„A csepeli gyárváros fejlesztési stratégiája” – társadalmi egyeztetés

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

A „Csepel – Árpád földje, a magyar ipar bölcsője” jelmondathoz híven Németh Szilárd polgármester a „A csepeli gyárváros fejlesztési stratégiája” című tanulmányról társadalmi egyeztetést kezdeményez Önökkel, csepeliekkel.

A polgármester kiemelten fontosnak tartja Weiss Manfréd által alapított csepeli gyártelep jövőjét, környezetét, munkahelyeit, és az ott dolgozó emberek munka körülményeinek javítását. Meggyőződése, hogy stratégiai célként kell kitűznünk a terület kihasználtságának, az ott végzett tevékenységek volumenének, jövedelmezőségének és foglalkoztató képességének folyamatos növelését.

Csepel számára fontos cél az, hogy a nehézipari tradíciókra, a meglévő munkavállalói képességekre alapozó gazdasági tevékenységek rövidtávon lényegesen bővüljenek, hosszabb távon pedig a kor követelményeinek, valamint a kerület és a térség humánerőforrás-változási képességének megfelelően fokozatosan fejlődjenek az egyre versenyképesebb, hatékonyabb, környezetbarát, fenntartható gazdasági szerkezet felé. Csepel polgármesterének meggyőződése, hogy széles körű egyetértésen alapuló és minél alaposabb fejlesztési stratégiára van szüksége, ahhoz, hogy 2014 – 2020 közötti időszakban e munkához minél több európai uniós pályázati és kormányzati fejlesztési forráshoz jusson az önkormányzat.

Csepel polgármestere az egyeztetést 2013. május 15-ig nyitotta meg. A dokumentumról véleményt mondani és javaslatokat adni a stratégiánkhoz Budapest XXI. Csepel Önkormányzat, 1751 Bp. Pf.: 85 Samna Gábor kabinetfőnöknek címezve, vagy a gyartelep@csepel.hu e-mail címre eljuttatva lehet.

Forrás: Csepel.hu

3 hozzászólás “„A csepeli gyárváros fejlesztési stratégiája” – társadalmi egyeztetés” bejegyzésre

  1. hajós szerint:

    Fölöslegesek az ilyen tanulmányok. A kormány gazdaságpolitikáján kellene radikálisan változtatni ahhoz, hogy legyenek befektetések és növekedjen a gazdaság. Helyi szinten akármit csinálnak, annak nem lesz semmi eredménye. Legfeljebb néhány fölfújt, állami pénzzel kitömött, versenyképtelen látszatberuházás.

  2. Perspektíva? szerint:

    Néhány hónapja írtam, hogy Csepel felfog lendülni. Ismét életképessé lesz mint iparkerület, csak nem azon módon, ahogyan sokan gondolják, és nem feltétlenül a korábbi profiloknak alapján.

  3. robi szerint:

    Az a gyár már nem lesz olyan, mint egykor, ahol valódi alkotó tevékenység folyt.

    Ma – belső piac híján – legfeljebb nyugati beruházók összeszerelő üzeme lehet, telepített technológiával,- nagyrészt – betanított munkásokkal.

    Azt viszont elismerem, hogy tartós munkanélküliség esetén minden értékteremtő foglalkoztatás fontos az egyénnek és a társadalomnak egyaránt.

Itt lehet hozzászólni !