Máté Sándor pasztell képei a Királyerdei Művelődési Házban

Csepel.hu

Április 5-ére szólt a meghívó a Királyerdei Művelődési Házba, ahol „ Orbis Pictus” címmel Máté Sándor állította ki a képeit. A kiállítást Csanálosi Tibor festőművész nyitotta volna meg, aki eddig is sok segítséget adott a pasztell képek alkotójának. Sajnos telefonhívás érkezett, hogy baleset miatt nem tud jönni, így Máté Sánor „kénytelen” volt saját tárlatát megnyitni.

A kiállító korábban már többször lenyilatkozta, hogy mindent szeret, ami őszinte és jó, és ő is ezekre törekszik. Miután a hivatalos megnyitó előtt megtekintettem az alkotásait, a Csepel.hu egy kicsit beszélgetett vele a művészi hitvallásáról és életéről.

– Mikor kezdett el festeni?

– Már fiatal koromban, amikor is csapongtam a stílusok között. Volt egy  festő vénám, de a pasztellre bármennyire is meglepő egy éve találtam rá.

– Miért pont a pasztellt választotta?

– Végül is egy szakkönyv adta meg a segítséget, mert úgy éreztem hogy hiányos volt az addigi életem. Nagyon sokat segített az internet is, mert nézegettem a pasztell képeket és kapcsolatba jerültem a szerzőikkel. Bekerültem egy kisebb közösségbe, ahol birálták kritizálták a képeimet és tanácsokat  osztogattak.

– A tanácsokból adódóan festett újra képet?

– Természetesen – és nem is egyet.  A jobb festőktől nem szégyen tanulni.

– Miért nem kötődik irányzatokhoz?

– Erre nagyon egyszerú a válaszom. Én mindegyik irányzatot szeretem, ezért nem kötődök egyikhez sem, nem szeretem az ún.blöfföt. Ötvennyolc évesen is szeretnék fejlődni ezért keresem az új technikákat. Lényegre törőbben akarok  festeni, ezért keresem az új eszközöket.

– Megtalálta?

– Most porpasztellel festek, ez olyasmi mint az olaj csak száraz ezért fixírozni kell hogy ne peregjen le. Minden függ a papír „befogadóképességétől” Szeretném az akrill festést kipróbálni, ami hasonlít az olajhoz, csak vízzel higítva hamarabb szárad.

A kiállítást május hatodikáig  tekinthetik meg az érdeklődők!

Forrás: Csepel.hu

2 hozzászólás “Máté Sándor pasztell képei a Királyerdei Művelődési Házban” bejegyzésre

  1. Etikus szerint:

    “Máté Sándor pasztell képei a Királyerdei Művelődési Házba”

    Helyesen: Művelődési Házban. nnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnn

  2. admin szerint:

    Javítottuk az elírást.

    Admin

Itt lehet hozzászólni !