Cserélik a síneket a 3-as metró alatt

Index, BKK

Az M3-as metróvonal sínállapot ellenőrzésével megbízott vállalkozó vizsgálati anyagában összesen mintegy 49 kilométer sínszál cseréjét tartotta szükségesnek, áll a BKK közleményében.

A BKV Zrt. 15 kilométer sínszál beszerzésére indított közbeszerzési eljárást 2012. negyedik negyedévben. Az eljárást öt – egyenként 3000 méteres – szakaszra bontották, hogy a kisebb mennyiségre vonatkozó gyors beszerzés még 2012-ben lebonyolítható legyen. Az első, mintegy 2553 méteres tételre a szerződést megkötötték, a beszállítás nagyrészt még 2012-ben megtörtént, a síncserék hamarosan megkezdődnek.

A szerződés további négy tételének közbeszerzési elbírálása is megtörtént, a vállalkozási szerződést várhatóan február elején kötik meg. Tervek szerint a vállalkozó a megrendelt mennyiséget április végéig leszállítja.

A MÁV által értékesíthetőnek ítélt 15 600 méter sínt a BKV szakemberei megvizsgálták, megfelelőnek és beépíthetőnek, 80 km/h sebességgel használtatónak találták. A kért 120 millió forintos vételárat a BKV kedvezőnek tartja.

A használt sínek beépítését saját kapacitásból nem tudja elvégezni a BKV, ezért közbeszerzési eljárást indít a 34 kilométernyi sínanyag beépítésére (a 15 kilométer saját kapacitású beépítésen kívül ennyi szükséges az összesen 49 kilométerhez).

A teljes rekonstrukcióra tavasszal írnak ki pályázatot

A BKK 2011 áprilisában támogatási kérelemmel fordult a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz a metróvonal rekonstrukciójának európai uniós (KÖZOP) forrásból történő támogatása érdekében. Az NFM 2012. november 15-én meghozott döntése alapján a BKK mint Kedvezményezett, a projekt tervi előkészítésére vissza nem térítendő támogatásban részesülhet. A támogatási szerződés megkötése érdekében szükséges egyeztetések folynak.

A támogatási szerződés megkötését követően ez év tavaszán a BKK kiírja a közbeszerzési eljárást a rekonstrukció, valamint a káposztásmegyeri meghosszabbítás teljes körű tervezési feladatainak elvégzésére. A rekonstrukció tartalmazza majd a pálya, az alagút, az állomások, a különböző irányítási és biztonsági rendszerek felújítását, valamint új metrókocsik beszerzését.

Forrás: Index

10 hozzászólás “Cserélik a síneket a 3-as metró alatt” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Kíváncsi lennék a tendergyőztesek nevére. Fogadok, Diósgyőr, Dunaújváros nincs közöttük.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. “A MÁV által értékesíthetőnek ítélt 15 600 méter sínt a BKV szakemberei megvizsgálták, megfelelőnek és beépíthetőnek, 80 km/h sebességgel használtatónak találták. A kért 120 millió forintos vételárat a BKV kedvezőnek tartja.”
    Jó minőségű coci sínek lesznek, az alig használt mellékvonalakról riszályklingolva! ) 😛 (

  3. John Doe szerint:

    A síneket az alagútban, a metróban cserélik, nem alatta. 🙂

  4. J szerint:

    90-es évek elején majdnem elkészült a káposztásmegyeri kocsiszín az M3-as számára, csak be kellett volna fejezni. Ehelyett hagyták szétrohadni, ahogy a síneket is. Most minden nap egy szerelvény teljesen üresen feleslegesen megtesz kb 40 km-t(az elsőnek ki kell menni, az utolsónak vissza kell jönni).
    Legyen mondjuk 12 év. 12*365*40km ez kb 175000 kilométer, amit feleslegesen raktak bele a sínekbe, a szerelvényekbe! Ennek a költségén lazán belehetett volna fejezni.

  5. Gordon szerint:

    A hármas metró se a múlt héten “kopott el”.
    Kérdezzétek meg a várost 20 évig irányító mszp-szdsz-t, hogy miért nem törődtek a metróval.
    Hangzatos ígéretek, meg nagy duma az vót!
    Teljesítmény? – Na, az nem vót!

  6. felix szerint:

    Úgy emlékszem, hogy az egyiket felújították, most a fideszé a másik.
    Azt hiszem, hogy amit ez a kormány épített eddig azzal soha semmi gond nem lesz.

  7. szigeti szerint:

    A KÖZGÉP majd elvégzi fővállalkozóként másfélmillióért méterét a síncserének…

  8. felix szerint:

    Mi van ha nem sikerűü megnyernie? 🙂

  9. félix!
    Akkor megoldódik a problémánk, mert a Vezírt hosszú ujjú, hátulkötős kabátban viszik el! 😛

  10. lolka szerint:

    Gordon szerint:
    2013. február 08., péntek – 17:43

    A hármas metró se a múlt héten “kopott el”.
    -Ha mindent megcsináltak volna annak idején az előző vezetések, akkor most mi lenne? Kész pi….a meleg málé…igaz beleülnénk a készbe…ha kitörik egy ablak azt nem lehet előre beüvegezni….(mindent akkor kell amikor ott az ideje)…nektek nem sok dolgotok lesz, mert négy év alatt a műtárgyak nem nagyon mennek tönkre…ilyen jegy és bérlet árak mellett az igénybe vétel sem olyan nagy…az utakon a kátyúk is lassan megszűnnek, vagy nem lesz jelentőségük heti kétszeri benzin ár emelés mellett…

Itt lehet hozzászólni !