Túlzsúfolt a csepeli versenypálya

Csepel.hu

Illusztráció

A Csepeli Kajak- Kenu Egyesület közleményt adott ki április 8-án a szövetség honlapján, miszerint a Ráckevei-Soroksári Duna ág túlzsúfoltsága mára olyan mértékűvé vált, hogy saját versenyzőik zavartalan pályahasználata veszélybe került.

Ludasi Róbert a klub vezetője a Csepel.hu érdeklődésére elmondta, hogy az egyesület a vízfelületen jelzőoszlopokkal ellátott, kajak-kenu pályával rendelkezik, melynek fenntartása, vizsgáztatása a Csepeli KKE feladata és kötelessége, amelynek a klub minden évben eleget is tesz. Az egyesület minden esztendőben bérleti díjat fizet a vízfelület tulajdonosának az 1000 méter hosszúságú versenypályáért, ahol versenyzőik az aktuális szezonra készülnek nap, mint nap. A csepeli mesteredző elmondta, hogy olyan mértékű a zsúfoltság lett úrrá a vízen, hogy valamilyen megoldást ki kellett találni a zavartalan felkészülés érdekében. Ennek érdekében minden – nem a klub kötelékébe tartozó sportembert – arra kérnek, hogy ne az említett pályaszakaszt használják.

„Én nagyon örülök, hogy egyre többen választják a vizes sportokat, és sokan hódolnak ennek a szenvedélynek, nem is ezzel van a baj, sokkal inkább a szabályok be nem tartása az, ami gondot okoz, és ennek a versenyzők isszák meg a levét”- tette hozzá Ludasi Róbert.
Amennyiben azonban ragaszkodnak a versenyterülethez, akkor azt kérik, hogy előzetesen jelezzék a Csepeli KKE felé, és az arra megállapított pályabérleti díj (10 000 Ft/óra) fejében azt megtehetik.

Forrás: Csepel.hu

3 hozzászólás “Túlzsúfolt a csepeli versenypálya” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Így korrekt.

  2. 1 cerkofmajom egyenlo 10 mszp szavazo szerint:

    nahát már a dunát is eladták? és kinek a tulajdona a vízfelület?

  3. “A pálya bérleti díja óránként tízezer forint!”
    Nem értem a sírdogálást!
    Minél többen vannak az annyiszor és óránként tízezer forint! 😛

Itt lehet hozzászólni !