Erdei Zsolt: Nem adom fel!

Blikk.hu

Nem csak a magyar profi ökölvívó (kockás ingben) , de szinte senki sem értette a teremben, hogy miért maradt alul


A profi ökölvívó úgy érzi, Gracsov ellen ellopták a győzelmét a monacói tornán.

Erdei Zsolt szeretne még örömet szerezni a szurkolóinak, mindazoknak, akik bíznak benne. Bár – papíron – kikapott Gyenyisz Gracsovtól, folytatja a pályafutását és vissza akar jutni a csúcsra.

Aludt néhányat a mérkőzésre. Még mindig úgy érzi, győzött?
Erdei Zsolt: Helyesbítenék, szinte semmit nem aludtam szombat óta és a véleményem sem változott. Elszomorít a vereség, igazságtalannak érzem. Valójában csak most,  hazaérkezésem után fogtam fel, hogy nem engem hirdettek ki győztesnek. Rengeteget dolgoztam a sikerért, amit szerintem ki is vívtam. Nem ezt érdemeltem. Ez csalás volt, kiraboltak, ellopták a győzelmemet!

Az összecsapás közben nem érezte, hogy gond lehet?

Erdei: Egyáltalán nem. Megnyugtatott, hogy mennyivel gyorsabb és jobb voltam Gracsovnál, aki alig talált el eleinte. A menetek között viccelődtünk Fritz Sdunek edzővel, úgy éreztük, minden rendben.

Utólag visszagondolva ma másként csinálna valamit a ringben?

Erdei: Ki kellett volna ütnöm az oroszt, amire talán képes is lettem volna, de sokat hagytam ki, óvatosabban bokszoltam a kelleténél. Ráadásul a bal kezem is megsérült, a duplájára dagadt, alig bírtam vele ütni. Vicces, hogy most valami kripli nyeri majd a viadalt, hiszen Gracsov és a másik ágon döntőbe jutó amerikai Edwin Rodriguez is gyengébb ökölvívó nálam.

Született néhány összeesküvés-elmélet, miszerint a fiatal Rodriguez győzelme üzletileg jobb lehet, mint a 38 éves Erdei sikere…

Erdei: Hallottam én is. Sajnos ez egy korrupt, mocskos világ. Földbe tapossák azt, aki nem passzol a képbe. Kicsit el is ment a kedvem a profi sporttól.

Megfordult a fejében, hogy esetleg promótere, Lou diBella sem támogatta önt teljes mellszélességgel?

Erdei: Eszembe jutott. Bejött az öltözőbe, csóválta a fejét, de nagyon nem háborgott az eredmény miatt.

Beszéltek azóta?

Erdei: Nem, de egyelőre nem is vagyok kíváncsi rá.

Folytatja?

Erdei: Természetesen. Nem adom fel! Már csak azért is meg akarom mutatni, mekkora harcos vagyok. Él a szerződésem, menedzserem, Greg León is akarja, hogy bunyózzak, és a Golden Glovest vezető, a monacói gálát megálmodó Rodney Berman is megkeresett. Azt mondta, bár kiestem, szeretné, ha július 13-án, a döntő köré szervezett eseményen ott lennék a ringben.

Kisfia hogy fogadta itthon?

Erdei: Azóta el sem engedjük egymást. Nem látta a meccset, édesanyja pedig azt mondta neki, döntetlent értem el. Én viszont bevallottam, nem az én kezemet emelték fel a végén. Próbáltam elmagyarázni, előfordul, hogy csalnak a bírók és nem a jobbik győz.

Akkor, hogyan tovább?

Erdei: Folytatom és igazi sportemberként példát kell mutatnom. Ezt a békát le kell nyelnem. Tudom, a veretlenségemet elvesztettem, az erkölcsi győzelem az enyém.

Forrás: Blikk.hu

10 hozzászólás “Erdei Zsolt: Nem adom fel!” bejegyzésre

  1. Éjen Erdei! Leütötte mint a ……..! ))) 😛 (((

  2. szigetország szerint:

    🙁

  3. szigetország szerint:

    🙂

  4. John Doe szerint:

    Őt még jegyzik valahol?

  5. "?!" szerint:

    Megnéztem ma este az Erdei-Gracsov bokszmeccset és így már érthetővé vált számomra az eredmény!

    Zsoltnak valóban több pontos találata volt, de miközben Zsolt szinte állandóan hátrálva zárt defenzív védekezést mutatott, addig Gracsov a közönséget meggyőző leeresztett kézzel szinte folyamatosan ment előre és püfölte Zsolt fedezékként fenntartott kezeit!

    Gracsovnak ez a taktikája meghozta az eredményt, mert nem csak a bokszhoz kevéssé értő vérszomjas közönséggel, hanem a bírókkal is el tudta hitetni, hogy végig Ő volt a bátor kezdeményező és Ő irányította a mérkőzést!

    Ezen 1 millió dollár összdíjazású tornán a folyamatos defenzív védekezést csak akkor tekintik elég közönségcsalogatónak a június 23.-án Dél-Afrikában tartandó döntőbe jutáshoz, ha a folyamatosan teret vesztve védekező bunyós képes kiütni az ellenfelét.

    Ezzel Zsolt is tisztában kellett lennie, hiszen a mérkőzés után maga is azt nyilatkozta, hogy “Ki kellett volna ütnöm, az oroszt, amire talán képes is lettem volna, de óvatosabban bokszoltam a kelleténél.”

    Zsoltnak az itt mutatott hozzáállása azt is megmagyarázza, hogy miért nem kap Zsolt sokkal több szereplési lehetőséget a pénz-centrikus profi boksz rendezvényeken!

  6. Talán a KoKo volt aki addig játszott az ellenféllel, hogy az ijedtében úgy megcsapta, hogy oda lett rozsdamentes haskötő!
    Vagy a csonttörő János! Rákészülök a meccsre, jóformán még a sört sem bontottam ki és már vége lett!
    Könnyelműen azt hitte, hogy Ő fog csontot törni! 😛

  7. bonifác szerint:

    Kérdőjel, ! Barátom! Eltaláltad szarva közt a tőgyét! (pénz centrikus) Zsolti nem hozott
    volna annyi pénzt, és veszélyesebb is is lett volna a promóter- kedvencre. Mint mindig:
    kiütéssel győzött a PÉNZ. De ha Madár kiütötte volna….(HA)

  8. Etikus szerint:

    Talán ez a vereség segítségére lesz jövőjét illetően. Kokó is azután dobta be a törölközőt, amikor valaki (argentin) “rendesen” álcsúcson csapta. Kijózanodott!!! S rájött nem minden a pénz.

  9. J szerint:

    “?!” Ha tényleg láttad a meccset, akkor azt is kellett látnod, hogy nem győzte meg a “vérszomjas” közönséget az orosz. Vagy szerinted azért fújoltak, mert nem egyhangúan az oroszt hozták ki???

  10. "?!" szerint:

    Kedves “J”!

    Igen, én is láttam, hogy Zsolt szurkolói “fújoltak”, de ez megszokott dolog a szurkolóktól ha nem kiütés alapján hirdetnek győztest.

    Zsolt nagyon tárgyilagosan nyilatkozta a mérkőzés után, hogy “Ki kellett volna ütnöm, az oroszt, amire talán képes is lettem volna, de óvatosabban bokszoltam a kelleténél.”

    Furcsa, hogy Zsolt fenti önkritikus válasza nem elég egyértelmű magyarázat részedre!

Itt lehet hozzászólni !