Kézimunka és szőnyegszövő kiállítás Csepelen

Csepel.hu

Március 7-én a Királyerdei Művelődési Házban a helyi Kézimunka és Szőnyegszövő Szakkör tagjai mutatták be alkotásaikat. A kiállítás megnyitóján Szaniszló Piroska megbízott vezető köszöntötte a megjelent kiállítókat és az érdeklődőket.

Elmondta, nagyon becsüli azokat a jobbára nyugdíjas embereket, akik hétről-hétre ide járnak, valamint otthon a házimunka és az unokák mellett kötögetnek, horgolnak és szőnek.

„Jómagam- bár nem rendszeresen- szintén hímzek, így átérzem nehézségeit és becsülni tudom ezeket a munkákat. Jól tudom, hogy nincs áruk, csak szellemi értékük; szinte megfizethetetlenek. Külföldön járva sok helyen láttam hasonló munkákat, mert ez valamikor szakma volt és még ma is világhírűek a hímzések, a terítők és a szőnyegek.”

Szaniszló Piroska virággal köszöntötte a hamarosan születésnapját ünneplő Debrődi Józsefnét. Rózsika néni elárulta, hogy 1977 óta működik a szakkör, melynek 1996-tól ő a vezetője. „Jelenleg tíz fő állandó taglétszámmal rendelkezünk. Minden csütörtökön 14 órától 16 óráig itt vagyunk a művelődési házban. A kiállításon olyan művek láthatók, melyeket Németországban, de még Amerikában is keresnek” – mesélte a hölgy.

A kiállítás március 20-áig tart nyitva. 10-17 óra között tekinthető meg.

Forrás: Csepel.hu

Egy hozzászólás “Kézimunka és szőnyegszövő kiállítás Csepelen” bejegyzésre

  1. csapajev szerint:

    További szorgalmas munkát és hozzá jó erőt, egészséget kívánok minden szakköri tagnak.
    Csodálatos alkotásokhoz gratulálok!

Itt lehet hozzászólni !