Ilyen Kemény Dénes új élete

Blikk.hu

A medence partjáról az irodákba, tárgyalótermekbe ült át Kemény Dénes. A férfi vízilabda-válogatottat három olimpiai bajnoki címig vezető szakember lecserélte a rövidujjú pólót és a melegítőt az ingre, mostantól a szövetség elnökeként szolgálja sportágát.

Saját bevallása szerint csak karácsony után veti magát bele az érdemi munkába, de már most is a vezetés teszi ki mindennapjait.

– Első munkanapomon reggel óta csörög a telefonom, újságírók keresnek, rádió és tévéinterjúkat adok. Pedig erre a hétre még más jellegű programokat terveztem magamnak – árulta el Kemény, amint belépett a szövetségbe, a margitszigeti Hajós Alfréd uszodába. Büszkén tekintett az olimpiai bajnok kapitányokat felsoroló márványtáblára, melyre háromszor vésték rá a nevét. Első emeleti irodája is ereklyékkel díszített, nagy dicsőségekre emlékeztetik.

– Elnökként a másodikon dolgozom majd, pedig ez a szoba, ahol kapitányként töltöttem napjaimat, megfelelne nekem. Akad munka bőven. A legégetőbb problémánk, hogy a 2013-as évre az eddigi szponzori pénzek 100 millió forinttal csökkenni fognak, ezt pótolni kell – mesélte az új elnök.
Kemény a jövőben is jár delegáció tagjaként, vagy szurkolóként mérkőzésre, a szakmai kérdésekbe azonban nem akar beleszólni.

– Külön nem keresek senkit, de a szövetségi kapitányok előtt nyitva áll az ajtóm – mondta. – Amikor kérnek, segítek. Ha kapitányságom alatt az elnök három olimpiai bajnoki címmel rendelkezett volna, én szakmáztam volna vele. De ez nem jelenti azt, hogy ha valaki ezt nem teszi meg velem, akkor hiányozni fog.

Kemény legelső feladatai közt az elnökséggel karöltve kiválaszthatja utódját. A férfi kapitányi posztra december 28-ig lehet pályázni, eddig egyetlen jelentkezés érkezett be: eddigi segítője, a játékosként három olimpiai aranyat szerző Benedek Tibor, de a hírek szerint a korábbi Európa-bajnok Vincze Balázs is vállalná a feladatot.

Forrás: Blikk.hu

9 hozzászólás “Ilyen Kemény Dénes új élete” bejegyzésre

  1. ugró mókus szerint:

    Le a kalappal Dénes előtt.Egy nagyszerű EMBER.

  2. Feri szerint:

    Meg sikeres. Egymás után háromszor még senkinek sem sikerült az olimpiát megnyerni.

  3. "?!" szerint:

    Kemény Dénes edzői és szövetségi kapitányi teljesítményének az elismerése mellet jegyzem meg, hogy nem Dénes nyert háromszor olimpiát, hanem a magyar férfi vízilabda válogatott!
    Dénes egy ifjúsági Európa-bajnoki címet mondhat a magáénak!

    A fenti megjegyzést csak azért tettem, mert egy mások eredményét tiszteletben tartó és sportszerűen viselkedő edző vagy szövetségi kapitány soha nem tekinti a sajátjának a versenyzői által elért bajnoki címeket!

    (Mások eredményeit csak gerinctelen és hazug politikusok, valamint azok bértollnokai szokták a magukénak hazudni!)

    Én például soha nem gondoltam azt, hogy a versenyzőim által nyert bajnoki címeket én nyertem volna, mert a bajnoki címek elérésének csak a segítője voltan, ahogy Kemény Dénes is!

  4. Feri szerint:

    “Én például soha nem gondoltam azt, hogy a versenyzőim által nyert bajnoki címeket én nyertem volna, mert a bajnoki címek elérésének csak a segítője voltan, ahogy Kemény Dénes is!”

    Én azt hiszem, hogy Dénes nemcsak ” segítő” volt, hanem ő vezette a csapatot a győzelemre.
    Más valakiket segíteni és teljesen más vezetni. Ugyanis egy kudarc után általában menesztik a szövetségi kapitányt. Ez nem kis felelősség.

  5. ugró mókus szerint:

    Érdekes megközelítése a dolognak,de ha mondjuk engem raknak oda kapitánynak az életben nyerünk egyetlen olimpiát sem.Kellett hozzá Ő is valamit azért csak tudhat KEMÉNY DÉNES vízilabda szövetségi kapitány.Aki mellesleg háromszoros olimpiai bajnok.Nálam Ő is ugyan-úgy bajnok mint a FIÚK.

  6. Feri szerint:

    “A fenti megjegyzést csak azért tettem, mert egy mások eredményét tiszteletben tartó és sportszerűen viselkedő edző vagy szövetségi kapitány soha nem tekinti a sajátjának a versenyzői által elért bajnoki címeket! ”

    Még valami: Aki korrekt egyenes jellemű vezető, az nem csak a győzelemben részes,( ugyan úgy kap aranyérmet) hanem a kudarc után beismeri hibáit és önként távozik posztjáról.
    A csapatot sohasem cserélik le a vezetőt annál inkább.

  7. ugró mókus szerint:

    Soha nem döngette a mellét,hogy Ő nyerte mweg az olimpiát mindig azt mondta,hogy a CSAPAT.Ráadásul az életben is egy nagyon közvetlen pali.Nem játsza az eszét mint a sok falábú focista.

  8. ugró mókus szerint:

    Feri!
    A második bejegyzésed gondolatával egyet értek.Soha nem sajátította ki a sikert.

  9. "?!" szerint:

    Figyeljetek méltatlankodók! Úgy látom, hogy hatalmas félreértésben vagytok!

    Tökéletesen egyetértek “ugró mókus”-nak azzal a 16:52-kor írt véleményével, hogy: “Le a kalappal Dénes előtt, mert egy nagyszerű EMBER.”, valamint “Feri”-nek azzal a 17:27-kor írt megjegyzésével is, hogy: “Meg sikeres.”!

    Csupán “Feri”-nek ahhoz a 17:27-kor írt második mondatához fűztem megjegyzést, hogy: “Egymás után háromszor még senkinek sem sikerült az olimpiát megnyerni.”

    “Feri”-nek ez a kijelentése az általam 19:23-kor leírtakon túl, azért sem igaz, mert szerencsére több háromszoros olimpiai bajnokunk is van!

    Ezen felül remélem, hogy Ti is különbséget tudtok tenni a között, hogy ha valaki a mások által felnevelt és felkészített versenyzőkből összeállított csapattal ér el háromszoros olimpiai bajnoki címet, vagy valaki ugyanezt az edzője és szövetségi kapitánya segítségével versenyzőként a saját tehetségének köszönhetően és saját erejéből éri el!

    A fentieken kívül azt a véleményemet írtam le, hogy számomra nincs annál undorítóbb, mint amikor valódi teljesítményre képtelen egyének mások eredményeit sajátítják ki úgy, mint amit ezen a fórumon a politikusok és bértollnokok részéről naponta láthatunk!

Itt lehet hozzászólni !