Obama: Bostonban terrorcselekmény történt

Hirado.hu

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) terrortámadásként kezeli a bostoni merényletet, mert minden pokolgéppel elkövetett támadás annak számít – mondta Barack Obama amerikai elnök.

Obama elmondta: az amerikai hatóságok még mindig nem tudják, hogy ki lehet felelős a támadásért és hogy mi lehetett annak indítéka, de ismételten hangsúlyozta, hogy a vétkest vagy vétkeseket felelősségre fogják vonni.

Az amerikai elnök “förtelmes és gyáva” cselekedetnek nevezte a bostoni kettős pokolgépes támadást, amelynek célpontjai civilek voltak. Elmondta, hogy nemzetbiztonsági kabinetjének tagjai tájékoztatták őt a nyomozás állásáról.

“Amit még mindig nem tudunk, az az, hogy ki követte el ezt a cselekményt és milyen célból, hogy azt egy külföldi vagy hazai terrorszervezet hajtotta-e végre, vagy az egy rossz szándékú egyén cselekedete volt-e” – hangoztatta Barack Obama.

Az elnök a bostoni bombarobbantások utáni első, hétfőn elhangzott nyilatkozatában még tartózkodott attól, hogy terrorcselekménynek minősítse az ügyet.

Obama elnök kedden elrendelte, hogy a bostoni merénylet áldozatai előtti tiszteletadás jeleként a Fehér Házon, valamint minden szövetségi középületen, külképviseleten, katonai bázison és hadihajón eresszék félárbocra az ország zászlaját. A rendelet szombat napnyugtáig érvényes.

A kormány tagjai közül az elnököt megelőzően, kedden Chuck Hagel védelmi miniszter minősítette “kegyetlen terrorcselekménynek” a bostoni robbantásokat.

A merénylet következtében a kedd délelőtti hivatalos tájékoztatás szerint hárman vesztették életüket és 176-an szenvedtek sérüléseket. 17 sebesült állapota továbbra is válságos. A robbantások miatt eddig senkit sem tartóztattak le.

A hatóságok a merénylethez felhasznált két pokolgép kivételével más robbanószerkezet nem találtak. A Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) nincsen tudomása további fenyegetésről.

Az egyik áldozatnak, egy nyolcéves kisfiúnak az édesanyja és húga is súlyosan megsebesült – közölték kedden amerikai médiaforrások.

Martin Richard a közönség első sorában állt, hogy láthassa, amint apja célba ér a maratoni futóversenyen.

A kisfiú hatéves húga elvesztette az egyik lábát. Az anya a fején sebesült meg, rajta agyműtétet hajtottak végre, és jelenleg is válságos az állapota.

A Richard család harmadik gyermeke, aki szintén nézője volt a bostoni maratonnak, nem sérült meg. Az apa a massachusettsi Dorchester önkormányzatának egyik vezetője, az anya a helyi iskola alkalmazottja.

A merénylet következtében a kedd délelőtti hivatalos tájékoztatás szerint hárman vesztették életüket és 176-an szenvedtek sérüléseket. 17 sebesült állapota továbbra is válságos.

A bostoni rendőrfőnök keddi tájékoztatása szerint a merénylettel kapcsolatban eddig senkit sem tartóztattak le.

A CBS News értesülése szerint ugyanakkor a rendőrség őrizetet rendelt ki egy bostoni kórházban égési sérülésekkel ápolt szaúdi állampolgár mellé. A férfit, akit az FBI is kihallgatott, nem gyanúsították meg. Az illetőt egy polgári személy fogta el, amikor menekülni próbált a robbantások helyszínéről.

A szaúdi a CBS szerint tagadja, hogy köze lenne a merénylethez és együttműködik a hatóságokkal. Az Egyesült Államokban diákvízummal tartózkodó férfi Boston egyik elővárosában található lakását a massachusettsi rendőrség még hétfőn átkutatta. A nyomozók szemtanúk szerint több papír- és műanyagzacskót, valamint egy zsákot is magukkal vittek az épületből.

Massachusetts állam kormányzója, Deval Patrick kijelentette, hogy a merényletben két pokolgép robbant fel, a hatóságok más robbanószerkezet nem találtak.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kedden közölte, hogy nincs tudomása további fenyegetésről. A szövetségi nyomozók ugyanakkor a lakosság segítségét kérte a nyomozásban.

Több ország vezetője is elítélte a bostoni terrorista akciót A kínai vezetők és számos más ország között Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Románia vezetői is élesen elítélték kedden a bostoni maratoni futóverseny idején elkövetett terrorcselekményt.

Hszi Csin-ping kínai államelnök Barack Obama elnöknek és az amerikai népnek címzett üzenetében mély együttérzését és őszinte részvétét fejezte ki a halálos áldozatokat is követelő bostoni robbantásos merénylet miatt – jelentette az állami Hszinhua hírügynökség. A kínai média és az online közösség nagy figyelemmel kísérte a bostoni történéseket, az interneten tömegek fejezték ki megdöbbenésüket a drámai esemény miatt. Az ország lakosságát érzékenyen érintette, hogy a bostoni egyetem egyik kínai kutatója is a sérültek között van; a nő kómában fekszik, de állapota stabilizálódott. A bostoni nemzetközi maratoni futásra regisztráltak között 86 kínai nemzetiségű volt.

Petr Necas cseh miniszterelnök “elfogadhatatlan és visszataszító terrorista cselekedetnek” minősítette a bostoni támadást. “Az ilyen barbár és kegyetlen viselkedésnek nincs helye a világban” – nyilatkozta Necas. Leszögezte: bízik abban, hogy sikerül felkutatni és bíróság elé állítani az elkövetőket. A bostoni merényletre való tekintettel Prágában megerősítették az Egyesült Államok nagykövetségének őrizetét. Bár a cseh titkosszolgálat szerint Prágában jelenleg nincs semmiféle terrorveszély, a testület közölte: a május közepén megtartandó prágai maratonra a korábbiaknál szigorúbb biztonsági intézkedéseket léptet életbe.

Bronislaw Komorowski lengyel államfő mélységes szomorúságának adott hangot a tragikus esemény miatt, elítélve az általa hitványnak minősített cselekményt. “Ezt a gonosz tettet, amelyet egy békés esemény idején követtek el, a legnagyobb fokú megvetéssel kell elítélni” – mondta a köztársasági elnök. A lengyelek nevében szolidaritását fejezte ki az amerikai néppel és mindazokkal, akik attól félnek, hogy az ilyen sportesemények” ördögi szándékú emberek célpontjává válhatnak”.

Ivan Gasparovic szlovák elnök is részvétét fejezte ki az Obama elnöknek és az amerikai népnek küldött üzenetében, elítélve az ünnepi sportesemény idején elkövetett terrorcselekményt.

Traian Basescu román államelnök is együttérzésének adott hangot üzenetében, külön felhívva a figyelmet az amerikai és a román nép közötti szoros kapcsolatokra. Úgy fogalmazott: a két nép együttes kötelessége megvédeni a demokrácia és a szabadság értékeit, szolidaritást vállalni és párbeszédet folytatni egymással ebben az erőszak által megtépázott világban.

Victor Ponta román kormányfő is a két ország szoros viszonyára, stratégiai partnerségre helyezte a hangsúlyt. Megállapította, hogy két szövetséges országról van szó, amelynek közösek az ellenségei. Ponta biztosította az amerikaiakat: a román nép e tragikus pillanatban is együtt érez partnereivel.

Forrás: Hirado.hu

8 hozzászólás “Obama: Bostonban terrorcselekmény történt” bejegyzésre

  1. Remélem ezek után már a világ legerősebb országa is elgondolkozik egy TEK létrehozásán?!

  2. J szerint:

    Van nekik több is. pl a U.S. Navy SEAL. De az FBI-nak és a CIA-nak is van sajátja.

  3. bonifác szerint:

    Ők a demokrácia netovábbja, és terjesztője. Úgy látszik, nem mindenkinek tetszik a ő
    “demokráciájuk” Védik a világ legagresszívabb államocskáját. Ez sem mindig jó pont.
    Sajnos így fejezik ki a véleményüket. A borzasztó az, hogy mint mindig, most is az
    ártatlan kisember issza meg a levét. Az elfojtott,tehetetlen harag mindig iszonyú bosszút szül.Mi pedig mint a birkák várjuk, mikor kerül ránk a sor.

  4. Tóth Kati szerint:

    Először a saját hazájukban tegyenek rendet,aztán dirigáljanak másoknak.Erre jó a nagy demokrácia?

  5. John Doe szerint:

    Tóth Kati, most Ön akkor örül, ugye? 🙁

  6. nagyapó szerint:

    Ha a millió iraki, százezer afgán civil megölése“járulékos veszteségnek” minősül, akkor a bostoni merénylet halottai is “járulékos veszteségek? Vagy nem?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. John Doe szerint:

    nagyapo, nem írták, hogy ki és miért követte el a robbantásokat, így az is benne lehet a pakliban, hogy semmi köze Irakhoz, Afganisztánhoz. A kommunista Észak-Korea megtámadása esetén vélelmezem, hogy nem zavarná Önt a “járulékos veszteség”?!

Itt lehet hozzászólni !