Krajcsovics Éva letisztult képei

Csepel.hu

Október 16-án, a Magyar Festészet Napján adták át Krajcsovics Mária Munkácsy Mihály-díjas festőművész kiállítását az Erdei Éva Galériában. A Kvasznay Péter teremben elsőként Erdei Kvasznay Éva, a tárlat kurátora köszöntötte a vendégeket.

A kiállítást Winkler Barnabás nyitotta meg, aki a festőművész mélyreható egyszerűségét, visszafogottan gazdag színvilágát méltatta.  Az Ybl-díjas építész kihangsúlyozta: “Krajcsovics Éva képei megállítanak minket, szinte meditációra késztetnek. Felszabadultnak érezzük magunkat, mert művészi nyelve bonyodalmaktól mentes, egyszerű. Ez az igazán nagy művészek nyelve.”

A festőművész letisztult stílusával kapcsolatban elmondta: “Mennyivel kifejezőbb néhány szín harmóniája, mint a világ összevisszasága.” Az alkotó szerint többször is említett és kiemelt egyszerűsége lassú folyamat eredménye: “Régen sokkal bonyolultabb képeket festettem. Mindig azon dolgoztam, hogy mit tudok elhagyni, mi az, aminek feltétlenül meg kell maradia. 40 éve festek, azóta ez állandó programom.” A tárlat a művész tavaly készült munkáit vonultatja fel.

A kiállítás megtekinthető előzetes bejelentkezés alapján (tel: 06 1 420 1728) a hét minden napján, az Erdei Éva Galériában.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !