Drágább lesz jövőre a budapesti tömegközlekedés

Két év után változnak az árak

Mno.hu

Tömegközlekedési tarifaemelésről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. 2013. január elsejétől egy vonaljegy 350 forintba, a havi teljes árú bérlet 10 500 forintba kerül majd.

A közösségi közlekedés tarifájának emeléséről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. 2013. január elsejétől egy vonaljegy 350 forintba, a havi teljes árú bérlet 10 500 forintba kerül majd. A közgyűlés által 18 igen és 10 tartózkodás mellett elfogadott előterjesztés rögzíti, hogy az árak differenciáltan emelkednek, több környéki bérlet és jegy ára nem változik. A legnagyobb mértékben, 15 százalékkal a metrószakaszjegy drágul 260-ról 300 forintra.

Több esetben is változatlan marad az ár

Az előterjesztők befogadták a Fidesz–KDNP képviselőcsoportjának módosító indítványát, így a kisgyermekes, tanuló, felsőoktatási tanuló és a nyugdíjas havi- és éves bérletek ára változatlan marad. A tanulók és kismamák számára havibérletek 3850 forintba, a nyugdíjas havi bérletek pedig 3700 forintba kerülnek a jövő év elejétől is.

Németh Zoltán (Fidesz–KDNP) frakcióvezető ezzel kapcsolatban azt mondta az MTI-nek, hogy messzemenőkig igyekeztek figyelembe venni a családok teherviselő képességét. Kiemelte, hogy a „Bajnai–Horváth-paktum”, vagyis az előző ciklusban kötött kormány–főváros közötti megállapodás szerint 2010 és 2012 között 15 százalékkal kellett volna emelni a viteldíjakat, ám a Fidesz–KDNP szakított a gyakorlattal, és két évig nem emelte a jegyek és bérletek árát. Az előző húsz évben ilyen nem történt. Volt olyan év, hogy kétszer is emelkedtek a tarifák, sokszor infláció felett – mutatott rá Németh Zoltán.

Drágul az éves bérlet

A kedvezményes éves bérlet ára 107 ezer forintról 114 600 forintra változik, nem módosul viszont a legtöbb környéki jegy, valamint HÉV-jegy és -bérlet ára. Az előterjesztés szerint kilenc ponton módosulnak a jegyekkel és bérletekkel kapcsolatos szabályok. A havi vagy negyedéves teljes árú bérlethez kapható lesz kiegészítő heti bérlet 2800 forintért, bevezetik a felsőoktatási tanulói bérletet, amely 3850 forintba kerül.

További változás, hogy az egyszelvényes éves Budapest bérleteket tetszőleges kezdő dátummal is meg lehet venni, a kisgyerekes bérletigazolványok érvényessége viszont 12 hónap helyett hat hónap lesz. A teljes árú bérletek januártól a bérletigazolvány helyett személyi igazolvánnyal vagy jogosítvánnyal is érvényesek lesznek, ezek azonosító számát kell majd a szelvényre ráírni.

Két napunk lesz rá, hogy bemutassuk a bérletet

Korlátozást jelent, hogy az eseti jegyek (vonaljegy, gyűjtőjegy, metrószakaszjegy, átszállójegy) a tarifa- vagy évváltást követő egy évig használhatók fel januártól, így egy 2012-es jegyet 2013. december 31-éig lehet felhasználni. Eltörlik a helyszíni pótdíj utólagos rendezésének lehetőségét, így januártól nem lesz arra lehetőség, hogy két napon belül rendezzék a tartozást 50 százalékos engedménnyel, a bérletbemutatás lehetőségét pedig 8 naptári napról két munkanapra csökkentették, a díjmentes utazásra jogosult személyek viszont az eddigi évi 2 alkalom helyett bármennyiszer bemutathatják az utazásra jogosító dokumentumokat.

A Bajnai–Demszky–Horváth-megállapodás 15 százalékos drágulást hozott volna

Az előterjesztés jelezte, hogy ha érvényben maradt volna az inflációkövető emelést tartalmazó „Bajnai–Demszky–Horváth” megállapodás, akkor most 15 százalékkal lennének magasabbak a jegy- és bérletárak, egy jegy 370 forintba, a havi, teljes árú bérlet 11 300 forintba kerülne. A képviselők a szavazás előtt több mint egy órán keresztül vitatkoztak az előterjesztésről, ezek során a pártok a délelőtti sajtótájékoztatóikon elhangzott érveiket ismételték meg.

A BKK-tarifák 7,9 százalékos emelésével, valamint a főváros és a kormány forrásainak felhasználásával 2013-ban is finanszírozható marad a budapesti közösségi közlekedés – mondta György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerdán. A Fővárosi Közgyűlés szünetében György István újságíróknak azt mondta, jövőre a BKV 140 milliárd forintból fog működni, ebből a jegyárbevételek 52 milliárdot tehetnek ki. Az emeléssel 1 milliárd forintos pluszbevételre számítanak, s bár ez „csepp a tengerben”, tarthatatlan lenne, ha nem emelnék a jegyek és a bérletek árát.

Húszmillió forintot kap a BKV Előre SC

Húszmillió forint egyszeri, vissza nem térítendő támogatást szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés a BKV Előre SC-nek. Az egyesület fő támogatója, a BKV idén a nehéz anyagi körülményei miatt 60 százalékkal csökkentette az éves támogatását. Az sportklub létszámleépítéssel és bevételnöveléssel próbálta pótolni a kiesett összeget, a hiány azonban az indítvány szerint a mindennapi működtetést, és az utánpótláskorú fiatalok edzését, versenyeztetését veszélyezteti. A BKV Előre 20 millió forint támogatást kért az utánpótlás-nevelési tevékenység finanszírozására, amelyet a képviselők 23 igen, 1 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett megszavaztak az általános tartalék terhére.

Jóváhagyták a Siemens-szerződés módosítását

Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés a megállapodást a Siemensszel, amely a négyes metró szerelvényeinek késedelméből fakadó kár- és kötbérigényre vonatkozik. A főpolgármester szeptember végén jelentette be, hogy előzetesen megállapodott a társasággal, amelynek 70 millió eurós követelését sikerült 30 millió euróra lealkudni, emellett megállapodtak az ütemezésben, és rögzítették a szállítási véghatáridőt.

Tarlós István akkori nyilatkozatában megjegyezte: a főváros csak egyezkedni, „kárt menteni” tudott, mert egy hatályos szerződésről van szó, amely alapján a Siemensnek tulajdonképpen jár ez a pénz. A főpolgármester akkor írja alá a vonatkozó megállapodást, ha azt az illetékes kormányszervek is jóváhagyják és aláírják.

Forrás: Mno.hu

22 hozzászólás “Drágább lesz jövőre a budapesti tömegközlekedés” bejegyzésre

  1. Gergő szerint:

    Fantasztikus. Csak viszik fel az árakat de az utazás színvonala nem javul.Én eddig se vettem se jegyet se bérletet és ezután se fogok. Inkább megyek autóval,biciklivel vagy gyalog mint a BKV-val.

  2. Narancsvírus szerint:

    “Köszönjük” Orbán elvtárs az újabb megszorítást!

  3. Bugi szerint:

    Agyhalál vírusos, szerinted a benzin világpiaci ára is Orbánon múlik? Szerinted a béreket nem a BKV fizeti ki?

  4. ugró mókus szerint:

    Bugi!
    Két éve mást sem lehetett hallani csak azt,hogy nem lesz BKV tarifa emelés.Akkor most mi van?

  5. beluska szerint:

    Nem volt vér a pucában annyit leírni hogy emelkednek az árak, agymosásképpen ide lett biggyesztve egy táblázat. Ne azt nézzük mi volt, hanem azt hogy mi van.

    Kit érdekel az hogy az MSZP mennyit emelt meg mit csinált. Engem az érdekel hogy most mi van.

  6. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Három-négy éve még a miniszterelnök befolyásolta a benzin világpiaci árát! Legalábbis rajta kértétek számon!
    A zúj Tákolmányban már nem úgy szerepel?! 🙂

  7. ... szerint:

    A komcsik csak azóta érzékenyek az áremelkedésre, amióta nem tudnak lopni.

  8. Dr. grün szerint:

    Miért ne tudnának lopni?!
    Ősi dakota bölcsesség: “A róka nem felejti el a tyúklopást!”
    Budai csontvázügyi-biztosnak nem sok sikerélménye volt velük! ))) 🙂 (((

  9. Gordon szerint:

    Azért a fővárosi balliberálisok jól felemelték 20 év alatt a jegyek és bérletek árát, miközben hátrahagytak egy 800 milliárd forintos külső és belső adóssággal küszködő céget. Ehhez aztán “nagy” tehetség (és korrupció) kell. Szánalmas alakok.

    N-kia dobozok után nincs miről beszélni.

  10. "?!" szerint:

    “Gordon”, Te nagyon hülye böfögve röfögő háziállat!

    Tudom, hogy Te már születésedkor is olyan rafinált jószág voltál, hogy a szülészt is kicselezted azzal, hogy elől vártak, de Te hátul jöttél, és azóta is szar maradtál.

    Ennek ellenére nem kellene olyan mértékben ganénak lenned, hogy van pofád a BKV 800 milliárd Ft-os külső és belső adósságállományáról hazudozni, miközben az ÁSZ 2012. január hónapban elkészült hivatalos jelentése szerint, a BKV 2010. december végi záró adósságállománya 72,8 milliárd Ft volt!!!
    (Ebből a 72,8 milliárd Ft-ból, a hitelek és kölcsönök állománya összesen 63,8 milliárd Ft-ot tett ki.)

    Azzal kapcsolatban pedig, hogy engem gyűlölködéssel vádoltál meg, tájékoztatlak arról, hogy Te arra is méltatlan vagy, hogy gyűlöljelek!
    Ugyanis egy olyan hazug állatot mint Te, aki 72,8 miliárd Ft BKV adósság helyett, annak a több mint tízszereséről, 800 milliárd Ft adósságról hazudozik, azt gyűlölni sem tudom.

    Az ilyen mértékben hazug véglényektől egyszerúen csak undorodom és megvetlek!

    Érted, Te születéskor is hátulról jött böfögve röfögő undorító háziállat?!

  11. Bugi szerint:

    A Fidesz soha nem mondott olyat a BKV árairól, hogy soha nem fogják követni az inflációt. Az MSZP viszont a gáz áráról valóban mondott ilyet, csak ők nem két évig, hanem két hónapig tartották be. Amint lement a választás, és már korlátlanul lehetett lopni, a lopásba belehúztak, az ígéreteket meg elfelejtették.

  12. Gordon szerint:

    Lajoskának szólhatna végre valaki, hogy totál lejáratja magát az itteni viselkedésével. A neve leírásával nem kell foglalkozni, mert ő maga is számtalanszor megtette itt másokkal szemben ezt a dolgot (aki másnak vermet ás…).

    Amiről Pabar Lajos beszél az a BKV külső adóssága lehet. 2010-es információk szerint a belső adósság elérhet a 700 milliárd forintot is.

    Érdemes e tekintetben a főpolgármester úr nyilatkozatait meghallgatni. A teljes eszközpark megújítása pedig 2000 milliárd forintba is belekerülhet, mert 1990 és 2010 között ezzel érdemben nem foglalkozott a fővárosi mszp-szdsz.

    A 2010-es helyzetről, mely érdemben nem sokat változott a főváros rendkívül nehéz helyzete miatt:

    http://www.portfolio.hu/vallalatok/800_milliard_forintos_adossag_terheli_a_bkv-t.139988.html

    Úgyhogy Napraforgó “?!”nyugodtan magába szállhat. A mostani külső adósságot egyébként úgy sikerült felhalmozni 2010-re, hogy egyszer már ki lett fizetve az állam részéről ez a fajta tartozás még a Medgyessy – kormány alatt (az 1. Orbán-kormány benthagyott nekik 350 milliárd forintot és szerintem abból fizették ki).

  13. Gordon szerint:

    Bekopiztam, mert Napraforgó “?!” is két helyre írta válaszát.

  14. nagyapó szerint:

    Egy kis kiegészítés a cikk táblázatához:
    2008 2009 2010 2011 2012 2013
    havi bérlet 17% 11% 6% 0 0 9,3%
    tanuló b. 12% 14% 4% 0 0 0
    nyug. b. 10% 13% 0 0 0 0
    Eetásak! nem üti meg valami a szemüket? Most a szoci hozzá nem értés utáni rossz helyzetben, miután 2 évig nem emelt árat a BKV, most 9% sok?
    Azért „arc” kell némely szocinak, hogy szidja a BKV-t.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  15. "?!" szerint:

    Nem szeretném ha valamelyik agyhalott aranypofácskának elkerülnék a figyelmét az agyhalál elleni és memória serkentő gyógyhatású kérdéseim, ezért azokat itt is megismétlem!

    Most, hogy túl vagyok az igazi halottaim iránti aktuális kötelezettségek teljesítésén, a Halottak Napjához méltó stílusban szólok az itt fórumozó agyhalottakhoz, “Gordon”-hoz, “nagyapó”-hoz, “Manitu”-hoz, “Bugi”-hoz, és “Doki”-hoz!

    Abban a reményben, hogy talán még működésbe hozható az agyatok, tények felsorolása helyett, most csak kérdésekkel próbálom működésbe hozni az elhalt agyatokat, ezért kérdezem tőletek az alábbiakat:

    1.) A korábban elküldött 2005., 2006. és 2007. évi eredménylisták alapján tudjátok-e már aranygyerekek, hogy “vegytiszta” hazugság volt a Csepeli Fidesz vezetői részéről az az állítás, hogy “az előző önkormányzat az elmúlt 16 évben nem csinált semmit”

    2.) Tudjátok-e már aranypofák, a korábbi hozzászólásaim alapján, hogy az is “vegytiszta” hazugság volt a Csepeli Fidesz vezetői részéről, hogy “2010. októberben Csepelen csak egy óriási romhalmazt örököltek az mszp-s önkormányzattól”?

    3.) Tudjátok-e már aranyifjak, a korábbi hozzászólásaim alapján, hogy az is “vegytiszta” hazugság volt a Csepeli Fidesz vezetői részéről, hogy “Észak-Csepelt dobra verte a Csepeli MSZP”, mert a terület eladását együtt szavazta meg a Csepeli Képviselő-testület mszp-s és fideszes frakciója, és a terület eladásával kapcsolatban Németh Szilárd jelenlegi polgármesternek külön tisztséget is megszavazott a Testület?

    4.) Tudjátok-e már aranypofácskáim a korábbi hozzászólásaim alapján, hogy az is “vegytiszta” hazugság volt a Csepeli Fidesz vezetői részéről, hogy “az Észak-Csepelért a 2005. évben befolyt bruttó 11 milliárd, nettó 9,1 milliárd Ft bevétel nyomtalanul eltűnt és senki nem tudja megmondani, hogy az a sok pénz a vegytiszta tolvajláson kívül hová tűnt el”, mert a Borbély Lénárd alpolgármester által 2012. szeptember 27-én nyilvánosságra hozott 36 oldal terjedelmű T-25. számú tájékoztató ezt a hazugságot hivatalosan megcáfolta?

    5.) Tudjátok-e már aranyoskáim a Borbély Lénárd alpolgármester által 2012. szeptember 27-én a nyilvánosságra hozott 36 oldal terjedelmű T-25. számú tételes tájékoztatóból, hogy a két éven keresztül hangoztatott “vegytiszta” hazugság ellenére, ebben a tájékoztatóban minden adat rendelkezésre áll arról, hogy milyen kerületi beruházásokra és kerületi felújításokra költötte el az előző mszp-s önkormányzat az Észak-Csepelért befolyt bevétel 2/3 részét?

    6.) Tudjátok-e azt agyhalott aranypofácskáim, hogy az Észak-Csepelért befolyt bevételeknek az elköltését a 2010. októberi választásokig, az Önkormányzatnak az a Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága felügyelte “sasszemmel”, amelynek Borbély Lénárd jelenlegi alpolgármester volt az elnöke, és ezért kimondható, hogy ha fiktív kifizetések is voltak, akkor azokra a kifizetésekre a fideszes bizottsági tagok és fideszes bizottsági elnök asszisztálása mellett kerülhetett sor?
    (Megjegyzem, hogy az akkori helyzettel ellentétben, az mszp-sek jelenleg ki vannak zárva minden önkormányzati bizottságból, és így a jelenlegi simlis ügyeket nem áll módjukban ellenőrizni!)

    7.) Megtudtátok-e már aranygyerekek a Borbély Lénárd alpolgármester által 2012. szeptember 27-én nyilvánosságra hozott T-25. számú tájékoztatóból, hogy a két éven keresztül hangoztatott “vegytiszta” hazugság ellenére annyira nem tűnt el az Észak-Csepelért kapott bevétel, hogy abból 2010. októberben elején 3,6 milliárd Ft-ot vett át a választást megnyerő fideszes vezetés?

    8.) Eljutott-e már a tudatokig kedves agyhalottak hogy a két éven keresztül hangoztatott “vegytiszta” hazugságotok ellenére, miszerint „az utolsó forintig eltűnt az Észak-Csepelért kapott 9,1 millió Ft bevétel”, a T-25. számú tájékoztató azt bizonyítja, hogy 2,5 milliárd Ft még a tájékoztató 2012 szeptemberben történt készítésekor is a jelenlegi vezetés rendelkezésére állt?

    9.) Meg tudjátok-e mondani drága aranypofácskáim, hogy mikor juttatja el a fideszes önkormányzat minden csepeli háztartásba a T-25. számú tájékoztatót (mint ahogy az Észak-Csepel eladásából befolyt összes bevétel eltűnéséről szóló “vegytiszta” hazugságot tartalmazó Vörös Csepel című könyvet eljuttatta), a tájékoztatóhoz csatolt lemondó levéllel együtt, amely levélben bocsánatot kérnek a csepeliektől a két éven keresztül folytatott hazudozásért, valamint azért, mert az északi bevételnek az mszp-sektől átvett, de letagadott pénzmaradványát nyilvánvalóan el akarták lopni?

    Kedves agyhalott aranypofák, most nem folytatom a kérdéseket, mert nem akarom túlterhelni az agyatok esetleg még működő területeit, ezért egyelőre csak a fenti kérdéseimre próbáljatok mellébeszélés nélküli értelmes válaszokat adni!

    A többi agyhalál elleni és memória serkentő gyógyhatású kérdéseimet majd azt követően teszem fel, ha a fenti kérdésekre értelmesen válaszoltatok.

    Üdv.: „?!”.

  16. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Azok a számok bizony beszédesek, de a legkevésbé mondják azt, amit Maga
    gondol!

  17. Dr. grün szerint:

    “A brit Institut Legatum kiadta idei jólétmérő listáját, amelyen 142 ország szerepel, ezek a világ népességének 96, GDP-jének 99 százalékát képviselik. A rangsort nyolc tényező alapján állítják fel, amelyek közül csak egy a gazdasági teljesítmény, része a közigazgatás minősége, a cégek lehetőségei, a lakosság személyes biztonság- és szabadságérzete, egészsége és képzettsége is”

    Lecsúszni csak pontosan és szépen, ahogy a csiga megy a réten!
    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/itt_a_friss_lista_magyarorszag_visszacsuszott.535747.html

  18. Dr. grün szerint:

    “A kormánypárti vélekedések szerint Brüsszel beszállt a magyar választási kampányba, mert azáltal, hogy nem fogadja el a kormány deficittel kapcsolatos számait, további megszorításokra – újabb és újabb csomagok bejelentésére –kényszeríti Orbán Viktor kabinetjét. A választások előtti évben ez a Fidesznek rossz, ergo: az ellenzék érdekén dolgoznak Brüsszelben? ”

    Ami azt illeti Brüsszelnek nincs nehéz dolga, mikor negatívnak értékeli a kormány gazdaságpolitikáját!
    Lehet Bokrost cáfolni!
    Reszketve várom az Öreg Pöcs mint neves pénzügyi szakértő véleményét!

    http://atv.hu/cikk/20121102_kotyvalek_kemenyen_biralta_orbenek_gazdasagpolitikajat_bokros

  19. felix szerint:

    “?!”
    Mindent tudtak amit leírtál, mert az igazság tudása teszi lehetővé a hazudozást.
    Már többször leírtad az igazságot, de ez semmin nem változtatott.
    A fő hazug Gordon, ott folytatja ahol elkezdte, bár Ő semmit sem állít csak a hülye kérdéseit böfögi fel.
    Vastagon leszarják a csepelieket nekik a lényeg az, hogy elég hülyék legyenek.
    Annyira amennyire azt országosan elvárja a fidesz a szavazóitól.

  20. "?!" szerint:

    Kedves “felix”!

    Meggyőződésem, hogy a hozzászólásaimmal megszólítottaknak csak kisebb része ismeri az általam feltett kérdésekben szereplő tényeket, mert a nem saját nevükön itt fórumozó fideszes önkormányzati képviselők valószínűleg a testületi előterjesztéseket sem szokták elolvasni, hiszen a fideszes előterjesztésre igen gombot nyomni, az ellenzéki előterjesztésre pedig nem gombot nyomni, az előterjesztések tartalmának az ismerete nélkül is lehet!

    Az olyan tájékoztatókat pedig, amelyeket a képviselő-testületi ülés kezdésekor osztanak ki, és nem kell róla szavazni (ilyen volt a T-25. számú tájékoztató is), valószínűleg még kevésbé olvassák el, mint azokat amelyekről megmukkanás nélkül szavazni szoktak!

    A legsúlyosabb (erkölcsi) problémának ebben a témakörben azt tartom, hogy azok a képviselők akik tudnak a kérdéseimben ismertetett tényekről, azok vannak olyan gerinctelenek, hogy eltűrik a választóik folyamatos- és akár éveken keresztül történő átverését!

    Kirívóan ilyen átverés például az a két éve folyamatosan hangoztatott hazugság, hogy a 2010. októberi választásokig az utolsó fillérig eltűnt az eladott észak-csepeli területért kapott 9,1 milliárd Ft, miközben ennek a hazugságnak a kitalálói és legfőbb terjesztői a 2010. októberi választások után több mint 3,5 milliárd Ft-ot megörököltek ebből a pénzből, és még ez év közepén is rendelkezésükre állt ebből 2,5 milliárd Ft!

    Egyébként a kérdéseimmel sokkal inkább az itt fórumozók számára szeretném ismertté tenni a kérdéseimben felsorolt tényeket, és másodlagosnak tartom azt, hogy egyes agyhalott fanatikus narancsimádók tudnak-e ezekről a tényekről, és hajlandók-e beismerni a hazugságaikat!

    Ezeknek a hazugságoknak a forszírozásával a magam részéről azért foglalkozom ilyen állhatatosan, mert semmit nem utálok jobban mint a hazugságot és a hazug embereket,
    és amíg tehetem, addig mindent meg is teszek a hazugságok és a hazug emberek leleplezése, és a közéletből való eltakarítása érdekében!

  21. Zoli049 szerint:

    Nálunk civilizáltabb szeglet civilizáltabb buszainak tarifái:

    http://www.arriva.com.mt/ticket-type

    Különösen megnézni a 7 napost és a 30 napost.

  22. Zoli049 szerint:

    A fenti brit cég nem venné át a BKV-t? 🙂

Itt lehet hozzászólni !