Bojkottot hirdettek az egyetemisták – az órákon jelen lévő hallgatók közül sokan nem nézték jó szemmel a tiltakozást

Az ELTE bölcsészkarának dékánja szerint a HaHa nem legitim érdekképviseleti szerve a diákságnak

MTI, Eduline, Magyar Hírlap, Csepel.info

Kép: Béres Attila (Magyar Nemzet)

Több városban egy időben szervezett megmozdulást a Hallgatói Hálózat (HaHa) a kormány és a Höok által megkötött megállapodás ellen tiltakozva. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemnél tartott tiltakozás egyik rendezője elmondta: az egyetemek autonómiája érdekében nyomásgyakorlási eszközként “visszafoglalják az egyetemet”, “blokádot hirdetnek” Az ELTE bölcsészkarának dékánja elítéli a Hallgatói Hálózat (HaHa) módszereit, véleménye szerint a hétfő délelőtt kezdett egyetemi “blokád” inkább kontraproduktívnak bizonyul.

Délután több száz tüntető vonult be az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára – a hallgatók több termet foglaltak el, egyik előadó sem elég nagy ugyanis ahhoz, hogy mindannyian le tudjanak ülni. A tiltakozás egyik rendezője elmondta: az egyetemek autonómiája érdekében nyomásgyakorlási eszközként “visszafoglalják az egyetemet”, “blokádot hirdetnek”. Közölték, az egyetem három előadójában gyűltek össze tiltakozók, a kari nagyelőadóban fórumot kezdtek és döntöttek arról, hogy kedd reggelig az egyetemen maradnak, majd aznap döntenek annak esetleges folytatásáról.

És ahogy a dékán látja

Dezső Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) bölcsészkarának dékánja az MTI-nek hétfő délután nyilatkozva elmondta, hogy délelőtt a HaHa mintegy 20-25 tagja síppal, dobbal és tülkökkel vonult végig az egyetemen, bementek az órákra és megafonokon keresztül igyekeztek hallgatókat verbuválni fórumukhoz. A dékán szerint viszont ez a módszer inkább kontraproduktívnak bizonyult, ugyanis az órákon jelen lévő hallgatók közül sokan nem nézték jó szemmel a tiltakozást, valahol szóváltásra is sor került, maguk a hallgatók szólították fel távozásra a tiltakozókat. Végül a HaHa tagjai 11 órakor félrevonultak egy terembe, ahol 50-60 ember részvételével megtartották fórumukat.

Az ELTE BTK dékánja kiemelte: abban a hallgatói önkormányzatiságban hisz, ahol minden hallgató választ és választható. Mint kifejtette, karukon kétezer hallgató van, akik maguk közül választanak képviseletet. A HaHának viszont nem látja “ilyen típusú legitimitását, illetve reprezentativitását” – jegyezte meg.

Háromszázan demonstráltak Pécsen

A diákszervezetek korábbi követeléseinek teljesítéséért, egyben a hallgatói szerződés elemeinek alaptörvényben tervezett rögzítése ellen demonstrált mintegy háromszáz fiatal hétfőn Pécsen. A Középiskolai Hálózat (KiHa) által szervezett tüntetés résztvevői délután öt órakor a 48-as téren gyűltek össze, közülük többen “Minek tanulni, ha egyetemre úgysem mehetünk?”, illetve “Anyu, add el a házat, tanulni akarok!” feliratú transzparenst emeltek a magasba. A szónokok azt hangsúlyozták, hogy a kormány a február 8-ai határidő lejártáig nem teljesítette maradéktalanul a hallgatói szervezetek követeléseit, s a kormányzó erő most arra készül, hogy a “röghöz kötést” az alkotmányba foglalja.

Szegeden petíciót adtak át a tüntetők

A helyi politikusoknak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) érdekében történő fellépését sürgető petíciót adtak át a felsőoktatást érintő kormányzati lépések ellen tiltakozó oktatók, hallgatók és középiskolások hétfőn a csongrádi megyeszékhelyen, a megyei kormányhivatalban és a városházán. A petíciót a tüntetőktől átvevő Solymos László (MSZP) szegedi alpolgármester emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben a közgyűlés tagjai – politikai oldaltól függetlenül – egyhangúlag támogatták a hallgatók által megfogalmazott követeléseket. Hozzáfűzte: bízik abban, hogy ha a parlamentben az SZTE-t érintő ügyben szavazásra kerül sor, akkor a szegedi kormánypárti képviselők voksukkal is kiállnak az intézmény mellett.

A városháza előtt demonstráción Kiss Attila, az Oktatói Hálózat egyik aktivistája mintegy kétszáz tanár, hallgató és középiskolás diák előtt azt mondta, hogy a régió legnagyobb munkaadója, az SZTE a működőképessége határára került. Az egyetemet érintő forráskivonás a várost és a régiót is sújtja – tette hozzá. A professzor hangsúlyozta: az egyetemi oktatókat aggodalommal tölti el, hogy az elmúlt időszakban a tudás, a szakmai hozzáértés szerepe leértékelődni látszik.

magyarhirlap.hu

A HaHa

A hálózatról a Magyar Nemzet írta meg, hogy nagyban köthető Soros György üzletemberhez. Azt pedig a Hír Televízió Célpont címmű műsora derítette ki, hogy a szervezet Bajnai Gordonékkal is lepaktált. Az amerikai szakemberek által felkészített aktivisták politikai megállapodás végett ültek asztalhoz a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014-gyel. Ismert, egybecseng bizonyos felsőoktatási kérdésekben a Hallgatói Hálózat, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány, az MSZP és a Demokratikus Koalíció álláspontja. Egyik félnek sincs ellenére a tandíj, és mindannyian eltörölnék a röghöz kötésnek nevezett hallgatói szerződéseket.

mno.hu

Kapcsolódó:

Összeállt a Bajnai–Gyurcsány–MSZP–HaHa nagykoalíció a tandíjért

6 hozzászólás “Bojkottot hirdettek az egyetemisták – az órákon jelen lévő hallgatók közül sokan nem nézték jó szemmel a tiltakozást” bejegyzésre

  1. Vátesz szerint:

    Hagyni kellene hogy balhézzanak, majd a többi diák elunja és visszapofozza őket a jesivába!

  2. Jeniszej szerint:

    Megmondta a fater, hogy unatkozik a fiatalság.
    Jobb volna ha tanítás folyna a zegyetemeken.

  3. Hoffmann Rózsa viszi el a balhét
    “Elveszik tőle a felsőoktatást, és közoktatási államtitkárrá fokozzák le információink szerint Hoffmann Rózsát. A kormány külön államtitkárt nevez ki az egyre konfliktusosabb felsőoktatás felügyeletére, Hoffmann pedig eldöntheti, hogy a közoktatással akar-e tovább foglalkozni. Alapvetően elégedettek a munkájával, de se a diákokkal, se a rektorokkal nem találta a hangot, és neve összenőtt a népszerűtlen kormányzati intézkedésekkel.”
    .
    Zuhanny Rózsa! ))) 😛 (((
    .
    http://www.origo.hu/itthon/20130211-elveszik-a-felsooktatast-hoffmann-rozsatol.html

  4. Tóth Mária szerint:

    Kormánybuktatás hátsó, ballib széllel? Nem fog menni, gyerekek!

  5. ebihal szerint:

    Azért az érdekes szitu lehetett, amikor Hoffmann Hiller fejéhez vágta, hogy az Mszp
    az ilyen-olyan Mszmp jogutódja, s Hiller figyelmeztette arra, hogy az Mszmp-ben
    párttársak voltak.

  6. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Bár én amondó vagyok, mindenből legyen az országban. legyen asztalos, meg kőmüves, meg szakács, meg orvos, meg metafizikus, meg vegyészmérnök, meg elktroinzsinyőr, meg diplomata, meg tolmács, meg tanár, meg vadakat terelő juhász….és ehhez mérten kérdezem meg Európát mi kell Nekik,

    új laborátoá gárnyié páríí? Tessék lehet comingolni Hungary, money money money, invest please, visum? ahhh..no no icc júrop. ungarische passport? kein problem. Schmitt pali? nein nein, nicht gut sjrájben… és központja lehetnénk Európának, ha a németek az EU motorja, legyünk mi a motorolaj. Olaj nélkül szétmegy a motor….

Itt lehet hozzászólni !