Szeretettel köszöntjük Csepel időskorú polgárait!

Csepel.hu

Hagyománnyá vált, hogy minden évben október 1-jén külön is kifejezzük hálánkat, tiszteletünket és megbecsülésünket azok iránt, akik gyermekeket és unokákat tanítottak, neveltek fel és hosszú, munkában eltöltött évtizedek után töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket.

Ma Magyarország minden ötödik polgára időskorúnak számít. Ők építették újjá a világháború majd a forradalmat letörő szovjet csapatok által lerombolt és megalázott országot. Nélkülük nem sikerült volna a rendszerváltás sem. Ám sokan szomorúan nézték végig, hogyan magánosították, sajátították ki a kommunistákból MSZP-sekké átvedlett elnök elvtársak a Csepel Műveket, a Csepel SC-t vagy éppen a Munkásotthont. Sajnos az elmúlt évek sem telhettek gondok nélkül. 2008-ban a Gyurcsány-Bajnai kormány a bankok megsegítése érdekében megszüntette a 13. havi nyugdíjat, majd radikális nyugdíjcsökkentésekbe és áremelésekbe kezdett. Ezt állította meg a második Orbán-kormány, amely a 2/3-os Fidesz-KDNP-s többségű Parlament támogatásával ma is azt vállalja, hogy az erősödő világválság ellenére sem hagyja, hogy az IMF újra a nyugdíjasok pénzén segítse meg a bankárokat.

Ma szerencsésnek mondhatják magukat azok a nyugdíjasok, akik családi körben, a gyerekek, unokák mindennapos szeretetétől kísérve élhetik mindennapjaikat. Sokkal többen vannak azok, akik alacsony jövedelemmel, családjuktól távol, betegségekkel terhelve, egyedül próbálnak helyt állni a világban.

A csepeli önkormányzat tisztelettel és szeretettel, kitüntetett megbecsüléssel köszönti minden idős polgárát az Idősek Világnapja alkalmából. Egyúttal arra kérünk minden csepelit, hogy figyeljenek oda jobban azokra, akik korukból eredően elesettebbek, és nehezebben találják a helyüket ebben a felgyorsult világban!

Németh Szilárd
Csepel polgármestere

csepel.hu

26 hozzászólás “Szeretettel köszöntjük Csepel időskorú polgárait!” bejegyzésre

  1. kozma53 szerint:

    Ezt végig olvasva Szilárdkának elgurult a gyógyszere.Gyorsan orvooooost.

  2. nagyapó szerint:

    A szocik “szeretik” a nyugdíjasokat. Olyannyira, hogy még el is vettek nyugdíjukból, vagy egy havit.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  3. Öreg halász szerint:

    Minden mondat talált. Sajnos a keserűek is.

  4. lolka szerint:

    Az utolsó bekezdés az helytálló, de az eleje….hát…szóval…
    -A “rendszerváltás” inkább az ötven év körülieknek +,-, 10 év köszönhető. Ők áldozták a fiatalságukat, energiájukat…
    “Hagyománnyá vált, hogy minden évben október 1-jén külön is kifejezzük hálánkat, tiszteletünket és megbecsülésünket azok iránt, akik gyermekeket és unokákat tanítottak, neveltek fel és hosszú, munkában eltöltött évtizedek után töltik megérdemelt nyugdíjas éveiket.”

  5. kozma53 szerint:

    Nagyapó a fijjug sem adták vissza most akkor,hogy is van ez?

  6. ebihal szerint:

    Ez a Szilárd nem normális!

  7. Bolemann Lajos szerint:

    “Olyannyira, hogy még el is vettek nyugdíjukból, vagy egy havit.”
    Ki adta nekik?

  8. felix szerint:

    Az MSZP adta az MSZP elvette.
    Köszönjétek meg azt amit adtak és kérjétek meg a FIDESZ-r, hogy ők is adjanak.
    Igen a szemét ellenség ránk támadott a világháború végén, annak ellenére, hogy még időben hadat üzentünk nekik. Előtte még megtette nekünk azt, hogy közös akarattal megsemmisítette a második hadseregünket.
    A küldő faszobrot kapott a megsemmisítő megtarthatta az életben maradottakat.
    Ja és a felszabadítás. Az bizony hangosra sikerült. Baráti német hadsereg csendben robbantotta fel a Duna hídjait, de a gaz szovjet csapatok durrogtattak.
    Szó mi szó újjáépítés lett a vége.
    Ugye okoskolbász Német Szilárd valahogy így volt.
    Ja és a ruszkik miatt elmaradt a zsidókérdés végleges megoldása.
    56-ban nincs vitánk.
    Ami az IMF. hitelt illeti. Lefogadtam volna, hogy magadtól egy rohat szót sem tudtál volna írni róla.

  9. felix szerint:

    Jav, rohadt

  10. Bugi szerint:

    Az MSZP most is azért sopánkodik, hogy legyen megint nyugdíjcsökkentés. Görény egy banda.

  11. felix szerint:

    BUGI
    A FIDESZ vett el 8%-kot úgy, hogy észre sem vetted.
    Tette ezt a közeljövő nyugdíjasaival.És még IMF sem kellett hozzá.

  12. kozma53 szerint:

    Na most én csak egyet szeretnék tudni miért kell egy naphoz kötni a tiszteletet és az év többi napján meg nem kell tisztelni Őket?Én úgy gondolom Ők sokkal többet szenvedtek mint mi.Bizony szomorú látni mikor fiatalok nem adják át helyüket a tömeg közlekedésben.Az én gyerek koromban ilyen elképzelhetetlen volt mert kaptam volna.Azt hiszem kis dolog,de valahol ez is a tiszteletet jelenti.

  13. felix szerint:

    Ez annak a következmény, hogy ma már csak egy nap.
    A többi napon megy a hülyítés a szavazatokért.

  14. Zoli049 szerint:

    A zöveg vastaggal kiemelt elejéig minden rendben.
    Utána a maszlag, a politika, az önfényezés, hogy a f@szban tartozik ide?

  15. felix szerint:

    Zoli49!
    A felköszöntöttek között vajon, hány egykori “kommunista” lehetett?

  16. Zoli049 szerint:

    felix!

    Kinek az agyával gondolkodunk?
    A bértollnokok agyával mind, az enyémmel gondolkodva?
    Aki akkor párttag volt, mert nem volt más választása, az nem tudom mitől lenne kommunista, ha nálunk soha nem volt kommunizmus?!

  17. felix szerint:

    Zoli049!
    A kommunistát tudatosan és gúnyból használom.
    Annyira nem volt kommunista, hogy még az az egypárt is kivette a nevéből a szót.
    Nekik ez a vörös posztó én meg rázogatom előttük.

  18. Zoli049 szerint:

    Veszem én az adást! 🙂
    Milyen lehet így élni, hogy 24/7-ben ez jár valakinek az agyában és ez az élete?!

  19. felix szerint:

    Zoli049
    Azt próbáld elképzelni, hogy milyen lehetett az élete amikor még ez sem járt az agyában.
    Végre értelmet gondol az életében.
    Önbecsapás, de megtöri az ürességet.

  20. Zoli049 szerint:

    felix!

    Egyesek olyanok, mint a szado-mazochisták.
    A fentiek az erőszakért vannak oda, mert betegek, másoknak meg a sík hülyének történő lenézésre van igénye. Tényleg szar egy igénytelen élet. 🙂

  21. hajós szerint:

    Gondolom, pont Németh Szilárd politikai tartalmú, hazugságokkal tűzdelt fröcsögése hiányzott az idős embereknek az Idősek Világnapján.

  22. lucifer szerint:

    …a Fidesz meg ígért 14. havi nyugdíjat. Hol van?

  23. felix szerint:

    Lucifer!
    Megvédték.

  24. Éva szerint:

    Kedves Fórumozók. Én úgy tudom hogy amit adnak/ a 13.havi nyugdíjra gondolok/ azt nem szokták visszavenni. É

  25. Manitu szerint:

    Pedig a szocialisták mindig kamatostul veszik vissza. Csepelen négyszer szavazták meg őket, bezárták a kórházat, nem csatornáztak, nem építették meg a gerincutat, bezárták az uszodát, aztán a legnagyobb ész, aki alpolgármesternek készült, elindult gyilkolni. Így megy ez, mindig lehet rosszabb, csak szavazz az MSZP-re.

  26. Éva szerint:

    Ezzel egyetértek. Sajnos az én családomat egyéb mással is sújtották,és én semmi poz. dolgot nem tudok a szocik-ról elmondani.

    ,

Itt lehet hozzászólni !