hogyan alakultak a dolgok.

  10. miska72 szerint:

    Ismét nem tudott velem mit kezdeni a Bíróság! Itt is Gyöztessen szálltam ki! ITT IS NYERTEM! NEM LETTEM ELÍTÉLVE

  11. miska72 szerint:

    Ja egyébként 60.000 FT kár okozásával lettem meggyanúsítva, + 81.000 valahány forint volt az eljárási költség. Nem kellett fizetnem egy fillért se!

Itt lehet hozzászólni !