Gyurcsány vitára hívta Bajnait

Miért nem fogadja el Bajnai Gyurcsány kihívását?

ATV, Fricz Tamás – Mno.hu

Múlt héten mondta Bajnai Gordon, az Együtt 2014 társalapítója, hogy miért nem szövetkeznének – egyelőre – a Demokratikus Koalícióval. Gyurcsány Ferenc ezek után tisztázó vitára hívta ki egykori gazdasági miniszterét.

Az a bitang ritka helyzet állt elő a magyar politikai életben az elmúlt napokban, hogy Gyurcsány Ferenc egyik megnyilvánulásában volt némi halovány igazságszilánk. (Ettől persze még nem ájulunk el.)

Történt ugyanis, hogy nevezett Gyurcsány Ferenc nyílt színi vitára szólította fel Bajnai Gordont: ütköztessék nézeteiket a lehetséges szép jövőről, programokról, 2014-es választásokról, együttműködési variációkról és így tovább.

Bajnai azonban még csak nem is húzódzkodott, hanem mereven elzárkózott ettől a lehetőségtől. Bajnai ugyanis magasabb ívben kíván „röpülni”: ő nem mást, mint Orbán Viktort hívta ki nyilvánosság előtti vitára, ő bizony „holmi” Gyurcsánnyal nem áll le vitatkozni, hiszen egy ilyen vita őt a mélybe rántaná.Igen ám, csakhogy ebben a kérdésben – legyen vagy ne legyen Gyurcsány-Bajnai-vita – inkább Gyurcsánynak van igaza, mint Bajnainak.

Először is: Bajnai Orbán Viktornak szánt kihívása teljességgel megalapozatlan. Megalapozatlan már csak formai okok miatt is, hiszen ki látott olyat, hogy afféle – a Bajnai-féle álom szerinti – miniszterelnök-jelöltek (vagy potenciális jelöltek) közötti vitára bő egy évvel a választások előtt kerüljön sorra? (Ha van valahol kivétel, az csak erősíti a szabályt.) Jobb az, ha megmaradunk a teljesen logikus magyar hagyománynál, hogy a kampány időszakában kerül – vagy nem kerül, mert az is legitim – sor a jelöltek vitájára.De a tartalmi ok még fontosabb:

Bajnai Együtt 2014 mozgalma – perceken belül bejegyzett pártja – egyáltalán nincs olyan pozícióban a közvélemény-kutatások eredményei alapján, hogy alappal hívhatná ki vitára a jelenlegi miniszterelnököt, aki mögött álló párt továbbra is magasan vezeti a népszerűségi rangsort. Utalnék a legújabb, Nézőpont Intézet által készített felmérésre, mely szerint a biztos szavazók körében a Fidesz decemberről januárra 32-ről 36 százalékra növelte népszerűségét és magasan vezet a többi politikai képződmény előtt, a pártot az MSZP követi 11 százalékkal, utána jön a Jobbik 10 százalékkal, az Együtt 2014-nek 6 százaléka van, az LMP 2, a DK pedig 1 százalékon áll. Nyilvánvaló tehát, hogy ha valaki, akkor esetleg Mesterházy és Vona gondolkodhatna miniszterelnök-jelölti vitákon, ám ők sem most, hanem egy év múlva.

Ráadásul az Együtt 2014 az októberi–  Medián szerinti – 22 százalékról úgy zuhan lefelé, hogy az semmiképpen sem Bajnai Gordon potenciális esélyeit mutatja, ellenkezőleg. Az persze igaz, hogy Bajnai, mint egyén 15 százalékos népszerűségnek örvend és megelőzi Mesterházyt, ám ne feledjük el: volt ennek az országnak egy női politikusa, Dávid Ibolya, aki döbbenetesen sokáig vezette a politikusok népszerűségi listáját, aminek az lett a nem éppen gyümölcsöző „következménye”, hogy az általa vezetett MDF végül kiesett a parlamentből.Egyszóval, mindig a pártok iránti szimpátia dönti el azt, hogy kiből lesz valóságos miniszterelnök-jelölt.

Ebből kifolyólag a jelenlegi helyzet az, hogy az ellenzéki pártoknak egyelőre egymás között kell eldönteni, hogy ki az erősebb, ki vehető komolyabban: MSZP, Együtt 2014, esetleg LMP vagy DK, netán Fodor Gábor most bejelentkezett alakulata?Erre a küzdelemre érdemes koncentrálnia Bajnai Gordonnak is, s bizony éppen ebből következik, hogy Gyurcsány ötlete a kettejük közötti vitára nem teljesen alaptalan és azonnal asztalról lesöprendő javallat.

Sőt, egy ilyen vita valóban izgalmas lehetne, hiszen megtudnánk végre, hogy a mindkettőjük által vallott – és sokáig egy kormányban együtt végigvitt – neoliberális, a globális tőkének elkötelezett, nemzeti vagyont privatizáló, IMF-nek és társainak megfelelni vágyó gazdaságpolitikájuk milyen nüanszokban különbözik. Például, Bajnai is vallja-e, mint Gyurcsány, hogy a kettős állampolgárság akadályozása helyes irány volt 2004-en, illetve, hogy Trianonon már nem kellene a magyar közvéleménynek annyit „rugóznia”? Izgalmas vita lenne két régi, egybeforrt harcos között. Kár, hogy elmarad.

Forrás: Fricz Tamás, Mno.hu

15 hozzászólás “Gyurcsány vitára hívta Bajnait” bejegyzésre

  1. Doki szerint:

    Öröm nézni, ahogyan a balliberális oldal egymásnak esik 🙂

  2. J szerint:

    Nesze neked összefogás!:) LMP-ből is ki….ák a nagy összefogókat! Respect a kidobóknak!:)

  3. Mari nénye szerint:

    Mester és tanítvány! Fúúúúúúúúúúj!

  4. frappáns visszavágások nagymestere szerint:

    gigászok harca!
    közben a Jobbik biztosan menetel a végső győzelem felé!

  5. Varga Gábor Vilmos szerint:

    Ez egy jó buli. Majd kölcsönösen kioltják egymást.

  6. ezért szerint:

    “Miért nem fogadja el Bajnai Gyurcsány kihívását?”

    Mert nem akar egy elmebeteggel nyilvánosan vitatkozni!

  7. Tóth Kati szerint:

    Én kíváncsi lennék erre a vitára.Vajon min vitatkoznának?Melyikük tette tönkre az országot?Vagy melyikük a nagyobb gazember?

  8. bonifác szerint:

    Kár, hogy nem vitatkoznak.Két tolvaj egymás között, hogyan lehetne minél nagyobb haszonnal eladni, elárulni az országot. (mint legutóbb) Érdekes, hogy vannak emberek,
    akik hisznek nekik. Lelkük rajta.

  9. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Na vazze, jön a bagoly mondja verébnek, figyeld!

  10. hajós szerint:

    Eleve maga a cikk is hülyeség. Gyurcsány nem hívta ki vitára Bajnait.

  11. felix szerint:

    Ugyan!
    A valóság már régen nem téma.
    A pókharapó naponta hazudik az ellenzék nevében, majd reagál is rá.
    Itt miért lenne másképpen.

  12. nagyapó szerint:

    Eetásak! Ki hazudik?
    ATV 2013.02.14. 18:54
    Bajnai-Gyurcsány vita? Már zajlik a szavazás
    Gyurcsány Ferenc vitára invitálta Bajnai Gordont – arról kérdeztük Olvasóinkat, hogy érdekelné-e őket a két korábbi miniszterelnök szópárbaja.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  13. felix szerint:

    “Gyurcsány jobbnak találna egy beszélgetést az üzengetés helyett, akár a nyilvánosság előtt is.”

  14. szigeti szerint:

    Kezdem úgy érezni mintha ezeket a szájtépő sebal,sebalközép, seközép,sesemerre pártkezdeményeket a viktátor tolná,hogy legyen min csámcsogni a hülyemagyarnak.
    Mondotta vala régen Valaki:DIVIDE ET IMPERA.

Itt lehet hozzászólni !