56-ot fasisztázó újságban fasisztázott Mesterházy

Magyar Hírlap

Fasisztának, a Horthy-rezsim iránt nosztalgiát érzőnek nevezte az 1956-os forradalmárokat annak idején az olasz l’Unitá, s a lapnak a hét végén nyilatkozva Mesterházy Attila MSZP-elnök hasonló szavakkal illette a polgári jobboldalt – mutatott rá a parlamentben Rétvári Bence igazságügyi államtitkár.

A l’Unitá című olasz lap még csütörtökön azt írta, jó lenne, ha az Európai Unió a választási regisztráció miatt felfüggesztené hazánk tagságát, majd a hét végén az MSZP elnökével közölt interjút. Ebben Mesterházy Attila egyenesen azt állította, az EU nem nézheti passzívan Magyarország fasisztává válását – emlékeztetett tegnap napirend előtti felszólalásában Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető.

„Nekem ez az óvodást juttatja eszembe, aki azzal fenyegeti a társait, behívja az apukáját, aki nagyon erős, és mindenkit felpofoz. De inkább aggódhatnak talán amiatt, nehogy Amerikába jusson el ez a hír. Ott ugyanis nem örülnének, hogy fasisztának nevezik azokat, akik bevezetik a regisztrációt” – utalt az Egyesült Államokban már régóta működő választási rendszerre. Harrach idézte továbbá Mesterházy azon megállapítását, amely szerint az új szisztémában egymillióval kevesebben mennek majd el szavazni. „Talán aggódik az olyan eszköz eltűnésétől, amilyenekkel éltek? Lehet, arra gondol, a szavazás napján kisebb lesz a sörgyárak és húsipari cégek profitja” – vetette fel.

Rétvári Bence igazságügyi államtitkár kijelentette, az említett olasz lap 1953-ban, Sztálin halálakor a diktátort méltatta, 1956-ban pedig indokoltnak tartotta a szovjet csapatok magyarországi bevonulását, egyúttal fasisztának, a Horthy-rezsim iránt nosztalgiát érzőknek nevezte a forradalmárokat. „Szinte szó szerint ugyanezeket a szavakat használja ma Mesterházy Attila a polgári jobboldallal kapcsolatban” – mutatott rá Rétvári, hozzátéve, jól jelzi a hazai baloldal mostani állapotát, hogy csak egy ilyen újságban hiszik el a kormányról mondott vádjait.

Schiffer András LMP-s képviselő az alkotmányosság helyreállításának szükségességét hangoztatta, kifogásolva, a jelenlegi kabinet megbénította a következő kormány mozgásterét, bebetonozva bizonyos intézkedéseket.

Rétvári Bence azt felelte, más centralizált államokban, így Franciaországban sem ütközik akadályokba az állampolgárok jogérvényesítése. Megjegyezte, a nagyobb rendszerek átszervezését központilag kell irányítani, különben a reform bukásra van ítélve.

Forrás: Magyar Hírlap

23 hozzászólás “56-ot fasisztázó újságban fasisztázott Mesterházy” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “Hol a jog és a pártatlanság? Kövér a szocialistákat fenyegeti.
    Kövér – aki az elnöki pulpituson korábban sem fogta vissza magát – Nyakót kétszer is azzal fenyegette, hogy kiküldi az ülésteremből. Amikor a szocialista honatya nem mozdult, véleményét azonban fenntartotta, az elnök azzal fenyegetőzött, hogy megvonja a szót a napirend előtt felszólaló Lukácstól.”
    Még szerencse, hogy nem maradt Laci betyár zsebében a reggeli etetésnél pár szem kukorica, amire a cocikat a sarokba térdepeltetné! ))) 😛 (((
    http://www.stop.hu/belfold/hol-a-jog-es-a-partatlansag-kover-a-szocialistakat-fenyegeti/1098607/

  2. Dr. grün szerint:

    Csak egy kérdés: A képen látható erőszakos mobiltelefon és kameraárusokat nem akarja kitiltani Házelnök úr?! 😛
    http://static.atv.hu/media/2/6/8/3/8/26838_C_600x400.jpg

  3. attila szerint:

    “56-ot fasisztázó újságban fasisztázott Mesterházy”
    forrás: Magyar Hírlap 🙂
    érdekelne, Kádárék alatt a Magyar Hírlap mit írt 56-ról…

  4. felix szerint:

    Attila!
    Bravó.

  5. csaba péter szerint:

    Manapság egy igazi fasiszta szerintem az ide inkriminált portré .
    Természetesen véresszájú komcsi múlttal . Úgy mint anno …. csak fordítva .
    A történelem ismétli önmagát.

  6. csaba péter szerint:

    Egyetértek Rétvári elvtárssal . A központi irányítás szükséges , akár kommunizmust akár fasizmust akarnak építeni. Márpedig mint látjuk az épülő vezéri államnak végül is mindegy.

  7. Manitu szerint:

    Csaba elvtárs, nem kell mindig a ti rendszeretekből kiindulni. Mesterházy elvtárs meg biztos csápolt volna Sztálin elvtársnak, csak ehhez túl későn jött a világra. Neki csak Gyurcsány maradt, de ugyanúgy megtagadta, mint Hruscsov Szálint.

  8. Narancsvírus szerint:

    2012 egy újabb 56 / Menekülnek az emberek /
    Egyre több embernél kezd betelni! Most hallgatom a Fiala műsorát, amibe be lehet telefonálni! Egyre többen határozzák el, hogy elhagyják Magyarországot, mert nem tudnak megélni, élni! Az Orbán kormány vagy nem ért a kormányzáshoz, vagy szándékosan teszik amit tesznek! Egyik sem jó, menniük kell, mert lassan kiürül Magyarország!

  9. felix szerint:

    Akinek nincs az azért megy, akinek van az meg azt félti.
    Egyszerűen nem lehet itt normálisan élni.

  10. szigetország szerint:

    attila és felix!

    Mielőtt egymást vállon veregetnétek, szólok, hogy a Magyar Hírlap nem létezett 1956-ban, így nem is fasiztázhatott 56-ról a forradalom után.
    A lapot 1968-ban alapították.

  11. felix szerint:

    Kösz az infót.
    A kérdés annyiban változik, hogy 1968 ban mit írtak 1956-ról.

  12. szigetország szerint:

    felix!

    A dolog lényege, hogy az említett olasz lap 1956-ban és közvetlenül utána fasisztázott 56-ról, a Magyar Hírlap viszont ezt nem tehette meg, mert nem létezett.

    1968 után inkább elhallgatták a forradalmat, s akkor nyíltan már nem fasisztáztak.

  13. nagyapó szerint:

    Eetásak! Nem az a probléma, amit itthon mondanak. Az országgyűlésben lehet fasisztázni, káromkodni, mondani az embereknek, menjenek külföldre, stb. Viszont a legnagyobb aljasság országunkat külföldön becsmérelni. Ilyet nem tesz sem az angol, sem a lengyel, sem a román, … kommunista. Ők ugyanis tudják, ez hazaárulás és ezért a nemzet utálja őket.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. felix szerint:

    Szemétláda!
    Tudod ez errefelé szokás.
    Egy Orbán nevezetű “úr” ebben a témában addig ment, hogy felszólította az EU.-t, hogy ne adjanak pénzt az országának.
    A különbség csak annyi, hogy akkor a kormánynak nem volt kétharmada és hazai földön is lehetett eredményesen harcolnia az ellenzéknek.
    Ma minden jogsértés átmegy a parlamenten, ha kell akkor a jogsértés lesz a jog, és csak az EU- őrzi a magyar demokráciát.

  15. attila szerint:

    szigetország:
    én is gugliztam előtte az alapítás évét de ez teljesen lényegtelen. 68ban sem dicsérték 56ot. A hír ostobaságára céloztam. Nem lehet olyan lapnak nyilatkozni, amelyik fél évszázaddal ezelőtt közölt egy olyan hírt, amivel ma nem értünk egyet? Egyébként a Magyar Nemzet már létezett akkor, és elég sok fideszes nyilatkozik most nekik…. ócska és színvonaltalan, olyan tipikus fidesz tempó

  16. attila szerint:

    szigetország: ” dolog lényege, hogy az említett olasz lap 1956-ban és közvetlenül utána fasisztázott 56-ról”
    56ban azért még elég zavaros lehetett a helyzet értékelése külföldről. Most mi a hivatalos álláspontja a lapnak, az itt a kérdés, nem az, hogy majd 60 éve mi volt

  17. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Ha, amint hazudja „Egy Orbán nevezetű “úr” ebben a témában addig ment, hogy felszólította az EU.-t, hogy ne adjanak pénzt az országának.” ez helyes? Tehát, amint hazudja – Orbán tette -, akkor Mesterházy (szarházy) nyugodtan hazudjon? Nincs valami gikszer?
    1/2eszű1/2x! 2006-ra gondol, az ellenzéki harc említésével?
    1/2eszű1/2x! Az EU- őrzi a magyar demokráciát, a veres csillag védelmével, vagy a Strassburgi gyilkos romák védelmével?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. felix szerint:

    Szemétláda!
    Az édesanyád hazudta, hogy embert szült.

  19. felix szerint:

    Amit a demokráciával kapcsolatosan idehánytál annak semmi csak annyi köze van témához, hogy az emberi jogok témakörébe tartoznak, melyeknek megsértése gyakran előfordul a demokráciákban is.
    Az már kevésbé, hogy nyomorékokat nyilvánítanak munkaképesnek.

  20. csaba péter szerint:

    Minden esetre örülök , hogy ilyen nyíltan látszik mnagyapó manitu fasiszta mivoltja.

  21. csaba péter szerint:

    Egyébként valóban nem tekinthető fasisztának az inkriminált politikus , mikor csak egy renegát ókádárista őskomcsi .

  22. ugró mókus szerint:

    Miért csodálkoztok Lacika viselkedésén semmi mást nem csinál csak azt amit otthonról hozott.A fa és az alma esete mint tudjuk.

  23. kőves szerint:

    Ha előre tudtuk volna,hogy az UNIÓ milyen gaz és galád ,és át fog vágni minket biztos,hogy nem szavaztunk rájuk,hogy tagjai lehetünk e díszes bandára.Saját munkahelyem /Pest-Budai VV./Filip Krosz/Itt élő francia vette meg bagóért haveri alapon.Azt hittük emberi fizetésünk lesz 1992-től.Hát lett ám a nagy szar.A franciának az első intézkedése az volt,hogy ha valaki elment nyugdilyba vagy kilépet,nem lehetett uj embert felvenni.Ugyanazt a munkát kevesebben láttuk el.Ekkor tudtuk meg mi az a KAPITALIZMUS-akizsákmányolás.Ha valaki morgott ezért,el lehet menni.van helyettünk holnapra több más.Az UNIO egy rohadt banda. Önékik köszönhetünk minden rosszat és ki kell lépni tölük.,ha nem akarunk tönkre menni.,amig nem késő.Na Csá.

Itt lehet hozzászólni !