Mérséklődött a természetes népességfogyás üteme az első kilenc hónapban

InfoRádió / MTI

Az előzetes adatok szerint 2012 első kilenc hónapjában több gyermek született az előző év azonos időszakához képest – olvasható a közleményben. A születésszám az év első öt hónapjában folyamatosan meghaladta az előző évit, júniusban és júliusban viszont az emelkedő irányzat megtorpant.

Augusztusban és szeptemberben ismét növekedett a születések száma, így összességében január és szeptember között 67 995 gyermek született, közel 2400-zal (3,6 százalékkal) több, mint egy évvel korábban. Idén szeptember végéig ezer élveszületésre 4,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.

Az összefoglaló szerint a halálozások száma négy hónapban mérséklődött, öt hónapban viszont nőtt az előző év azonos hónapjaihoz képest. Mint írták, a többlet különösen márciusban volt számottevő (9,3 százalék), ebben az akkor tetőző influenzajárványnak lehetett meghatározó szerepe, a júliusi 5,9 százalékos emelkedés pedig valószínűleg a tartós hőséggel magyarázható. Összességében az év első kilenc hónapjában 1,1 százalékkal emelkedett az elhunytak száma, az előző évhez képest 1078-cal többen haltak meg.

A házasságkötések csökkenő irányzata megállt, és az idei év első kilenc hónapjában kismértékű emelkedést mutatott – olvasható a jelentésben. A havonkénti házasságkötések száma változatosan alakult: négy hónapban több, öt hónapban viszont kevesebb házasságot kötöttek, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb visszaesés júliusban volt, amikor 14,2 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, augusztusban viszont 9,8, szeptemberben pedig 8,9 százalékkal több házasságot regisztráltak, mint az előző év azonos hónapjaiban. A vizsgált időszakban összesen 30 069 házasságot kötöttek, ami 64-gyel (0,2 százalékkal) múlta felül az egy évvel korábbit.

A közlemény szerint a születésszám emelkedése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme némileg mérséklődött, és a 2011. január-szeptemberi 30 484-gyel (4,1 ezrelék) szemben 2012 első kilenc hónapjában 29 176 (3,9 ezrelék) volt. A nemzetközi vándorlás becsült, pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 20 ezerrel csökkent. E szerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 938 ezer volt.

Az összefoglalóban kitértek a születések, halálozások és házasságkötések számának régiónkénti eltéréseire is. A születésszám valamennyi régióban emelkedett, legjobban a Közép-Dunántúlon és Észak-Alföldön, legkevésbé pedig Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon. A halálozások száma az országos irányzattal szemben a Közép-Dunántúlon csökkent, három régióban pedig csak kismértékben emelkedett. Az országos átlagot meghaladva nőtt három régióban a halálozások száma: Nyugat-Dunántúlon, valamint Észak- és Dél-Alföldön. A házasságkötések száma öt régióban emelkedett, a legnagyobb mértékben Dél-Alföldön, Közép- és Észak-Magyarországon pedig csökkent.

InfoRádió

19 hozzászólás “Mérséklődött a természetes népességfogyás üteme az első kilenc hónapban” bejegyzésre

  1. krapulaxxx szerint:

    kár hogy 1 magyar gyerek születésére jut 10 cigány!!!

  2. Té-Gé szerint:

    Piros pöttyös gyerekek? 😉

  3. kiskovi szerint:

    Bár az óvszer ára az elmúlt két évben 2x-re emelkedett, így sem sikerült felpörgetni a gyereknemzés vágyát.. szomorú ezt leírni, de gyereket nemzeni egy ilyen törékeny bizonytalan országba, ahol pillanatok alatt megváltozik minden, nagy bátorságra vall!

  4. Té-Gé szerint:

    kiskovi, aki itt gyereket mer ma vállalni az betyármód bátor. A nemzési vágy biztos nem csökkent. 🙂

  5. Királyerdei szerint:

    Csökkenhetne többel is,ha ez a sok szemét komcsi el menne a francba észak-Koreába örökre.

  6. nagyapó szerint:

    Milyen érdekes olvasni a nyugdíjas komcsik véleményét a gyerekvállalásról. Röfögnek, bár a cikket nem olvasták.
    Talán megkérdezhetnék a NOE képviselőjét!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. felix szerint:

    Szemétláda!
    Amikor még nem voltál tehetetlen, hány gyermeket nemzettél?

  8. Té-Gé szerint:

    felix, annyit mint Gordon. 😛

  9. felix szerint:

    Té-Gé !
    Akkor miért beszél bele a népesség szaporodás témájába?

  10. Té-Gé szerint:

    felix, a vén kecske még nyalna sót, röfi meg csak szeretne. 😀

  11. nagyapó szerint:

    Az emberek embereket nemzenek. De ki nemzette utálatos Té-Gét? Talán egy szatír?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Té-Gé szerint:

    Öreg pénisz, engem a gólya hozott, téged meg a postás. 🙂

  13. felix szerint:

    Té-Gé!
    Valakit kétszer megcsengetett a postás?

  14. csumpika szerint:

    de szeretem ezeket a “mai világba gyereket vállalni?” típusú kérdéseket. tény, hogy éppen nincs itt a kánaán, és a belátható jövőben nem is fog talán elérkezni. de tanultatok ti történelmet? szerintetek a háború utáni években a hiperinfláció korában éppen kibontakozó kommunista/szocialista diktatúrában mennyivel volt jobb és/vagy kiszámíthatóbb a jövő? aztán mégis születtek emberek. sőt, talán fel is nőttek.
    a világ legalább 70%-a szegényebb egy átlagos mai magyarnál. ha gyereket csak a milliomosok vállalnának elég hamar kihalna a föld… 🙂
    egyébként meg ha tényleg akkora összeomlás jönne, akkor pont jobban jár az, akinek több gyereke van, hiszen akkor nagy eséllyel visszaáll egy időre az önellátó gazdálkodás. több kéz meg többre jut. szóval még ezen a téren is sántít az aggódók logikája. tanítani meg otthon is lehet a gyerekeket, ha tényleg nagy összeomlás jön. írás-olvasás, matek, fizika, történelem, biológia – ezeket minden értelmesebb ember képes olyan szinten átadni a gyerekeinek, hogy az akkori iskolázatlan átlagnál képzettebbek és talpraesettebbek legyenek.

    ettől függetlenül mindenki maga döntse el, hogy szeretne-e gyereket és mennyit.

  15. ugró mókus szerint:

    Királyerdei!
    Azt írod a sok szemét komcsi elmehetne Észak-Koreába csak oda íme az utaslista:Harrach Péter,Fónagy János,Matolcsy György,Martonyi János,Hoffman Rózsa,Pintér Sándor,Hatala József,Valenta László,Bodrácska János,Szűrös Mátyás,Pozsgai Imre,Demján Sándor,Csányi Sándor,Kövér László, Stumpf István,Mikola István,Orbán Győző,Bíró Zoltán,Bencsik András,Sugár András,Varga Mihály,Orbán Viktor,Deutsch Tamás(KISZ titkárok)a lista természetesen még bővülhet.Ja és nem business-classon utaznának az elvtársak.Rendben? Persze értem én az én komcsim az jó komcsi,tudod még élnek egy páran ebben az országban akik még emlékeznek a felsoroltak viselt dolgaira.Bibó István mondta”Kis ország kis csürhe”.Küldhetem a jegyeket?

  16. Dr. grün szerint:

    ” Tíz év alatt 15 százalékkal csökkent a gyerekek száma, miközben az időseké 12 százalékkal nőtt. Egyebek között ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második olyan kiadványából, amely a tavalyi népszámlálás előzetes eredményeit mutatja.”

    2100-ban az ország egyik fele lakatlan, a másik fele pedig Lakatos lesz! 😛

    http://www.hir24.hu/belfold/2012/10/05/elkepeszto-iramban-fogy-a-magyar/

  17. nemahaverod szerint:

    Én már rég megfejtettem ezt a demográfiai “robbanást” , most megvilágítom nektek is!

    Kedves fórumtársak, a nők jó része elment szülni,mert bizonytalan volt az állása és az egzisztenciája, ha 2 gyereket szül kihúzhat 6 évet és mint tudjuk, aki időt nyer életet nyer.

    EZ olyan bonyolult?

  18. felix szerint:

    Az én megfejtésem egy kicsit más.
    A demográfia az embernél fordítva működik mint az állatvilágban.
    Amikor bőség /vagyon/ van akkor az ember nem akarja felaprózni és kevesebb utódot hoz létre. Amikor szegénység és nincstelenség van akkor a családfa “megmaradása” és a megélhetés összeszedésére többet. Az állatvilágban ez éppen fordítva van. Ott a rendelkezésre álló táplálék mennyisége és a táplálék láncban elfoglalt helye dönt.

  19. Té-Gé szerint:

    csumpika, tessen szülni, van aki fizeti a gyesed?! 6 gyerek felett meg esélyegyenlő leszel a leszakadt cigánysággal? Szebb jövő??? 🙂

Itt lehet hozzászólni !