Monoron még a Jobbik is megverte az MSZP-DK-t

Index

Tíz helyen tartottak időközi választást, egy helyen népszavazást vasárnap. Öt településen is fideszes polgármester mondott le, főleg összeférhetetlenség miatt. (Többségüket járási hivatali vezetővé nevezték ki.) Az ötből három településen (Jászszentlászló, Túristvándi, Regöly) a Fidesz újabb jelöltet indított, Ostffyasszonyfán és Ipolytarnócon nem.

Az időközi választásokon érvényességi küszöb nincs, az a jelölt győz, aki több szavazatot kap.

Ahol nyert a Fidesz

  • Monoron (Pest megye) a fideszes Balogh Imre Ferenc 212 szavazattal nyerte az egyes számú egyéni választókörzetben tartott választást. Itt két és fél éve is a fidesz jelöltje nyert. Második a jobbikos Bokros Tibor lett 110 szavazattal, harmadik Mikla László, az MSZP és a DK közös jelöltje 57 szavazattal.
  • Regölyben (Tolna megye) a fideszes Kövér István nyert 369 szavazattal. Két független vetélytársa 130, illetve 11 szavazatot kapott. Kövér elődje is fideszes politikus volt.
  • Túristvándiban (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) fideszes váltja a fideszest a polgármesteri székben. A kormánypárt támogatásával indult Lakatos Tiborra több, mint duplaannyian szavaztak, mint a második és harmadik helyezett függetlenekre összesen.

Ahol kikapott a Fidesz

  • Jászszentlászló (Bács-Kiskun megye) az egyetlen település, amit elvesztett a Fidesz. A független Nagy Andrásra 869-en, a fideszes nagy Andrásra 501-en szavaztak. A falut eddig a fideszes Kiss Melinda vezette.

Így szerepeltek más pártok

  • Szászfán (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Kiss Zsolt a Roma Polgárjogi Mozgalom színeiben lett polgármester. A független Kiss Zsoltot négy szavazattal előzte meg. Érdekesség, hogy a szintén független Bernáth Ferencre senki sem adta le a szavazatát, habár kilencvenen is szavaztak.
  • Ipolytarnócon (Nógrád megye) nem sikerült az áttörés a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak. Jelöltjük, Donkó Vilmos második lett 89 szavazattal a polgármester-választáson, győzött a független Bolyós Gáborné 129 szavazattal. Más nem indult, a falut eddig fideszes polgármester vezette.
  • Sárosdon (Fejér megye) a független Dunkl Gergely lesz az új polgármester. Itt három független és egy jobbikos jelölt indult, aki harmadik lett.

Ahol csupa független csatázott

  • Ostffyasszonyfán (Vas megye) a Fidesznek esélye sem volt megvédeni a polgármesteri címet. A lemondott Gecse József helyett ugyanis két független jelölt indult, és végül a 301 szavazóból 214-en Mihacsi Szabolcs Istvánt támogatták.
  • Szelestén eddig is független volt a polgármester, ezután is az lesz. A négy független jelöltből nagy fölénnyel Rozmán József lett a falu első embere.
  • Jéken (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) három független jelölt közül Kovács József nyert.

Forrás: Index

14 hozzászólás “Monoron még a Jobbik is megverte az MSZP-DK-t” bejegyzésre

  1. Vátesz szerint:

    Ahogy nézem, több helyen volt azonos nevű jelölt. Ezt a Fidesz is alkalmazhatná, ahol esetleg erősebb a ballib jelölt, indítsanak azonos nevű fideszest, aztán legfeljebb egy csomó eltévesztett szavazatot is megkap! 😉

  2. John Doe szerint:

    Cúsztatás a cím.

  3. Gordon szerint:

    Három helyen győzött a Fidesz, egy helyen nem. Négyből három az háromnegyed. A háromnegyed meg több a kétharmadnál.

    Vakargathatják a kobakukat az etánsak…

  4. John Doe szerint:

    Gordon, ahol meg el sem indultak? Mindjárt nálam 1/3 sincs.

  5. Röfike!
    Tíz településen volt választás! Mi hír a többiről?! 😛
    http://www.orientpress.hu/111896

  6. Gordon szerint:

    Az mszp nyert?

    Én nem látom.

    A háromnegyed az háromnegyed és több mint a kétharmad.

  7. Tóth Kati szerint:

    Hajrá Magyarország,hajrá magyarok!Nem kellenek a hazaáruló szoci kizsákmányolók?Nagyon helyes.Csak így tovább.

  8. "?!" szerint:

    Megbuggyantál Buta Kata, hogy itt “hajrá”-zol?!

    Itt mindegyik oldalon magyarok játszanak még akkor is, ha “tóth”-ok is akadnak közöttük!

  9. John Doe szerint:

    Gordon 10-ből három nálam nincs 1/3. 🙂
    Tóth Kati, amennyiben valaki nincs a csapatban és nem tekintik Önök magyarnak, akkor kötnék Önökkel egy alkut, hogy visszadom az állampolgárságom és tovább nem szeretnék adót fizetni, de köszönöm, nem is kérek semmit. Tetszene? Írni mikor tanítja meg valaki? Ugyanis cigányozni nagyon szeret.

  10. felix szerint:

    Gordon!
    Annyira buta vagy.
    Amennyiben csak azt a hármat néznéd, amit megnyertetek akkor 100% lenne.
    A többi meg nem számít, mert ott nem is akartatok nyerni.
    John Doe!
    Mihez képest látod úgy, hogy Katikánk megbuggyant.

  11. John Doe szerint:

    Nem én neveztem buggyantnak, mert reménytelen eset. A sült butaság élő példája, aki annyira egyszerű, hogy írni sem tud.

  12. bonifác szerint:

    Játszotok a számokkal elvtársak! Ha kiderül hogy valahol már megint lemaradt egy cuci,
    felzeng a siratókórus, kretén magyarázatokat makog egy messziről normálisnak tűnő
    ember. Vegyétek észre: még nem felejtették el az emberek az mszp jótetteit.Szerintem
    akkor lesz változás, ha a külföldi szocitisztítók akcióba lépnek.Lesz lóvé, lesz szavazat.
    Ez így van, még akkor is, ha valaki ilyet mond, ökör, barom, idióta. szemét is a szemetekben. (Bocs, a fityeszbérenc kimaradt…) Remélem az mszp a választáson annyi
    szavazatot kap, amennyit megérdemel…..

  13. John Doe szerint:

    bonifác, szívből kívánom, hogy a jelenlegi hatalom nyerjen 2014-ben. Ugyanúgy utoljára, mint az előző. 😉

Itt lehet hozzászólni !