Beiktatták Kéri Tamás református lelkipásztort

Csepel.hu

Beiktatták Kéri Tamást lelkipásztori tisztébe a Budapest-Csepel-Központ Református Egyházközségben október 7-én. A gyülekezet új lelkipásztora egy emberöltőnyi idő, 26 év Gyöngyösön végzett szolgálat után érkezett hat gyermekükkel – Mózes, Máté, Sára, Dorottya, Bátor, Márton – a csepeli parókiára.

A beiktatási istentiszteleten dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke Zakariás könyve 10. részének 1-12. verseiből hirdette Isten igéjét. Prédikációjában örömünnepnek nevezte e jeles alkalmat, majd kérte a Mindenhatót, hogy napról napra erősítse, újítsa meg a gyülekezetet és új lelkipásztorát. A püspök továbbá bátorította Kéri Tamást az evangélium, az örökkévaló hirdetésére új „hazájában”.

A fotógaléria megtekinthető itt.

Igehirdetés után Illés Dávid, a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese beiktatta lelkipásztori szolgálatába Kéri Tamást, majd átadta a lelkészi hivatal pecsétjét és jelképesen a templom kulcsait. Ezt követően a palástos lelkészek – köztük a kerületből Kispál György római katolikus plébános, Zólyomi Mátyás evangélikus lelkész – és Sinkovicz Sándor baptista lelkipásztor egy-egy bibliai igeverssel áldották meg a beiktatott lelkipásztort.

Az istentisztelet egyházközségi közgyűléssel folytatódott, amelyen a megjelent vendégektől Kéri Tamás lelkész a köszöntések sorát és ajándékokat fogadta. Elsőként a csepeli gyülekezetben korábban 16 évig szolgálatot teljesítő Hornyák Julianna, Budapest-Rákoshegyi Református Gyülekezet lelkipásztora felidézte, hogyan bővült évről évre az egyházközség lélekszáma Csepelen. A Gyöngyösi Református Egyházközség részéről – ahonnan többen is megtisztelték részvételükkel egykori lelkipásztorukat – Katona Zsigmond főgondnok és Kenyeressy Károly lelkipásztor hozták el a hívek üzenetét. A gyöngyösi énekkar egyházi énekkel lepte meg a lelkészt. A Károli Gáspár Református Egyetem rektora, dr. Balla Péter, akivel évfolyámtársak voltak az intézményben teológus éveik emlékeiről szólt. A Csepeli Lelkészi Kör nevében Kispál György elnök, címzetes esperes, a Csepel Jézus Szíve Plébánia plébánosa Isten áldását kérte népes családjára.

A csepeli önkormányzatot Németh Szilárd országgyűlési képviselő, polgármester és Morovik Attila alpolgármester képviselte. A polgármester köszöntőjében a közéletben való részvételre bíztatta a beiktatott lelkészt, és egyben együttműködését kérte a köznevelési törvény értelmében az iskolákban jövő év szeptemberétől bevezetendő etika-hittan tanításában.

A Magyar Kék Kereszt Egysület Csepeli Csoportja nevében Vida Szabolcs lelkipásztor egyháza javára végett hűségét, szolidaritását, elkötelezettségét méltatta. A helyi gyülekezet részéről Holik Attila főgondnok köszöntötte lelkipásztorukat, majd Imre Tibor korábban megválasztott presbiternek megköszönte 25 évi főgondnoki munkáját. Holik Attila végül a gyülekezet volt lelkipásztorának, Hantos Jenőnek levélben küldött üzenetét tolmácsolta. A nyugdíjas lelkipásztor a 144. Zsoltár 15. versével kívánt Kéri Tamás szolgálatához sok erőt: „Boldog nép az, amelynek…az Úr az ő Istene.”

Forrás: Csepel.hu

2 hozzászólás “Beiktatták Kéri Tamás református lelkipásztort” bejegyzésre

  1. demokrácia szerint:

    Áldás Békesség!

Itt lehet hozzászólni !