Németh Szilárd: A csepeli családok évi 40 ezret spórolhatnak a rezsidíjcsökkentéssel

MTI/Csepel.hu

Egy átlagos csepeli család évente több mint 40 ezer forintot spórol majd a január 1-jétől életbe lépő, tízszázalékos gáz-, villany és távhőárcsökkentéssel – közölte Németh Szilárd fideszes polgármester az MTI-vel.

A Magyar Közlöny szombati számában jelent meg, hogy a kormány döntött a lakossági energiaárak tízszázalékos csökkentéséről. A kabinet határozatában felkérte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Energia Hivatal bevonásával tegyen javaslatot a lakossági villamos energia, földgáz és távhő végfogyasztói árának tízszázalékos csökkentésére 2013. január 1-jével, és készítse elő az ehhez szükséges jogszabály-módosításokat.

Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a főváros XXI. kerületének polgármestere az MTI-nek ezzel kapcsolatban kifejtette: Csepelen a családok éves szinten 40-50 ezer forintot spórolhatnak a díjcsökkentéssel. Példaként azt mondta, hogy egy 1+2 félszobás panellakásban élő, kétgyermekes csepeli család évi 43 ezer forinttal fizet majd kevesebbet.

Szavai szerint a legnagyobbat a gázárcsökkentésen nyernek majd az emberek, ugyanis a földgáz ára “szállt el” a leginkább az elmúlt években.

Évtizedek óta most először lesz a lakosságnak energiaár-csökkentés, és ehhez semmit sem kell tenniük – hívta fel a figyelmet a polgármester, hozzátéve, hogy ma a magyar háztartások bevételeiből átlagosan 30 százalék megy el rezsire, ami szinte rekordmértékű Európában.

Forrás: Csepel.hu

56 hozzászólás “Németh Szilárd: A csepeli családok évi 40 ezret spórolhatnak a rezsidíjcsökkentéssel” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Ez már volt.
    Akkor összesen 80 ezrét lehet spórolni?

  2. felix szerint:

    Vátesz!
    Ez már csak elég kerek turáninak?

  3. "?!" szerint:

    Persze, hogy elég kerek turáninak, és a neve alapján is holt biztos, hogy turáni!

  4. Dr. grün szerint:

    félix!
    Ha egy család 40 000-et, akkor egy egyedülálló duplán annyit 80 000-et spórol!
    Neki ugyanis elég egy emberre fűteni, világítani!
    Bezzeg erre nem gondoltak a zokosok! 😛

  5. "?!" szerint:

    Komolyra fordítva a szót, azt mondom, hogy korai még előre inni a medve bőrére!

    Néhány napja Lézer Jani még 100 ezer Ft-os rezsiköltség csökkentésről beszélt, és ez csökkent néhány nap alatt a címben szerelő 40 ezerre, majd változott Németh Szilárd MTI-nek adott nyilatkozatában 40-50 ezer Ft-ra, később pedig bátran kijelentette, “hogy egy 1+2 félszobás panellakásban élő, kétgyermekes csepeli család évi 43 ezer forinttal fizet majd kevesebbet”!!!

    A fenti idézett számháborúzó bekiabálással szemben egyelőre csak annyi biztos, hogy “a kormány határozatban kérte fel Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert (korábbi vietnami fonott-bútor külkereskedőt), hogy a Magyar Energia Hivatal bevonásával tegyen javaslatot a lakossági villamos energia, földgáz és távhő végfogyasztói árának tízszázalékos csökkentésére, és készítse elő az ehhez szükséges jogszabály-módosításokat”!

    Ameddig Némethné javaslata nincs kész és nem válik jogszabállyá, addig csak felesleges melldöngetés évi 100 ezer Ft-os, 40 ezer Ft-os, 40-50 ezer Ft-os, 43 ezer Ft-os díjcsökkentésről beszélni és írogatni, és különösen felesleges fényképes tudósításokat közzé tenni, valamint azt a látszatot kelteni, hogy a képen látható “aranyos” Jézuska fogja hozni a ma még bizonytalan összegű díjcsökkentést!

    Egyelőre még az sem tiszta, hogy a számlázott bruttó díjakat csökkentik, vagy csak a járulékos díjak (pl.: rendszerhasználati díj, stb.) nélküli díjakat!

    Az pedig garantáltan nem igaz, hogy “a legnagyobbat a gázárcsökkentésen nyernek majd az emberek”, mert azonos méretű lakások esetében a távfűtéses lakások rezsi költsége a legmagasabb, ezért nyilván ezek 10 %-a jelenthet legmagasabb mértékű díjcsökkenést!
    Csepelen ugyanis az átlagos díjcsökkenés összegét leginkább a legnagyobb számú távfűtéses lakótelepi lakásokban élő családok megtakarítása fogja befolyásolni!

  6. ebihal szerint:

    Szemfényvesztés!

  7. ugró mókus szerint:

    Don Cicio!
    A Capo di tutti Capi!

  8. Vátesz szerint:

    http://csepel.info/?p=23342#comment-146546 “Tíz százalékkal lesz olcsóbb a gáz és az áram”
    Vátesz szerint:
    2012. december 06., csütörtök – 22:30
    Ez év április 9-én volt tíz éve, hogy a Fidesznek elküldtem a gázárral kapcsolatos faxomat, amely a gázár-kampányügyként vált híressé. Akkor gyávák voltak a Fidesz vezetői, így javaslatomat csak részlegesen valósították meg, mert nem mertek ujjat húzni Edgar Bronfmannal, a Zsidó Világkongresszus akkori elnökével, aki a Bank of New Yorkon keresztül akkor a MOL fő tulajdonosa volt. Az EON német gázcég úgy látszik kisebb falat, mert végre eljött az ideje, hogy az akkori javaslatomat teljesen végrehajtsák. Az én gázár-mémem átformálta Magyarországot, s a Fideszt és Orbánt is új pályára állította. Csókoltatom Magyarország minden lakosát, 2002 után nekem köszönhetően két és félévig nem emelkedett a gáz ára, majd utánna pedig sokszázmilliárd gázárkompenzációhoz jutott a lakosság.
    Most pedig 10%-kal olcsóbb lesz a gáz és az áram.

  9. felix szerint:

    Hogy egyem a turáni fejedet.

  10. robi szerint:

    Köszönjük, Vátesz.

  11. szigetország szerint:

    ebihal!

    Ha szemfényvesztésnek találod, akkor ne fogadd el a gáz- és áramárcsökkentést. A kormány biztosítja a lehetőséget, hogy egyéni alapon, külön kérelem nélkül bárki kifizetheti a jelenlegi, magasabb díjat.

    ebihal! Te mit választasz?

  12. nemahaverod szerint:

    Kiszámoltam, ha igaz , amit Szilárd mond, akkor családomra vetítve fejenként és naponta 22 Ft-ot “nyertünk” 1 év alatt.

    Nem vagyok nagyravágyó , kicsinek is tudok örülni, na de ennyire kicsinek….

  13. Kiza szerint:

    Ilyen időkban ez is nagy segítség. A válság kitörése óta kevesen gondoltak az átlagemberekre. Azt is nagy dolognak tartom, hogy néhány éve komoly erőfeszítseket tettek az eladósodottak megsegítésére. Csak így továbbb!

  14. krapulaxxx szerint:

    sajnos azt a 40.000-et majd beszedik máshogyan, nehogy 2 fokkal hűvösebb legyen a víz a sashegyi medencékben.

  15. Dr. grün szerint:

    Kiza!”Eddig a devizahitelesek tizede rögzítette bankjánál a lakáshitelének törlesztését, a többi, közel 450 ezer adósnak még három hónapja van arra, hogy a havi hitelköltségeket fixáló rendszerbe beléphessenek. A PSZÁF azt tanácsolja az adósoknak, ne a hajrában igényeljék a rögzített árfolyamot, mert december 21-e után mindössze két munkanapon lesz erre lehetőség.”
    Csak azon lehet segíteni, aki maga is akarja! 😛
    http://www.origo.hu/gazdasag/20121001-eddig-otvenezen-kertek-gyujtoszamlat.html

  16. "?!" szerint:

    Hamarosan tovább “szilárdul” a helyzet Csepelen azzal, hogy tegnap előtt kinevezték Dudás Zoltán Szilárdot a Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. kerületi vezetőjévé!

    ——————-

    A kinevezett Dudás Zoltán Szilárd 1971-ben született Nagyváradon.

    Közel húsz éve dolgozik közszolgálati pályán – olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján.

    Több diplomát szerzett: először tanárként végzett 1998-ban a Veszprémi Hittudományi Főiskolán, általános szociális munkásként 1999-ben a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán, majd 2007-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kánonjogászként diplomázott.

    Emellett pályázatírói és elektronikus közigazgatási szakképesítést is szerzett. 1993-tól 2000-ig a főváros önkormányzatnál gyermekvédelmi szakértőként, majd lakásügyi koordinátorként dolgozott.

    Ezt követően a Magyar Országgyűlés titkáraként, 2000 és 2002 között a XI. kerületi önkormányzatnál ifjúsági referensként, 2003 és 2006 között a fővárosi közgyűlés vezető tanácsosaként tevékenykedett. 2004-től három éven át az OCIPE – Európai Katolikus Információs Központ – igazgatóhelyettese volt.

    2007-től ismét Budapest Főváros Közgyűlése főtanácsosaként dolgozott, majd 2010-től mostani kinevezéséig a gyermekvédelmi területek jogszabály-előkészítéséért felelős főosztályvezető volt az Emberi Erőforrások Minisztériumban.

    ——————————-

    Dudás Zoltán Szilárd felülről történt leeresztésére arra utal, hogy a “fenti nagyok” Csepelen nem találtak a Polgármesteri Hivatal apparátusában dolgozó sok dr. cím viselésére jogosult személy között egy olyan megbízható személyt, aki a szakmai és helyismerete alapján jobban el tudná látni ezt a helyi közigazgatási tisztséget, mint az eddig főként gyermekvédelmi területen dolgozó és csepeli helyismerettel nem rendelkező Dudás Zoltán Szilárdtól várható!

    Érdeklődéssel figyelem, hogy az önkormányzati hatáskör megosztása után hogyan fog megférni Csepelen két dudás (a két Szilárd) egy csárdában, mert közismert, hogy a fenti képen látható régi Szilárdunk azt hiszi, hogy Ő fújja a passzát szelet!

    Azt pedig egy kicsit furcsának tartom, hogy Dudás Zoltán Szilárd kinevezésének nincs hírértéke a csepel.infón!

  17. csaba péter szerint:

    Ez a vátesz tényleg az aki a passzátszelet fingta . de jó…..

  18. Dr. grün szerint:

    Majd lenne hírértéke, ha esetleg a zix faktorból esett volna ki mint erdélyi honfitársnője vagy a Malek Miki!
    A Csimi gyerekét már ne is említsem! 😛

  19. Dr. grün szerint:

    Fideszes ejtőernyősök landoltak járási hivatalok élén

    „Pártérdekekre való tekintet nélkül kell az államot működtetni” – szabta meg a feladatot Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn, amikor ünnepélyes keretek közt esküt tettek a január 1-től felálló járási hivatalok vezetői. Navracsics szerint a most kinevezett járási hivatalvezetőknek elsősorban a polgárokat, a közjót kell szolgálniuk, saját karrierszempontjaikat pedig a közérdekeknek kell alárendelniük.”

    http://hvg.hu/itthon/20121219_fideszes_kepviselok_jarasi_hivatalvezeto#rss

  20. ebihal szerint:

    szigetország!
    Az árcsökkentést csak hatósági ár bevezetésével tudják megvalósítani, mivel nem
    minden szolgáltató állami érdekeltség. A hatósági ár bevezetése egyben azt is jelenti,
    hogy az ár elszakad a piaci valóságtól. Ebben az esetben a hatósági ár miatt keletkezett
    hiányt máshonnan kell pótolni! Eddig érted? És akkor lehet gondolkodni valami új
    adóformán!

  21. ebihal szerint:

    Kiza!
    A kormány saját háttérintézménye állapította meg tanulmányában, hogy a devizahite-
    lesek megsegítése valójában csak a tehetőseknek jó, akiknek valóban szükséges
    lett volna a segítség azokat leszarták!

  22. Dr. grün szerint:

    ebihal!
    “Ebben az esetben a hatósági ár miatt keletkezett hiányt máshonnan kell pótolni!”
    Ezért adóztatja meg az állam a saját tulajdonban lévő közművezetékeket majd azt a másik zsebébe teszi és kiosztja a fogyasztóknak mint kedvezményt! 😛

  23. Dr. grün szerint:

    “Jubileumi nyugdíjat vezetne be a kormány. Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Idősügyi Tanács keddi ülésén elmondta, hogy a 90 éven felüliek részesülhetnének ebből a juttatásból. A döntés pár száz embert érinthet.”
    “Ami jár az jár!”
    Jónapot kívánok, Biszku Béla bácsi?! Smitt Palya vagyok meghoztam a jubileumi nyugdíját!
    Zentay Karcsi bácsi címét nem tetszik tudni vagy a Csatáry kollégáét?!
    “Elvtárs segítsd a lebukottakat!” ))) 😛 (((

    http://hvg.hu/gazdasag/20121218_Itt_a_jubileumi_nyugdij_ahany_eves_annyi

  24. "?!" szerint:

    A 10%-os áram-, gáz-, és távfűtési díjcsökkentéssel kapcsolatban Fónagy János az NFM államtitkára a Hír Tv-ben, riporteri kérdésre válaszolva elmondta, hogy:

    – az áramdíjat a “rendszerhasználati díjnak”, valamint “a nagyon magas áron előállított zöld-energia” költségének a lakossági számlákból történő átcsoportosításával;

    – a gázdíjat pedig “a biztonsági készletezési díjnak” az átcsoportosításával kívánják csökkenteni!

    Riporteri kérdésre válaszolva elmondta, hogy ezeket a lakossági számlákból átcsoportosított díjelemeket a jövőben a vállalkozásokra és egyéb fogyasztókra fogják átterhelni, és velük fogják megfizettetni!

    Azaz, a kormány az általa már most elindított 2014. évi választási kampányának a költségeit a vállalkozásokkal fogják megfizettetni, amely miatt további gazdasági visszaesés várható, mert sok jelenleg éppen csak nem veszteséges cég fog veszteségessé válni, és megszűnni!

    Amely cégek megtehetik, azok továbbhárítják az áraikban a lakosságra a kormány szavazatvásárló akciója miatt őket sújtó díjemeléseket!

    Akik pedig a díjemelést nem tudják továbbhárítani, de mégis talpon maradnak, azoknak csökken a nyeresége, amely miatt csökken az államnak a nyereségadó bevétele, és vagy csökkenti kormány a oktatási-, szociális-, és egyéb kiadásait (azaz, megszorításokat hajt végre), vagy növeli az államadósságot!

    Az a tragédia, hogy a fideszes döntéshozók (pl.: a fenti bejegyzés főszereplője) ezeket a problémákat vagy nem képesek felfogni, vagy ha mégis felfogják, akkor a gazdaság további tönkretételét alárendelik annak a szándékuknak, hogy 2014-ben bármi áron ismét nyerni akarnak!

    Fónagy János azt is elmondta, a díjcsökkentésnél nem tesznek különbséget a lakótelepi kis lakásokban élő kisfogyasztók, valamint a budai villák uszodáihoz elfogyasztott gáz- és villany díjcsökkentése között! (Tehát ismét a leggazdagabbaknak adnak legtöbbet!)

    Beszámolt az államtitkár arról is, hogy a kormánynak szándékában áll a vízdíj és a szemétdíj 10 %-os csökkentése is!!!
    Vagyis a választási propaganda részeként a kormány csökkenteni akarja azokat a víz-, és szemét szállítási díjakat is, amely díjak többszöri emelését a Fővárosi Közgyűlésben a fideszes többség (a fenti fényképen látható prominens fideszes fővárosi képviselőnk is) minden esetben megszavazta!

    El nem tudom képzelni, hogy ezekkel a problémákkal kapcsolatban, a csepeli 31-es választási körzet országgyűlési képviselőjeként, továbbá Csepel fővárosi képviselőként, valamint Csepel polgármestereként, hogy tud elszámolni a saját lelkiismeretével?! Feltéve ha van neki ilyen!

  25. Dr. grün szerint:

    Változik a rendszer januártól: a postás olvassa le a villanyórát

    “Molnár Róbert, a Magyar Posta levél- és csomagüzletág-vezetője a közlemény szerint stratégiai jelentőségűnek nevezte az együttműködést, és elmondta: a posta komoly versenyben nyert. A társaság kézbesítői kapacitását használja ki, de szükséges a résztvevők képzése és egy informatikai beruházás is, amely lehetővé teszi a mobilkészülékkel történő leolvasást és az óraállás fényképezéssel történő rögzítését is.”

    Máris megtakarítás jelentkezik a záramszolgáltatónál! Ha még igazolványképet vagy gyermek fotózást is vállal a Posta, már csak egy postás kell, aki a leveleket és a kormány inzultációs kérdőíveit széthordja!
    Vagy majd, akinek annyira kell a sürgős küldemény bemegy érte a hivatalba, mint regisztrálni?! ))) 😛 (((
    http://www.hirado.hu/Hirek/2012/12/18/17/Valtozik_a_rendszer_januartol_a_postas_olvassa_le.aspx

  26. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Uraim ! Ennyi okos embert akik itt hozzászóltak csak kapkodom a levegőt, ennyi energetikai szakértőt ! ? Hogyhogy nem szaktanácsadók voltak valamelyik kormányban ? A Gyurcsány-Bajnai kormány biztosan értékelte volna ezt a sok kíváló szakértői ötletet .
    A Fidesz bármit próbál bevezetni, le van becsülve, értéktelenítve, ők jót nem tudnak tenni, csak rosszat, kritikát kapnak minden intézkedéssel bármilyen is az, állampolgároknak. Hajrá Uraim csak így tovább, én azért megköszönöm ebben a
    nehéz gazdasági helyzetben, ha kapok a lakásomra 10 %-os energetikai szolgáltatásokra csökkentést a jelenlegi kormányunknak.
    Édesanyám -aki sajnos nemrégen elhunyt- meg megkapta a 90 éves korában a jubileumi pénzt a szépkorúaknak adott 90 eFt-ot aminek nagyon örült, és hozzájárult a gyógyszer és rezsi kiadásaihoz.
    Uraim lehet folytatni a fennkölt szakértői hozzászólásokat, gratulálok hozzá, versenyezzenek, hogy ki tud nagyobbat és okosabbat mondani !

  27. ugró mókus szerint:

    Anikó(Krizantém utcából)Ez kurva sokba kerülni nekünk majd figyeld csak meg.Nem baj fő az optimizmus,

  28. ebihal szerint:

    Anikó!
    Téged nem zavar, ha a költségeid egy részét másokkal fizettetik meg? Az nem
    kérdés, hogy mindenki örül amennyiben kevesebbet kell fizetnie, de aki nem látja
    ennek a másik oldalát, az nagy ívben szarik a közösségre, a másik emberre!

  29. Jeniszej szerint:

    “Változik a rendszer januártól: a postás olvassa le a villanyórát”
    A vízórát miért nem?

  30. Bugi szerint:

    Azért lett ennyi szakértő, mert nem lophat az MSZP. Ezért most bármi van, az szerintük rossz. Rossz a minimálbér-növelés, a rezsicsökkentés, a devizahitelesek megsegítése, a kötelező iskolába járás, a gerincút, a csatornázás, a bicikliutak, a közterület-felügyelők megduplázása, a több rendőr, stb.

  31. nagyapó szerint:

    Anikó! Micsoda dolog, “ha a költségeid egy részét másokkal fizettetik meg?” Szegény multik. Fizethetnek! Igaz a multik vezetői a volt komcsi vezetők, akiknek most rossz, de hát én elviselem.
    Eetásak! Szörnyű dolog, ha csökken a zemberek költsége.
    Mit lehetne tenni, hogy legyen elvonás? Vonjunk el mindenkitől 15%-ot, ne emeljük a nyugdíjat, ne legyen 12 000 Ft emelés! Ugye!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  32. Tündér Ilona szerint:

    Nagyapó!

    Óvatosan a multizással, Coca Cola, Tesco!

    Még bármi megtörténhet!

  33. Anikó (Krizantém utcából) szerint:

    Kedves Bugi és persze “Nagyapó szerint” -nek köszönöm a szolidáris hozzászólását. Vannak itt olyan hozzászólók akik mindig csak a rosszat, meg a rosszat látják mindenben és okoskodnak lásd “ebihal szerint” “dr. Grűn”, “?!” ők a jó intézkedéseket észre sem veszik, ill. nem akarják tudomásulvenni, ahogy Bugi szerint írta.
    ebihal szerint: egy pozítív hozzászólása sincs, soha semmiről, csak mindig mindent negatívan értékel és lát, brávó ! Fő a pesszimizmus ! Idézet: “Téged nem zavar ha a költségeid egy részét másokkal fizettetik meg? ” Hozok fel neked egy kissé bizarr, de valós történetet, hogy megkérdőjelezzem az előbbi mondatodat. Egy nagy szakszervezet elnökének (nagy balos szemléletű, ő aztán egy demokrata ! ) voltam a közvetlen bizalmi munkatársa hosszú évtizeden keresztül, alig volt bevételünk. De ő az alig bevételből mindent elszámolt kivett a közösből, nem nézte, hogy kikkel fizetteti meg, a kis emberek befizetett tagdíjából, a nyaralási benzinjét, vagy ha otthonra vásárolt bármit, azt is elszámolta, hogy munkaebéd, vagy szakirodalom stb. mindig volt neve a gyereknek, de hosszan tudnám sorolni, de minek, gusztustalan és undorító volt, mert a jó fiztése mellett még parlamenti képviselő is volt és a sok jó kis zsíros mellékállás amihez hozzásegítették. Kedves ebihal szerint: majd ha ilyeneket nem tapasztaltam volna akkor helytálló lehetne esetleg a felvetésed !

  34. lolka szerint:

    Ki is vette fel a legmagasabb költségtérítést a jobboldali politikusok közül…ha jól emlékszem valami Lázárnak hívták…ja az nem számít, mert a törvény az törvény…
    -A másik a jó történések a természetes dolgokhoz tartoznak azzal mit kell foglalkozni. A negatívum az rossz azt szóvá kell tenni…és ég ragozhatnám…

  35. Vátesz szerint:

    Aki a villanyórát fényképezte, mondta hogy a gazdagok lopják igazán az áramot, sokat fogyaszt az úszómedence illetve a kocsifelhajtó fűtése. Az ellopott áramot velünk fizettetik meg! Emlékeztetőül, Bajnai is lebukott szabálytalan áramvételezéssel, s futni engedték büntetés nélkül, csak az áram megfizetésével!

  36. nagyapó szerint:

    Tündér Ilona! Hát nem Ő az igazi miniszterelnök? Megadóztatja a multikat, azután megbeszéli velük, ha maradni akarnak, ne csak üveggyöngyöket szórjanak. Nem vagyunk Belga -Kongó.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  37. nagyapó szerint:

    lolka! Én viszont, mint öreg, emlékszem egy szoci képviselő házaspárra, akik együtt éltek, de kétszeres út- lakás hozzájárulást vettek föl. Erre kössön bogot!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  38. "?!" szerint:

    Kedves “Anikó”!

    Ha már engem is azok közzé soroltál, “akik alaptalanul mindenben a rosszat látják”, akkor kapard elő a szakszervezeti vezető mellett használt szellemi képességed maradékát és gondolkodj el az általam tegnap 18:16-kor, valamint ma 12:13-kor itt leírtakon, majd ha sikerült az általam leírtakat felfogni, akkor tételesen érvelve írd le, hogy mely állításaim tévesek, vagy megalapozatlanok, vagy indokolatlanok?!

    Mesélj “Anikó”, de ne rébuszokban és sumák módon mellébeszélve!

  39. Vátesz szerint:

    Gyurcsány meg medencét építtetett a rablott zsidóvagyonba (Apró-villa), s elszámolta a Fittelina Kft. nevében, s még az ÁFÁ-t is visszaigényelte!

  40. ebihal szerint:

    Anikó!
    A történet sajnos mindennapos volt a szocializmusban, ez igaz! De, az is igaz, hogy
    ma sincs másképp, gondolj csak arra, dicső polgármesterünk hány helyről kap
    juttatást!?

  41. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Ez a torz lelkivilág Magánál születési hiba, vagy az öregedéssel jár?

  42. nagyapó szerint:

    Anikó!! Azért apró különbség van. Az Ön által említett elvtársat a sok állásba nem választották. A polgármester mindegyik állására megválasztották.
    Kérdés az is, melyik állásából nem veszi fel járandóságát.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  43. felix szerint:

    Szemétláda!
    Ma kissé magyartalan vagy.

  44. felix szerint:

    Vátesz!
    A vagyont ti nácik raboltátok és még azt is elintéztétek, hogy ne legyen kinek visszaadni.
    Gyilkos ivadék.

  45. ugró mókus szerint:

    felix!
    Csak így egyszerűen fasiszta söpredék a többi hozzá hasonlóval együtt.

  46. Királyerdei szerint:

    Ez a mocskos komcsi söpredék miért nem takarodik innét a francba a szentecki,vagy a bajnai
    blogba?

  47. Dr. grün szerint:

    Királyerdei!
    Akkor kivel pörölnél?!
    Unalmas lehet jobb kezem a bal ellen kártyázni! 😛

  48. Manitu szerint:

    Azért Királyerdei, mert itt demokrácia van, bárki elmondhatja a véleményét is, ott meg nem ismerik a demokrácia fogalmát sem, és még mindig cenzúráznak.

    Még a komcsik sem akkora hülyék, hogy a saját mocskukat olvassák. És nem is akkora hülyék, hogy amikor Csepelt tönkreteszik, Csepelen lakjanak. Az előző MSZP-s önkormányzatból azok voltak kisebbségben, akik Csepelen laktak.

  49. ugró mókus szerint:

    Királyerdei!Komcsi az a telebaszott mocskos kurva anyád aki a világra szart .Világos?

  50. ebihal szerint:

    Királyerdei!
    A múltkor azt írtad, hogy 56 után Te is elpucoltál. Nem üldöztek, csak mert úri kedved
    úgy tartotta. Gondolom hazatelepültél jó kis nyugdíjjal, és téped itt a szád. Tudod mi
    kalandvágyból maradtunk, mi végigéltük mert ez a hazánk!

  51. Vátesz szerint:

    Felix!
    A vagyont ti judeonácik raboltátok és még azt is elintéztétek, hogy ne legyen kinek visszaadni.
    Gyilkos ivadék.
    Ugró mókus!
    Csak így egyszerűen judeofasiszta söpredék a többi hozzá hasonlóval együtt.

  52. Vátesz szerint:

    Ugró mókusi! Fasiszta söpredék az a telebaszott mocskos kurva anyád aki a világra szart .Világos?

  53. ugró mókus szerint:

    Vátesz!
    Csak így egyszerűen fasiszta söprédek vagy,igazán lehetett volna az anyád picsája szecskavágó amikor születtél.Remélem te is úgy végzed mint Rudolf Hoess az auschwitzi láger parancsnoka.Rohadj meg.

  54. nagyapó szerint:

    Pattogó kecskebogyó!
    Idézni csak klasszikusoktól!
    “Csak így egyszerűen komcsi söprédek vagy,igazán lehetett volna az anyád picsája szecskavágó amikor születtél.Remélem te is úgy végzed mint Berija a Cseka parancsnoka.Rohadj meg.”
    (Helyesírás! 8 ált.)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  55. ugró mókus szerint:

    Nagyapó!Neked is ugyan az mint mint a fasiszta söpredéknek.Oktasd azt a tele baszott mocskos kurva anyádat.Remélem a valamikori párt tagkönyvedet még őrzöd,hogy ha vissza jönnek a komcsik boldogan lobogtathatod és kiabálhatod”Én csak azért léptem be,hogy bomlasszak”.Csak addigra már senki sem hisz neked mert tiszta szar a szád.

  56. felix szerint:

    Mi van nácik begurultatok az igazságtól.
    Ha marad még egy kis ciklon B-tek, akkor üljétek körbe és gondoljatok azokra a szép időkre amikor még legálisan használhattátok.
    Szipuzzatok.

Itt lehet hozzászólni !