Gyász: elhunyt Klauz László

Csepel.hu

Ötvenegy éves korában elhunyt Klauz László, világbajnoki ezüst- (1989) és bronzérmes (1986), valamint olimpiai negyedik (1988, 1992) helyezett csepeli birkózó.

Nem sokkal néhai edzője, Baracsi Imre születésének 70. évfordulója után ő is az égi sportcsarnokba költözött.

Az egyik közösségi oldal tudatta nem sokkal este 9 óra után, hogy az egykori népszerű birkózó már nincs az élők sorában. Tóth Endre, a Csepeli Birkózó Club elnöke telefonhívásunkra megerősítette a szomorú hírt, elmondta, hogy lakásában találták meg a sportembert, aki akkor már nem adott életjelet.  A Csepel SC színeiben versenyző, +130 kg-os súlycsoportban birkózó Klauz szabad- és kötöttfogásban is a világ élvonalába tartozott: Szöulban szabadfogásban lett negyedik (kötöttfogásban ötödik), Barcelonában pedig kötöttfogásban szerezte meg a negyedik helyet. Temetéséről később intézkednek.

Forrás: Csepel.hu

21 hozzászólás “Gyász: elhunyt Klauz László” bejegyzésre

  1. Narancsvírus szerint:

    Őszinte részvétem a családjának! Nyugodj békében!

  2. Tóth Mária szerint:

    R.I.P.

  3. Krisztian szerint:

    Hulló könnyünk ne zavarja csöndes álmod!

  4. NANNI szerint:

    Somorú a hír. Nyugodjon békében.

  5. helyi szerint:

    Legyen neked könnyű a föld!

  6. Királyerdei szerint:

    -törölve-

  7. kispajtás szerint:

    Királyerdei szerint:
    “Egész Csepel tudta,hogy a birkózók nyakig voltak a játékgépes maffiában.”

    Hát, igen, soha nem fogom elfelejteni azt az éjszakát, amikor a házunk előtti parkolóban a játékgépes maffia egyik tagja felrobbantotta Klauz barátnőjének az Audiját. Az egész magyar média zengett a csepeli robbantásos merényletről.

    Az aszfaltba olvadva, mementóként még ma is látható az autó szélvédőjének egy darabja.
    Nem csak a sportban és a játékgépes üzletágban, hanem a hétköznapi életet élő emberekben is megrendítő emlékeket hagyott maga után.

  8. Jakab Zoltán szerint:

    Semmi maffia nem volt itt!!!Ezt csak a sikertelen szürke egerek gondolják így,amilyen te is vagy kispajtás!!!

  9. Krisztian szerint:

    Gyaszoljuk a Baratunkat! Huzzatok el mashova pletykalkodni, meg talalgatni!

  10. Mr. Gabee szerint:

    Nyugodjon békében.

    Mr. Gabee

  11. Narancsvírus szerint:

    Királyerdei szerint: Mekkora egy mocskos állat vagy, ugye tudod?

  12. Királyerdei szerint:

    “Kovács Ernő · Kiemelt hozzászóló · Bajáki Ferenc Szakközépiskola

    Ma szokás szerint a reggelt az internettel kezdtem. Kíváncsi vagyok mi történik kis hazánkban, a nagyvilágban. A mai keresésnél amikor a Csepel Infóra tévedtem egy szomorú hírre bukkantam! Klauz László eltávozott közülünk, már fent van Baracsi Imrénél, aki gyerekkorában edzője volt, és évekig egyengette pályafutását. Laci annyi idős volt mint én, együtt kezdtünk gyerekkorunkban a Csepel SC-be járni. Ő birkózott, én a labdarúgást választottam. Lacinak felnőtt korábban több komoly sikere volt olimpián, világbajnokságon, a magyar birkózó világ ismert alakja volt. Súlycsoportja a nehézsúly volt, ha belépett valahová nem lehetett nem rá figyelni. Pár éve edzője tragikus körülmények között önkezüleg vetett véget életének. Lacinak volt egy cége ami a játékgépek üzemeltetésével volt kapcsolatos, több embere volt akiknek munkát adott, a szakmában ismerték. Orbán kormány a játékgépek üzemeltetését, az avval való cégek munkáját lehetetlenné tette, megszüntette. A cégnél dolgozó barátokat, embereket el kellett küldenie, ami biztos sok kellemetlen órákat okozhatott Lacinak. Azt tudni kell Laci nem vetette meg a jó minőségű Skót Whiskeyt, amivel letudta vezetni a napi feszültségeit. Ma még nem tudni mi okozta Laci halálát, de nagy az esélye annak, hogy a munkájával való gondok, problémák is hozzá járulhattak. Csepel, Csepel SC, Magyarország, a birkózó világ egy nagy embert veszített, és ezt most nem a termetére értem. A Csepel SC birkózó szakosztályát évekig támogatta, tudta, hogy ő is innen indult a nagybetűs életbe. Hihetetlen, hogy Baracsi Imre után elment Klauz László is, épp ésszel ezt nem lehet felfogni. Nyugodj békében”

  13. Krisztian szerint:

    Kerem az Admint, hogy a Királyerdei nevu egyen hozzaszolasait torolje, es a felhasznalot bannolni sziveskedjek, mert a hozzaszolasai nem meltoak a Baratunk emlekehez.

    koszonom

  14. Királyerdei szerint:

    Nem ismertem az elhúnytat.Sajnálom ami történt.
    A cikkek a sajtóból valók.
    Elfogadhatatlannak tartom,hogy egy fiatal 51 éves ember öngyilkos lesz.
    Egyelőre nem tudni az okokat.A rendőrség nem közöl semmit.

  15. Krisztian szerint:

    Hogy honnan valok a cikkek az senkit nem erdekel, ez egy olyan forum ahol esetleg lerohatjuk a kegyeletunket.
    Vagy majd a temetesre is eljossz es cikkekbol idezel? Koszi, nem kerunk belole es beloled se!

  16. admin szerint:

    Királyerdei vitát generáló hozzászólását töröltük. Nem szeretnénk jobban belenyúlni a kommentekbe, de mindenkit arra kérünk, hogy fogja vissza magát.

    Admin

  17. krapulaxxx szerint:

    hány családot tettek tönkre a “játék”gépei…

  18. Jakab Zoltán szerint:

    Azok a “játékgépek”azok nyerőautomaták,már bocsánat!!!A családokat nem ezek a gépek tették tönkre,hanem az emberi kabzsiság!!!Vagy kötelezték őket hogy játszanak rajtuk?ja?Most is játszanak csak,egymás között kártyázzák el a pénzt,az államot és a kocsmákat kihagyva!!!!!:(

  19. Krisztian szerint:

    Igyvan Zoli! krapulaxxx egyszeruen egy senki vagy:)

Itt lehet hozzászólni !