“Az emberek biztatását kérjük a rezsicsökkentéshez”

Fidesz.hu

Sajnos Magyarországon evidenciákért és mindannyiunk számára jó dolgokért is küzdeni kell – mondta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a köztévé Ma reggel című műsorában, csütörtökön.

Kifejtette: idén az Orbán – kormánynak 1800 milliárd forint adósságszolgálatot kell teljesítenie, abból az összegből, amit korábban a szocialisták felvettek. „Ez is evidencia, mégis küzdeni kell ellene, így vagyunk a rezsicsökkentéssel is” – jegyezte meg.

A rezsicsökkentés kormányzati szándékát mind itthon, mind külföldön komoly támadások érik – mutatott rá. Hozzátette: az egyszerűbb válasz erre az, hogy a szolgáltatók féltik a profitjukat. De nem áll mindenkinek érdekében az sem, hogy ez a kormány jó intézkedéseket tudjon hozni – vélekedett Kocsis Máté.

Éppen ezért döntött úgy a Fidesz, hogy útjára indítja az aláírásgyűjtést – fogalmazott, hozzátéve: szeretnék megmutatni, hogy helyesnek tartják a rezsicsökkentést, és ki is fognak mellette állni, pusztán az emberek biztatását kérik. Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra is, hogy 2002-2008 között a gáz ára háromszorosára, a villanyé pedig kétszeresére nőtt, illetve a szolgáltatók 1995 óta mintegy ezermilliárd forintos haszonra tettek szert.

A kormányzás akkor lehet jó és sikeres, ha az emberek életét könnyebbé teszi, és a terheit csökkenti. Ez a kormány ezt teszi – emelte ki a Fidesz kommunikációs igazgatója. Kérdésre válaszolva Kocsis Máté elmondta, hogy az aláírásgyűjtést tíz hétig fogják folytatni, hozzátéve, hogy elsősorban nem az időtartam a fontos, hanem az, hogy minél többen támogassák a kormányt ebben a törekvésében. „Ez egyrészt fontos az embereknek, hogy lássák, a magyar családok érdekében születik ez a döntés, amelyet támadás ér mindenhonnan” – húzta alá.

A baloldal javaslataival összefüggésben Kocsis úgy fogalmazott: „kicsit olyan ez, mint a matinéműsor. Volt nyolc évük a kormányzásra, de ennek ellenére most ülnek a kempingszékben, és megmondják, hogyan fogjuk a lapátot”. Ennek kapcsán elmondta: „az mégsem megy, nyolc évig nem csökkentették a rezsit, de növelték az államadósságot. 2004-től képtelenek voltak betartani az államháztartási hiányra vonatkozó maastrichti kritériumot. Majd ellenzékből mindenre tudják a megoldást.” Ha akarta volna a baloldal a rezsicsökkentést, volt rá nyolc éve, hogy megtegye, de nem tette – mutatott rá a fideszes képviselő.

Forrás: Fidesz.hu

25 hozzászólás ““Az emberek biztatását kérjük a rezsicsökkentéshez”” bejegyzésre

  1. “Ha akarta volna a baloldal a rezsicsökkentést, volt rá nyolc éve, hogy megtegye, de nem tette – mutatott rá a fideszes képviselő.”
    Ti is szarban lesztek, ha véletlenül mégis megnyeritek a választást és nektek kell visszaigazítani a világpiaci ártól mesterségesen elszakított, torz energiaárakat és rezsiköltségeket!
    Jusson eszetekbe a Kádár féle “legvidámabb barakk” amit a termelés visszaesése és egyéb anyagi fedezet hiányában eleve bukásra volt ítélve!
    Nem kis szerencsétekre! ))) 😛 (((

  2. felix szerint:

    Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a FIDESZ ráemelt az MSZP által megállapított árakra, azaz keveselte azt.
    Most térnek vissza rá, kétéves sarc után.
    INGYEN AKAROM!
    HAJRÁ!

  3. csaba péter szerint:

    Lám lám elkezdődött a Kubatov lista bővítése és frissítése. Ezen baromságon keresztül.
    Kezdeményezni kell továbbá ,legyen benzinárcsökkentés és aláírás gyűjtésbe kezdhetünk .
    csak azzal az a baj , hogy az tisztán fidesz pénz ezért azt nem lehet.

  4. felix szerint:

    Cipruson már így is veszélyben vannak.

  5. MIt keres majd a magyar diaszpórában az ötven konzul és az ötven népművelő? Már a közpénzen kívül?
    “A külhoni magyaroknak óriási mázlijuk van, hogy nem a napi szinten egyre hiperkínosabbá váló édes szülőföldjükön élnek, fizetnek adót és halnak meg, de ez a boldog állapot hamarosan véget ér.”
    Remélem egyetértenek a rezsicsökkentéssel?! 😛
    http://hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20130321_Nemzeti_misszionarius_poz#rss

  6. Gordon szerint:

    Kell a rezsicsökkentés!

  7. lolka szerint:

    csaba péter szerint:
    2013. március 21., csütörtök – 14:52
    “Kezdeményezni kell továbbá ,legyen benzinárcsökkentés”…
    -Jut eszembe a minap olvastam:”Megdöbbentő lehet, de tény, hogy egy liter, orosz olajból itthon lepárolt 95-ös benzin hazai fogyasztói árából több mint 100 forint az orosz költségvetést gazdagítja, bő 200 pedig a magyar büdzsében landol, a kőolajtartalom értéke csupán néhány tíz forintra rúg.”
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/dobbenetes_benzinar-adatok_a_magyar_autosok_fizetnek_moszkvanak_is.547960.html A teljes cikk…

  8. Királyerdei szerint:

    A szemét komcsiknak nem jár a rezsicsökkentés.
    Az övékét emelni kell.

  9. nagyapó szerint:

    Eetásak! Megint a Heti 7-es féle hülyéskedés.
    – Idióta Dr. grün t.t.! Ne féljen nem leszünk “szarban”.
    Miféle “torz energiaárakat” emleget? A „legvidámabb barakk” szoci találmány.
    – 1/2eszű1/2x! 200-, 300%-os energiáremelésre gondol?
    – csaba péter! E kéne óvasni a lap ajját. Ott van megadva az engedéjj. Nem hazudni.
    – lolka! Kíváncsi lennék a német, a svéd, az olasz benzináraknak összetételére. Ara is kíváncsi lennék, miért ugyanolyan drága pl. a Brent olaj ára. Nem kellene gondolkodni, miután másol?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
    …………………….

  10. felix szerint:

    Szemétláda!
    Amennyiben csak egy forinttal is megemeltétek szocik árait az azt jelenti, hogy kevésnek tartottátok, tehát nincs mitől beszélni.
    Ezt még az ismét óvódás agyaddal is felfoghatnád.

  11. John Doe szerint:

    nagyapó, ezennel az üzemanyagárakra való rálátása korrekt, akkor azt is tudja, de én attól függetlenül hozzáteszem, hogy akinek nincs olaja, az az adott olajtársaságnak mindig fizet “feltárási, kutatási és egyéb díjat”, legyen az orosz, líbiai, stb.

  12. bonifác szerint:

    Az elvtársi “megvilágosodás” mindig hatalomvesztés után tör ki rajtuk.Arcpirító módszereik
    alantas szándékaikat takargatják. Nem a számmisztika az eljárás: félnek az árcsökkentés
    lakossági hatásaitól.Most már csak az Eu- szövetségesektől várhatnak segítséget:Eu-
    szankciókban, leminősitésekben, és sok- sok pénzben. Zöld, és 1/2-X urak, és a többi
    “balos” azt kapná jutalmul, amit mi büntiből. Mitől tudjátok most, 8 év hülyeség után a
    tutit?!

  13. felix szerint:

    bonifác!
    Csak egy idézetet, ha lehet, ahol tutit állítottunk.
    A mai napig a 8 év hülyeségéből él a kormány.

  14. túróscsusza szerint:

    Aki nem írja alá a rezsicsökkentés támogatásáról szóló ívet vagy nem támogatja azt, annak ne csökkenjen a rezsije! Ha nem tetszik neki az olcsítás, szolidáris a szolgáltatókkal, tiltakozhatnékja van, hadd fizessen többet!

  15. John Doe szerint:

    Ön szerint ki nem támogatja? Ön szerint ki az ellensége a zsebének. Ön szerint a kormány elhatározása alapján lesz csökkentve a rezsi, – amennyire, annyira – akkor minek kell valamit is aláírni? Más döntéseiknél nem volt kényszerük? Ezt a témát ennyiszer körberágni, már demagógia.

  16. felix szerint:

    túrócsusza!
    Szerinted miért van szükség az aláírás kampányra?

  17. John Doe szerint:

    felix, ezt senki sem tudja. Nem olvastam még sehol ész érvet.

  18. lolka szerint:

    nagyapó szerint:
    2013. március 21., csütörtök – 19:33
    Az a pár mondat IDÉZET!…az írás jelekkel illő lenne már tisztában lenni…az egész cikkre rá lehet kattintani és olvasgatni, aztán a cikk írójánál lehet megtenni az észrevételeket…(különben mi maga Óz a nagy varázsló elolvas egy pár hozzászólást és elkezdi osztani az észt?…milliószor említettem már, nem csak a Csepel.info van a netten tessék szíves lenni kattintgatni és akkor tágul-tágul a látótér

    Ceterum censeo…az elégetett falevél 98% vízgőz 2% pór…

  19. nagyapó szerint:

    Emberek! Vigyázó szemetek.. a bankokra, szolgáltatókra vessétek! Egy példa. A bank némi késedelem miatt, hirtelen telefonon felmondja a szerződést, egyben közli, a gépkocsit adja le a XIII. ker. …utcában. Egyúttal közli, Ft. szerződés megkötését javasolja. (elgondolkodtak Orbán miniszterelnök és a PSZÁF felvetésén) Eddig rendben, de jön egy számla 28 eFt-ról a szgk. Kecskemétre való szállításáért. Ezt nem közölték előre, tehát pénzbeszedés. Szerencse, hogy a telep nem Vlagyivosztokban van.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. túróscsusza szerint:

    Voltak akik a vizitdíjat sem kívánták eltörölni és ennek hangot is adtak a szavazatukkal, bizonyára vannak olyan hitvány emberek, akik nem támogatják a rezsicsökkentési törekvéseket. Ez egy elég egyszerű kérdés, márpedig aki nincs a díjcsökkentés mellett vagy nem érdekli a téma, az feltehetően nem szorul rá a segítségre, tehát fizessen továbbra is ugyanannyit!

  21. John Doe szerint:

    túroscsusza, kevés érvnek. Ez egy mindenkit érintő és pozitív – eldöntött – intézkedés, tehát miért és mit kellene aláírni? A lényeg máson van itt.

  22. felix szerint:

    John Doe!
    Az egész csak a sajátjaik hülyítése, amely bevált.
    Az alaptörvény megcsúfolása és és a demokrácia sárba tiprása helyett ezen rágódnak.
    Mert kapni mindenki szeret és senkit nem érdekelnek a következmények.
    Azt is tudják, hogy azt aki gondolkodik azt Gordonok lehurrogják.

  23. John Doe szerint:

    felix, kapni jó, kevesebbet fizetni is jó, de valóban annyire lenézik az embereket és azt hiszik, hogy mindenki vak és süket. Gordon meg ne hurrogjon, mert akadna másokkal is és mással is dolga, de nem egy gerinc ember. Szembe megy önmagával? Ugyan.

  24. lolka szerint:

    túróscsusza szerint:
    2013. március 21., csütörtök – 22:52
    -Miért nem úgy alakult az aláírás gyűjtés, hogy az írjon alá aki nem akar “rezsi”(élet díj, megélhetési költség, mennyivel magyarabb kifejezések) csökkentést. Sokkal kevesebb munka lett volna és még papír sem volna annyi elhasználva…Miért kell olyat kérdezni, ami kézen fekvő….

  25. felix szerint:

    lolka!
    Így hetekig tarthat a hülyítés.

Itt lehet hozzászólni !