Ferencnek hívják, argentin az új pápa

Index

.

Az argentin Jorge Mario Bergogliot választották meg az új pápának a vatikáni konklávén a bíborosok. A döntést a Szent Péter-bazilika erkélyéről a protodiakónus bíboros jelentette be pár perccel negyed kilenc előtt. Pápai neve  Ferenc lesz. Ő a 266-ik pápa, és az első Dél-Amerikából.

A most megválasztott, 76 éves pápa megilletődve lépett az erkélyre. A százezres tömegben feltűntek argentin zászlók is, Ferenc percekig csak szótlanul állt, majd olaszul köszöntötte a tömeget. Utána az egybegyűltekkel közösen XVI. Benedek pápáért mondták el a Miatyánk-imádságot. Majd csendes imádkozásba kezdtek, Isten áldását kérve az új pápára. Utána áldást kért a jelenlevőkre és az egész világra is. Majd megköszönte azt, ahogy a tömeg fogadta, és közölte, hogy hamarosan ismét látják majd egymást. Végül elköszönt, és bement az erkélyajtón.

Szerdán hét óra után pár perccel fehér füstöt eresztettek ki a kéményből, majd megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai is. Ez jelezte, hogy sikerült megválasztani az új pápát. A Szent Péter tér teljesen megtelt, a helyszíni beszámolók szerint mozdulni se lehet, több százezer ember lehet a helyszínen.

Az argentin Jorge Mario Bergogliot választották meg az új pápának a vatikáni konklávén a bíborosok. A döntést a Szent Péter-bazilika erkélyéről a protodiakónus bíboros jelentette be pár perccel negyed kilenc előtt. Pápai neve Ferenc lesz. Ő a 266-ik pápa, és az első Dél-Amerikából.

A most megválasztott, 76 éves pápa megilletődve lépett az erkélyre. A százezres tömegben feltűntek argentin zászlók is, Ferenc percekig csak szótlanul állt, majd olaszul köszöntötte a tömeget. Utána az egybegyűltekkel közösen XVI. Benedek pápáért mondták el a Miatyánk-imádságot. Majd csendes imádkozásba kezdtek, Isten áldását kérve az új pápára. Utána áldást kért a jelenlevőkre és az egész világra is. Majd megköszönte azt, ahogy a tömeg fogadta, és közölte, hogy hamarosan ismét látják majd egymást. Végül elköszönt, és bement az erkélyajtón.

Szerdán hét óra után pár perccel fehér füstöt eresztettek ki a kéményből, majd megszólaltak a Szent Péter-bazilika harangjai is. Ez jelezte, hogy sikerült megválasztani az új pápát. A Szent Péter tér teljesen megtelt, a helyszíni beszámolók szerint mozdulni se lehet, több százezer ember lehet a helyszínen.

A bíborosból megválasztott pápák sokszor elérzékenyültek a szavazás után, ezért azt a szobát, ahol az erkélyre menet átöltöznek, a Könnyek Szobájának nevezik. Az újdonsült egyházfő ebben a szobában veszi fel a pápai ruhákat, amiket már jó előre S-es, M-es és L-es méretben elkészítettek a Gammarelli pápai szabói. A vörös bőr cipőket ennél is több lehetséges méretben kellett elkészíteniük.

Az egyházat nyolc évig vezető XVI. Benedek február 11-én jelentette be, hogy fizikailag már nem elég erős a pápai feladatok ellátásához, ezért február 28-án távozik posztjáról. Azóta az átmeneti időszakban a pápai kamarás vette át a Vatikán irányítását. Az eredeti tervek szerint március 15-én tartott konklávét néhány nappal előrehozták.

A 115 fős pápaválasztó konklávé kedden, az eredetileg tervezett március 15-i időpontnál előbb ült össze a Sixtus-kápolnában, hogy megválassza a február végén lemondott XVI. Benedek utódját. Az akkor egyértelmű esélyesnek tartott Joseph Ratzingert másfél nap alatt választották meg nyolc éve, azonban most hasonlóan erős támogatottságot maga mögött tudó favorit nélkül indult a szavazás.

Az első szavazási nap leginkább a szegényes koszt, a párolt zöldségek miatt került be a hírekbe, de nem sikerült kétharmados többséget biztosítani az egyik jelölt mögött. Vatikáni források az első szavazás után úgy vélték, hogy a sok lehetséges jelölt miatt csak akkor dől el gyorsan a választás, ha a fogadóirodáknál is a legesélyesebbenk jósolt Angelo Scola milánói érsek lesz a pápa.

A fogadóirodák utolsó előrejelzései alapján Angelo Scola milánói érsek tűnt a legesélyesebbnek, mögötte fej fej mellett a brazil Odilo Scherer és a ghánai Peter Turkson bíboros álltak. XVI. Benedek lemondása után több elemző is úgy vélte, hogy mivel a konklávénak nincs egyértelmű esélyes jelöltje, ezért kompromisszumos választásként akár Erdő Péter esztergom-budapesti érsek is az egyház élére kerülhet.

A bíborosok döntését számos tényező befolyásolhatta. A Vatican Insider korábban úgy vélte, hogy a Kúria olasz tagjai között kirobbant Vatileaks-botrány ronthatja egy olasz pápa esélyeit. Ehhez hasonlóan azt sem lehetett tudni, hogy éppen az lesz-e előny, ha valaki közel állt XVI. Benedekhez, vagy ha tiszta lappal tud szembeszállni az egyház előtt álló kihívásokkal.

Az életkort is fontos tényezőnek tartották. A huszonhét évig az egyház élén álló II. János Pál után a bíborosok nem akartak hasonlóan hosszú ideig regnáló pápát. XVI. Benedek nyolc éve után viszont megint nagyobb esélyt adtak a fiatalabb jelölteknek. Több elemző úgy vélte, hogy az egyház még nem áll készen egy fekete pápára, mások ugyanakkor a ghánai Turksont XVI. Benedek lemondásának bejelentése óta az egyik legesélyesebb jelöltként tartják számon.

Hatalmas érdeklődés kísérte világszerte a pápaválasztást. A sporteseményeket leszámítva erre fogadhattak az egyik legnagyobb tétben, a BBC szerint 15 millió dollárt is feltehettek az emberek a világban az új pápa személyét találgatva. Azt nem tudni, hogy ebből mennyien fogadtak a végül pápává lett bíboros győzelmére.

Forrás: Index

61 hozzászólás “Ferencnek hívják, argentin az új pápa” bejegyzésre

  1. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Itt nyomják élőben a Szt. Péter téren, tömegáradat, ujjongás a TV-ben. már csak 15 perc és megtudjuk.

  2. John Doe szerint:

    Még ma…? 🙂

  3. csöves szerint:

    Pápa és rezsi csökkentés ez kell nekünk. Hurrá

  4. Szabadságharsosok útja mindig rögös szerint:

    Itt azt mondja a TV, az olasz Angelo, és a brazil Scherer (amúgy német kivándorló) nagyon esélyes. Erdő Péterről sehol nem hallottam…. 🙁

  5. Szabadságharsosok útja mindig rögös szerint:

    De hát Péter trónjára csak egy Péter kellene, nem? 😉

  6. John Doe szerint:

    Melyik csatornát tetszik nézni? A vatikáni tv2000-n más a felállás.

  7. John Doe szerint:

    Valaki látott magyar zászlót?

  8. csöves szerint:

    Németh Szilárd?

  9. John Doe szerint:

    Bergulio lett.

  10. Szabadságharsosok útja mindig rögös szerint:

    argentín…

  11. Lett pápa még sohasem volt!

  12. John Doe szerint:

    Igazad van Grün, de még litván sem. 🙂

  13. Szabadságharsosok útja mindig rögös szerint:

    Azt mondják valami Francseszkó néven fog tovább dolgozni, de hosszú neve lesz ám! itt mondják az olasz svájcin

  14. Szabadságharsosok útja mindig rögös szerint:

    ott hátul leng egy albán zászló 😉

  15. John Doe szerint:

    Jorge Mario Bergoglio, alias I. Ferenc

  16. Ha Ferenc, akkor mégsem a Viktor jelölte ki SMS-ben! 😛

  17. John Doe szerint:

    Calcuttai Szent Teréz is onnan indult.

  18. Aki később Johannára változtatta a nevét és beállt pápának?!
    “Mindenkinek jár egy esély!” 🙂

  19. John Doe szerint:

    Az albán zászlóra írtam, szabadságharcosnak. 🙂

  20. felix szerint:

    A DUNA tévén forradalmi pápának nevezték.

  21. John Doe szerint:

    Mitől forradalmi egy pápa?

  22. felix szerint:

    Attól, hogy Ferenc és attól, hogy ahonnan jött, onnan még nem volt pápa.
    Mondják ők.

  23. John Doe szerint:

    De a világ azon szegletén még akad híve az egyháznak, a “keményvonalas” közül.

  24. felix szerint:

    Ne törd a fejed rajta.
    A köz tévéknél adott, hogy egy nap hányszor kell használni a”forradalmi” kifejezést.

  25. Lehet, hogy attól forradalmi, hogy megszünteti a korrupciót és a szex botrányokat a Vatikánban?!

  26. felix szerint:

    Akkor nem lesz hosszú életű.

  27. Vátesz szerint:

    Örülök hogy nem az esélyes bíborosok közül választottak pápát, mert akkor a leadott megrendelést teljesítették volna! A média azt kiáltja ki esélyesnek, akit a pápai trónon látni szeretne, így lett esélyes Erdő Péter is. Nehogy már a zsidók mondják meg ki legyen Szent Péter utóda! Az hogy jezsuita, tehát Loyolai Ignác követője az nálam pozitív dolog, s a választott neve, Ferenc pedig arra utal, hogy Assissi Szent Ferencet is példaképének tartja.

  28. felix szerint:

    Mikor vakarod le a zsidót a keresztről?

  29. És ha esetleg szalézi szent Ferencre?!
    Egy pápa ne legyen pápább a pápánál, de a példaképe legalább egy pápa legyen!
    Van választék!
    Itt a pápák listája!
    Ha gondolod gyűjtsd ki a szenteket!
    http://mek.oszk.hu/00000/00056/html/271.htm

  30. hajós szerint:

    Hála Istennek nem Erdő Péter lett a pápa.

  31. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t., meg 1/2eszű1/2x jobban tennék, ha saját rabbijukkal foglalkoznának!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  32. hajós szerint:

    Nofene, Noé úr, már zsidózik is?

  33. Öreg Pöcs!
    Te meg magaddal vagyis a szerszámoddal!
    Ha már kihozod belőlem a zállatot, magadra vess! ))) 😛 (((

  34. felix szerint:

    Szemétláda!
    Jézus hamarabb volt a rabbink, mint a ti Istenetek.
    Úgy hogy menj te a ……………… /sor végére/

  35. Vátesz szerint:

    Még szerencse hogy nem ti szarjátok a spanyolviaszkot!

  36. felix szerint:

    Nem azt te szarod, de rögtön meg is eszed.

  37. John Doe szerint:

    Miért, ki szarja?

  38. Gordon szerint:

    De legalább nem Fleto lett a pápa…

  39. frappáns visszavágások nagymestere szerint:

    Jó hogy nem Gy. Ferenc. Dicsértessék.

  40. felix szerint:

    Ébredj öcsi, mert eltévedtél.

  41. "?!" szerint:

    Az első szereplése alapján szimpatikus személynek tűnik az új pápa.

  42. felix szerint:

    Reméljük, hogy lesz elég ideje bizonyítani.
    Van mit rendbe tennie.

  43. Vátesz szerint:

    http://www.origo.hu/nagyvilag/20130313-jorge-mario-bergoglio-i-ferenc-papa-portreja.html

    Az Argentínában, olasz bevándorlók gyermekeként született, I. Ferencként a pápai trónra lépő Jorge Mario Bergoglio egyesítő személyiség, aki elismert szociális érzékenysége miatt, viszont szigorúan ragaszkodik a konzervatív alapelvekhez. Szerényen él, busszal jár, turistaosztályon repül, és hiányzik a fél tüdeje. A jezsuita főpap az első nem európai pápa.

    Egyesítő személyiség, a konzervatív bíborosok között elismerést vívott ki azzal, hogy ellenállt a jezsuita renden belüli liberalizációs áramlatoknak, a mérsékeltek pedig az egyház fejlődő világ felé tett elköteleződését látják benne. Lelkipásztori érzéke, intelligenciája, szerénysége (az evilági dolgokat elutasítja, kis lakásban él egyedül, a főpapi rezidencia helyett, érsekként sem volt autója, tömegközlekedéssel járt, sőt állítólag még ételeit is maga készíti), spirituális beállítottsága, mindkét körben népszerűvé teszi. Az új pápa Németországban is tanult, így személyében egyesül a fejlett és a fejlődő világ. Jezsuitaként egy nemzetközi vallási közösség tagja.

    Nem használja a modern kommunikációs felületeket, szerénységet hirdet és aszerint él: jegyet vált a buszon, szokott gyónni a buenos aires-i katedrálisban, mint más papok, gyakran látogat kórházakat. Kifejezetten szerény életet élt Buenos Airesben. A kúriát nagyon ritkán hagyta el, ha pedig helyi kis étkezdékben evett, akkor egyedül tette, soha nem fogadott el éttermi meghívásokat. Ismerősei erős karakternek tartják, aki ennek ellenére mindig világosan és lágyan kommunikál.

    Noha a naptára mindig tele van, szakít időt a kikapcsolódásra: szereti a klasszikus zenét, Borgest és Leopoldo Marechalt olvas. A La Nacion argetnin lap szerint ritkán hagyta el Buenos Airest, de amikor Rómába kellett utaznia, mindig turistaosztályon tette. Az argentin fővárosban sokan látták földalattival és buszon utazni, amikor távoli kerületekbe, külvárosokba ment. Egészségi állapota jó, bár korábban légzési problémái voltak, és fél tüdejét kioperálták.

  44. "?!" szerint:

    Kedves “Vátesz”!

    Úgy vélem, hogy éppen az általad bemásolt írás szerint jellemzett EMBER kellett pápának!

  45. belekotkot szerint:

    Kedves admin !

    Nem I. Ferenc, hanem csak Ferenc. Első majd akkor lesz ha lesz második is.

    http://www.origo.hu/nagyvilag/20130313-az-uj-papa-neveben-hivatalosan-nem-szerepel-sorszam.html

  46. Mégsem írhatják, hogy nulladik!
    Mert Lenin is csak öt előd után lett hatodik! 😛

  47. vitéz bihari Grün szerint:

    “Máris példát mutatott híveinek a szerdán megválasztott új katolikus egyházfő a konklávén részt vevő Erdő Péter esztergom-budapesti érsek értékelése szerint, hiszen egyszerű fehér reverendában jelent meg, és kedves, közvetlen stílusban szólt a hívőkhöz.”

    Esetleg megjelenhetett volna gaucho szerelésben is?!
    Gondolom érsek úr is készenlétben tartott egy díszmagyart, rókaprémes röhögénnyel!
    A közvetlen stílus miá “Csuhások! Térdre, imához!” felszólítással kombinálva, csak a magyar virtus és a közvetlenség miatt! ))) 😛 (((

    http://fn.hir24.hu/vilag/2013/03/14/orommamorban-latin-amerika-unnepeltek-az-argentin-papat/

  48. Perspektíva? szerint:

    Szinte az egész világ a várakozás reményében, majdan lábai elé borulva fejezte ki háláját, Isten földi helytartójának. Nem tudom ennek tükrében sem, értékelni a komolytalan megnyilvánulásokat.
    Kérdés: mégis miért volt a világméretű várakozás? Aztán amikor az eredmény ismertté vált, a világ szinte egy egy emberként térdre borulva fejezte ki alattvalói hovatartozását.
    Nagysága előtt.

  49. Perspektíva? szerint:

    “””””?!” szerint:
    2013. március 13., szerda – 23:48″
    Sikerült meggyógyulnod?
    Ha így van fejezd ki háládat!

  50. Perspektíva?
    A Világ 16.9 %-ka!
    Csak a pontosság kedvéért! 😛

  51. "?!" szerint:

    Kedves “Perspektíva”!

    Egyelőre nincs miért kifejeznem a hálámat, és a jelen állás szerint nem is lesz okom!

    Ettől függetlenül, mint azt tegnap 23:48-kor is írtam, úgy látom, hogy jól választottak.

  52. Vátesz szerint:

    Az új pápa” helyi kis étkezdékben evett, akkor egyedül tette, soha nem fogadott el éttermi meghívásokat”, ilyet írhattak volna Erdő Péterről is, hogy gyakran átment egyedül a szomszédos Fülemüle étterembe kósert enni és inni! 😉

  53. joságos szerint:

    Elnézést! De kinek mi köze ahoz, hogy Erdő Péter érsek bíboros mikor, hol és mit eszik?

  54. Mari nénye szerint:

    Akkor ezt is olvastátok? Nála sem család a meleg pár!

    Kitartóan ortodox nézeteket követ a nemi erkölcs tekintetében, hevesen ellenzi az abortuszt, az azonos neműek közötti házasságot és a fogamzásgátlást. 2010-ben gyerekekkel szembeni diszkriminációnak nevezte, hogy a meleg párok gyerekeket fogadhassanak örökbe, amivel feldühítette Cristina Fernandez de Kirchner argentin elnököt. A fogamzásgátlás kérdésében azonban pragmatikusabb nézeteket vall, és úgy gondolja, hogy alkalmazható a betegségek terjedésének a megelőzésére. Ezzel együtt mély szánalmat mutatott a HIV-fertőzöttek iránt, 2011-ben tucatnyi AIDS-beteget csókolt meg és mosta meg lábukat egy kezelőotthonban. Hasonlóan nagyvonalúan viselkedett, amikor 1994-ben Buenos Airesben felrobbantottak egy több argentin zsidó szerveznek helyet adó irodaházat.

  55. Vátesz szerint:

    Sajnos ő is hanukázni jár a zsidókhoz Argentínában, sőt máris levelet írt a római főrabbinak. Egy jezsuitától többet vár az ember, nem zsidó ülep fényezést, Loyolai Ignác idején nem voltak ilyen szolgalelkűek!

  56. felix szerint:

    Ha olyan hülye lenne mint te, ma nem ő lenne a pápa.

  57. John Doe szerint:

    Egy “embernek” mindig és mindenről a zsidók jutnak eszébe, ekörül forog a világ. Hogyan lehet így élni?

  58. Királyerdei szerint:

    Ahelyett,hogy dagonyázna a sárban,és röfögve zabálná a moslékot. 🙂

  59. felix szerint:

    Ennek mindenről.
    Egy jobbikos ökör.
    Nem azért ökör mert jobbikos, hanem azért jobbikos, mert ökör.
    Van valami mém gyártó üzem a fejében és attól nem tud szabadulni.

  60. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Csak egy dolog jut az eszembe, mivel totálisan konzervatív elvekhez fog nyúlni.
    Így valószínű egyetlen egyházi fenntartású kórházban sem lehet majd abortuszt végezni.

    Tehát a bonni vagy a kölni nem tudom pontosan melyik város, de Németország. megerőszakolt nő nem egyedülálló eset lesz Európában, hanem szana szét a világban is ilyen megerőszakolt és ezáltal teherbe esett nők fognak szülni????????? meg szaladgálni???

Itt lehet hozzászólni !