A fontosabb utak jégmentesek Csepelen

Csepel.info

Akácfa utca: nyoma nincs még a sószóróknak

Erdősor-Kossuth kereszteződés. nagy forgalom, sónedves út

Minden fontosabb út jégmentes Csepelen, a mellékutakon azonban még nem jártak a sószórók, így azokon továbbra is nagyon kell vigyázni – értesült a Csepel.info az olvasóinktól.

A fővárosban mintegy 60 szóró munkagéppel takarítják az utakat az intenzív havazás és a lefagyott utak miatt – közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A főváros 1200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési-úthálózatán, a hidakon, felüljárókon, a kórházakhoz, egészségügyi intézményekhez, valamint a lakosság ellátását biztosító logisztikai bázisokhoz vezető mellékutakon folyamatosan dolgoznak az FKF munkagépei. A csúszós utak miatt az FKF a gépjárművezetőket arra kéri, fokozott figyelemmel közlekedjenek, továbbá hogy az FKF sárga figyelmeztető jelzést használó munkagépeit engedjék el, húzódjanak félre. A magánházak tulajdonosait, a társasházak üzemeltetőit pedig arra kérik, hogy az ingatlanjaikhoz tartozó járdákat tisztítsák meg a hótól és síkosságmentesítsék a gyalogos balesetek elkerülése érdekében.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken csak az északkeleti, keleti határvidék közelében fordulhat elő egy-egy hózápor, a hétvégén viszont többfelé havazhat. Ezzel együtt várhatóan a szél is megerősödik, viharossá fokozódik majd, emiatt hófúvásokra kell készülni.

A lapunkhoz küldött képeken látható, hogy Csepelen is dolgoztak a munkagépek, és valamennyi fontosabb útvonalat megtisztították. A mellékutak ugyanakkor még havasak, időnként jegesek, az Akácfa utca például ilyen, de a vele párhuzamos Erdősor utcában már nyoma sincs a jégnek. A gerincúthoz becsatlakozó kisebb utakon sem jártak még a sószórók.

Csepel.info, MTI

43 hozzászólás “A fontosabb utak jégmentesek Csepelen” bejegyzésre

  1. Barkóczi Zoltán szerint:

    Szeretném jelezni, hogy amennyiben az FKF sót használ, akkor büntessék meg, ne csak engem, ha sót szórok.
    Az Önkormányzat tervezi-e, hogy csúszásmentesítő anyagot osszon díjmentesen a társasházak illetve lakóházak részére?

  2. Dr. grün szerint:

    Nyolcmilliós prémiumot kaphat Vitézy
    “Sokmilliós jutalmakat vehetnek föl a budapesti közműcégek vezetői – írja a Blikk pénteken. A legtöbbet Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója és a nemrégiben a MÁV éléről a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) élére igazolt Szarvas Ferenc vághatja zsebre”
    Nesze nektek sírdogálók!
    A jól végzett munka elnyeri méltó jutalmát?! ))) 😛 (((
    http://www.origo.hu/itthon/20121207-nyolcmillios-premiumot-kap-vitezy.html

  3. Királyerdei szerint:

    Mi van grün,zsidózunk,zsidózunk? 🙂

  4. Dr. grün szerint:

    Királyerdei!
    Nem hagyhatlak magadra egy ilyen súlyos lelki problémával!
    Mindig érezz egy empatikus barátot magad mögött! ))) 😛 (((

  5. Királyerdei szerint:

    grün!
    Ezzel azt akarod mondani,hogy a “csodagyerek” a származása és nem a tudása miatt
    kapja a nagy suskákat?
    Ajjajj,ez mán hollótagadás a javából! 🙂

  6. Mr. Gabee szerint:

    Második kép alá inkább az Erdősor – Nap utca kereszteződését írnám:)

  7. Dr. grün szerint:

    Királyerdei!
    Nem azt akartam mondani…..! Pusztán tényt közöltem!
    A többi már a Te agyadban fogalmazódott meg!
    Öregszünk, hülyülünk?! 😛

  8. Schneider Ádám szerint:

    Barkóczi Zoltán szerint:
    2012. december 07., péntek – 09:45
    jogos felvetés.

  9. femmu szerint:

    Tele van a nemi szervem azzal, hogy a coffadt fidiszes kormány csicskásai felkészültek a télre. Tegnap az a kb 2 cm hó úgy ráfagyott az utakra, mint a szerencsétlen doni hadsereg papíratlpú cipőjére annó. Jómagam 18,5 éig baktattam a tükörjégen az I. kaputól a Fémmiűig. Volt olyan is, hogy a közvilágítás sem működött: tök sötét volt Jóllehet, hogy én voltam a főenergetikus, a hiba okát mai napig nem tudhattam meg.
    De csessze meg a Mikulás, érdekes módon valahogy mindig elindult a következő műszak és dolgozhatott mindenki. Volt olyan, hogy mindenki zoknit húzott a cipőjére és hozott egy zseblámpát. Lehet, hogy mi őskommunisták életrevalóbbak vagyunk, mint a most ébredező anyatej helyett internetet szívó viktoriániusok?

  10. Gordon szerint:

    A “fémműben” lévő cégek mit csinálnak?

  11. Gordon szerint:

    Barkoczi!

    Te és a bandád jégre tettétek Csepelt, ugyhogy ne papolj a síkosságmentesítésről!

  12. Manitu szerint:

    Nincs szebb annál, mint amikor szétlopnak valamit az elvtársak, majd felháborodva követelik, hogy közpénzből működtessék, szolgálják ki a vagyonukat. Ugye-ugye “femmu”?

  13. felix szerint:

    Gordon!
    Hogy szoktátok mondani.
    Amennyiben tudsz valamit akkor teljesítsd a kötelességedet, ha nem tudsz semmit akkor vállald a rágalmazás következményeit.
    Elő a farbával.

  14. Barkóczi Zoltán szerint:

    Kedves felix!

    Hagyd, nem éri meg erre pazarolni az erengiát. Én már megtanultam 😳

  15. "?!" szerint:

    Na két hülye naranccsal pótolt agyú hibbant idióta bértollnok, “Gordon” és “Manitu”, most aztán szörnyen pofára estetek amikor Barkóczi Zoltánt lekommunistáztátok, valamint összefüggésbe hoztátok a Csepel Művek tönkremenetelével!!

    Ha maradt még bennetek valamennyi szégyenérzet, akkor ezután a kirívó pofátlanság és melléfogás után nagyon szégyeljétek magatokat mocskos rágalmazó és gátlástalanul hazudozó naranccsal pótolt agyú bértollnokok!!!

  16. lolka szerint:

    Az alsó képen balra hogy virít a kerékpár úton a hó…igaz az MSZP. építette (direkte nem írtam előző vezetést) és ha esett a hó másnap már szórva ill. takarítva volt…most majd lehet várni, hogy olvadjon…

  17. nagyapó szerint:

    Igazságot adok Barkóczi Zoltánnak (csekély műveltségem okán nem tudom ki ő)! De követelem:
    – az önkormányzat, továbbiakban önk., adjon minden magántulajdonú társasháznak lakónként, 5kg NaCl-ot, de sót ne!
    – az öko. csináltasson a volt CSM területén csúszásmentes, villamosan fűthető járdákat (így a hajléktalanok nyugodtan aludhatnak, körülöttük gyorsan felszárad a járda)!
    – az öko. azoknak a csepelieknek, akik a lefagyott járda miatt otthon maradnak, fizessen 1 napi miniszteri átlagbért!
    – az öko. bízza meg törött gerincű írásjelt, szervezze meg a síkmentesítést, de ne úgy, ahogy megoldotta a rábízott társasház gondjait!
    Ötletem még van, csak elfogytak a libák.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. lolka szerint:

    Általában minden magán tulajdonú társasház úszó telekre épült (majd elmagyarázom mi az)…a volt gyártelepen minden vállalkozás komoly összegeket fizet a járdák és köz világításért…
    Ceterum ceseo…az elégett falevél 98% vízgőz 2% por…

  19. Té-Gé szerint:

    nagyapo, te drága barom. ?! mit rontott el a társasháznál ,áruld el nekem. lakik ott egy pár haver és valami mást hallottam. 😉

  20. Té-Gé szerint:

    lolka, ezt tavaly én is elmagyaráztam a közterületesnek, hogy a közterület a közé, az az 1m a házé. 🙂

  21. Etikus szerint:

    Ha a foglalkozásbeli, akár korábbiakat is, valamint a sötétséget letudnátok vetkőzni, higgyétek el emberhez méltó módon kellemesebben is eltudnátok egymással “csevegni.”

  22. Té-Gé szerint:

    Most látom előbújt Gordonunk? 🙂 Vasárnap csinos vol rajtad a sárga esőkabát 🙂

  23. nagyapó szerint:

    lolka! Mindig ír hülyeséget. Nézze meg mi képződik a fa, a levél, a szár, a gyökér (bocs nem lolka) elégetésekor!
    Ságvári et! Várja meg mit derít ki a hatóság!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  24. Barkóczi Zoltán szerint:

    Rákerestem saját magamra a Google-n és nem találtam magamról olyan információt, hogy a magam 36 évével tönkretettem volna olyan dolgot, amit rámfognak egyesek.
    Rólam ennyit, nézzünk szét más portáján is 😆

    Azt meg végképp nem értem, hogy miért kell állandóan fröcsögni, szinte hörögni, mint egy veszett kutya, hogy ki a kommunista, ki a naracsagyu. Komolyan mondom, tragikomédia amit némelyetek le tud itt folytatni…

  25. "?!" szerint:

    “nagyapó”! Jól figyelj Te agyatlan ökör!

    A 17:45-kor írt hozzászólásodban ismét átlépted azt a határt amely átlépésének a tilalmára már többször felhívtam a figyelmedet és bértollnok társaidnak a figyelmét is, ezért arra szólítalak fel, hogy 1 órán belül ezen a fórumon kérj bocsánatot a személyem negatív színben feltüntető feltüntetéséért és rágalmazásért!

    Amennyiben a bocsánat kérésedre ennek a felszólításomnak az elküldését követő 1 órán belül nem kerül sor, abban esetben megkezdem kijátszani azokat a kártyákat, amelyek kijátszása nagyon súlyos erkölcsi és hitelességi károkat fognak okozni szeretett önkormányzati vezetőidnek és az egész csepeli fidesz-kdnps csapatnak!

    A bocsánatkérésednek a 17:45-ös hozzászólásod alábbi mondatára kell vonatkozni:
    “De követelem:
    – az öko. bízza meg törött gerincű írásjelt, szervezze meg a síkmentesítést, de ne úgy, ahogy megoldotta a rábízott társasház gondjait!”

    A visszaszámlálás elkezdődött, ezért csipkedd magad Te agyatlan barom!

  26. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    20:55van

  27. "?!" szerint:

    „nagyapó”! Te agyatlan nagyképű provokátor!

    Bocsánatkérésre ösztönzésként az elsőként a társasházunk közös képviselőjének a jogi helyzetét és intézkedési korlátait demonstráló két tájékoztatást kérő levelet, valamint a társasház közel 100 millió Ft bekerülési költségű felújításával kapcsolatban a Minisztériumot teljes jogkörrel képviselő pályázatkezelő szervezetétől kapott két válaszlevelet hozom nyilvánosságra!
    Különösen jól figyelj a levelek dátumára és a levelekben szereplő dátumokra!

    —————————————————————————————————
    ELSŐ TÁJÉKOZTATÁST KÉRŐ LEVELEM A MINISZTÉRIUM PÁLYÁZATKEZELŐ SZERVEZETÉHEZ (2012. február 23.-án 11:27-kor)

    Tisztelt …………………………………….… !

    A Budapest, XXI. kerület Csepel ……….. számú társasház közös képviselőjeként, azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy az alábbi kérdéseimre válaszolva, szíveskedjen tájékoztatást adni a társasházunk felújítására vonatkozó LKFT-2006-LA-2-06-10-….. kódszámú pályázattal kapcsolatban!

    A kérdéseim:

    1.) Kaptak-e már választ Önök, a csepeli polgármesternek, Németh Szilárd úrnak, 2011. augusztus 23.-án a társasházunk felújításával kapcsolatban küldött levelükre?

    2.) Megtörtént-e már a társasházunk felújítására a Minisztérium és a Csepeli Önkormányzat között létrejött támogatási szerződés IV/7. és IV/8. pontjaiban, illetve a szerződés 1. számú mellékletének 4. pontjában a felújítással kapcsolatban aláírásra jogosultként megnevezett, de a 2010. októberi választások után eltávozott személyek helyébe lépő új aláírásra jogosult személyek bejelentése?

    3.) Sor került-e már a tárgyi támogatási szerződés módosítására és aktualizálására, a határidők, valamint a műszaki és pénzügyi ütemezés vonatkozásában?

    A fenti kérdéseim feltevését az indokolja, hogy 2011. szeptember 14 óta, sem szóban, sem írásban nem kaptunk tájékoztatást a Csepeli Önkormányzattól, a kb. 25 %-os készültségi fokon elakadt felújítás folytathatóságával kapcsolatban.

    Tisztelettel várom válaszát: …………………….közös képviselő.

    ————————————————

    VÁLASZ AZ ELSŐ LEVELEMRE (2012. március 19.-én 12:51-kor)

    Tisztelt ………….…………. Úr!

    Válaszaink az Ön által február 23-án emailben feltett kérdésekre sorrendben a következők.

    1. A Németh Szilárd úrnak, 2011. augusztus 23.-án a társasházukkal kapcsolatban küldött levelünkre még nem kaptunk választ.

    2. A támogatási szerződésben jogosultként megnevezett, de 2010. őszén eltávozott személyek helyébe lépő új személyek bejelentése még nem történt meg.

    3. A tárgyi támogatási szerződés módosítására és aktualizálására, a határidők, valamint a műszaki és pénzügyi ütemezés vonatkozásában még nem került sor.

    Üdvözlettel: dr. ……………………………… pályázati referens.

    ————————————————————————————————–

    MÁSODIK TÁJÉKOZTATÁST KÉRŐ LEVELEM A MINISZTÉRIUM PÁLYÁZATKEZELŐ SZERVEZETÉHEZ (2012. november 29.-én 12:17-kor)

    Tisztelt dr……………………..………..!

    Az Ön ……/2012/….. iktatószámú, részemre 2012. március 19.-én 12:51-kor megküldött levelében leírtakhoz kapcsolódva, az LKFT-2006-LA-2-06-10-….. kódszámú pályázat megvalósítására a Minisztérium és a Csepeli Önkormányzat között létrejött támogatási szerződés tárgyát képező társasház ………………..számú lakásának a tulajdonosaként, azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdéseimre:

    1.) A mai állapot szerint ki van megnevezve a Minisztérium és az Önkormányzat között létrejött TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS 1. számú mellékletének 4. pontjában, “a támogatott program lebonyolítására kijelölt felelős személy”-ként, aki a szerződés IV/8. pontja szerint “saját hatáskörben folyamatosan ellenőrzi az előkészítést, a lebonyolítást,a megvalósulás műszaki és minőségi követelményeinek betartását”, továbbá a VI/4. pont szerint “jogosult a teljesítésigazolás aláírására”?

    2.) Kérem továbbá, hogy azt is szíveskedjen közölni, hogy a mai napon érvényben van-e még egyáltalán a társasházunk felújítására vonatkozó LKFT-2006-LA-2-06-10-…… kódszámú pályázat megvalósítása tárgyában a Minisztérium és a Csepeli Önkormányzat között létrejött támogatási szerződés?!

    Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel:………………………………………

    ————————————————

    VÁLASZ A MÁSODIK LEVELEMRE (2012. december 03.-án 13:33-kor)

    Tisztelt ……………………..…… Úr!

    Kérjük, hogy a tőlünk kért tájékoztatást az Önkormányzattól szíveskedjen megkérni, tekintettel arra, hogy Társaságunk is és a Társasház is az Önkormányzattal áll szerződéses jogviszonyban.

    Üdvözlettel: dr. ………………………………… pályázati referens.

    —————————————————————————————————–

    Kérdezem Te provokátor vadbarom, hogy érted-e a fent idézett levelekben leírtak alapján, hogy kinél van a helyzet kulcsa és hol van a felelősség a jelenlegi helyzetért, továbbá kérdezem, hogy folytassam-e a hasonló lapok kijátszását, vagy hajlandó vagy bocsánatot kérni?

    Ha nem érted a levelekben leírtakat, akkor jelezd és én szívesen elmagyarázom!

  28. Etikus szerint:

    Fárasztó, vagy.

  29. Barkóczi Zoltán szerint:

    Van egy tippem, hogy ki vagy kedves Írásjel.
    Ugyanis ezeket a dokumentumokat nekem valaki megmutatta a nyáron, mikor rákérdeztem, hogy a ház szigetelése miért olyan, amilyen.

  30. csepelifideszreszavaztam.hu szerint:

    Nagy bajnak vélem, hogy a csepeli Fidesz kommunikációja a csepel.infón a félművelt és tehetségtelen Nagyapó-Manitu-Gordon tengelyre épül. Ez a hármasfogat a megnyilvánulásaival rendre kátyúba kormányozza a hitelesség szekerét.
    Ez nagyon nem szimpatikus!!! A vén feltaláló ráadásul egyfolytában lekommunistáz mindenkit, akinek véleménye van.
    Néha nem ártana a fent említett uraknak elmagyarázni, hogy ki milyen kompetenciával rendelkezik és az aktuális hatalom hitelességét milyen kommunikációval lehet erősíteni.
    A kommunikációs stratégia nem csodafegyver, mint ahogy annak betartása sem, csupán a kidolgozott taktikai fegyelemhez való igazodás (már ha van) a képességekhez mérten.

  31. felix szerint:

    csepelifideszreszavaztam!
    Tökéletesen igazad van.

  32. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Nagyapó és kérdőjel ezek szerint ti ismeritek egymást, de gondolom nem burultok össze ha az utcán találkoztok.

    Egyébként szerintem a Nagyapó-Manitu-Gordon tengely kommucikációjában és hozzáállásában azért nagyon lejön, hogy az előző rendszerben szocializálódtak, az elvakultságot a seggnyalást és a más véleményen lévőket egyből ellenségnek kikiáltó mondatokat akkor sajátíthatták el.
    Csak most oldalt cseréltek, de főleg nagyapónál jön le az, hogy a levetett munkásőrgúnyát nosztalgiából még a szekrény mélyén rejtegeti.

  33. nagyapó szerint:

    csepelifideszreszavaztam, meg bekaphatjamindkétoldal ! Milyen szép, hosszú nevek. Freud érdekes következtetést vonna le!
    Viszont igazuk van, az előző rendszerben szocializálódtam, így pejsliből utálom a tolvaj komcsikat (bek… a davajgitár is a szekrényben van). A hangsúly a tolvajon van.
    Nagyon sok csepeli kommunistával, igazi baloldalival, vagyok/voltam jóba, pl. Molnár, Nógrádi, Tari, igazgatókkal, Bölcsei tanácselnökkel és még sok mással, akik nem loptak, igaz nem is gazdagodtak meg.
    Ezekkel ellentétben megvetem azokat az eetásakat, akik tönkretették, majd bagóért eladták az ország vagyonát, amiből azért maguknak jól szakítottak (mi van a CSM-mel, CSM SC-vel, Papírgyárral?).
    Igazam van törött gerincű írásjel, trágár Katka, proli Lakó1214 és Ságvári többi alteregója.
    Akinek nem inge….., ill. bekap…

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  34. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Amennyiben emlékeim nem csalnak az első nagy rablás a rendszerváltozás után következett be és úgy emlékszem akkoriban jobboldali kormány volt hatalmon.
    A szüleim több mint negyven évet húztak le a CSM-ben és nekem is volt szerencsém jópár évet ott dolgozni, és úgy gondolom hogy a gyár és az ország széthordásában mindkét oldal kivette a részét.

    Ceterum Censeo…A jobboldali, ha kinyitja a száját igazat mond, ha kinyújtja a kezét ad.

    Ez természetesen éppúgy baromság mint a te végkövetkeztetésed.

  35. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    Az pedig több mint furcsa, hogy a előző nick nevem: vitéz nagybányai nem bántotta azt a felettébb kényes ízlésedet.

  36. felix szerint:

    Szemétláda!
    Azt hazudod, hogy nagyon sok csepeli kommunistával vagy jó viszonyban.
    Ha nálad az a jó viszony, hogy minden alkalommal lehazugozod és letolvajozod őket, akkor vitathatatlanul elmeháborodott vagy.
    Ezt eddig is tudtam, de most már bizonyítékot is szolgáltattál rá.
    Az igaz, hogy akkor nem lehetsz hazug.

  37. "?!" szerint:

    “nagyapó”, Te minden más véleményen lévő fórumozót arcátlanul lekommunistázó köpönyegforgató volt mszmp-tag büdös gyökér!

    Most nincs időm veled, továbbá a hazudozáson és lopáson kívül semmihez sem értő impotens bagázsotokkal foglalkozni, de annyit azért megismétlek részedre, hogy törött gerincű az aki téged a világra szart, valamint az általa produkált “nagyapó” fedőnevű nagy rakás szar, akinek szarból van az agya és száraz szarból van a törött gerince!

    Az újabb pofátlankodásodat felhívásnak tekintem arra, hogy az orvosaim szerint még rendelkezésemre álló nem sok idő alatt minden hazugságotokat és mulasztásotokat és hibáitokat leleplezzem, továbbá a hülyeségeiteket és a csak pofázáshoz elegendő potenciátokat bemutassam! (Ezt neked köszönhetik a társaid, Te szaragyú barom!)

    Ceterum censeo… A minden más véleményen lévő személyt arcátlanul lekommunistázó volt kommunista “nagyapó”, ha kinyitja a száját vagy veri a billentyűzetet akkor hazudik, ha kinyújtja kezét, akkor lop.

  38. GONDOLKODÓ! szerint:

    Márai Sandor:

    Arról, hogy a gonoszokkal semmit nem lehet kezdeni.

    Mi a gonoszság?

    Rendkívül összetett tünemény. A kegyetlenség mögött legtöbbször gyermekkori sérülések vannak – de van mögötte természetesen más is, jellem, testi és lelki alkat összjátéka, rossz példák. Évezredek műveltsége nem tudta az emberben feloldani a kegyetlenségre való hajlamot. Az állatok, a fenevadak soha nem kegyetlenek, az egyetlen macska kivételével. Kielégületlenségből táplálkozik a gonoszság; aztán műveletlenségből. folytatás..
    A gonoszságra hajlamos ember a maga életének könyvelésében nem ismer “tartozik” és ” követel” rovatot: ő csak követel. Nem hiszem, hogy jósággal, engedékenységgel, tanítással feloldhatjuk az ilyen emberben a gonoszság és a kegyetlenség indulatait. Aki gonosznak született – akad ilyen is -, vagy akit az élet csalódásai, tapasztalatai, kegyetlen fordulatai nem türelemre és megbocsátásra, hanem gonoszságra neveltek, elveszett mindenfajta erkölcsi érvelés számára. Legokosabb kitérni útjából, amennyire lehet. S lehet sajnálni is, mert legtöbbször egy kegyetlen, önző és buta anya vagy gonosz apa áll az ilyen ember gyermekkorának sötét hátterében.

  39. csapajev szerint:

    Amikor ezt a fórumot létrehozták–gondolom–nem azért tették,hogy ITT lehessen mindenféle személyes sérelmet megtorolni,haragot ápolni,válogatott mocskosságokat odamondogatni,sértegetni,hülyének nézni a másikat,sőt!!!!!,elítélni,mert nem éppen!! azon az oldalon áll,ahol a sértegetője…..
    Nick-név alatt politikusok,”képviselők”!!!alázzák a népet,ahelyett,hogy nyíltan,őszintén megmondanák a véleményüket.
    ÍGY ennek,véleményem szerint semmi,de semmi értelme,hiszen már nagyon régóta nem a felvetett!!! téma a TÉMA,hanem az a szerencsétlen másik,aki írni merészelt…..
    Van egy mag—sajnos nem az én dolgom minősíteni őket!!!—,de a fórum létrehozója meghatározhatná a hozzászólásuk minőségét!
    Így,és ilyen hozzáállással nem hiszem,hogy bármelyik “oldal” is előbbre vinné ennek a réges-régen megtépázott maroknyi kis országunk jövőjét,megítélését….

  40. bekaphatjamindkétoldal szerint:

    ?
    Amennyiben kicsit kevesebb trágárkodással próbálnád meg leírni mondandódat akkor lehet, hogy komolyabban vennének.

    Egyébként ismeretlenül is hosszú életet kívánok.

  41. nagyapó szerint:

    törött gerincű írásjel! Ha ismerné Cyranót, értené azt, hogy más, más hangnemben kis lovag, de a katonaiskolában ilyet nem tanítottak, így marad a “hej, te bunkócska, te drága..”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  42. csepelifideszreszavaztam.hu szerint:

    nagyapó:
    ” Ki mint él, úgy ítél!!!
    Szánalmas a (le)szereplése.

  43. GONDOLKODÓ! szerint:

    ADY ENDRE: IMÁDSÁG HÁBORÚ UTÁN

    Uram, háborúból jövök én,
    Mindennek vége, vége:
    Békíts ki Magaddal s magammal,
    Hiszen Te vagy a Béke.

    Nézd: tüzes daganat a szivem
    S nincs ami nyugtot adjon.
    Csókolj egy csókot a szivemre,
    Hogy egy kicsit lohadjon.

    Lecsukódtak bús, nagy szemeim
    Számára a világnak,
    Nincs már nekik látni valójuk,
    Csak Téged, Téged látnak.

    Két rohanó lábam egykoron
    Térdig gázolt a vérben
    S most nézd, Uram, nincs nekem lábam,
    Csak térdem van, csak térdem.

    Nem harcolok és nem csókolok,
    Elszáradt már az ajkam,
    S száraz karó a két karom már,
    Uram, nézz végig rajtam.

    Uram, láss meg Te is engemet,
    Mindennek vége, vége.
    Békíts ki Magaddal s magammal,
    Hiszen Te vagy a Béke.

Itt lehet hozzászólni !