Megünnepelték az első Humán Szolgáltatások Napját Csepelen

Csepel.hu

A Radnóti Miklós Művelődési Házban november 14-én ünnepelték az első Humán Szolgáltatások Napját a csepeli szociális és egészségügyi intézmények dolgozói. A megjelenteket Fatérné Rothbart Mária, a Humán Szolgáltatások Igazgatóságának megbízott vezetője köszöntötte. Elmondta, hogy intézményük 2012 áprilisában jött létre, azóta hozzájuk tartozik a kerület szociális és egészségügyi alapellátása.

„Ha végiggondoljuk, ez azt jelenti, hogy ellátást, támogatást nyújtunk a születéstől az idős korig. Már születés előtt ott vannak védőnő munkatársaink, részt vállalva a gyermekvárás öröméből, a gyermek születése után pedig segítve az új édesanyát a baba ellátásában. Később a bölcsődében dolgozók a gyermek első lépéseire vigyáznak. Iskolaorvosaink, gyermekfogászaink a kicsik és a nagyobb gyermekek egészséges fejlődéséhez, növekedéséhez, jólétéhez nyújtanak támaszt. A Gyermekjóléti és a Családsegítő Központ munkatársai a bajban levő, támogatásra szoruló családoknak segítenek. A szociális és fogyatékos alapszolgáltatásban dolgozó munkatársaink a kerületben élő idős, beteg emberek ellátásában adnak nélkülözhetetlen segítséget” – ismertette a kerületben végzett szakmai munkájukat a megbízott vezető. Fatérné Rothbart Mária köszönetet mondott kollégáinak az egész évben végzett odaadó munkájukért, majd elismerő oklevélben részesítette az alábbi csepeli szociális és egészségügyi intézmények munkatársait:

Kertvárosi Bölcsőde

Horváth Károlyné kisgyermeknevelő

Odor Imréné mosónő

Belvárosi Bölcsőde

Balázs Sándorné kisgyermeknevelő

Imre Ferencné takarítónő

Erdősori Bölcsőde

Bancsi Sándorné kisgyermeknevelő

Tóthné Novák Piroska takarítónő

Gyermekjóléti Központ

Heizler Katalin családgondozó

Szénási Andrea családgondozó

Családsegítő Központ

Farkas Ágnes családgondozó

Kovács Pálné foglalkoztatási tanácsadó

Alapszolgáltatási Csoport

Tamasián Józsefné szociális ügyintéző

Vonáné Jakab Mária szociális gondozó

Jávor Anikó szociális gondozó

Márton Éva szociális gondozó

Élelmezési Csoport

Jepure Judit élelmezési adminisztrátor

Neuwirth Gergely konyhai kisegítő

Védőnői Szolgálat

Mikus Tiborné védőnő

Várkonyi Ildikó védőnő

Üzemeltetési Csoport

Mészáros Dezső üzemeltetési ügyintéző

Knévei Julianna gazdasági ügyintéző

Gazdasági Csoport

Papp Istvánné gazdasági ügyintéző

Antal Zsuzsa- csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !