Kétséges a fővárosi LMP-frakció jövője

Mno.hu

Furcsa jogi helyzetet teremt a fővárosban is az LMP kettészakadása. A párt három budapesti képviselője, Kaltenbach Jenő, Somfai Ágnes és Hanzély Ákos ugyanis az LMP-t elhagyó Párbeszéd Magyarországért Platformhoz tartozik. Ismeretes, a platformisták, Jávor Benedekkel az élen azért távoznak, mert a párt kongresszusa hét végén ismét nemet mondott a javaslatra, amely a Bajnai Gordonékkal való tárgyalást célozta.

„A fővárosi képviselők a pártvezetésnek jelezték kilépési szándékukat, de még mindannyian az LMP tagjai. Az fel sem vetődött, hogy lemondjanak a mandátumukról” – hangsúlyozta Püspöki Gábor, a frakció sajtófőnöke. (Ő egyébként másodmagával XII. kerületi LMP-s önkormányzati képviselő, fővárosi, valamint tudomása szerint más kerületi társaihoz hasonlóan, ők is „kiszakadók”.)

Püspöki megjegyezte: álláspontjuk szerint a Fővárosi Közgyűlés hatályos szervezeti és működési szabályzata (szmsz) alapján minden mehet tovább, csak új névvel. „Nem lehet, hogy egy névváltoztatással >>letudják<< az ügyet” – mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester. Mint kifejtette, amíg a jogi helyzet nem tisztázódik, függetlennek kell tekinteniük a képviselőcsoport tagjait, rájuk ugyanis egyetlenegy választópolgár sem szavazott.

Az LMP szombati kongresszusa nem fogadott el új pártstratégiát, ezért érvényben marad a novemberben meghozott döntés, amely elutasítja az együttműködést az Együtt 2014 választói mozgalommal. Ismert: az LMP XXI. kongresszusán az a döntés született, hogy a Párbeszéd Magyarországért platform tagjai kilépnek és új pártot alapítanak, de mivel nem szeretnék, hogy az ökopárt parlamenti frakciója megszűnjön, a képviselőcsoportból nem lépnek ki. Hétfőn a Klubrádióban úgy nyilatkozott Karácsony Gergely, hogy február közepéig megalakul az LMP-ből kilépők új pártja.

„Egy hajóban két irányba nem lehet evezni – értékelte Schiffer András az LMP hétvégi kongresszusán történteket. Ahol, mint az várható volt, a Bajnai-féle együttműködés iránt elkötelezett Párbeszéd Magyarországért Platform tagjainak megint nem sikerült elérniük, hogy az egész pártot bevigyék az Orbán-kormányt bárkivel és bármi áron megbuktatni akaró szövetségbe.” – a Magyar Nemzet vezércikke.

Forrás: Mno.hu

4 hozzászólás “Kétséges a fővárosi LMP-frakció jövője” bejegyzésre

  1. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Remélem ez a “fura jogi állapot” eltart náluk még vagy 30 évig, aztán már nyuggerek lesznek, és sosem fog létrejönni a koalíciójuk, ami már most tiszta nevetséges.

    Ez olyan mint a királyi udvarban a bolond, aki király akar lenni… ott van a top emberek közt, hisz a királyi udvar tagja, de hát mégis BOLOND!!! Meg az is aki rájuk szavazna…

    Szavazást kéne tartani ezzel a kérdéssel.
    Akarja-e Ön, hogy örökkön örökké a Fidesz kormányozzon?
    IGEN IGEN IGEN

  2. Éva szerint:

    Igen igen igen

  3. Bugi szerint:

    Jelenleg nincs jobb, kormányképesebb erő a Fidesznél. A Jobbik baromságokat mondogat, állandóan zsidókat szimatol és a sajátjaival harcol, az MSZP-Gyurcsány-Bajnai banda ugyanaz, ami szétlopta az országot, az LMP dilettáns, még a sajtónyilatkozataik is kabaréba illenek.

  4. Tóth Kati szerint:

    Azért az érdekes,hogy a mandátum az kell.Egyik se jutott be egyéniben,csakis a párt színeiben.Ezek sem különbek a DK-nál.Nem lehet más a politika.Kell a lóvé és a meleg parlamenti helyecske,azért annyira mégse rossz ott lenni.

Itt lehet hozzászólni !