Az LMP nem lett fügefalevél

Jakobinusok

Index, Magyari Péter, Magyar Hírlap, Bayer Zsolt

Az LMP kongresszusának szombat éjjeli döntéseszerintem bölcs választás volt. Még akkor is, ha ezzel a párt politikusai nemcsak pártjuk, de személyes egzisztenciájukat is veszélybe sodorták. A másik döntés ugyanis a pártot valószínűleg elsodorta volna, és csak a párt egyes személyiségeinek maradt volna esélye a politizálásra. Legalábbis sejtésem szerint.

Az LMP identitásának lényege volt alapításakor, amit nevében is igyekszik kifejezni: elfordul az ismert hatalmi centrumoktól, és azok logikájától.

A Jobbikkal együtt 2010-ben az elitellenesség pártjaként jutottak parlamentbe. Más alapállásból, de ugyanazt állították: ami eddig volt, az rohadt, vállalhatatlan. A Jobbik a gyűlölet hullámát, az LMP pedig a reményét igyekezett meglovagolni. Az egyik bilinccsel, a másik mosolygó fejjel kampányolt plakátjain, ám abban közösek voltak, hogy a Fideszről és az MSZP-ről azt gondolták, hogy egyik kutya, másik eb.

A magyar demokráciára nézve nem lett volna nagyon szerencsés fejlemény, ha a Jobbik maradt volna meg egyedül ezzel az észrevételével a magyar politikában.

Bajnai Gordon október 23-i színre lépése előtt egy nappal a Demokrácia és Dilemma Intézetarról írt, hogy ha saját párt alapítása helyett a volt miniszterelnök egy összbaloldali blokk segítségével képzeli a visszatérést, akkor az hosszú távon leginkább az MSZP-nek lehet jó. Persze ez találgatás, amit az érintett óvatosan igyekezett cáfolni is azóta. Ám a közös rendezvények, az Együtt 2014-et támogatók eddigi névsora, vagy Puch László feltűnése Bajnai egy lakossági fórumán, egyáltalán nem gyengítette a képzetet, hogy Bajnai kísérletével óhatatlanul is az MSZP-t konszolidálja.

Hogy az összeborulás a baloldali blokkal miért lehet rossz az LMP-nek, miért jelentené a párt végét, azt ebben a kommentben a Véleményvezér blogra már januárban megírtam. (Hogy létezik színvonalas érvelés ezzel szemben is, azt pedig bizonyítja Varró László legutóbbi kommentje ugyanezen a blogon.)

Bajnai Gordon legfontosabb érve a széles, minden baloldali pártot felölelő választási koalíció mellett az, hogy a Fidesz kormányzása annyira veszélyes, hogy muszáj leváltani. Ez ugyanaz a logika, amivel Orbán Viktor is kampányolt 2010-ben: nagyon nagy többség kell, mert különben a haza elveszik, most vagy soha helyzet van. Ez a polgárháborús logika az, amiből az LMP legutóbbi választási ígérete szerint ki kellene lépnie a magyar politikának.

A mostani kongresszussal a párt bebizonyította, hogy hű maradt alapelvéhez. Amiben benne van, hogy az ellenfél legyőzése nem lehet fontosabb, mint önmagunk megtartása. Az ilyen rossz alkukon alapuló győzelmek eddig egyébként is csak bajt hoztak vállalóik fejére, (lásd az október 22-i DeDi-t).

Innen továbbmenni nehéz lesz. Biztos lesz jó néhány, az országosan egyébként elég csekély számú LMP szavazó közül, aki inkább a bajnaista blokk felé fordul, mert az jobb esélyekkel indul. Még az is lehet, hogy valamiféle együttműködést a riadt LMP-tagság mégiscsak megszavaz jövőre, vagy 2014 elején, és akkor már nem lesz mód a feltételek diktálására, most jobb alkupozícióból indulhattak volna. Ám az is lehet, hogy az LMP mostani döntésével inkább lesz vonzóbb a Fideszben csalódott, ám az MSZP-től viszolygó szavazóknak, mint az Együtt 2014. (Ennek persze gátja lehet a párt antikapitalizmusa, de közben kiderült, hogy a Fidesz sem nevezhető a magántulajdon hősies védelmezőjének.)

Nem véletlen, hogy az Együtt 2014 először a pártok közül az LMP-t hívta magához. Miközben Gyurcsány Ferenc majd kiesett a padból, úgy jelentkezett, hogy bevegyék, és az MSZP politikusai is elég nyitottnak tűnnek az együttműködésre, az Együt 2014-nek mint egy falat kenyér, úgy kellett volna a Gyurcsány-kormányokhoz nem kötődő párt, hogy sikerüljön új szavazókat is magához vonzani. Ez a szövetség most Bajnainak kellett volna sokkal jobban, mint az LMP-nek. Az LMP saját identitását, így létét tette volna kockára az Együtt 2014 emészthetővé tételéért.

Éppen ezért logikus, hogy az LMP nem kívánt fügefalevél lenni.

Forrás: Index

Jakobinusok

Nézem a tegnapi közvélemény-kutatási adatokat, most éppen az Ipsos tette közzé november első felében készült kutatásának eredményeit. Eszerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz 40, az MSZP 31, a Jobbik 17, az LMP 7, a DK 3 százalékon áll. Bajnai alakulatát még nem mérték a pártok között, de a Népszabadság megjegyzi, hogy nagyjából 4 százalékot szerezhetne egy mostani választáson.

Nincsenek emlékeim arról, hogy a ciklus félidején túl a kormányzó párt(ok) vezették volna a népszerűségi listákat. Most vezetik. S ez akkor is igaz, ha természetesen sok-sok szavazót veszítettek az elmúlt két év során. Mégis az a helyzet, hogy amennyiben sikerülne mindenkinek mindenkivel összeállnia, és létrejönne a Dopemantől Gyurcsányon át Bajnai Gordonig terjedő nagykoalíció Orbánnal szemben, akkor a jelen állás szerint a Fidesz 40 százalékával szemben ez a konglomerátum 45 százalékot tudna összehozni. A Jobbikot most nem elemezném, ugyanis azt nehezen tudom elképzelni, hogy a Jobbik, bekerülvén a következő parlamentbe, összeállna a baloldallal a Fidesz ellenében. Persze ne hagyjuk figyelmen kívül azt a szintén napokban megjelent felmérést, amely szerint a Jobbik és a Fidesz szavazói között nincs átjárás – ezt mi eddig is tudtuk, csak szegény Bajnai Gordon vizionál marhaságokat erről a kérdésről, no meg a pakisztáni–afganisztáni határ mentén vándorló törzsekről. Nincs átjárás, a Fidesz és a Jobbik szavazóit ugyanaz a világ választja el egymástól, mint a Fidesz és az MSZP szava­zóit. Ugyanis ugyanez a felmérés azt is kimutatja, hogy a Jobbik szimpatizánsai számára Orbán lényegesen elutasítottabb politikus, mint Bajnai. Ebben pedig szintúgy nincs semmi meglepő, ugyanis a Jobbik szavazótáborának zöme az MSZP-t hagyta ott egy kis „radikális” cigányozás-zsidózás combó kedvéért. S pusztán politikai megfontolások miatt ezért érdeke a Fidesznek, hogy 2014-ig lehetőleg ne essen szét a Jobbik – bár kétségtelen tény, hogy Zagyva György Gyulát és Balczó Zoltánt egy pártban tartani nagyjából akkora intellektuális bűvészmutatvány, mint mondjuk Dopemant és Gyurcsány Ferencet. (Belegondoltam: ez utóbbi azért könnyebb…)

A lényeg tehát, hogy ezen számadatok tükrében minimum nevetséges az a nekibuzdulás, amellyel a jelenlegi ellenzék lefutott meccsnek igyekszik beállítani a 2014-es választások végeredményét. Illetve, kicsit távolabbról nézve a Mesterházy- , Juhász Péter- s immáron Bajnai-féle győzelmi jelentéseket, hamar rájöhet bárki, hogy itt az erdőben félő s ezért vidáman fütyörésző ember jelenségével állunk szemben. Ismétlem, ez megmosolyogtató. Ellenben egyáltalán nem megmosolyogtató, amit az ellenzékhez tartozó s önmagát mainstream értelmiségnek valló és gondoló megmondóemberek és főideológusok serege művel az utóbbi nagyjából fél évben.

Ez az egyre nehezebben elviselhető réteg mostanában azzal tölti az idejét, hogy ideológiailag megalapozza és alátámassza mindazt a súlyos jogsértést, amit a baloldal készül elkövetni. Készül elkövetni, ha mégis hatalomra vergődnék valahogyan. Arról van szó, hogy ez a baloldal tökéletesen tisztában van azzal, hogyha egyáltalán, valami ördögi csoda folytán megnyerné a választásokat, akkor is béna kacsaként totyogna a közéletben a néhány fős parlamenti többségével. Ehhez képest az ezt a baloldalt bármi áron hatalomra segíteni szándékozó értelmiség hónapok óta arról értekezik, hogy a majdani béna kacsa hogyan tudja majd mégis hatályon kívül helyezni az alkotmányt és új (régi) alkotmányt készíteni. Arról folyik a diskurzus odaát, hogy miképpen lehet majd elkövetni az összes jogsértést, antidemokratikus vaddisznóságot és bűnt, amellyel 2010 óta a Fideszt és személyesen Orbánt vádolják.

Előbújtak a csatornák mélyéről a jakobinusok, és készülődnek vissza a hatalomba. Hogy ez jelenleg nem tűnik valószínű forgatókönyvnek, kicsit sem zavarja őket. A nyaktilót azért fényesítgetik. Ideje tehát felkészülni erre is. Jöhet még idő, amikor rájuk kell lépni határozottan, úgy, ahogy 1989 környékén kellett volna.

(U. i.: Hogy világos legyen, kik álmodják most magukat az eljövendő „negyedik köztársaság” élére: Horváth Csaba, az MSZP alelnöke csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, „Pénteken lesz 94 éve annak, hogy az első köztársaságot kikiáltották, és azóta három olyan személy volt a történelemben, aki a demokrácia ellensége volt: Horthy Miklós, Tisza István és Orbán Viktor. Ők olyan politikát folytattak, amely a kirekesztésre, visszafordulásra, a demokrácia intézményeinek felszámolására, a sajtószabadság korlátozására, a bírói döntés befolyásolására törekedett” – mondta. Na, hát ők akarnak visszajönni. S hagyjuk most ennek a szerencsétlen idiótának az ostobaságát. Pintér Bence kolléga a Mandineren remekül összefoglalta, miért teljesen hülye Horváth Csaba, aki a ’70-es években készült német pornófilmek főszereplőjeként lenne jó helyen intellektuálisan, ott mondhatná teljes átéléssel, hogy „ich komme, ich komme”. A kérdés immáron csak annyi, vajon miért ilyen ezeknek a lelkük? Miért imádják még mindig Kun Bélát, Rákosit meg Kádárt? És vajon tényleg muszáj ezt elviselnünk?)

Forrás: Magyar Hírlap

6 hozzászólás “Az LMP nem lett fügefalevél” bejegyzésre

  1. Bugi szerint:

    Jávorka hogy kiakadt, hogy nem komcsisodott el ilyen hamar az LMP.

  2. attila szerint:

    “Nincsenek emlékeim arról, hogy a ciklus félidején túl a kormányzó párt(ok) vezették volna a népszerűségi listákat. Most vezetik”

    simán lehet,hogy ez egy ilyen ország. Szétbaszták Horthyék, aztán Szálasiék, aztán Rákosiék, aztán Kádárék (bár Kádár alatt legalább épült is valami) most meg a fidesz. Van olyan, hogy egy nép nem tud mit kezdeni a világgal. Tényleg nem kötelező nyugat európához tartozni. Kádárék alatt is jó elvoltak a rendszer kegyeltjei, akik az utolsó töltényik kitartottak, most is.

    “Az LMP kongresszusának szombat éjjeli döntéseszerintem bölcs választás volt.”

    a fidesz szempontjából. Amíg megosztott az ellenzék, addig reménykedhetnek. A bölcs választásról hablatyoló meg vigyorogva leszavaz a fideszre.

  3. robi szerint:

    “S pusztán politikai megfontolások miatt ezért érdeke a Fidesznek, hogy 2014-ig lehetőleg ne essen szét a Jobbik –”

    A szerző megmondta a tutit.

    Minél több tetszhalott pártot kell elindítani a választásokon, hogy a kormánypártban csalódott szavazók szavazatai szétaprózódjanak. Addig még talán marad valaki a Jobbikban is.
    A politikai térkép átszabása bizonyára sokat megér. Pénz lesz rá: jövőre MNB elnökváltás.

    Ögyes: mondaná az egykori komikus.

  4. nagyapó szerint:

    Azért nagy előnye a kormánypártoknak, hogy ilyen ellenzékük van. Szidalmazásban kitűnőek, a jövőképük azonban zavaros. Egy programjuk van, “Orbán monnyon le”. Ez azonban vékony. kellene valami jövőkép is. Egyedül az MSZP állt elő programmal, emeljük a személyi jövedelemadót. Ezt akarják a választók? Nem hiszem. Nehéz a helyzet, de mint 1998-ban a Horn-Bokros megszorítások után, úgy a Medgyessy-Gyurcsány(i)-Bajnai – féle 8 éves ámokfutás után is, Matolcsy ismét rendbe hozza az ország gazdaságát.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Albisola szerint:

    “Matolcsy ismét rendbe hozza az ország gazdaságát” :D:D:D:D:D:D:D:D:D

  6. kiskovi szerint:

    “Azért nagy előnye a kormánypártoknak, hogy ilyen ellenzékük van. Szidalmazásban kitűnőek, a jövőképük azonban zavaros. Egy programjuk van, “Orbán monnyon le”. ”
    B+ ennyire ostoba vagy, az egész fidesz annyit tudott felmutatni 8 év alatt “gyurcsány monnyon le” nem csináltak semmi mást hiszen biztosak voltak a nyerésben, 2 éve meg csak vergődnek.. mert semmihez nem értenek.
    Szerintem te szerelemes ov-ba.
    “Matolcsy ismét rendbe hozza az ország gazdaságát.” Ezt furulyás közben az agyhalott kórusban oltották beléd? Néha engedsz egy kis oxigént is a fejedbe vagy már végleg eltömtek? Eltolcsi közröhej tárgya, ennyi pont. Ha tudnál a munkásságáról még a 90es évekből, ezt az embert csak az ostobák miniszternek lehetett megtenni, ami te is vagy.
    Azt az ostoba fajtádat.. félelmetes!

Itt lehet hozzászólni !