Az SZDSZ letett Gyurcsányról

Index.hu

Fodor Gábor

 Fodor Gábor egy korábbi interjún

A szabad demokraták ügyvivői elfogadták Gyurcsány Ferenc kezdeményezését és hajlandóak leülni vele, de csak egy új, szakértői kormányról egyeztetnének. Mivel a miniszterelnök a költségvetés elfogadásához köti kormánya fennmaradását, az SZDSZ lényegében kiadta Gyurcsány útját.

Az SZDSZ vezetői elfogadják Gyurcsány Ferenc meghívását egy egyeztetésre, de nem kívánnak a miniszterelnök adóterveiről egyezkedni: csak szakértői kormányról hajlandóak tárgyalni, jelentette be a párt ügyvivői testületének ülése után Fodor Gábor pártelnök. Mint ismert, a kormányfő kedden kérte egykori koalíciós partnerét, hogy tárgyaljanak.

A nyilatkozattal Fodor lényegében megerősítette, hogy egy Gyurcsány Ferenc vezette kormány által beterjesztett költségvetést a liberálisok már ellenzékből sem hajlandók támogatni. Mivel a miniszterelnök ma ismét kijelentette, hogy lemond, ha a parlament nem fogadja el a jövő évi költségvetést, az üzenet egyértelmű: az SZDSZ már nem számol Gyurcsány Ferenc kormányával.

Múlt hét végén az SZDSZ nemet mondott Gyurcsány Ferenc csomagjára, ami új helyzetet teremtett azt országban, mert a szocialista párt egyedül maradt, hiszen a többi párt is nemet mondott a javaslataira – magyarázta a kialakult helyzetet Fodor. Úgy látja, ebben az új helyzetben kell megoldási javaslatot találni, hogy visszaálljon a közbizalom és a stabilitás. A pártelnök kijelentette, hogy a közéletet megosztó választási alternatíva, miszerint csak valamelyik nagy párt elnöke alakíthat kormányt, nem valós.

Az ország problémáira Fodor szerint minél gyorsabb cselekvéssel kéne reagálni, ezért a megoldást a párt a szakértői kormány felállításában látja. Mint mondta, az előrehozott választásra az SZDSZ csak utolsó lehetőségként tekint, ha nem születik megegyezés a szakértői kormányról.

Fodor Gábor hangsúlyozta, hogy újra tárgyalóasztalhoz kíván ülni a többi párt vezetőivel is, mert úgy látja, a szakértői kormánynak széles politikai támogatottsággal kell bírnia. Jelezte azt is, hogy nyitottak az MDF által kezdeményezett tárgyalásokra, de nem szeretnék, ha azok a párt elnökválasztási kampányának részét képeznék. Fodor azt is kijelentette, hogy az MDF adócsökkentési programját nem pártolják, mert az adók és a költségvetés kérdésének rendezése a kormánypárt feladata.

Arra a felvetésre, hogy az SZDSZ miért nem rak le valamilyen programot az asztalra, meglobogtatta a párt 2006-os programját, leszögezve: a liberálisoknak igenis van programja.

Forrás: Index.hu

8 hozzászólás “Az SZDSZ letett Gyurcsányról” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    Akkor jön Viktor? Ő majd megmutatja, hogyan kell rendbe tenni az országot! Csak, ha elkezdi már nem is lesz olyan népszerű!!!!!

  2. Kovács Ernő szerint:

    SZDSZ, a soha viszont nem látásra! http://index.hu/politika/belfold/szdsz080905/

  3. Levente szerint:

    Ernő: ez a link a cikk végén is ott van a forrásmegjelőlésnél is.

  4. Papi szerint:

    Miért nem veszik már észre, hogy ez az egész nem más mint porhintés. gyurcsány akkor sem mond le ha nem lesz költségvetés. A khk (kuvák homokosok kábszeresek szdsz) nem fog a kormány ellen szavazni mert akkor (hál istenek) a történelem szemétdombjára kerülne ezt meg ők nem vállalják fel. Úgy, hogy az egész nem más mint egy nagy átverés az ország felé.

  5. büki szerint:

    Kár Viktorozni, a koalíció maga alatt ásta a fát, amíg Viktor pecázott és futballozott. Ha lett volna tehetségük a gazdaság építéséhez és a folyamatos fejlődés fenntartásához, ki foglalkozna ma az ellenzék vezérével?
    Maradt a vigaszdíj: szidni OV-t és most már a volt koalíciós partnert.

  6. baniko21 szerint:

    Büki.
    Meg mindenkit lehet szidni, mert itt 20 év óta egyre rosszabb minden.
    Sajnos még kilátás sincs arra, hogy egy kicsit a többségnek is jobb le-
    gyen. Legyen annyi munkahely, hogy mindenki becsülettel tudja élni az
    emberhez méltó életét.

  7. infósferi szerint:

    Az átmentés és a tisztára mosás programja nem hangzik rosszul.
    Ebben a helyzetben Fletót leírni nem nagy kockázat.

Itt lehet hozzászólni !