(Ki)telepítési verseny

Hírextra.hu

Dzsumbuj

Mindenkire sor kerül

Felújítják a Ferencvárost, és az új házakban már nincs helye az eddig ott lakó romáknak. Őket hivatalosan Csepelre telepítették, amin a helyi önkormányzat kiakadt. Közben egyre több kerület lakossága –például Lőrinc – vegyül az odatelepülő roma családokkal, ami nem kevés súrlódáshoz vezet.

Konkrét eset

Az egész talán ott kezdődött – vagyis a lőporos hordó ott kapott lángot -, mikor egy ferencvárosi cigány családot áttelepítettek Csepelre, mivel a városfejlesztési program keretében lebontják a lakásukat, amit eddig az önkormányzattól béreltek. Ezzel akkora nagy baj nem lenne, hisz a város épül és szépül, a kérdéses család meg kapott lakást máshol – igaz kissé távol az iskolától, munkahelytől és barátoktól -, de ez még nem lenne akkora katasztrófa, hisz a kerület főpolgármestere szerint a környéken nem volt megfelelő lakás. Aztán az 52 nm-es lakásba júniusban megérkezett tizenhét ember. Ezen, és azon, hogy a beköltöző család szocializálódása – legalábbis az ott lakók véleménye szerint – merőben eltérő volt, mint a csepelieké, igencsak meglepődtek a lakók, majd írtak is Tóth Mihály polgármesternek, aki csak ekkor értesült az ügyről, mivel a Ferencváros az égadta világon senkinek nem szólt „lakáscsere programjáról”. Végül a csepelinfo túrt bele mélyen a trágyába, s okozta a médiaörvényt, augusztus 6.-án.

Aztán kezdett bonyolódni a helyzet. Önkormányzati párbeszédek szerint Dr. Gegesy Ferenc, Ferencváros polgármestere, csak négy ember – „két bérlőn kívül jogszerűen további két fő”- beköltözéséről tudott, de a szerződések rávilágítanak, hogy a bérbeadó – vagyis az önkormányzat – „hozzájárulása nélkül befogadott személyekkel pedig további 13 főt” nevesít meg. Igaz, hogy a jogszabályok szerint legalább 6 nm lakóterültnek kellene jutnia egy lakosra (így a fele is alig van meg), ahogyan az is, hogy a ferencvárosi önkormányzat eljárása nem volt törvénytelen, ugyanis az elhelyezési kötelesség az adott településre vonatkozik, márpedig mindkét terület Budapesten belül található.

Majd került bele még pár csavar. Az egyre fokozódó médiavisszhangnak köszönhetően Gegesy nyilatkozott, melyben kifejtette, hogy nem talált a kerületben megfelelő ingatlant, ezért választotta a viszonylag közeli Csepelt. Természetesen a csepelinfo egy óra leforgása alatt nem egy, a megadott paramétereknek megfelelő eladó ingatlant fedezett fel a IX. kerületben. Közben a tizenhét tagú család egyik része önkényesen elhagyta a házat, így már „csak” nyolc fő él a lakásban. Őket követte pár, a házban lakó szomszéd is, ráadásul a környék és a ház ingatlanárai rohamos zuhanásba kezdtek. A család vissza szeretne menni a Ferencvárosba, de úgy látszik ez a tény csak azt érdekli, akinek érdeke is fűződik hozzá.

Belharcok a fővárosban

Az eset meglepő, de közel sem egyedi. Ugyanis a belváros megújulási folyamát nem követi szociális rehabilitáció – ez alól az egyetlen kivételt a józsefvárosi Magdolna negyed képezi –, és ez a szegény, többségében cigány lakosság kiebrudalását jelenti, ilyen vagy olyan eszközökkel. Mivel a Ferencváros számít az ilyen téren leggyorsabban fejlődő városrésznek, ezért ez a folyamat itt a legszembetűnőbb: jelenleg az Illatos úti lakótelep kitelepítése zajlik. Az önkormányzat hat másik lakást is vett hasonló célra Csepelen, de az ottani vezetés kirakta a táblát: állj, ne tovább!

Németh Szilárd, a főváros esélyegyenlőségi és kisebbségi bizottságának Csepelen tevékenykedő Fideszes elnöke, első javaslatát – mely az ügy megoldását szorgalmazta – épp hogy visszautasították, de kitartott, s második javaslatát minden helyi párterő – az SZDSZ tartózkodásán kívül – elfogadta, melynek nyomán határozati javaslat is született. Ebben felszólítják a Ferencvárost, hogy azonnal állítsa a le a szociális okokból lakásra szorulók Csepelre való költöztetését, valamint rendezze azok helyzetét, akiket eddig ide telepített. Kértek segítséget mindenkitől, akitől csak lehet az ügyben, sőt Demszky Gábor főpolgármesternek még külön levelet is fogalmaztak az ügy kapcsán.

Az tiszta ügy, hogy egyik kerület sem szeretne túl sok szegény, hátrányos szociális helyzetű embert lakosai közt tudni (mely alatt legtöbbször a cigányság egy bizonyos rétege értendő), de hogy fű alatt ide-oda dobálják őket, mint egy büdös zoknit a szórakozó kiskölykök, az már kezd kicsit felháborítóvá válni.

Nem Csepel az egyetlen, ki ilyen gondokkal szembesül: Lőrincz (XVII. Ker.) egy részét is kezdi ellepni a más városrészekből érkező roma lakosság, kik jócskán megváltoztatták a környék arculatát, és ingatlanárait – egyiket sem pozitív irányba. Természetesen itt is megy a másikra mutogatás, meg a „nem a cigányokkal van a baj”… de valljuk be, hogy sajnos ez a probléma gyökere. Mármint az, hogy cigányok, és a szocializációjuk a magyar lakosság java része szerint még nem mondható épp teljesnek.(Ez utóbbi természetesen vitatható, de ez a lakásárak kialakítóit fikarcnyit sem érdekli.) Ezt kimondani persze senki nem meri, mert azonnal náci, fasiszta, de legalábbis rasszista lenne – mint vagyok most én is néhány olvasó szemében –, és ezért megfelelő intézkedéseket sem hoznak, csak kerülgetik, mint macska, azt a bizonyos forró kását.

Vélemények

A hírextra megkérdezett néhány, az ügyben érintetett személyt, hogy segítsen tiszta vizet önteni az etnikumi pohárba.

Gegesy

Gegesy István nem érti, miért kellett volna értesítenie arról bárkit is, hogy egy család Csepelre költözik. Elmondás alapján 2006-ban és 2007-ben is vásároltak hasonló céllal ingatlanokat a XXI. kerületben, és ezek eddig semmilyen problémát nem váltottak ki. Arról is beszámolt, hogy az eddigi ötszázhetven átköltöztetésből mindössze harminc végződött panasszal – amikből bírósági ügyek lettek –, de mind csak már az új helyen, s ebből mostanáig egy sem lett médiahír. Elmondta, hogy természetesen figyelembe vették a csepeli önkormányzat kérelmét, és nem költöztetnek oda több családot, valamint „megpróbálnak megoldani minden felmerülő problémát”. Továbbá elutasítja a szociális feszültség exportálását, mondván rendes családokról van szó, akik mindig fizették a lakbért, és a legtöbb magát a házat is meg tudja venni, mikor felajánlják nekik a lakás 40%-os éréke körüli árat. Valamint elmondja, hogy a felújítási program során több száz családra vár még költözés, amikkel jól járnak, hisz az új lakások sokkal jobb állapotban vannak, mint amikben eddig laktak.

Horváth Gyula

Horváth Gyula, csepeli alpolgármester szerint a halmozottan hátrányos helyzetű családok egy részét átexportálja a IX. kerület Csepelre, amivel megbontják az ott kialakult rendet, miszerint a betelepültek önszántukból egy bizonyos fajta etnikai összetételt alakítanak ki, ami Csepelre különösképpen érvényes. Magával, a sajtóban sokat emlegetett családdal „az égadta világon semmi probléma nincs, az együttélés szabályait maximálisan betartják.” Társadalmi súrlódást csupán a lakásban lakó emberek száma, és az ezzel járó következmények okoznak. Az esethez kapcsolódóan kiemeli, hogy törvénysértés nem történt. Csupán azt sérelmezik, hogy az írásban le nem fektetett társadalmi együttélés szabályait – a szociális feszültség exportálásával – megszegte Ferencváros, ami mindkét kerület és a főváros számára is egyaránt hátrányos. Ennek indoka, hogy az ilyesfajta lépések „gazdag” és „szegény” kerületek kialakuláshoz vezethet, ami csak tovább mélyítené a fennálló társadalmi szakadékot. Reményét fejezte ki, hogy nyilatkozatuk megfontolásra kényszeríti Ferencvárost, valamint megjegyezte, hogy már lát változásokat a IX. kerület hozzáállásában.

Németh Szilárd

Németh Szilárd, a főváros esélyegyenlőségi és kisebbségi bizottságának Fideszes elnöke, csepeli képviselő elmondta, hogy a Ferencvárosi önkormányzat egyértelműen meg akar szabadulni bizonyos problémák (értsd: családok) egy részétől. Az csepeli önkormányzat véleményének viharos gyorsasággal való megváltozása – épp akkor, mikor az nagy nyilvánosságot kapott – szerinte a helyi erők (főpolgármester, alpolgármester és az MSZP-s frakció) kétszínűségében rejlik: „amíg a csepeli közvélemény nem tud meg valamit, addig hallgatnak.” Mikor a hír kirobbant, „úgy csináltak, mint a béka, amikor megtámadja a vízisikló: megpróbálták felfújni magukat, megmutatni, hogy mennyire elítélik ezt az egész cselekményt”. Hasonló dolgok történtek (mármint helyi eltitkolás) a galvániszap és a Duna-öböl betemetése ügyében is. A képviselő szerint az MSZP-SZDSZ bojkottálta a fővárosi szakbizottság ülését, ami miatt az ügy nem került a fővárosi közgyűlés elé. Megoldás az lehetett volna, ha a Ferencváros visszavonja a lakáskiutaló határozatot, és a családnak a IX. kerületben keresnek lakhatást, hisz életvitelük is oda köti őket. Valamint Demszky Gábor főpolgármesternek össze kellet volna hívnia a fővárosi közgyűlést, hisz hasonló esetek máshol is történtek és történhetnek, így ezeket egy csapásra meg lehetne oldani.

Makai István

Makai István, Fővárosi Cigány Önkormányzat elnökének közlése szerint a család életkörülményei (17 ember 52 nm-en) emberhez méltatlanok voltak. Elmondta még, hogy bizonyos frekventált kerületek cigánymentesítése, és azok peremkerületekbe való beköltöztetése folyik. Ez a folyamat a kitelepítő önkormányzatoknak egyrészt megtakarítást (szociális segélyezési rendszer, roma gyerekek iskolákba való integrálása) másrészt kevesebb szociális problémát és jobb mutatókat jelent. A kissé globálisabb, vagyis az egész országot érintő helyzettel kapcsolatban: „eddig fordítva ültünk a lovon. Mindenki a problémákról beszél, de megoldásról senki.” Szerinte a megoldás az lenne, ha a romák „integrációját nem elodázzuk, hanem elkezdjük kezelni.” Konkrét megoldásként pedig azt javasolta, hogy a családot három különböző lakásban helyezzék el a Ferencvárosban, ugyanis két gyermeknek is van lakásigénylése a kerületben, az egyiküké már nyolc éve.

Cigányok helyzete és a lakossági vélemény

Természetesen a cigányok helyzete sem épp rózsás, sőt. Beilleszkedésüket erősen akadályoztatják azon emberek és csoportok, akik képtelenek valakiben az egyént látni, vagy egyébként sem pont demokratikus eszméket vallanak. Nem véletlen kapnak az egyetemeken is pluszpontokat, vagy tiltják munkahelyeken szigorúan a hátrányos megkülönböztetést. Elvégre, ha nem tudnak megfelelő állásban elhelyezkedni, akkor a beilleszkedést is nehezen várhatjuk el tőlük. A roma társadalom zömére jellemző, hogy szeretnének szakítani addigi életmódjukkal, kirekesztettségükből is fakadó anyagi, egzisztenciális, ennek okán szocializációs hátrányaikkal és beilleszkednének, ha engedné a társadalom. Azonban vannak alapvető normákat nem elfogadó romák is, kik mind a saját, mind előbb említett társaik helyzetét alaposan lerontják, megnehezítve beilleszkedésüket. Az ő jelenlétük, magatartásuk okozója annak az előítéletnek, mely egyre mélyebbre húzza az amúgy is iszonyatos nehézséggel küszködő becsületes, dolgos, izgalmas kulturális értékeket hordozó roma társadalmat, mely a magyar kultúra mára elidegeníthetetlen, nagy becsben tartott része.

A lakossági hozzáállás sajnos nem ezen értékekre fókuszál, ha közösségalkotásról van szó és nem épp pozitívan értékeli a roma közösségek közelségét. Az a család, akinek a szomszédjába a legnagyobb kisebbség tagjai költöztek, nehezen viselik a kultúrák eltérése miatt súrlódásokat, és emiatt gyakran az összes romával szemben elutasítóan bánnak. Néha annyira elegük lesz a nem kívánt társaságból, hogy inkább új lakhelyet néznek maguknak. És az előítélet eredményeként, ha két ugyanolyan értékű és típusú ház közt kellene választaniuka döntést az határozza meg, hogy szomszédja egy kiterjedtebb cigány família vagy sem. A következmény pedig a környező telkek elértéktelenedése.

Megoldásként a manapság unalomig ismételgetett módszerekkel lehetne szolgálni, vagyis mindkét félnek meg kellene próbálnia toleránsan nyitni a másik felé, és ez által felszámolni a fennálló társadalmi szakadékot, de ahogy a gazdaság kifehérítése, és a politikai korrupció eltüntetése, úgy e project is a majdhogynem kivitelezhetetlen kategóriába sorolandó, melynek okát a tolerancia hiányában és a legmagasabb szintű képmutatásban kell mindenkinek keresnie.

******

Városrehabilitáció

A IX. kerületben zajló városrehabilitáció részeként az önkormányzat évente 100-120 lakást vásárol, ebből mintegy ötvenet más-más kerületben. Mivel a lakástörvény szerint csereingatlanról a “településen belül” kell gondoskodni, ez Budapest esetében értelemszerűen az egész fővárost jelenti – mondta el Bánsághi Tamás ferencvárosi alpolgármester. A cserelakások legfeljebb 10-20 százaléka marad önkormányzati bérlemény, többségüket ugyanis a IX. kerület a piaci érték 40 százalékáért el is adja a bentélőknek. Ők pedig – az alpolgármester szerint – rendszerint már piaci áron azonnal továbbértékesítik az ingatlant. Úgy véli, a konkrét esetben is ez fog történni. Kérdésünkre elismerte, a rehabilitációnak ez a része nem jó üzlet az önkormányzatnak, de hozzátette: e folyamatnak “másutt van a haszna”. Bánsághi szerint Ferencváros jó célra fordítja az adóforintokat, hiszen a lakókihelyezés során az addig igen rossz körülmények között élők egyfajta “nemzeti ajándékot, utólagos kompenzációt kapnak az önkormányzattól”

Forrás: Hírextra.hu

16 hozzászólás “(Ki)telepítési verseny” bejegyzésre

  1. hollósi szerint:

    T. Alpolgármester úr! A közgyűlésen nem kellett volna elbujdosni, hanem kiverni balhét. akkor a hitelességhez nem férhetett volna kétség. Így kivel lehet elhitetni, hogy kérem, mi időben léptünk a lakosság érdekében?
    Demszkyék ettől a nyilatkozattól gondolom, még nem esnek kétségbe. Azoknak a képviselőknek, akik még ezek után is tartózkodnak a csepeliek melletti kiállástól, gondolom a 9. kerületben vannak politikai terveik 2010-től!

  2. Nagyapó szerint:

    Újra megkérdezem. Mi az álláspontja a kisebbségi biztosnak, Kállai úrnak? Ez nem rasszizmus? Hol van az SZDSZ (Kál Károly úr), hol van TGM, hol van Kolompár út, hol van Göncz Kinga, hol van Lévai Katalin, hol van Mohácsi Viktória, stb., stb.?
    Csak a polgári oldal lép fel a cigányok érdekében?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  3. Papi szerint:

    Nagyapó!
    A “rasszista” jobboldal tiltakozik de hiába. A demokratikus nem kirekesztő maszop és khk (szdsz) Kolompárral karöltve keményen helyesel ehhez a “nem” kirekesztő politikához. Jó duma mi?

  4. büki szerint:

    Most akkor hol tartunk? Csepel tiltakozott. Az öt lakás vásárlás lefújva, vagy csak műbalhé volt az egész?
    Kíváncsi lennék, mi lenne, ha Gegesyék pl. a XIII. kerületben akarnának lakást venni, ahol markáns személyek a városrész irányítói? Szerintem meg sem próbálnák. Ezt a bohózatot itt lehet eljátszani.

  5. Kovács Ernő szerint:

    Romák, zurik!

  6. Bubus szerint:

    büki, a XIII. kerületről úgy beszélt Gegesy a Csepp TV-nek, mint az egyik célpontról, ahová már sokakat költöztettek.

  7. admin szerint:

    Papi kérlek, ne ülj fel Topikosnak, bármilyen néven is jön. Nem fórumozni akar.

  8. Lexon szerint:

    “A “rasszista” jobboldal tiltakozik de hiába. ”
    Azért azt ne felejtsük el, hogy a jobboldal nem azért tiltakozik, mert kiáll a romákért, egy frászt. Szilárdék a már ott lakó fehéreket próbálják megvédeni – mint ahogy erre felhatalmazást kaptak 2006-ban. Az meg csak álduma, hogy a kilakoltatandó romáknak is jót akarnak… mese habbal. Egyszerûen a saját (nem roma) lakóikat védi – mi ez, ha nem rasszizmus? Még akkor is, ha teljesen egyetértek vele… csak ne csináljunk úgy, mintha ô lenne a romák megmentôje.

  9. Öreg halász szerint:

    Kedves Lexon, a saját véleményét lehetőleg ne úgy adja elő, mintha az a Németh Szilárdé lenne. A csepeliek érdeke melletti kiállás nem rasszizmus, a cigányok csepelre kitelepítése viszont könnyen lehet az.

    Azért lehet könnyen az, és azért nem feltétlenül az, mert önmagában még nem rasszizmus, ha egy önkormányzat meg akar szabadulni az elszegényedett polgáraitól. Ez önmagában csak gusztustalan.

    Ha viszont a szegényebb, “nem kreol” családoknak találnak Ferencvárosban új bérlakást, de a szegényebb cigány családoknak szándékosan más kerületekben vesznek bérlakást, akkor az rasszizmus.

    Összefoglalásul: nem szabad keverni-kavarni a fogalmakat.

  10. Én vagy te vagy ő? szerint:

    Nemrég A 148-as busz vonalára is költözött egy cigány család. A Genius iskola felé. Azok kötözködnek is, nem egyszer láttam őket. Tönkreteszik királyerdőt, ami nem volt egy rossz hely, Én legalább is nem tapasztaltam.

  11. munkásököl szerint:

    Elég farizeus dolog bárkit is rasszizmussal vádolni. Senki nem örül egy ilyen “nagycsalád” szomszédba költözésének, csak az, aki még életében nem látott közelről cigányt. Tisztelet a kivételnek (~5%), a többségük NEM A BŐRSZÍNÉVEL, HANEM A VISELKEDÉSÉVEL kivívta magának a közutálatot. Ez nem előítélet, hanem tapasztalat. Aki pedig nem tanul a tapasztalataiból, az birka. Ennyi erővel az ingatlanpiac is rasszista. Egyszerűen mindnyájnuk józan gazdasági érdeke, hogy minél távolabb lakjanak tőlünk…

  12. Öreg halász szerint:

    Nekem van cigány szomszédom, jónéhány ismerősöm, sőt barátom is. Mindet kedvelem, semmi baj nincs velük. Van olyan is, akinél meglepődtem, hogy cigány, pedig “színre” eszembe juthatott volna. Ugyanis nem a bőrszínéből indultam ki, hanem a viselkedéséből, öltözködéséből, életmódjából. Ha belegondol a tisztelt társaság, mindenkinek eszébe fog jutni jópár olyan cigány származású ismerőse, akit szeret vagy legalább kedvel, tisztel.

    Na így kell gondolkozni, és ebből kell kiindulni. Akik nem úgy viselkednek, élnek, ahogy a környezetük, azok kárt okoznak az ingatlanértékben, a nyugalomban, az otthon-érzésben.

    Csepelt ezért kell megóvni, mert most olyan helyekre költöztethetnek beilleszkedni nem akaró, dolgozni nem akaró családokat pl. az Illatos útról, ahol kiegyensúlyozott lakóközösség él. Ezzel egy-két év alatt tönkremehetnek egész városrészek. Egyetlen ilyen, zavaró életmódot folytató családdal megindulhat a lejtőn a száguldás.

    És ezt még az esetet elhallgató MSZP-seknek is tudniuk kellett, ezért felháborító a mostani hallgatás is. Mert ugyebár megint csak a találgatás megy, hogy hova költöztettek, költöztetnek MÉG családokat, miközben az önkormányzat a kiszólások alapján ezekről pontosan tud, és megint nem tesz lépéseket a sajtó és a Ferencvárosi Önkormányzat felé.

    És mindez csak azt az érzést erősíti az emberben, hogy összejátszanak a ferencvárosi párttársakkal. Mert ugye az a körülmény nem nagyon kering a sajtóban, hogy tudtommal a bérlakások ügyeit a ferencvárosi MSZP-s alpolgármester intézi.

  13. leslie szerint:

    Lexon! A magánügyed, mit értesz rasszizmuson. Nehogy már a Szilárdéknak kelljen szemlesütve járni, azért, mert ki mernek állni a csepeli polgárokért! Bár lenne egy olyan testület a kerületben, aki nem a magasabb érdekek szolgálatában állna ( akik ezért, cserébe, átröhögnek a fejük felett).

  14. Lexon szerint:

    leslie: nem értesz. Teljesen egyetértek azzal, hogy Szilárdék fellépnek az ügyben.
    Én Nagyapónak címeztem a mondandómat, hiszen ô jött elô a rasszizmussal. Azt sugalmazván, hogy aki idetelepíti a romákat, az rasszista, Szilárd pedig segíteni próbál a romáknak, az ô érdekükben is tiltakozik. Ennyire azért nem lehet mindent fekete-fehéren szemlélni… csak árnyalni próbáltam a dolgot.

  15. Margit szerint:

    A lakótelepek építése során Erzsébetről telepítettek nagyon sok cigány családot Csepelre. Nehezen viselte a kerület. Nem tudták a lakásokat értékelni. A IX. kerületi alpolgármestere a leg visszatetszöbb módját választja a cigány családoktól való megszabadulásra. Azt kellene tenni, hogy mellé betelepíteni ezeket a családokat, talán megtanulná mit jelent. Ha normális érzéssel állnának a dologhoz elöbb építeni kellett volna nekik a kerületben lakást ahova áttelepítem öket. A IX. kerületi polgármester és Demszkyvel az élen egyszerüen lekezeli a külső kerületeket, Csepel sokkal szebb kerület!!!!!!! mint a IX. Sokkal több és jobb adotságokkal rendelkezik sziget lévén.De Demszky mindent elkövet a kerület érdekei ellen. Korház, bekötőút strand és uszoda, szenyvíztisztító helye és minden rossz ami csak létezik Csepel fejlesztésével kapcsolatban ott az aláírása és benne a keze.Csepel közlekedésének tönkretétele!!!!!!!!!!!!!!!!
    Igazán eltünhetne már a sülyesztőben!!!!! Túl nagy fala számára Budapest rendezése.A IX. kerületben biztos, hogy rokona, barátja vagy anyagi érdekeltsége van amiért természetesnek tartja az ilyen lépéseket.

  16. hollósi szerint:

    Demszky úr nem Budakeszi felé tereli a szaros kocsikat. Csepel neki a pöcegödör, ehhez még itt egyesek részéről kellő asszisztálást is kap. Utóbbiak erről hallgatnak és kerülik az embereket.

Itt lehet hozzászólni !